Kelet-Magyarország, 1960. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-20 / 222. szám
MA NAPLÓ 1960. szeptember 20, kedd. Névnap: FRIDERIKA. A NAP ESEMÉNYEI: 1920-ban. 940 évvel ezelőtt meghalt Firdruszi tadzsik költő 100 éve, 1860-ban született Újvári Ignác festőművész. Ugyanekkor született Rákosi Viktor író és színműíró. 1880-ban, 80 évvel ezelőtt született Ikuo Ojama japán tudós és békeharcos. 1055. szeptember 20-án, öt esztendővel ezelőtt ünnepélyesen aláírták a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság közötti kapcsolatokról szóló szerződést. ★ BÖKI KARTÁRS ÉHES maradt <x múlt héten, mert nem szereti a sótlan kenyeret. Míg egy napon a Kossuth téri lce- nyeresboliban, pénteken a Csemegében vásárolt olyan kenyeret, amit a szórakozott pékek elfelejtettek megsózni. Ügy látszik, a kenyér készítője már nem szerelmes... ★ AZ UTTÖRÖK VATXALASA. A megyei úttörő elnökség 15 pontból álló vállalást tett az úttörőmozgalom IS. jubileumi évfordulójára. Minden úttörőcsapat a megyéből hasonlóképpen elkészíti saját 15 pontból álló vállalását is. ■F SIKERÜLT HANGVERSENY. Nagy sikere volt szombaton a vak zongoraművésznek, Rédai Józsefnek, a Zeneművészeti Főiskola negyedéves hallgatójának, aki a József Attila Művelődési Házban népes közönség részére önálló hangversenyt adott. iV nyírpazonyban vendégszerepelt vasárnap a József Attila Művelődési Ház színjátszócsoportja. Nagy sikerrel mutatták be Dario Niccodé- mi: Tacskó című darabját. PILLANGÓKISASSZONYT mutatja be 22-én a debreceni Csokonai Színház a nyíregyházi színházban, a Madách-bérletre. Az előadásra jegyek még kaphatók. A TAKARÉKBÉLYEGEK árusítása már megkezdődött az iskolákban. A megyében a tanév kezdete óta már mintegy 50 000 forint értékű bélyeget adtak el. A megyében legjobb eredményt elért iskolákat értékes tárgyjutalomban részesítették. + ZENÉS KLUBDÉLUTANT rendez 26-án a nőtanács a háziasszonyok részére 5 órai kezdettel a TIT helyiségében. A kisé- rőműsort Dankó Pista műveiből a városi zeneiskola növendékei adják eló.-F A NYÍREGYHÁZI perlitÜZEM Románia és Eengyelorc szag részére is duzzaszt perlitet, s a hazai hőerőművek részére, a kazánok szigeteléséhez perüt- téglákat, a gőzvezetőcsövek szi- g síeléséhez pedig 18 féle szabványméretben perlitcsőhéjakaí nyárt. ★ SZABOLCSI GYÜMÖLCS KÜLFÖLDNEK. Megyénkből fehér és piros almaszállítmányok indplfek útba a Német Demokratikus Köztársaságba és Csehszlovákiába. Csehszlovákia egyébként ipari szilvát is importál megyénkből. NB II. KELETI CSOPORTJÁNAK TÁBLÁZATA A MEGYE sportja Sikeres védekező taktikával javított a Spartacus Budapesti Spartacus—Nyíreg^háíi Spartacus 0 : 0 1. BVSC 7 6 ____ 1 15: 6 12 2. MÁVAG 7 4 3 — 13: 4 11 3. Ózd 7 4 2 1 10: 3 10 4. Szolnok 7 4 1 2 12: 5 9 5. Diósgyőr 7 4 1 2 11:10 9 6. Bp. Spart. 7 3 2 2 12: 7 8 7. Cegléd 7 3 2 2 7: 7 8 8. Nyíregyh. 7 3 2 2 4: 6 8 9. Pénzügy. 7 2 3 2 11: 9 7 10. Kecskemét 7 2 2 3 9: 9 6 11. Miskolc 7 2 2 3 5:11 6 12. SZVSE 7 2 1 4 5: 8 5 13. Egyetértés 7 1 3 3 5: 9 5 14. Bp. Előre 7 1 2 4 9:13 4 15. Borsodi B. 7 — 3 4 2:11 3 16. J.-bc-rány 7 — 1 6 6:20 1 NB III-AS BA INOKSÄG TABU. 4ZATA 1. Misk. B. 7 5 O U _ 15: 7 12 2. DEAC 7 4 3 ___ 17: 6 11 3. R.-bánya 7 3 3 1 15:10 9 4. Gyöngyös 7 4 1 2 14:12 9 5. D. Kinizsi 7 4 — 3 11: 9 8 6. D. GÖCS 7 3 2 2 7: 8 8 7. MMTE 7 3 2 2 9:11 8 8. Eger 7 3 1 3 13:10 7 9. Egercsehi 7 3 1 3 9: 8 7 10. D. Honv. 7 3 1 3 15:17 7 11. Tiszalök 7 2 1 4 12:12 5 12. P. MÁV 7 2 1 4 12:13 5 13. D. Építők 7 2 1 4 7:10 5 14. Somsály 7 1 2 4 8:14 4 15. R.-marton 7 2 — 5 7:16 4 16. Kisvárda 7 1 1 5 3:11 3 A MEGYEI 1 . OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG TÄBLÄZATA 1. Nyírbogd, 7 6 — 1 17: 6 12 2. MTK 6 5 1 — 15: 6 11 3. Balkány 7 5 1 1 12: 7 11 4. Ny. Műnk. 6 5 — 1 14: 3 10 5. Mads 7 3 2 2 19: 7 8 6. N.-kálló 7 3 2 2 12: 6 8 7. Nyb. Dózsa 7 4 — 3 18:13 8 8. Nyb. Spart. 7 3 2 2 9: 9 8 9. T.-vasvári 7 3 — 4 16:10 G 10. NY VSC 5 2 1 2 5: 7 5 11. N.-halász 7 2 1 4 11:16 5 12. Nyírtass 6 2 — 4 7:10 4 13. Mándok 7 1 2 4 6:16 4 14. N.-ecsed 5 1 2 2 7:18 4 15. F.-gyarmat 6 — 2. 4 6:13 2 16. Honv. SE 6 1 5 5:16 2 17. V.-namény 7 1 — 6 6:22 2 18. Ny. Sp. II. 7 4 1 2 25:14 9 Apaffy utca, 300 néző. Vezette Lovassy (pj. Boros, Vízhányó). Budapesti Spartacus: Jakab — Kocó, Kovács, Fodor — Varga, Korcsi — Pálvölgyi, Szepesi, Széles, Tisza, Szilágyi. Nyíregyházi Spartacus: Hargitai — Dankó, Siska, Lakatos — Havacs, Boros — Balogh, Pál, Csürke, Papp, Aranyi. Szögletarány: 11:3 a Budapesti Spartacus javára. A gyenge szél ellenére az évszakhoz képest aránylag nagy melegben kerüli sor a két testvércsapat találkozójára. Szép pillanat volt, amikor a 22 játékos ünnepi külsőségek mellett virágcsokrokkal köszöntötte egymást. Délután 3 óra előtt 5 perccel indították el 90 perces útjára a labdát és az első pillanatokban támadólag lépett fel a nyíregyházi csapat. Az első öt perc eltelte után azonban a hazai csapat vette át a kezdeményezést és már ekkor látszott, hegy a nyíregyházi védelemnek sok dolga lesz ezen a mérkőzésen. Védelmünk ekkor néhányszor „kihagyott”, de Hargitai biztosan őrizte a kaput. Csatáraink ebben a játékrészben még próbálkoztak gólszerzéssel, Baloghnak majdnem sikerült elhúznia, de a jól helyezKedő pesti védők lekeresztezték. Az első 10 perc utón védekező taktikába kezdett Nyíregyháza. Csak egy-két ember tartózkodott elől s a megerősített védelem sorra meghiúsiíotta a fővárosiak próbálkozásait. Ennek ellenére majdnem öngól született. Szögletet íveltek be a pestiek és a labda Boros lábáról veszélyesen tartott Hargitai kapuja felé. A kapufa mentett. Ezután a hazai csapat percei következtek és Hargitai védését többször tapsolta meg a közönség. A 23. percben a bíró elengedett egy lest, de az ügyetlenkedő pesti csatár kihagyta a nagy helyzetet. A félidő további Mátészalka továbbra is veretlen a tnegyei í. osztályban A megyei. I. osztályban a Mátészalkai TK továbbra is megőrizte veretlenségét, mert vasárnap Tiszavasváriban is győzni tudott és így a hetedik forduló után is veretlen a csapat. Nagy- kálló, Nyírbogdány és a Nyíregyházi Munkás biztosan, nagy gólaránnyal győzött, míg a többi mérkőzéseken szoros eredmények születtek. Értékes pontot szerzett Balkány Nyírmadán, Nagyhalász Nagyecseden és a Nyírbátori Spartacus Nyíregyházán a VSC-től. MTK—TISZA VASVÁRI 1:0 (1:0) Tiszavasvári, 600 néző, vezette: Ambrus. Változatos játék után a 15. percben tizenegyessel szerezte meg a vezetést a vendégcsapat. Fokozatosan feljött Tiszavasvári is és különösen a második félidőben állandó fölénnyel játszott, de a jól záró szálkái védelem kitűnően hárított. A játék alapján fordított eredmény lett volna igazságos. Kitűntek: Végh, Nehéz. Csüllögh, illetve István, Mészáros és Rézműves. A megyei bajnokság további eredményei: Nyíregyházi VSC— Nyírbátori Spartacus 0:0, Nyir- mada—Balkány 2:2, Nagykálió— Vásárosnamény 4:0, Nagyecsed— Nagyhalász 2:2, Fehérgyarmat— Nyíregyházi Spartacus II. 3:2, Nyírbátori Dózsa—Nyírtass 1:0. Nyírbogdány—Honvéd ASE 3:0, Nyházi Munkás—Mándok 5:0. lagymatag, lassított felvétel-szerű játékában Dankó 35 méteres szabadrúgása volt az érdekesség: a pesti kapus csak nehezen tudta kapu fölé tolni a léc alá tartó labdát. A félidő utolsó pillanataiban Siska és a közvetlen nyíregyházi védelem biztos góloktól mentette meg Hargitai hálóját. Szünet után mindjárt felszisz- szent a maroknyi nyíregyházi szurkolótábor: Dankó rövid hazaadását elcsípte a feltűnően gyors pesti balszélső, és az egyébként jól játszó Dankó csak a játékos visszahúzásával tudta megakadályozni a veszélyes támadást. A szabadrúgást Siska mentette, a labda a mezőnybe került, ahol újra házaiak vették birtoisukha. Hargitai ebben a játékrészben úgyszólván állandóan mozgásban volt. Nagy nyomás nehezedett a nyolc emberrel védekező nyíregyháziakra. A 65. percben újabb pesti szögletrúgás után a kapufa volt a vendégcsapat „tizenkettedik embere”. A mérkőzés utolsó 10 percében örvendetesen kezdett feljönni a nyíregyházi csapat. Sokatígérő támadásokat vezettek, de a kellő lendület hiányában ezek eredménytelenek. maradtak. Gyors pesti lefutás után Siska a gólvonalról mentett, míg a mezőnybe jutott labdát újra a hazaiak hozták fel. Az újabb támadás végén Szepesi, a pestiek jcbbösszekötöje nagy erővel lőtte a labdát a hátráló Siska kezére!! Lovassy játékvezető azonban jól látta a helyzetet és —> a 11-es reklamálása ellenére —• határozottan továbbot intett; Mezőnyjátékkal ért véget a mérkőzés. A Nyíregyházi Spartacus első fővárosi szereplése jó eredményt hozott. A hosszú utazás és a kis szorongás után értékesnek mond-' ható a pontszerzés. Csapatunk teljesítette feladatát: ha olykor szerencsével is, de sikerrel alkalmazta a védekező taktikát. Hargitai a mezőny legjobbja volt, mig a közvetlen védelmünk, valamint a hátravont csatárokkal megerősített fedezetsorunk jól állta a hazaiak nagy nyomását. Az dűl tartózkodó megcsonkított csatársor néha-néha jelentett komolyabb veszélyt a budapestiek számára. A hiányosságokról szólva mindenekelőtt a sok pontatlan leadásról kell említést tenni. Több parázs percet megelőzhettünk volna, ha ennyi feltűnően sok és erőtlen, helyezetlen átadás nem történik. Ugyancsak magyarázaton veit az öncélú labdahordozás. amelyben különösen csatáraink jeleskedtek. A jövőben ezt a két hiányosságot feltétlenül ki kell küszöbölni. — angyal —• Az NB II. további eredményei: BVSC—Cegléd 2:0. Szolnok—Kecskemét 1:0, Bp. Előre— Jászberény 5:0, Borsodi Bánvász —Miskolci VSC 0:0, Ózd—Ganz- MÁVAG 1:1, Szegedi VSE— Egyetértés 3:0. Vereséget szenvedlek a szabolcsi NB likasok Az NB Ill-ban ■ is egyre kiegyensúlyozottabbá kezd válni a bajnokság. így volt ez a legutóbbi vasárnapon is, amikor csak nagy küzdelem után szerezték meg a csapatok a győzelmet. Kisvárda — bár végig egyenrangú ellenfele volt Ruda- bányának — 1:0-ás vereséggel hagyta el a pályát, míg Tisza- lök sem tudott pontot hozni Debrecenből. Bár a tiszalökiek többet támadtak, mindkét pontot RÖPLABDA Nehéz, de megérdemelt győzelem NY. SPARTACUS—BUDAPESTI MTK 3:0 Vasárnap a Stadionban a Nyíregyházi Spartacus női röplabda csapata folytatta jó szereplését. Másfélórás küzdelemben győzte le a Budapesti MTK csapatát, ameiy az előző héten 3:0-ra verte meg az NB I-ből kiesett Szombathelyt. A nyíregyházi lányok így álltak fel: Zilahi, Varga, Fonalka, Nemes, Csemnickiné, Kábái. Csere: Csapóné, Nagy, Hetei. Az első játszmában igen változatos játék alakult ki. Miután Fonalkát Csapóré váltotta fel, a hazaiak biztosan győztek tőéire. A második játszmában ugyan a nyíregyházi lányok 13:l-e:; vezetésre tettek szert, — <27. azonban nem mutatja azt. hogy milyen nagy küzdelemmel sikerült elérni ezt az eredményt. Hosszú labdamenetek tették izgalmassá a játszmát és jól helyezett leütéseknek tapsolhatott a szépszámú közönség. Ezután egy kis MTK fölény bontakozott ki, majd két jolhelyezett nyíregyházi ütés következett, s ezzel a második játszmát 13;7-re nyerték a hazaiak. A harmadik játszma elején nagyszerűen védekeztek a budapestiek, szinte minden labdát védtek, a mezőnyben azonban támadásaik erőtlenek voltak. A játszma második felében teljesen letörtek és a nyíregyházi lányok szinte tetszés szerint érték el pontjaikat, s ezzel biztosan nyerték a mérkőzést is. NYÍREGYHÁZI SPARTACUS— MISKOLCI VSC 3:0 (férfi) A nyíregyházi csapat Csapó— Ivancsó—Palotai—Radványi— Máthé—Dorogi összeállításban biztosan győzte le az NB I-ből kiesett és jórészt fiatalokból álló miskolci csapatot. A nyíregyháziak minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket és megérdemelten győztek. otthon tartották a gördülőcsa- Págy gyáriak. D. GÖCS—TISZALÖK 2:0 (1:0) Változatos játék után Antalóczi III-nak már az ötödik percben alkalma nyílt gólszerzésre, — de hibázott. Ezután Csáki XI, majd Berki, rontott. Sorozatos tiszalöki támadások után csak a 15. percben jött fel a GÖCS és már ekkor gólt ért el: Borbély röviden adott haza, és az elcsípett labdát Tátrai közelről a halóba lőtte. 1:0. Fordulás után ismét a tiszalökiek kezdeményeztek többet. Ennek ellenére az 55. percben a hazaiak szabadrúgásból állították be a végeredményt. A játék alapján döntetlen eredmény lett volna a megérdemelt. Tiszátokból Salamon, Borbély, Schneider és Nagy. játéka emelkedett ki. RÚD ABÄNYA—KIS VÁRDA 1:0 (0:0) A Rudabányán lejátszott mérkőzésen mutatós támadásokat vezettek a kisvárdaiak. Fölényük azonban az első félidő során nem érett góllá. Szünet után a hazai együttesnek sikerült megszerezni a győzelmet jelentő gólt. A második félidőben egyébként kemény játék alakult ki, amelynek során Kárpátit. é* Dancsot (Kisvárda) a játékvezető kiállította. Az NB III további eredményei: Miskolci Bányász—DEAC 1:1, D. Honvéd—MMTE 5:1, D. Kinizsi —Somsály 2:1, Gyöngyös—P. MÁV 2:1, Egercsehi—Eger 2:1, D. Építők—Rózsasaent-márton 2:0. 6