Kelet-Magyarország, 1960. október (20. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-20 / 248. szám

I: idi'ti n%ég ipari eé/r« átveszik a direkttermő szőlőfajták borait Az 1959. évi 23. számú tör­vényerejű rendelet (és az ezt kö­vető végrehajtási rendelet) meg­tiltja a közvetlen (direkt) termő szőlőfajták terméséből készült must és bor közfogyasztás céljá­ra történő forgalomba hozását. EGY SZERENCSÉS NYÍREGYHÁZI NYUGDÍJAS A Lottó 42-ik játékhetén a vá­rosi tanács egyik nyugdíjas dol­gozójára mosolygott a szerencse: 4 267 264 számú szelvényével négy találatot ért el. Nyeremé­nye 62 097 forint. A rendelet szerint a direldter- mő szőlőkből készült mustot és bort kizárólag ipari feldolgozás céljára vásárolhat az erre a cél­ra kijelölt vállalat. Tekintettel arra. hogy megyénkben igen je­lentős területen van direkttermő szőlő, az élelmezésügyi miniszter engedélyezte, hogy még az idén a direkttermő szőlők mustját ipari célokra felvásárolják. A Tokaihegyaljai Állami Pin- , orgazdaság Nyíregyházán, Nagy- kalló, Napkor, Sós'óhegy, Kis- I várda, Mérkvállaj, Nyírbátor. Mátészalka és Barabás közsé­gekben eszközli a felvásárlást. ►. . ■— Tavaly indult az a kezdeme- nyezés, amelynek alapító tagjai­val beszélgettünk a csendes szo­bában. Eljuttatni élőszóval, a megjelenítés erejével az irodalom legnagyobbjainak gondolatait az ifjúsághoz —- így lehetne talán megfogalmazni. Most, egy évre az induláshoz, sokkal töcb ered­ményt könyvelhetnek el maguk­nak a kezdeményezők, mint elő­re várni lehetett. KIK A KEZDEMÉNYEZŐK? Bognár Gábor, Madarász Lász­ló — ők elsősorban, — aztán Só­lyom Ida és Ligeti Mária, mind­annyian az Állami Déryné Szín­ház tagjai, S a misszió, — mert az, — amit teljesítenek, irodalmi műsorokat adni a tanulóifjúság­nak, megértetni és közelebb hoz­ni őket a nagy magyar és kül­földi klasszikusok müveihez. — Azazhogy egyre bővül mü- sortervünk, s ezért a modern irodalmat sem hagyhatjuk ki mű­sorainkból — szól közbe Bognár Gábor, aki társulaton belül ezek­nek a műsoroknak irányítója, a .,ki$ irodalmi színpadok”-nak vezetője. Mert már négy-öt ilyen kisebb társulat is működik. — Kezdtük a tizenkilencedik szá­zad magyar l&ltészetével, követ­kező műsorunkban a régi és az új dráma szembeállítását, külön­bözőségeit próbáljuk szemléltetni, és a mai költészetből adunk ízelí­tőt. — NAGYON SZÉP MUNKA EZ — mondja komolyan Mada­rász László. — Nem is hittük, hogy a kezdeti nehézségek titán ennyi örömet hoz majd nekünk is. Eleinte még a tanácsokkal is harcolnunk kellett. Azt *hitték mindenütt, hogy- ez afféle hakpi- zós. Pedig a legnemesebb szán­dék vezette a Dé.rypé Színházat, amikor erre lehetőséget adott. Azután féltünk az ifjúság érdek­lődésétől is... hogyan fogadják műsorunkat? Sólyom Ida szól közbe: — Hát nem igaz! Egy sző sem estek meg. Amikor a nézők, — parasztok, bányászok, egyszerű emberek, — megfogták a színé­szek karját bizalmasan: ez így volt! Az én fiam is... a mi elnö­künk is... •» — Sok sok ilyen nagyszerű da­rab, mai életünk valóságát tük­röző magyar dráma kellene —> szögezi le hittel Bognár Gábor. — Mert nagyon várja ezeket a közönség is. — szólal meg Szat­mári Olga, aki ugyan nem tagja az „irodalmi kis színpad”-nak, de itt van, a beszélgetésen. — S hagy mondjam meg, én nagyon szeretem a szabolcs-szatmári kö­zönséget. Ez ugyan nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de bennem van még az esti élmény, Nyír­meggyesen voltunk a Leányvásár­ral. Kitünően öltözött emberek, nagyszerűen kapcsolódtak a da­rabhoz... — VALÓSÁGOS SZÍNHÁZI LÉGKÖR VOLT... — bólint Ma­darász László. — És ez nemcsak Nyírmeggye­sen van, — állítja Sólyom Ida, —* hanem sok helyütt ebben a me­gyében. , — Gondolom, itt a felszabadu­lás után nem sokat tétlenkedtek, hogy megszerettessék a színházi kultúrát a falvakkal — kérdezi Bognár Gábor. — S tapasztaljuk is. hogy a tanácsok, pártszerveze­tek is törődnek az előadásokkal. MESSZE TÉRTÜNK az irodal­mi színpadtól, dehát oly közel van a nagy társulat is... és csak a napokban kaptak vastapsot a nyíregyházi színházban... Azért a vidék ifjúsága más, mint a fővárosi... — tér vissza előbbi témánkhoz elgondolkodva Sólyom Ida. — Komolyabb, sze­rényebb, mélyebben érdeklődik az értékes dolgok iránt. — A bányászközönség a leg­jobbf,— mondja Madarász Lász­ló. — Azokon, és az ifjúsági elő­adásokon látom: ilyen lesz a jö­vő Színházi közönsége. SB. Gáspár Gábcr, nyírbátori fialal segéd a szobafestő mester­séget tartja a világ legszebb szakmájának. (Hammel J. felvétele.) Minden héten közárüsfeíi előadás H/wljá orsiw Minden héten égj alkalommal közérdekű előadást tartanak a nyírbátori járási művelődési ház­ban. Legutóbbi előadásaik az egészségügy és az ifjúság visel­kedésének néhány kérdésére adett választ. A következő elő­adás tárgya A magyar falu éle­te a jobbágyfelszabadítás előtt. Utána időszerű külpolitikai kér­désekkel foglalkoznak, ’ a rákövet­kező héten. (62.) a .Szegedi hazafelé menet erősen töp­rengett. — Ügy látszik, a lányt már va­laki „kiemelte’. Ezek szerint megelőz­ték. A laboratórium az alagsorban van. A lejárat pedig csak az előszobából nyílhat. Kutya nincs, a szomszéd vil­lákból nem látni át. A laboratórium ablakán nincs vasrács. Ügy látszik nem nagy ügy... Jó lett volna megnézni a laboratóriumot... — Halkan füityentett. — A kis Eszter rákapott a keleti cso­davilágra. Szép kislány. Nem lenne tossz, ha meglátogatna. Azt hiszem, nem lenne nehéz eset. Az ilyen kis tudóspalántákban nagy a fantázia. - Eze­ket nem tánccal, hanem érdekes me­sékkel lehet betörni... Szép lány... Va­jon milyen lehet ruha né kül? — Fü- työrészve lépett be a villa kapuján. ir Cselei alezredes és Kocka a'aposan átkutatta Éva lakását. A lány holttes­tét a reggeli órákban találták meg. A házmester két napja nem látto a lányt. Ez azonban nem tűnt fel neki, mivel rnáskor is előfordult, hogy napokig nem Ijött haza. Tegnap este vált gyanússá, amikor a Liliomból keresték. Hajnalban • pedig fel kellett törni az ajtót, mert a lakásban csőrepedés történt. Akkor fe- ■ dezték 'fel a gyilkosságot. Cseleiék már egy óra1 múlva tudtak a dologról. Azon­nal a lakásba siettek. Ott már serenyen dolgoztak a rendőrség bűnügyi embe­réi. " Semmi gyanúsat nem találtak. A lakásban tökéletes rend volt, a fényes parkettán egyetlen lábnyomot sem fe­deztek fel. t ......... .... . Éva. hálóingben feküdit az ágyban. Ruhái a legnagyobb rendben a fotel karfáján voltak gondosan összehajtogat­va. Sem ételmaradékot, sem mosatlan edényt nem találtak. A bűnügyiek va­karták a fejüket, de Cselei js nagy gondban Volt. — Ügy látszik, öngyilkosság — je­gyezte meg a nyomozást vezető had­nagy. ? | , , . — L^het — hagyta helyben az al­ezredes, és Kockára nézett. — Mondja csak, hadnagy bajtárs, a boncolás ered­ményét még nem tudják? — Minden percben várom — vála­szolta a hadnagy. — Az egyik bajtársa- . mat kiküldtem, hogy az eredményt azonnal hozzá. A lányt nyolc órakor szállították be. most pedig — ránézett órájára — tizenegy tíz van. Minden percben megérkezhet. — Fényképfelvételt készítettek? — Természetesen... — Kérem, hegy azokból küldjenek át sürgősen nekem is. Minden felvétel­ből egyet. — Átküldők, alezredes elvtárs. De én most bemegyek az osztálya. A belügyiek elvonultak. Cselei és Kocka maradt csak ott. Az alezredes bezárta az ajtót, es leült. — No, Kockám, mi a véleményéé? — Gyilkosság! — felelte a főhad­nagy. — És miből gondolod? — Miből? — ismételte a kérdést a főhadnagy. — Érzem. — Rendben van. Egyetértek veled. Nekem is ez a véleményem. De ezt az érzést alá tudnád valamit c támasztani? — Csak feltevésem van... — Nos, halljuk! Kocka a mutatóujját hirtelen a szá­jához* emelte, jelezve, hogy ne beszél­jenek. Az alezredes azonnal megértette. Égy másodpercig feszülten , figyeltek...-- Mit szólsz, alezredes 'bajtárs, a vasárnapi eredményekhez. Szuiok csodá­latosan játszott. — A főhadnagy fel­állt, és könnyű léptekkel a falhoz ment. Az alezredes. átvette a megkezdett té­mát, ésr ^lénkén mesélni kezdett Szurok nagy formájáról, s mikor látta, hogy Kocka leguggol, odament a rádióhoz, és 'bekapcsolta. A csavart úgy állította, hogy a készülék torzítson... Harsogva, recsegve szólt az adás... A főhadnagy a parketta leszorító lécét feszítette el a faltól. — Ide nézz! — súgta alig hallhar tóan. Cselei irgalommal fogta el. — Nehogy elvágd! — Ne félj... — Kocka sebesen, dol­gozott. — Biztosan mikrofon. Kíváncsi va­gyok, hol a magnetofon. A rádió recsegve bömbölt, elnyelte a két férfi hangját. — Béla, valószínűleg ikermikrofen lesz. Dupla vezeték... — A lécet már lefejtette az állólámpáig. Végighaladt a vezeték melleit. A vékony, műanyag­szigetelésű drót az állólámpa alatt el­tűnt a falban egy porcelán szigetelő pipában. A főhadnagy felábt. — Itt megy be, tehát valahol -itt lesz a mikro­fon is. — Tüzetesen megvizsgálta *a lámpát. Semmi gyanúsat nem talált. — Bontsd ki — utasította halkan az alezredes. Kocka ismét lehajolt, es zseb­késével vésni kezdte a falat. Az élőszobában megszólalt a csen­gő. Felfigyeltek. Cselei intett, hogy majd ő kimegy. Kocka abbahagyta a munkát, készenlétbe helyezte pisztolyát. Hallot­ta a beszűrődő beszélgetést, majd az ajtónyitást. Az alezredes egy értelmes arcú fiatalemberrel tért vissza. Odahív­ta Kockát. A hallban az alezredes tompa han­gen megszólalt. — Mondja el elvtárs, a boncolás eredményét. — Még írásban nem kaptam meg. Valószínűleg. gyilkosság történt. A lányt az orypsok*táltaí nem ismert méreg ölte meg.' A bal mell a’att találtak egy pa­rányi tűszúrást, és a jobb alsókaron a vénába is injekciós tű hatolt be, de egészen kisméretű. Az orvosok szerint speciális tű lehetett. A gyilkosság mel­lett szól az is, hogy a lány körme alatt bőrdarabkát találtak, s ez arra mutat, hogy a gyilkosságot dulakodás előzte meg, bár a hő. testén semmiféle sérü­lési nyom nem található. — Elvtárs — szólt az alezredes —, a boncolási jegyzőkönyvből küldjenek át egy Déldányt. — Még azt szeretném jelenteni — folytatta a nyomozó —. hogy a bonco­lást vezető rendőrorvos megállapítása szerint a bőrdarabkák fekete vagy sö­tétbarna szőrz.tű férfi kezefejétől szár­maznak. A fiatal nyomozó elbúcsúzott. Cse- leiék pedig visszatértek a szobába. Kocka úibói e’őveHe a zsebkését, és dolgozni kezdett. Cselei ped e tovább ben to1 a narkpttalécet. és követte a vezetéket A műanyaghuzal e"űrt a hárcirajtós szekrény mögött. . Cseleit megállt. Aiprmsan szemügyre vette a szekrényt, me’y szorosan a fal* mellett állt. olyan szorosan, hogv kétfillérest. sem lehetett vona a szekrény és a fa] közé dugni. — Pszt! — hallotta Koc!ka szisze- gését. Odanézett. A főhadnagy moso­lyogva inte*t. Cselei odament. A főhad­nagy kezében egy speciális mikrofon volt. — Ügyes — suttogta Kocka, és kezével • betakarta a mikre font. — A hangot a dugasz nyílásár. keresztül kap ja — mutatott a konektorra. — Csomagold be valamibe — mond­ta Cselei. — Vari, majd keresek neki egy kendőt. — Kinyitotta a szekrényt. ^Motozott, majd egy gyapjúsálat hala­szott elő. Kocka jól becsomagolta a mikrofont, hogy a hang ne hailjon át, aztán odament a rádióhoz, ltí.allkította. — A huzal a szekrény mögé megy — fordult feléje az alezredes. (Folytatjuk.) & Milyen is a mai ifjúság? „Nagyon ezeretem ezt a megvét41 — beszélgetés színészekkel igaz abból, hogy a mai fiatalsá­got nem érdekli a komoly iroda- \ lom. Sőt! Mindenütt, ahol csak jártunk, a legnagyobb figyelmet tapasztaltuk, — Mondd csak el az ebédidős esetet... — mosolyog Bognár Gá­bor. | — HÁT AZ NAGYON KEDVES I VOLT! — emlékezik szívesen Só­lyom Ida. Az egyik községben, a salgótar­jáni szénmedencében, a közgaz- I da sági technikumban tartottunk | előadást. Éppen délidő volt. Az ■igazgató kért bennünket. hogy I műsorunkat rövidítve adjuk elő, \mert a diákok majd ebédelnek. . De amikor a végére került sor, ; újra és újra kértek bennünket, ]játszunk tovább. És az ebéd? 1 Nem baj! „Maradunk”! ] — Igen, igen, a komoly iroda­lom —veszi át a szót Madarász László. — A mai ifjúság értel­mesebb, szélesebb látókörű, mű­veltebb a réginél. Ez természetes is Az új közönség: a jövő szín­házi közönsége. Igen jó. és na­gyon kritikus közönség lesz! — MŰSORAINKAT ÚGY ÁL­LÍTJUK ÖSSZE, hogy 2—3 ko­moly szám után egy vidám kö­vetkezzen — helyesel Bognár Gábor. — S a vidám számnak legfeljebb csak annyi sikere van, mint. a komolynak. De ezt egyre inkább érezzük a nagy társulat előadásain is. Emlékszel a Szél­vihar előadásra? i Madarász Lászlóhoz szól a kér­dés. Hogyne emlékezne! Óriási siker mindenütt. Miért? Így fog­lalja össze: — Ha egy drámaírónak van eteje meglátni és megírni az igazságot, a valóságot, és vannak érvei, gondolatai az életet előrevi­vő útján segíteni, akkor drámája korunk izgalmas valósága lesz, s megtalálja az utat a közönséghez is. Ez történt a "Szélvihar eseté­ben is. TÖRTÉNETEK PEREGNEK, amelyek előadások alkalmával

Next

/
Thumbnails
Contents