Kelet-Magyarország, 1960. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-18 / 221. szám

MAI felhősödé» Várható időjárás vasárnap es­tig: nyugat felől felhősödés, több helyen, .főként a Dunántúlon és az ország középső részein eső, zi­vatar. Élénkülő déli, délnyugati, később északnyugati szél! A nap­pali felmelegedés csökken. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap 17—21 fok között, keleten helyenként még 21 fok felett. A* ezredik autóbusz Az Ikarus karosszéria- és jár­műgyárban szombaton délelőtt ünnepséget tartottak, amelyen át­adták a közlekedésnek az ezre­dik autóbuszt. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA: Vasárnap: Tiszatelek, 1966. Riportműsor. — Hárs György: Tüzek között. — Szív küldi szívnek szívesen. Hétfő: Keletmagyarországi krónika. — Magyarnóták. — Sporthíradó. — Könnyű zene. — A szappan és a tisztaság. Előadás. Tanulási ie&efőség az öatevéfceay színjátszók számára Különleges alkalom nyílik azok­nak az öntevékeny színjátszók­nak, akik fejleszteni kívánják tudásukat. Szász Károly, a debre­ceni Csokonai Színház rendezője néhány tehetséges tanítványt vál­lal továbbképzésre. Az érdeklő­dők a debreceni Csokonai Szín­háznál jelentkezhetnek. ÉRDEKESSÉGEK A NAGYVILÁGBÓL A különböző ocea­nográfiai kutatások során a Woods Ho- le-i oceanográfiai in­tézet kutatói és brit oceanográfusok meg­állapították, hogy a Golf-áram nem össze­függő zárt áramrend­Ä kemfoni dzsunkci-lakók Híres volt Kanton nyomornegyede, a városon átfolyó György- folyó dzsunkavilága. A .felszabadulás előtt a folyón lakók a társa­dalom számkivetettjei voltak. Semmiféle polgári joguk nem volt a szilárd földön elterülő városban. Tilos volt nekik harisnyát és cipőt húzva a szárazföldre lépniök. Nem volt szabad a szárazról vizet hordaniok, hanem a piszkos folyóvizet kellett használniok. Nem házasodhattak Kanton lakóival. A felszabadulással mindez megváltozott. Ámde sok dzsunka-lakó nem hagyta el megszokott környezetét, és még mindig 60 ezer lakó él a folyóháton, a dzsunkákon. Még mindig vannak olyan folyón lakók, akik 3 év­tizede nem tették szárazra a lábukat, és erre a felszabadulás után sem merészkedtek. A folyón lakók mindig halászatból, teher- és személyszállításból éltek. A felszabadulás után már teljesjogú pol­gárai a városnak, szakszervezetekbe tömörültek és képviselőjük van a városi tanácsban. Míg azelőtt külön illeték nélkül nem rakodhattak ki a folyó rakodópartján, most mentesek az illeték alól, gyermekeik pedig harisnyában, cipőben járnak a városi isko­lába. A Golf-áram nem Összefüggő Különleges varázserőt szer, hanem egyes nagyobb és kisebb erekből áll, és ezeket keresztáramok szakít­ják meg 1980 méter mélységben vagy nincs mozgás, vagy ez csupán néhol álla­pítható meg. Kisebb mélységben az áram­lás iránya észak-ke­leti, viszont 2700 mé­ter mélységben egy viszonylag nagyobb sebességű, naponként 13 kilométer utat ha­ladó ellentétes irá­nyú, tehát délnyu­gatra tartó áramlást észleltek. Konyakot a baromfinak ! Az argentin ínyencek új felfedezést tettek a baromfi elkészí­tésében. Az ebédre szánt csirkének, pulykának, vagy hízott ka­csának egy órával a levágás előtt jókora kanál alkoholt adnak. A halálra szánt baromfi természetesen „megrészegül”, aminek kö­vetkeztében izmai egészen meglazulnak és húsa sütés után szokat­lanul porhanyóssá válik. A konyaktól a hús különleges, rendkí­vül kellemes ízt is kap. Az új módszer feltalálói szerint ez a pe­csenye-előkészítés még humánus is, mert a berúgott baromfi nem érzi a fájdalmat, amikor levágják. Elsősök r0öi'ő s, leo eleh Izgalmas, érdekfeszítő ez a szí­nes szovjet film, amely a har­mincas években játszódik le, egy határmenti lengyel kisvárosban. A történetben Andrej Metyeísz- kij, a szerencsétlenül végződött kor mint kommunista, nagy ül­döztetéseik és halálos ítélet köz­ben tanúságot tesz igaz ember­ségérő!, hűségéről, bátorságáról. Nincs jellemében földöntúli hős, zéssel, féltéssel kísérjük nehéz útján. A film érdeme, hogy a nagy izgalmak ellenére, a helyzetek- kínálta súlyos drámaiság köze­pette is meg tudja tartani esz­mei mondanivalójának tisztasá­gát. Metyelszkij ember rr.arud végtől végig, s erejét — érez­zük, — nem csupán önmagából, hanem az elnyomott nép együt­tes nagy erejéből meríti. A film nem éri utói a leg­jobb szovjet filmek színvonalát, de sok jelenetében ott érezzük, a legjobbak között. Különösen a sorsdöntő tárgyalás feszült lég­körében, vagy az uralkodó osz­tály ábrázolásában láttunk ki­emelkedő művészi munkát. Kár, hogy néhol túlságosan aprólakos eszközökkel segítik tovább a film alkotói a cselekményt. Ke­vesebből is érthető lett volna. Nagyszerű alakítást nyújtott Mihail Zsarov, Sipsinszkij föl­desúr szerepében. Ez a figura, mintha csak a nagy orosz klasz- szikusok tolla nyomán kelt volna életre, úgy jeleníti meg a maga valóságát a film vásznán. Eduárd Pavulsz, üldözött fiatal Kommu­nista szerepében meggyőzően hi­teles. rokonszenves, meleg em­beri jellem volt. Szép felvételek során a bjelorussz tájjal ismer­kedhettünk meg. tulajdonít magának Soko Tani ja­pán színésznő. Mint mondja, akaratát más emberekre is rá tudja kényszeríteni. Ennek néha vidám oldalai is vannak. Például: ha vonaton ül, és azt akarja* hogy valamelyik utas megvakar­ja az orrát, akarata teljesül. — A Távol-Keleten az ilyesmi nem ritkaság — mondja Soko Tani. A vulkán az ember szolgálatában Űj-Zélandban, földünk egyik legtevékenyebb vulkánikus terü­letén, 1950 óta 50 próbafúrást végeztek 150—1000 méter mély­ségig. Egy tíz centiméter átmé­rőjű, 190 méter mély fúrásból óránként 60 tonna forró viz és gőz tört fel. A gőz mentes a korrodáló szennyezéstől, tehát előzetes kezelés nélkül haszno­sítható. 1957. őszén itt egy 60 000 kilowatt kapacitású erőművet építettek, öt félméter átmérőjű csövön tör fel a gőz az erőmű­be. A Szovjetunióban, Kamcsat­kában jelölték ki az első geoter­mikus erőmű építésének helyét. Az erőmű a hétéves terv egyik nagy alkotása lesz. Földalatti kazánokkal fogják majd fűteni a Szovjetunió több városát, így Tbiliszit is. Lépegető halfajta Afrika, Ázsia, Ausztrália ten­gerpartjain található az a hal, amely úszni, menni, ugrani, vagy akár fára mászni is képes. A ha­lat Periophthalamus-nak hívják és nem valami ősállat maradvá­nya, hanem új jelenség, ínelyet a tudósok most tanulmányoznak. A hal mellső uszonyai erősen izmo­sak és ezek, valamint a fark­uszony segítségével lépeget. A tudósok szerint ez a halfajta ki­tűnő példa arra, hogyan alakul­tak át egyes állatfajok uszonyai végtagokká. Hz elefánt és az ntlevéi Egy angol állatszelíditő a kölni cirkuszban dolgozott és a többi között rábízták a cir­kusz egyik hatalmas elefántját is. Az egyik előadáson az ele­fánt jókedvében volt és „ráadás­sal” szórakoztatta a hálás kö­zönséget: orrmányával kiemelte az állatszelíditő mellényzsebé- ből az útlevelét és jóízűen el­fogyasztotta. Az angol útlevél- hatóságok nem győztek csodál­kozni, amikor az állatszeliditö megindokolta új útlevél iránti kérelmét. 10 Jelenet a filmből. para-szlíclk-i.'jben részt veit fia- j hiszen egyszerű gondolkodású iái paraszt életének döntő szu- ember. De hűs.0r..oe magúval kaszával ismerkedünk meg, ami-1 ragadja a nézőket, s együttér­NAPLÓ M90. szeptember 18, vasárnap. Névnap: TITUSZ. Hétffin: VILHELMINA. A NAP ESEMÉNYEI: 150 éve, 1810-ben vált függet­lenné Chile. Ez a nap Chile függetlenségének ünnepe. 1895-ben meghalt Béch Antal bányamérnök, a hazai gépi fú­rás első alkalmazója, a magyar bányászati szaknyelv megalapí­tója. A HOLNAPI NAP ESEMÉNYEI: 1870-ben, kilencven évvel ez­előtt kezdődött meg Párizs ost­roma. öt éve írták alá a Szovjet­unió és Finnország közötti ba­rátsági, együttműködési és köl­csönös segélynyújtási szerződre meghosszabbításáról szóló jegy­zőkönyvet. Huszonöt éve halt meg Konsz- tantyin Edvardovics Ciolkovszkij szovjet tudós, a rakétarepülés „atyja”, a rakétarepülés elméle­tének és matematikájának meg­alapítója. 1710-ben meghalt Olaf Römer dán csillagász, a fény terjedési sebességének felfedezője és meg­határozója. ★ B OKI KART ARS több helyütt megállapította, hogy nem mossák ki rendesen a sö­rös, boros poharakat. Az alko­hol, — úgy gondolják, — úgyis fertőtlenít? A ÉRDEKES, újabb tanulmány Jelent meg az 1790-es szabolcsi parasztmozgalmakról az „Agrár­történeti tanulmányok” című kiadványban. A több mint ötven oldalas tanulmány a korabeli, országszerte ismert és Szabolcs­ban keletkezett forradalmi pa- raszt-röpiratekkal foglalkozik. A­A KEDVEZŐTLEN IDŐJÁ­RÁS ellenére 25—30 vagon al­matermésre számítanak a záho­nyi Üj Föld Termelőszövetkezet­ben. Sajnos, a gyümölcs minő­sége nem én el a kívánalmakat. % TIZENÖT ESZTENDEJE cím­mel, tíz példányban új keskeny- film érkezett a TIT megyei rak­tárába A filmet, amely hazánk szabad 15 évéről szól, s vetítési ideje 20—25 perc, bármely szerv igényelheti vetítésre, ahol kes­keny film vetítőgép van. A A CSALAVÁRI CSALAVÉR című mesejáték kerül ma bemu­tatásra a nyíregyházi Mesekert Bábszínházban. A mesejátékot a bábszínház felújította. TISZAVASVÁRIBAN újabb három avarkori temető került napvilágra, s ezzel hat temető vált ismeretessé a község terü­letén. A temetők a VII. század második felében keletkezhettek. Tiszavasvári — más tudományos kutatások alapján is állítható, — úgy látszik forgalmas hely, át­kelő hely lehetett Tiszadob felé. A NAGYSZABÁSÚ SZÜRETI BÁLT rendez a Móricz Zsigmond Művelődési Ház az Irodaház nagytermében októberben. A bá­lon vidám népi játékok lesznek, szőlőt, mustot is árusítanak majd,

Next

/
Thumbnails
Contents