Kelet-Magyarország, 1960. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-22 / 224. szám
Aranyat érő találkozás (Tudósítás a 3. oldalon.) ★ FB-86 (Folytatásos regény). (5. oldal) XVII. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM ÁrQ 50 ÍÜlér I960. SZEPTEMBER 22. CSÜTÖRTÖK. Vid vidnl (Riport a 4. oldalon.) /I megye sportfa (6. oldal) Folytatta munkáját az ENSZ közgyűlés 15. ülésszaka 14 új tagállamot vettek fel a világszervezet tagjai közé (iromiko és Novotny elv társak beszédei — fegiiap este a főbizottság az ülésszak napirendjét készítette elő SEW YORK. (MTI): Az ENSZ kö/gyulés tizenötödik rendes ülésszaka kedden megnyílt. Az ENSZ-palotába csak. rendkívül szigorú igazoltatás után lehetett belépni. Ezúttal közönséget egyáltalán nem engedtek be az ülésterembe. Az ideérkezett több mint 1500 újságíró foglalta el a közönség számára fenntartott karzatot. Néhány perccel 3 óra előtt foglalta el helyét az ülésteremben Hruscsov. Óriási volt az érdeklődés, a fotóriporterek, akiket az ülés megkezdéséig beengedtek az ülésterembe, százával csinálták a felvételeket a Szovjetunió miniszterelnökéről. Nagy érdeklődést keltett Fidel Castro is, aki egyenruhában jelent meg. Ugyancsak 3 óra előtt néhány perccel foglalta el helyét az ülésteremben a magyar ENSZ- küldöttség is, élén Kádár Jánossal. A delegáció második székében Sik Endre külügyminiszter, harmadik székében pedig Péter János a külügyminiszter első helyettese ült. Röviddel a közgyűlés megnyitása előtt érdekes ielenetre került sor. A kubai küldöttség egyik tagja odalépett a szovjet küldöttséghez és megkérte Hrus- csovot, hogy látogassa meg Cast- rót a terem másik oldalán levő asztalánál; Hruscsov a szovjet küldöttség több tagja kíséretében az elnöki emelvény melleit elhaladva odalépett Castróhoz. A Szovjetunió miniszterelnökét és Kuba miniszterelnökét nagy tömeg vette körül. Delegátusok és fotóriporterek százai tolongtak a két államférfi körül, akik mosolyogva ráztak kezet egymással. New-York-i idő szerint 3 óra 32 perckor nyitotta meg a közgyűlést Belaunde, az előző ülésszak elnöke. Felhívta a küldötteket, hogy a nagy - nemzetközi kérdéseket igyeke:zenek megoldani az új ülésszakon. Az elnök bejelentette, hogy a mandátum- vizsgáló bizottság tagjaivá a következő államokat javasolja: Costa Rica, Haiti, Marokkó, Űj-Zé- land, Fülöp-szige‘ek, Spanyolország, a Sitovjetonió, az Egyesíti!, | Arab Köztársaság és az Egyesült j Államok. Ezt a javaslatot egyhangúlag elfogadták. Ezután került sor az elnökválasztásra, amely titkos szavazással történt. Szétosztották a szavazócédulákat és Dánia, valamint Etiópia küldöttét kérték fel a szavazatok összeszámlálá- sara. Ezután az elnök felszólítására a küldöttségek egy-egy tagja alfabetikus sorrendben ment az elnöki emelvénv mellett álló szavazóumához és dobta be szavazatát. Nagy élénkség keletkezett a teremben, amikor a kubai küldöttség részéről Castro személyesen dobta be a szavazócédulát, mert egyébként nem szokás, hogy a küldöttségek vezetői járulnak az urnákhoz. Még nagyobb lett az élénkség a teremben, amikor a Szovjetunió küldöttségére került sor és Hruscsov szintén személyesen vitte a szavazócédulát az urnához. Egyébként, miután a Szovjetunió és az Egyesült Államok az angol alfabetikus sorrendben csaknem egymás után következnek, Hruscsov a szónoki emelvény mellett találkozott Wads- worth-szal, aki az Egyesült Államok küldöttségének nevében dobta be szavazócédulóját. Ez a jelenet a teremben nagy élénkséget és derültséget keltett. A szavazatok összeszámlálása után Belaunde, a régi elnök bejelentette, hogy 80 érvényes szavazatot adtak le. Az elnök megválasztásához 41 szavazat szükséges. A szavazás során Boland írországi küldött 46 szavazatot, Nősek csehszlovák küldőit 25 szavazatot és Thors izlandi küldött kilenc szavazatot kapott. Ezzel Bolondot a közgyűlés az új ülésszak elnökévé választótlesz, miután számos kormányfő és államfő vesz részt a közgyűlésen. Ez lesz — mondotta — a történelemben ismert legnagyobb nemzetközi találkozó. Felhívta a küldötteket, hogy ne az egymástól elválasztó nézeteltérések, hanem a közös érdekek figyelembe vételével hozzák meg döntéseiket. Ezután az elnök bejelentette, hogy a soron következő napirendi pont az új tagállamok felvétele, s mivel az ajánlásokat a Biztonsági Tanács egyhangúlag fogadta el, az elnök felkérte a közgyűlést, hogy szintén egyhangú szavazással fejezzék ki akaratukat, ha nincsen ellenvetésük egy-egy állam felvételének kérdésében. Az új tagállamok felvétele Az első állam, amelynek felvételére sor került, a Kameruni Köztársaság volt. A bejelentést nagy taps fogadta, az elnök felszólítására az ENSZ protokollfőnöke bevezette helyére Kamerun küldöttségét. Ezután felvették a Tógái Köztársaságot. A harmadik állam, a Mali Államszövetség volt. Az elnök bejelentette, hogy Mali esetében egyes küldöttségeknek az a véleménye, hpgjr a taggyűlés, ne foglaljon állási, hanem halassza későbbre a döntést. Az elnök javaslatát elfogadták, tehát a Mali Államszövetség felvételére ezúttal nem került sor. Nem volt semmiféle bonyodalom a soron következő Malgas Köztársaság és a Szomáli Köztársaság felvételénél. Ezután azonban a Kongói Köztársaság, a volt Belga-Kongó felvételére került a sor. A felvétel egyhangúlag megtörtént, ekkor minden küldött hátrafordult és várta, hogy vajon melyik küldöttség fogja elfoglalni Gromiko szovjet üdvözölte a* ú New York, (MTI): Az ENSZ- közgyűlés kedd esti megnyitó- ülésén felvett a világszervezet tagjai sorába 14 új államot, majd ezt követően a küldöttségek vezetői kifejtették véleményüket a tagfelvételről és az új tagállamokról. Couve De Murville külügyminiszter, a francia küldöttség vezetője felszólalásában magasztalta a függetlenné vált, volt francia gyarmatokon folytatott francia politikát, de egyetlen szóval sem emlékezett meg Algériáról, Hruscsov elvtárs Yew Yorkban Hruscsov szovjet miniszterelnök New Yorkba érkezése után köszönti az öt üdvözlőket. A küldöttséget gyermekek virággal köszöntik. A baloldali mikrofon mögött Gh. Dej látható. a Kongói Köztársaságot megillető helyet, tekintettel arra, hogy mint ismeretes, két kongói küldöttség érkezett már korábban New-York-ba. Az elnök úgy oldotta meg á problémát, hogy bejelentette: mivel a helyzet nem világos, a kérdést javasolja áttenni a mandátumvizsgáló bizottsághoz. Ezt a javaslatot a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezután sorrendben felvették az ENSZ-be a következő államokat: Dahomey, Niger, Felső-Volta. Elefántcsontpart, Csád, Kongo Köztársaság (Francia-Kongó), Gabon, Közép-Afrikai Köztársaság és Ciprusi Köztársaság. külügyminiszter j tagállamokat ahol Franciaország mar ötödik éré vív véres gyarmat háborút. A szovjetunió nevében QroiHi- ko külügyminiszter üdvözölte ai új tagállamokat. Fontos eseménynek nevezte a 14 új állant felvételét. Hangsúlyozta, hogy mindezek az országok átélték a gyarmati elnyomatás súlyos korszakát és csak nemrég szabadultak meg gyarmati láncaiktól. Az új tagállamoknak — mondotta Gromiko — létérdekük a béke fenntartása a helyet egyenjogúság és függetlenség alapján. A 14 új állam, köztük 13 afrikai ország felvétele az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, footc* esemény, amely tükrözi az emberiség életében bekövetkezett nagy változásokat. — Az események alakulása — folytatta Gromiko — megelégedéssel töltheti el azokat, akik az egyenjogúság elvét vallják. Még van azonban tennivaló. Közeledik az idő, amikor a népek kivívják szabadságukat és függetlenségüket. A függetlenség azonban csak az első lépés. A fő feladat a teljes függetlenség és mindenekelőtt a gazdasági függetlenség kivívása, A gyarmati hatalmak ugyanis arra törekednek, hogy uralmuk korábbi formáit újabb, az előbbitől • alig különböző formával cseréljék fel. Gromiko utalt az uj államok béketörekvéseire, majd kijelentette, hogy a Szovjetunió szívből üdvözli az ENSZ új tagállamait, és meggyőződését fejezte ál, hogy ezek hathatósan hozzájárulnak majd a béke megszilárdításához és a népek közötti barátság elmélyítéséhez. Gromiko szavait lelkes tapssal fogadták. Herter amerikai külügyminiszter magasztos szavakkal szó(Folytatás a l. oldal o<M 4x ülésszak elnöke: Boland, Írország küldötte ta. Az új elnök rövid beszédben köszönte meg megválasztását, s hangoztatta, hogy a tizenötödik ülésszak egyedülálló jelentőségű