Kelet-Magyarország, 1960. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-17 / 220. szám

Jól sikerült a „rajt" Friss jelenlés az első KISZ Tczetó'ség-újjáválaszló gyűlésekről Társadalmi munkások serege Nagy jelentőségű események ■cinhelye lesz több, mint egy hó­napon át Szabolcs-Szatmár me­gye. A KISZ közelgő decemberi kongresszusára való készülődés közepette ez idő alatt választják újjá az ifjúság életét irányító KISZ-vezetóségeket, míg közben kijelölik a járási és megyei érte­kezleteket, később pedig a kong­resszus küldötteit. Szeptember lö-én este volt a „rajt”, a nagy érdeklődéssel kísért eseménysoro­zat kezdete. Álljon most itt esy kis élmény-csokor, ízelítő a „nyi- tányról’... S babér birtokában Már koradélután nagy sürgés­forgás volt Kisvarsányban. A tíz­éves Szőke Sárika kezében ügye­sen mozgott a seprő, ahogy tisz­tává varázsolta a gyűlésterembe vezető lépcsőt, — bent pedig lát­ható örömmel csinosították a ta­nácstermet. Csak Tóth Valika, a KISZ-titkár volt a kelleténél va­lamivel pirosabb. Jaj, ha a nagy esemény magával hoza a lámpa­lázat .. ! Este aztán ünneplőruhás fiata­lokkal telt meg a tanácsterem. Gyorsan kitűnt, hogy a „babéro- sok” ünnepe ez, hiszen a vezető­ség újjáválasztásán résztvevők között ott lehetett látni az ara­tási munka lelkes végzőit, az Iván Emmákat, a Nyárádi Sári­kat, Szilágyi Pistákat, akiknek igyekezete nyomán a naményi já­rásban elsőként Kisvarsány fe­jezte be az aratást. Hozzájuk ke­rült a zászló ... Csakhogy a „ba­bérok” birtokában korántsem bíz­zák el magukat. Ezt bizonyítja az alapos beszámoló és a szen­vedélyes vita, amelynek során kertelés nélkül, szemtöl-szembe vetették fel a hibákat s hoztak határozatot: „ ... minél több ki- szes fejezze be a nyolc osztályt... több előfizetőjük legyen az ifjú­sági lapoknak ... társadalmi mun­kánk fokozásával szépítsük gyor­sabban községünket... teremtsük meg a tömegsportot... stb.” Parázs, építő vita — majdcsak éjfélig A nagyvarsányiak gyorsan vé­geztek, a „formalitással”, hogy még több idő maradjon a fon­tosabb dolgokra. Az úttörők ko­pogtak köszöntésre, majd Szűcs Gyula titkár ismertette a vezető­ség beszámolóját, — aztán az oly régen óhajtott percek következ­tek. Meghívott faluvezetők és egyszerű községbeli lányok, fiúk őszinte, jószándékú „összecsapá­sának” színhelye lett az ízlése­sen díszített iskolaterem. Vincze Géza tanácselnök az eredmények méltatása után clsorjázta a hiá­nyosságokat, — r/:re a fiatalok a párt- és tanácsvezetők segítésé­nek hiányát kezdték ostorozni. Sűrűn lendültek magasba a ke­zek s a felszólalók jobbnál-jobb javaslatokat mondtak el az ifjú­sági élet tartalmának megjaví­tására: szabó-varró- és főzőtanfo­lyamot szerveznek a télen; iro­dalmi esteket rendeznek, hogy a kocsmázás helyett hasznosabban, kulturáltabban töltsék el az esté­ket; földterületet kér a KISZ és a jövő évi terményből televíziót vásárolnak; a táncmulatságokon vitákat rendeznek a helyes visel­kedésről, öltözködésről; a terme­lőszövetkezetben dolgozó fiatalok még lelkiismeretesebben végzik Termelési értekezletet tartottak a Kölesei Gépállomás dolgozói A közelmúlt napokban a Köl­esei Gépállomás dolgozói terme­lési értekezlettel egybekötött szakszervezeti gyűlést tartottak, melyen mintegy 180—200 dolgozó jelent meg. Elsőnek a tavaszi és nyári me- íogazdasági feladatok végrehaj­tását értékelték. A beszámoló megállapította, hogy a tervet le­bontották brigádokra, illetve egyénekre, de így is csak 93 szá­zalékra sikerült teljesíteni. Ezért nem a gépállomás traktorosai okolhatók, hanem a rendkívül rossz, szeszélyes időjárás. A ta­vaszi és nyári munkálatok folya­mán kimagasló eredményt ért el a VI. számú brigád, melynek ve­zetője: Nagy Ferenc. Náluk jól bevált a kétműszakos teljesítés, a brigád tagjai nagyszerű kapcso­latot építettek ki a termelőszö­vetkezetekkel, s gondjuk volt a munkaversenyre is. 12 pontba foglalt versenyszerződés alapján hívták ki vetélkedésre a többi brigádokat. Az egyéni teljesítmé­nyek vizsgálásakor Dobos Béla munkája ért nagyon sokat. Minő­ségileg jól dolgozott, s tervét 155 százalékra teljesítette. A szakszervezeti gyűlés részt­vevői ezután az őszi mezőgazda- sági munkák folyamán rájuk há­ruló feladatokat beszélték meg, s elhatározták, hogy késlekedés nélkül, időben és jól fogják elvé­gezni az őszi talajmunkálatokat, hogy a termelőszövetkezetek mi­nél előbb hozzáláthassanak a ve­téshez. Szakács Ferenc tudósító. R Lottó nyerőszámai: 14, 18, 54, 64, 87 A 38. játékhéten 4 139 862 lottó­szelvény érkezett a Sportfogadási és Lottóigazgatóságra. Egy-cgy nyerőoszíályra tehát 1 552 418 fo­rint nyeremény jut. A pápai Jókai Művelődési Ház szabadtéri színpadán megtartott sorsoláson a következő nyerő­számokat húzták ki: 14, 19, 54, CL 87. A mátészalkai menfcáUomós rövidesen uj épületbe költözhet. (Hammel József felvétele.; dolgozik naponta a kisvárdai járási tanács bővítési mun­kálatain. (Hammel József felvétele.) Több, mint 240 ezer forint hízómarhából — Jó jövedelmet biztosit a vetöburgonya — 20 forint előleget osztottak ki eddig munka egys égőnként a záhonyi Ííj Föld lsse-ben Fellendülőben van az állatte- nek adnak át. Emellett jó jöve­delmet biztosít a hatvan holdon munkájukat, hogy a szép jövede­lem bizonyítsa: a parasztiíjúság boldogulásának helye a falu. A Határozat szövegezésénél már tel­jes volt a korábbi „ellenfelek” egyetértése: közös erővel még jobb munkát végeznek a jövő­ben. Akiket az „Egy falu, egy nóta“ köszöntött Az Aranyosapáti község fiatal­jai abban a kultúrházban tartot­ták vezetőség-új jáválasztó ülésü­ket, amelynek építése nagyrészt az ő nevükhöz fűződik. Örömmel emlékeztek a fiatalok az eddig végzett munkára, hiszen a köz­ség érdekében tett apróbb-na- gyobb vállalkozások mellett a kö­zelmúltban a rádió „Egy falu, egy nóta” műsora is megemléke­zett Molnár Ilonáékról, Balogh Zoliékról a faültetésben elért ki­váló eredményükért. Csakhogy Aianyosapáti község fiataljai sem szeretnek sokáig örvendezni az eddigi tetteken, — inkább a hol­napra gondoltak, amikor gyorsan ki kell javítani a szervezeti élet­ben. az összetartásban, a KISZ- munka tartalmában ma még meg­lévő hibákat. Az új vezetőséget e fontos feladatok lelkiismeretes elvégzésének jegyében választot­ták meg. — angyal — Asztalos Idős Iklúdi László, a Nyírmadai Gépállomás asztalos mestere min­dig talál (amunkát a gépeken. Most faverö léceket készít a csil­lagfürt csépléséhez. (Hammel felv.) nyésztés a záhonyi Új Föld Ter­melőszövetkezetben. Rájöttek, hogy érdemes sertés- és szarvas­marha-hizlalással foglalkozni, mert az jól jövedelmez, az álla­tok értékesítése után fizethetnek munkaegység-előleget a tagok részére. Jelenleg 46 hízómarhájuk van, amelyekből október végén 26 da­rabot értékesítenek, de eddig már leadtak 41 darabot, melyekért több mint 244 ezer forintot kap­tak. Van Í70 hízósertésük is, melyekből még 198Q-ban 52 ke­rül átadásra, a többit a jövő évre szerződték le. Kihasználják a szabadpiaci lehetőségeket is. így értékesítették a 39 anyakoca szaporulatát. A 298 malacból 164 darabot adtak el, melyekért ösz- szesen ötvenezer forintnál is töb­bet kaptak. Megvetik a jövő évi apróállattenyésztés alapját is. Hétszáz darab előnevelt jérce és kakas gondoskodik erről, több­ezres tételekben kívánják majd nevelni a csirkét. Igaz, hogy az alma nem sike­rült úgy, mint ahogy arra számí­tottak, de a 44 hold termő gyü­mölcsösön így is meglesz a 25 vagon, melyet az állami szervek­vetett vetöburgonya, melyért több mint 340 ezer íorint lesz a bevé­telük. Ezen kívül 40 hold étkezé­si burgonyára is szerződést kö­töttek a MÉK-kel, amiért 210 ezer forintot kapnak. A jó gazdálkodás eredménye, hogy ebben az évben ötször osz­tottak előleget, összesen 20 forin­tot munkaegységenként. Szépen haladnak az őszi munkával is. Elvetették az őszi árpát és a szö- szösbükkönyt, s a rozs is a földbe került 45 holdon. tíalczó András a Keletmauyarorszag szerkesztőségében Balczó András olimpiai bajnok, öttusa csapatunk tagja, nyíregy­házi tartózkodása idején szerkesz­tőségünk meghívására tegnap délután meglátogatta a Kelet- magyarország munkatársait. A neves öttusázó elbeszélgetett ai újságírókkal római élményeiről és további terveiről. Kéf műszakban Egyre inkább fogy a betaka- j rításra váró termés és szapo­rodik az őszi kalászosokkal be­vetett terület. Lehet már látni kikelt szöszösbükköny vetést is. Minél hamarabb a földbe ten­ni minden ősz: árpa, búza és _ rozs vetőmagot, ez most a leg­fontosabb tennivaló a betakarí­tás mellett. így tartják ezt az ilki Dózsa Tsz-bsn is, ahcl nem kevesebb, min 900 hold kalászost akarnak vetni. Csak­nem minden fogat takarmányt szállít, csupán a traktorok ké­szítik elő a talajt a vetéshez. Az egyik traktorossal kint ta­lálkoztam a határban, amint éppen tárcsázott. Két héttel ez­előtt jött ide Tar Imre, azóta szánt, vet, tárcsáz és boronái, mikor mi a legfontosabb. Nem rég végezte el az iskolát, egé­szen fiatal. Addig-addig ígér­gették, hogy kap traktort, amíg végül, két héttel ezelőtt csak­ugyan kapott és ha nem is ott­hon, Vitkán, de csak nyergei­hez azt a traktort, hol éjjel, j hol nappal. Váltott műszakban dolgozik ugyanis társával, Bsr- í Ura Jánossal, aki szintén fia­tal, nőtlen ember. Most ő a nappalos és társa az éjjeles. Hét órakor van váltás, este hétkor átadja, reggel hétkor át­veszi a gépet. De azért nem megy az olyan egyszerűen, hogy az egyik leszáll az ülés­ről, a másik meg ráül. ök legalábbis nem ügy tartják, hogy ha két ember dolgozik egy gépen, akkor annak egy gazdája sincs; mindketten gon­dos gazdái a rájuk bízott trak­tornak. „Nem is volt eddig semmi baj vele”, simogatja végig tekintetével a gépet, lát­hatóan nagy szeretettel. Aztán az „éjszakai hétről” beszélgetünk. „Eleinte nehéz egy kicsit egész éjjel ébren maradni, de aztán megszokja az ember. Meg aztán amikor ilyen jó perjés földön dogozik az ember, úgysem lehet elalud­ni mindig figyelni kell az ekét A napi norma itt 3,6 hold, de négyet, vagy néha még vala­mivel többet is megszánt egy nap, de van úgy, hogy éjjel is. Ilyen taia.ion, mint ez a húsz hold, amit most tárcsáz, éjjel is tehet annyit végezni, mint nappal. Lényegében tehát egy nap alatt 3,6 hold helyett nyolc holdat szántanak meg ezzel az egy traktorral. Szükség is van erre a fokozott telje­sítményre itt, az ilki Dózsa Tsz-ben, mert a 300 holdon el­végzett vetőszántáson felül van még bőven szántanivaló. Lasz munkájuk a traktorosoknak még akkor is, ha a téeszben dolgozó másik két traktornál is bevezetik a két műszakot. Meg aztán minél hamarabb végeznek, annál jobb. Hamarabb kikéi, jobban megerősödik, néhezob- ben fagy ki. Nem lehet azt sem tudni, hogy az idő mikor szól közbe és akadályozza meg a vetést. Tisztában van ezzel Tar Im­re is, azért siet annyira. Már nem messze van a hét óra és addig még alaposan rendbe is kell tenni a gépet es majd úgy átadni. Teljes erőve fel­zúg a traktor, vezetőjét most már egészen leköti » tárcsá­zás. Csak úgy porzik utána az ilkiek jövő évi kenyerének ágya. 3

Next

/
Thumbnails
Contents