Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-18 / 195. szám
SPORT Jobb holnap kél tehén, mint ma ©ff A kerékpáros körverseny elé A MAR HAGYOMÁNYOSSÁ VÁLT Szabolcs-Szatmár megyei körversenyt a Megyei Testnevelési és Sport Tanács kezdeményezésére 1960-ra is kiírta a Megyei Kerékpáros Szövetség. Az elmúlt évi verseny sikere mind a községekben, mind Nyíregyházán többezer lelkes szurkolót szerzett a kerékpár sportnak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az idei verseny- rendezésből kiveszi részét a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a Megyei Ifjúsági Sport Bizottság is. E részvállalástól azt reméli a rendezőség, hogy az idei verseny még szebb lesz a tavalyinál, több versenyzőt fogadhatunk s kint a községekben is nagyobb és szebb rendezésre számíthatnak. Versenyünknek elsősorban az a célja, hogy a hosszabb távot teljesíteni tudó vaskerekes versenyzőknek lehetőséget adjon Szabolcs-Szatmár megye tájainak, községeinek megismerésére. Míg az elmúlt évben csak 26 községet érintett a verseny, az idei verseny résztvevői 37 községet ismerhetnek meg. VERSENYÜNK CÉLJA AZ IS, hogy megyénk dolgozó parasztsága, akiknek nagyrésze ma már a szocialista nagyüzemi gazdálkodást választotta, saját maga győződjön meg az ifjúság erejéről, bátorságáról, áldozatkészségéről, azon tulajdonságairól, amelyek jellemzik szocialista társadalmunkat építő sportolóinkat. Hogy' fenti célkitűzéseinket elérjük, e rendező bizottság, járási testnevelési és sport tanácsaink, KISZ-szervezeteink, sportköreink széleskörű propagandamunkát fejtenek ki az útvonalba eső községekben. A falvak ifjúsága örömmel üdvözli a körversenyt és annak valamennyi résztvevőjét. Ezt bizonyltja az is, hogy díszkapukat emelnek, plakátokat készítenek, feliratokkal és virággal köszöntik majd a resztvevőket. A MEGYEI TESTNEVELÉSI ÉS SPORT TANÁCS ágit. prop. bizottsága elkészítette a körverseny útvonalának rajzát és azt lefényképezte. A rendező bizottság gondoskodik arról, hogy a versenyzők ingyenesen ■kapjanak az útvonalt ábrázoló levelezőlapból, melyen üdvözletét küldhetnek haza ismerő- seiknek a versenyről, 1 A körverseny harmadik napja egybsesik a nyíregyházi stadionban megrendezésre kerülő nemzetközi motorkerékpáros versennyel, ahol a versenyzők a nagyközönség előtt tiszteletkört írnak le, a korábban megkapott díjakkal. KORÁBBAN EMLÍTÉST TETTEM ARRÓL, hogy megyénk dolgozói milyen lelkesedéssel várják a verseny résztvevőit és hogy részt vállalt a rendezésből az SZMT és a MISB. Feltétlenül meg kell emlékeznünk azokról a vállalatokról. amelyek értékesebbnél értékesebb tiszteletdíjakat ajánlottak fel a versenyre. Elsősorban a MÉK Vállalat volt az, aki a legértékesebb és legszebb díjat ajánlotta fel, a Magyar Kerékpáros Szövetség verseny-, és a Szabolcs megyei Sport Tanács strapakerékpárja mellett. Díjat ajánlott fel ezenkívül a megyei tanács végrenaj- tó bizottsága, az SZMT, a MISB, a Hazafias Népfront, a Keletmagyarország Szerkesztősége, az Állami Áruház, a MÉSZÖV. Az Útfenntartó Vállalat vígaszdíjat is adott az utolsó helyezettnek, egy remekbeszabott rolleres porcelán figurát. Tiszteletdíjat ad a Szabolcs megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, az Iparcikk Kisker. Vállalat és nem utolsó sorban Szigeti Imre, a Magyar Kerékpáros Szövetség titkára is. A vállalatok és intézmények által felajánlott dijakat a Megyei TST Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona utcán közszemlére tette ki. Sziihay Géza — Ez csak természetes — mondhatná valaki — ezen egy pillanatig sem lehet vitatkozni. Igv is tűnik mindjárt az első pillanatban. De nem mindenkinek! Hogy ez mennyire így van, azt a TEGI dolgozói tudják a legjobban. Nem egy esetben folytattak hosszú vitát téasz elnökökkel erről a vitathatatlan igazságról; legyük mindjárt hozzá: a legtöbbször eredménytelenül. Sajnos, eredménytelenül. A helyes terv — és a gyakorlat Miről is van tehát részletesebben szó? A téeszek bizonyos keretet, kölcsönt kaptak bizonyos számú tény és/, szarvasmarha vásárlására, amit fel. is használtak, illetve felhasználnak, csak egyes esetekben nem helyesen, nem előrelátóan. Talán azt is mondhatnánk, nem szabályosan. A magadott keretet kimerítik, felhasználják, de nem vesznek belőle annyi darab szarvasmarhát, amennyit terveztek. Miért? Azért, mert az egy darabra megadott átlag keret nem fejőstehenekre es elöhasú állatokra vonatkozik kizárólag, hanem úgy állapították meg, — nagyon helyesen — hogy abból fejőstehenet és fiatalabb üszőt vegyesen vásároljanak. Ezzel szemben a gyakorlat az, hogy a téeszek csak olyan állatot vesznek, amelyik vagy már fejős, vagy legalábbis rövidesen megellik. Nyilvánvalóan az a céljuk, hogy még ebben az évben a lehető legtöbb pénzt lássák ezekből az állatokból, annál is inkább, mert a tejértékesítés beleszámít az áruterv teljesítésébe. A holnapra is gondolni kell A felsősimái Béke Őre Tsz-ben például 20 darab tenyész szarvas- marha vásárlására kaptak kölcsönt. de csak 13 darabot vetNemset kosi motorosversenyt rendesnek vasárnap a Stadionban Vasárnap délután fél 4 órai kezdettel nemzetközi salakmo- torver&emyt rendeznek a Stadionban, a Nyíregyházi Spartacus sportkör rendezésében. A verseny 204 futarríos lesz, s a legjobb magyar versenyzőkön kívül osztrák és jugoszláv versenyzők is indulnak. Ugyancsak vasárnap, délelőtt 9 órai kezdettel bonyolítják le valamennyi versenyző részvételével * y •<] v v v v v * * -u V a bemelegítő próbafutamokat. Már délelőtt, a próbafutamok időtartama alatt árusítanak belépőjegyeket, melyek a délutáni versenyekre is érvényesek lesznek. Az érdeklődök számára ajánlatos lesz előre biztosítani a belépőjegyeket, a torlódások elkerülése végett. APRÓHIRDETÉSEK AU-AS Háztartási alkalmazottat keresek azonnal- r&, Vöröshadsereg útja 20. özv. Simon Pálné. 12827) A nyíregyházi Városgazdálkodási Vállalat kertészipart tanulókat felvesz. Jelentkezés: Nyíregyháza. Árok utca 57 alatt. (2818) SZABÓ SZAKMUNKÁSOKAT felveszünk. Minőségi Textilruházati Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona utca 6. (2808) ADAS-VETET Modern kisipari sötét háio eladó Újszöld utca 60- Érdeklődni délután 17 órától. (2831) Gencrilozott 125-ös Csepel, keskenyfitmve- títőgép, hangos, olcsón eladó. Üveges tükörké- szító tanulót felveszek. Chriszt. Soltész Mihály útra 71. (2815) ~"~\KASCSEKE___ Soltész Mihály utca l szám alatti egyszoba- konyhás, előszobás lakásomat egyszuba-kony- ha, speizosért elcserélném. (2829) kuveb Két fiatalember részére bútorozott szoba kiadó. Színház utca 3. (2832) Vincze József Szamoskor, Petőfi utca 20 szám alatti lakos üszőjének járlatlevelc ismeretlen körülmények között elveszett. A járlatlevél Szamoskér községben 1958. október 22-én, 108 1958. jkvi. szám aiatl lett kiállítva, egy db 1958. október 22-én született, különös istnerte- tőjel nélküli, pirostarka üszőről. A járlatlevelet a mátészalkai íárási tanács VB. II. igazgatási osztály körözteti, s egyben megsemmisíts. <1326> Papp István szakolyi lakos 1 db pirospej kanca lova, S eves elveszett. A lő ismertetőjele: bal nyakún SR— Sm jobboldalán 576 jel látható. Hátsó ballaba csülökben kesely. Nyomravezető értesítse Papp István szakolyi lakost. (28281 A nyíregyházi Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti Alosztályán 1 db fekete női cipő, 1 db pénztárca és 88,90 Ft van. melyet jogos tulajdonosa a fenti kapitányságon átvehet. *****»•**»»»•*****»■: Hirdessen KeletMaprorszéi hnsáfejain Vadászok figyelem! A NYÍREGYHÁZI LÖSZERBOLT f. hó 19-iől szeptember 8-ig SZABADSÁG MIATT ÁRUT hétfőn, szerdán és szombaton 11-től 12,30-ig szolgál ki? (2820) tek a biztosított össaegból. Nem igényel bonyolultabb műveletét annak a kiszámítása, hogy így jártak-e jobban, hogy húsz helyett csak tizenhármat vettek, de esetleg már mind fejődik még az idén, vagy úgy jártak volna jobban, ha húszat vesznek és ha az idén már nem is, de jövőre húszat fejnek 13 helyett. Minden számítás csak az utóbbi eset helyességét igazolhatja. Nem csak erre az évre,, hanem hosz- szab bidőre számítva a tejtermelés jövedelmet, az utóbbi eset- ben feltétlenül sokkal jobban jár a téesz. Sajnos, ugyanez volt a helyzet Nyírgelsen is, vagy a bírj Táncsics Tsz-ben. ahol 10 helyett csak nyolcat vettek. De lehetne sorolni tovább is a rassz „Példákat”. Az egész megyében pedig jóval kevesebbet fognak vásárolni összesen is; ha így megy, nem lesz meg az év végére a tervezett szarvasmarha- állomány. Ha mindenáron ragaszkodni akar valamelyik téesz a fejőstehenekhez, ám ragaszkodjék, de úgy hogy az előirányzott darabszámot vásárolja meg. Ha kevés a hitel, pótolja saját erőből a különbözeiét. Azonban ez a meggyőzés is eredménytelennek bizonyult a legtöbb esetben. Könv- nyű belátni, hogy ez a tsz-ek javát szolgálná. Nagyobb gondot kell fordítani a tenyészsertésekre A sertés vásárlásánál már sokkal örvendetesebb a helyzet. Igaz, tavasszal nagyon nehezen indult, májusig alig volt valami megrendelés, de ez érthető is volt nagyrészt, mert az új és megnövekedett teeszeink még a tagok által összehozott sertéseket sem tudták elhelyezni és takar- mányozni. Sok helyen a fedezet sem állt korán rendelkezésre. Májusban azonban megindult a felvásárlás, tömegesen jelentkeztek az igények. Félévig jóval többét értékesített a TEGI a felévre előirányzott mennyiség< .-u.’ursa-üaKjíJs. -.uv.* nel és ebben a hónapban az egész évi 5200-as tervéi is túlteljesíti. Csak augusztusban mintegy ezer darabot fog értékesíteni. A legnagyobb probléma itt nem is a téeszek felvásárlásánál jelentkezik, hanem a TEGI felvásárlásénál. Kevés sertés törzstenyésztő hely van s megyében. Állami, de szűkebb értelemben nagyon fontos megyei érdek, hogy minél hamarabb' minél több sertés törzs tény észtő téeszt hozzunk létre. Nemcsak a megye, de az illető téesz sem járna rosszul, mert a tény észsertésekért nagyon jól fizetnek. TEKINTSE MEG A KISIPARI SZÖVETKEZETEK KIÁLLÍTÁSÁN A Nyíregyházi A szia! ősi pari Ütsz termékeit ÍZLÉSES KIVITELEZÉSŰ MODERN RADIÖASZTAL. KÜLÖNLEGES KÖR-ASZTAL, HÁLÓSZOBÁK. KOMBINÁLTSZEKRÉNY, külön figyelmet érdemel a SZÍNES MŰANYAG KONYHABÚTOR. MEGRENDELHETŐK a IV. negyed évre. Asztalosipari Ktsz. Nyíregyháza, Selyem utca 33. (2830) Ilona napra LEGSZEBB, LEGMARADANDÓBB AJÁNDÉK az üveg-porcelán, vagy műanyag dfszmfitárny! Ne mulassza el felkeresni a NÖTANÁCS ÉS AZ IPARCIKK K1SKERESK3DELMI VÁLLALAT ÁRUSÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT KIÁLLÍTÁSÁT Nyíregyházán, a GORKIJ MOZI ÉPÜLETÉBEN Nyitva: délelőtt 19—12-ig, délután 3-tól fél 9-ig (2825) MOZIK MŰSORA BÉKE MOZI: Áru Hataloménak. Új NDK film. Előadások kezdete; tel 5. fél 7, fél 9 órakor. A fél kilences előadás jó idő eseten a Sztalin-tén Kert- moziban lesz.í R órától.) DÓZSA MOZI: Felfelé a lejtőn. Zenés magyar filmvígjáték, Házy Erzsébet főszereplésével. SiOftdriS'•!; kezdete: 4. s es b arakor GORKIJ MOZI: Ütött az óra. Csehszlovák film. Elóad&s’k kezdete- 4. « es 8 őrekor. MÓRICZ ZS1GMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szünngp! KELETMAGYARORSZÁG \ Magyar Sineiaiista MunJcéasgr' >íuootci'Sf*tm»r megyei UUettsa*» *s • Mígva) Te rím lan;» Felelős hgi Kewlö: Balta' Lajov Kisdia: » K5i?tmagvyrnrsi*s Lap kUdö v»u»tak Felelős letudó farkas P41 írerw-a-vtoses Nviregwiai*. srtAUi» tér it, Telt 16-70. rt-n. iS-tí. .viadónlvatat: Nvireso-fiazs. 2«sanov u. l reif «-«*. Kéziratot uem orrunk meg, ét aeia adunk ? Issza* Terieszti » Magyar Pasta. Elöpiet» ■tató » nelvi oostamvataloknáJ ee kei Oe« tőknél. ■sraujtci-siatniéi nieavai Nycnrtó»> oan vaunlat. Nvicesyriii*; >ö?«» »vSttry n. 4