Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-11 / 189. szám

MAI NAPLÓ I960. augusztus 11, csütörtök. Névnap: ZSUZSANNA. A NAP ESEMÉNYEI: 1675 augusztus 11-én, ma 285 éve alapították meg a green­wichi csillagvizsgálót. Ma 110 éve, 1820-ban halt meg Lavotta János zeneszerző. Száz évvel ezelőtt, 1860-ban született Bláthy Ottó Titusz ma­gyar gépészmérnök, a transzfor­mátor feltalálója, az első áram­mérő megszerkesztő je. Százharmincöt évvel ezelőtt született Tűit István tábornok. ★ BÖKI kartárs szerénykedik ■A Gorkij mozi melletti hirde­tőtábla félig üresen díszeleg, ki tudja, már mióta. A nagy tábla egyik sarkában a Szabolcs- me­gyei Építőipari Vállalat öt újí­tójának képét is belepte a por, I s a kép alatti szöveget is bizony ' megette az idő vasfoga. Ha vé- 1 letlenül megbróbálják felújítani a tábla anyagát akiket illet, — úgy Böki Kartárs nem igényli, hogy bökéséért az ö képét is ki­tegyék ... KULTÜROTTHONT ÉPÍTE­NEK az Ópályi Tangazdaság dol­gozói. A kultúrotthont a község­ben, a tarrvizdaság irodája mel­lett építik, s úgy tervezik, hogy augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén adják át rendeltetésé­nek. A nagyteremben a kultúr- rendezvényeken kívül, a tél fo­lyamán a fiatalok majd kedvenc sportjuknak, az asztalitenisznek 'Is hódolhatnak. ■*r SÜLYOS BALESET történt Bzerdán délelőtt Nagy kálióban. A csúszós úton egy Nyíregyháza felöl érkező motorkerékpáros be­leütközött egy parkírozó Moszk­vics személygépkocsiba. A mo­torkerékpár vezetőjét súlyos láb­sérüléssel kórházba szállították. ★ BÁBSZÍNHÁZ. Vasárnap, M-én délelőtt 10 órai kezdettel a József Attila Művelődési Ház­ban bábelőadást rendeznek 14 éven felüliek számára. Az elő­adást a központi bábtanfolyam hallgatói tartják. Gegoly—Kós: Karácsonyéj című orosz mesejá­téka kerül bemutatásra. Ar A MEGYE ELSŐ SZABAD­TÉRI FALUSI SZÍNPADA. Ib- rány községben a közelmúltban avatták fel megyénk első falusi szabadtéri színpadát. A tavasz- 6zal elkészült új, modern kul­túrotthon mellett Ibrány köz­ségnek a szabadtéri színpad a másik büszkesége. A szabadtéri színpadot községfejlesztési alap­ból létesítették. •4sr FALUVILLAMOSÍTÁS. A nyírbátori járásban három köz­ség — Nyírpilis, Piricse és Pe- nászlek — villamosítását ter­vezték községfejlesztésből. Nyír­pilis és Piricse községekben las­san befejezéshez közelednek a villamosítási munkálatok. Pe­nészleken pedig a közelmúltban kezdték meg azokat. ★ NYÁRON SEM SZÜNETEL az aranyosapáti könytár munkája, leen sok könyv kerül a dolgo­zók kezébe, úgy látszik, a nagy munkák idején is tudnak időt szakítani az olvasásra, önműve­lésre, nemcsak a hosszú, „unal­mas” téli hónapokban. 700 mázsa görögdinnyére számítanak a varjútaposi Aranykalász Tsz-ben Parkban Lj műanyag Paraxilén gyártását kezdték meg az osztravai Urx üzem dol­gozói. Ebből az alapanyagból ké­szül a poliészter-fonal, amely a gyapjúhoz hasonló tulajdonságok­kal rendelkezik. Alsi már 40 éré kössiiriili a enorhút Nyírbátor főterének egyik szög­letében találni Betéri Feri bá­csit, a környék egyszem köszö­rűsét. Az idős ember nagy hoz­záértéssel serénykedik az életlen kések, a megcsorbult ollók és a kopott borotvák „gyógyításán’. Feri bácsi már 40 éve hajol az acélszikrák fölé. Szakmáját ap­jától örökölte, aki több évtize­dig taposta a köszörűkő pedál­ját. Ha napi átlagban 20 kés ki­élezését vesszük számításba, Be­téri Feri bácsi az eltelt 40 esz­tendő alatt eddig mintegy 240 ezer kés élén egyengette el a csorbát. Betéri bácsi munkája hozzatartozix. életünkhöz. Elisme­rés és megbecsülés övezi öreg­kori igyekezetét. Angyal Sándor felv. Ebben az esztendőben 18 hol­don termelnek dmny ét a varjú- laposi Aranykalász Tsz-ben. Ki­váló munkát végzett a harminc­öt esztendei gyakorlattal rendel­kező Pádár Alajos csányi diny- nyetermelő mester. A 18 holdból ötön sárga, a többin görögdiny- nyét termelt Közel 40 mázsa sárgadinnyét küldtek mór Nyír­egyháza ellátására, de még szá­mítanak vagy 300 mázsára. Gö­rögdinnyéből is jónak ígérkezik a termés, s Padár bácsi vélemé­nye szerint meglesz a 700 má­zsa. mely jó jövedelmet biztosít a tagok részére. A hét hold ker­tészetben termelt paprikából, pa­radicsomból, káposztából, karfi­olból eddig több mint 40 ezer fo­rint bevételük volt Egy holdon spárga tököt termeltek, melyből 160 mázsát adtak át a MÉK-nek. Mk«}i*áNyiutk ünnepén avatják fel a Manda-bokori knltórházat Kettős ünnep lesz augusztus húszadikán a nyíregyházi tanya­világ egyik fontos helyén, Man- da-bokorban. Többszázezer fo­rintos befektetéssel, sok-sok tár­sadalmi munkával épített mo­dern kultúrházukat ezen az ün­nepnapon avatják. Az avatóün­nepségen a színvonalas műsort közös ebéd követi, ahol termelő­szövetkezeti tagok és egyénileg gazdálkodó parasztok találkoz­nak. Este nagyszabású bált ren­deznek a fiatalság részére. Foto: FÉNYSZÖV. Márton Gy. felv. íj japán úr varró készülék Kijosi Inokucsi japán egyete­mi tanár új érvarró készüléke nyugatnémet szakértők vélemé­nye szerint „forradalmasítani fogja a véredény-sebészetet”. Az erek összevarrása eddig igen körülményes orvosi munkát igényelt és nagyobb műtétnél több óra hosszat tartott. Az új japán készülékkel ez a munka most néhány perc alatt elvégez­hető. A készülék konstrukciója igen egyszerű: az egymáshoz il­lesztendő véredények végét, ki­preparálják és csipeszekkel elszo­rítják. Ezután a véredények két szélét felhajtják és ráhúzzák egy rövid műanyagból készült össze­kötőre, majd megindítják a var­rókészüléket, amely egész sor hajszálfínom ezüstdrótból ké­szült kapcsot nyom bele az erek összeérő felületébe, mintha csak irodai kapcsológép működne. Mi­helyt az összekapcsolás megtör­tént, a vérkeringést azonnal hely­reállítják. Gimnazista lányok szünidőben A nyíregyházi Zrínyi Ilona Leánygimnázium növendékei kellemesen és hasznosan töltik a nyári vakációt. A megérde­melt pihenést kirándulások, kö­zös táborozások színesítik. Nem­rég például ötven lány KI5Z- táborban Aggteleken és Jósvaíőn töltött egy vidám hetet. Ezt kö­vetően tizenöt „zrínyis” a bala- tonboglári munkaláborban volt DCelleinen pihenés t, doktoe de... két héten át. A délelőtti ba­rackszedés fáradalmait délután a Balaton kellemes vízével en.v­Nehéz elfogódottság nélkül ilyen emberekről írni. Akik életüket az emberek javára, sorsuk könnyítésére, szenvedé­seik enyhítésére szentelik, a legnagyob tiszteletet, a legme­legebb szeretetet vívják ki ma­guknak. Ilyen ember a doktor is: doktor Sarvai Tivadar, a nyír­egyházi kórház belgyógyásza­tának volt főorvosa. Volt... Bizony nem könnyű megválni a jólismert kórter­mektől, a küzdelmes évtizedek során szívhez nőtt kollegáktól, a betegektől. Sarvai Tivadar, ez a kedvesszavú, sokat tudó orvos nem vizitel többet reg­gelenként a betegekről. Nyug­díjba vonult. Fájdalmas műtét valamit ki­szakítani az ember testéből. Hát még a szívéből! 1913-ban egy fiatal orvos ér­kezett Büdszent.mihályra vör- heny-járványorvosnak. Ez volt Sarvai Tivadar első orvosi be­osztása. 1914-ben jött először a nyíregyházi kórházba. Aztán kitört az első világháború. Sar­vai doktor is a frontra került, frontorvosnak. Három eszten­deig katonáskodott, s a sok szenvedés beteggé tette. Gyó­gyulása után a pesti belgyó­gyászati klinikákon dolgozott, s mirt klinikai tanársegédet 1925-ben a nyíregyházi kórház­ban nevezték ki, a belgyógyá­szatra, főorvosnak. Azóta, 35 esztendeje gyógyította itt a betegek ezreit. Ez a rövid életrajza. Az itt töltött 35 esztendő alatt több mint 100 fiatal orvos dol­gozott a keze alatt, s ő tudása javát, tehetségét és szenvedé­lyes hivatásszeretetét oltotta beléjük. Ugyanekkor több mint 100 000 beteg szenvedéseit eny­hítette a kórházi ágyon, s nem­csak gyógyította, tanította, ne­velte is őket. Számtalan nagyszerű csele­kedett. orvosi helytállás fűződik az őszhajú, 69 éves ember ne­véhez. Ezrek akiknek egészségét visszaadta, hálás szívvel gon­dolnak orvosukra, aki ha kel­lett, minden szabadidejét, éj­szakáit is betegágyuk mellett töltötte, s ha mégis maradt kis ideie. a szakkönyveket for­gató. Tanult szakadatlanul, s az ő és Eisert doktor nevéhez fűződik Magyarországon az el­ső három sikeres szívműtét is. Pályájának vezérlő gondola­ta ez volt: vigyázni, nem té­vedni, hiszen a legkisebb té­vedés is emberéletbe kerülhet. Ez fűtötte, ez hajtotta, ezért tanult fáradhatatlanul diagnosz­tizálni. Hiszen a belgyógyász legfontosabb kötelessége a bajt megállapítani, mert ha ez meg­történt, a segítség sokkal köny- nyebb feladat. Rák, daganat, cukorbaj... Ezerszer üzent hadat a halál­nak ez az ember. S a szünte­len harc, a kemény munka a hosszú évtizedek alatt kifárasz­totta. Ezért vonult nyugdíjba. — Ha újra születnék, még többet dolgoznék, még többet tanulnék — mondja a nyugdí­jas orvos, akit hivatásszerete- te még idős korára sem vá­laszt el betegeitől. Vállalta, hogy naponta három órát tölt belgyógyászati konziliáriusként a tüdőgondozóban, « rendelőjé­nek ajtaja soha nem lesz csuk­va a betegek előtt. Amikor további terveiről érdeklődünk, mosolyogva mondja: — Nagy öröm egy szép orvo­si könyvet elővenni. Most több időm lesz rá. S pótolhatom azt is. amit a zenében és a szépirodalomban elmulasztot­tam... Kellemes pihenést, doktor úr! Megérdemli... Megérdemli, hogy ember szere tete. amit annyiszor bebizonyított, becsülete, amely­ről annyiszor tanúságot tett, most az ő további éveit ara­nyozza be. Megérdemli, hogy embertársai tisztelettel beszél­jenek Önről, megérdemli, hogy társadalmunk elhalmozza be­csülése minden olyan jelével, amely csak legjobb harcosait il­leti... Győri Illés György. hitették. Jókedvüket még a sze­szélyes időjárás sem rontotta el. Pihenten, vidáman, csokoládé- barnán érkeztek haza valameny- nyien. Az iskola több tanulója a nyá­ri szünidő alatt a Ságvári Tsz- ben dolgozott, komoly felnőttnek való munkában — pénzkereső­ként. Jól fog esni majd, ha ősz­szel a lányok saját keresetük­ből vehetik meg az iskolai fel­szerelést. Az iskola épülete sem volt tel­jesen kihalt a szünidő eddigi napjaiban. A szokásos nyári fes­tés, nagytakarítás mellett most egy újszerű iskolai munka is folyt a Zrínyi gimnáziumban: szünideji tanítás és tanulás. A leendő első osztályos növendé­kek közül harminckét fiatal lány ült a padokban, négy hetes tanfolyamon vettek részt. Ezek a lányok tanyán, osztatlan iskolá­ban végezték a nyolc osztályt, ahol orosz és német nyelvet nem tanultak. Ezt a hiányt pó­tolja a nyári tanfolyam, ahol orosz nyelvet, matematikát és magyar nyelvet tauvlnrJs az is­kolába kerülő lányok. Hogy a gimnázium első osztály,'itajtn ne legyenek hátrányban a városi gyerekekkel ssemben. é

Next

/
Thumbnails
Contents