Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-28 / 203. szám
Filmekről röviden Aaxtaloa Bálint: ■ Paraszt diplomaták A hol a találkozás merő vé- letlenségből történik, kérem, egyáltalán ne gondoljunk valamiféle kacsalábon forgó palotára, amelynek homlokzatán nemzetek színes lobogói csattognak. Mindazonáltal az én diplomatáimnak is megvan a maguk szuverén közössége, amelyiket újabban — főleg a sajtó és irodalmi termékek nyelve szerint — nagy családnak is neveznek. Egyébként a függetlenség és elnevezés fontos persze, de ebből kalács még nem lehet, csak a feltétele annak, hogy lehessen és méghozzá mindig ízesebb. De mert a szuverén közösség függetlenné válásának egy éves évfordulójáig teljes öthónap hiányzik még, könnyen megérthető, hogy a már seregnyi rendezett dolog mellett rendezetlenek is akadnak. Azt se higyjük, tisztelt olvasó, hogy diplomatáim — lévén nemzetségünkhöz tartozók —, árvalányhajas, Kossuth kalapban, zsinórokkal cifrázott fekete mentében és díszes szárú csizmában lennének. Nem. De a mai modem kornak megfelelő pantallós öltözetben, s az egyik meggy-színű, a másik sötétbarna, szellős szandában és mindkettő hajadonfőn és mindkettő aktatáskával. Szakasztott úgy, mint két kultúrmérnök, vagy két járási funkcionárus. Ja, a szükség görcsös köteleivel csomagolt, bámulni való parasztromantikát negyvenöt óta szaporán eszegeti az idő. És esküdni kell rá: nagyon jól teszi! Szóval, mondjuk ki már ^ nyíltan, ne kerteljünk tovább, hogy Szatmár fővárosa a mi diplomatáink találkozási helye. Hivatalosan nem volt ugyan előkészítve, mégis a legnagyobb örömmel üdvözlik egymást. — Szervusz, Danikám! — Sze-er-vu-usZ, Lacikám! És négy kézzel történik a kézfogás: kettő marokba kapcsolódik, míg ismét kettő simo- gatólag öleli körül a gyengéd szorítást. — Honnan utazol, t£ ördög- bajsza? — Pestről Ott dolgozom a tavasz óta. Két hetenként jövök haza. Így szombatokon. Hát te? — Nyíregyházán voltam. Gyakran bevisz egy és más intézni való a megyéhez... És te csak elpártoltál tőlünk te, te, hogy a kutyák tépjenek széjjel. — El én, Lacikám. — Hej pedig, de nem jól csináltál. Nekem elhiheted... Nagyon bíztam benned. A Daninak szólított apró termetű, széles, izmos vállú paraszt. Az ilyenre mondják: kicsi, de erős, mint a bors, szívós, mint a kenderkötél. A Lászlóként köszöntött; két ^ fejjel is magasabb, s míg amaz szőke, emez barna. Egyező bennük csupán az, hogy korukhoz viszonyítva mindketten feltűnően nagy bajuszt hordanak. Hihetné az ember: fogadást tettek, hogy kié nő nagyobbra. Eddig László vezet ebben, bár van még idő az eredmény változtatására, hiszen együttesen sem élhettek még többet hetven esztendőnél. Dániel most lehajtva tartja a fejét. Látszólag közömbösen nézi a salakhomokos földet. — Igen. Nagyon bíztam benned, Danikám —ismétli László. — Nézd — ugrik fel a földet bámuló tekintet —, mi az istent csináltam volna? Különben... én is készítettem tervet magamban. De tudod, hogy nem vagyok könyöklő természetű... Nálad merőben más helyzet állt elő. Te a szervezássel együtt haladhattál. Én viszont, mire szétnéztem,... — Hogy mondod? Hogy a szervezéssel együtt haladhattam? Hát igen. Nem tagadom, az általános előrejutás érdekében valóban csináltam egyet- mást. Bár nem vagyok párttag. De hogy tőlem telhetőleg cselekedjék, kötelességemnek tartottam. Egyébként, azt hiszem, ismered a sültgalambról szóló mondást. Az pedig, Danikám, a szövetkezeti községre is érvényben van. Hanem a farkas példázatát igyekszünk érvényteleníteni... No, de mit állunk itt, mint szamár a hegyen. Menjünk, igyunk egy kis sört \z első két pohár sört Dá- niel rendeli. Viszont a rendelés után megint szótlan marad. — Hol dolgozol Pesten? — kérdezi László. — Az építőknél. — Mennyit keresel? — Havonta tizenhat pirosat haza tudok adni. — És te koplalsz, kotlóskodsz ott mi? — Nem egészen. A feleségem készít mindig száraz tésztát. Meg viszek magammal zsírt, szalonnát... Reggel, délben szalonnát, zsíroskenyeret eszek. Vacsorára főzök a szálláson. — De csak kotlóskodsz! — Há-át, ami azt illeti, nem nagyon szoktam kószálni. Csak mecésre éppen, ha a Fradi játszik. Mivel ott dolgozunk a pályája mellett Meccs kezdete előtt aztán néhányan át szoktunk menni... — Ingyen mi? he-he-he. No bizony, te ugyan nem boldogítod a Fradit. V ahogy nevetnek, szinte jó ^ azt nézni. Még a fiatal, nyurga pincérre is ragad át belőle, amikor leteszi eléjük, most mór a László rendelését. Pedig egyáltalán dehogy is sejti a fehér kabátos, mi nagy titkon nyiladoznak ezek. — Danikám, kérlek, nagyon eltértünk az eredeti szótól — mondja László igen diplomatikusan. — Az előbb, amikor megláttalak, tudod minek örültem meg annyira? — Ha megmondod — komolyodik el ismét Dániel. László tempós mozdulattal simít végig bajuszán, mint ahogy jelentős alkalmakkor szokta. — Persze, hogy megmondom. Annak örültem meg, kisko- mám, hogy... no végre beszélhetünk a mi dolgunkról. Mióta hűtlenül elmentél, nem tudtam erre alkalmat keríteni. A feleséged meg... rád hivatkozik. — Nézd, Lacikám, én nem szoktam taposni a szavamon. Különben... ott a nyolc és fél hold föld, meg ami egyebet beadtam. Használjátok a könyöklőkkel. A helyezkedőkkel... 1 T gyan te, mi a fészkes fenét könyöklőzgetel annyira!? — rántja a székét közelebb László. — Ne tudnád te azt, hogy az induláskor nem lehetett az ilyesmit azonnal megakadályozni? Enyje, hailed. Ne tedd már magad... izének. Ilyesmi nélkül indulás sincs. De ne feledd, hogy az indulással egyidejűleg egy bizonyos rosta is járni kezdett. Ami kit-kit a maga helyére ráz. Máris van olyan, aki a harmadik helyet melegíti. Nem baj az. Olyan nagy népi vagyonban mindenki megtalálja a legjobban hozzá illő munkát. — Ha már szövetkezetiek lettünk is — emeli meg hangját Dániel —, vegye tudomásul akárki, hogy olyantól nem fogadok el szót, aki az én vonalomon csakis kereszt lehet. — Tudom, kire gondolsz. De hidd el, annak idején örültem azoknak is, akik jószágtartási vonalon mellém álltak, bár nem éppen tudással, de akarattal. Egyébként máris van olyan, hogy szívesebben menne más beosztásba, ami jobban passzol hozzá. Ha tehát jössz... azonnal helyed van. — Azonnal? — Akár holnap is. Különben... igaz, ami igaz. Kimondjam? — Ha nekem van szánva — emelkedik meg fokozott érdeklődéssel Dániel szalma-szőke szemöldöke. ívj ég talán lenne szíved i”A elvárni te, ördögzúzája, hogy... ünnepély«* küldöttséget menesszünk hozzád, valami hin tófélén? Instálni! Hogy így Danikám, úgy Danikám, légy szíves foglald el legméltóbb helyed szövetkezeti községünk szarvasmarhaállományánál! —Na-na hö-hö-hö — hötyö- rész Dániel, de nagyon látszik rajta: bizonyítása lenne az annak, hogy nem szúrta meg ez a tűhegyű tövis. — Mert nézd csak — folytatja tovább a diplomáciát László —, mi elismerjük a te gyakorlati tudásodat. Sőt, mondhatom neked, ebből a szempontból többre értékellek, mint egy gyakorlati tapasztalattal egyáltalán nem, csak bizonyítvánnyal rendelkező „technikást”. Aki, hogy úgy mondjam, csupán papíron akar mindent megoldani. — Nézd, Lacikám. Én tudom, hogy és miért kaptam a múlt tavasszal egy nem egészen kétéves bikáért húszezren felül. Másik két növendék üszőért is nem sokkal kevesebbet. Hát még azelőtt....' Volt rá eset: megvettem egy borjút és kinevették a szomszédok. Meg engem is. Én pedig csak magamban mosolyogtam. Beszéljetek, amit akartok. Később mind jobban meggyőződtek, hogy... már borjú korában meglátom, kisaccolom, melyikből ; mi lehet. Na meg hát, persze, ez még nem elég... Van nekem | egy taknyos, tizenegy évés j fiam, kérdezd csak majd a j marhatartás felől, ha arra jársz. | Viszont ott van a nagyobbik, j tizenöt éves, de az anyja te-1 remtésit, az már semmit nem akar hozzá konyítani. — Éppen ez az, kiskomám. Mi a szentséget akarsz te az építőiparban?! Hidd el, nálad nélkül is boldogulnak azok. De itthon, miköztünk annak élhetsz, amit szeretsz, ami... a véredben van. A lóval úgy járunk lassan, mint az esztevát- taL Kiszorítja a gép. Ellenben a szarvasmarhának szilárd a jövője... Hagyd a malterosládát, kiskomám. Neked az izéd... adottságaid itt érnek aranyat. Hopp! Jó, hogy eszembe jut. Tudod te azt, Danikám, hogy tiszta, törzskönyves marhaállomány kialakítása a célunk? Méghozzá többszáz darabbal! A kicsi növésű, de széles^ váliú, vaskos termetű Dániel csupa szem, csupa fül. Csak sóhajai, szusszanásai hallatszanak igen türtőztetően. Mert igen, az a törzsállomány... A sok gyönyörű jószág! Annak kiválogatása, tartása, gondozása, de mégcsak a pihenésük, csendes kérődzésük, vagy éppen az a kedvesen lomha, puha járásuk is micsoda kép a tágas, nagy istállókban, meg a híres délibábot is tükröző nagy legelőn!! És a nagyok mellett „A Nap mindenkinek világít” című filmből Az utóbbi idők egyik legsikerültebb csehszlovák filmje a kicsi, lágy színekkel tarifázott borjúk serege, az ő mindenektől legkedvesebb állatjai, hogy kell azoknak félteni, vigyázni minden napjukat, széppé, nemessé fejlődésüket! Aztán azt mondhatja majd a szuverén közösség a nagy család: Jól van, nagyszerű a szarvas- marha állomány; micsoda hasznot hajt az! — ...Ügy-úgy. Ügy lesz az... — gondolkozik hangosan Dániel. — Mi az? Mi lesz úgy? — kap az akaratlanul elejtett szavak után László. — Az, hogy a fene a dolgod. Csak meg tudtál venni. A föld után most már engem is. Hát jó. Legalább megnyugszom. Hogy szívem szerint lehetek. — Ez már beszéd, Danikám. Azt pedig még nem is tudod, hogy Lombos elvtárs, a járási főállattenyésztő szintén úgy vár közénk, mint messiást. Nem felejtette az még el azt a két első díjat, amit a kiállításokon szereztél. A nyolc holdas tartás után. Hát akkor a tizenegyezer volt az ütött az óra. A fasizmus kegyetlen, a fasizmus kíméletlen — erre emlékeztet ez a reális hangú, emlékezetes film. Három új film is bemutatásra került a napokban, Nyíregyházán.. Közülük kettő szovjet: A Nap mindenkinek világít és A szultán fogságában. A Nap mindenkinek világit című film mind témájában, mind művészi feldolgozásában kiemelkedik az utóbbi hónapok szovjet filmjei közül. Főszereplői nálunk már ismert kitűnő színészek: Valentyin Zubkov, Lilia Aljos- nyikova, és Tatjana Konjuhova, A Rangon alul című új magyar film témáját mai problémákból meríti. Feltétlenül a jó filmek közé tartozik. hold után mit produkálhatunk te, te... hogy az anyád ne sirasson! W zóval mondtam, amit’ mondtam — lobban a tekintete Dánielnek. — A szavamat nem szoktam taposni. Meg aztán, abba beleszólásunk: legyen ám, hogy a vetésterv miként alakuljon. Szalmán, kó* j rón nem lehet jószágot tartani, ; Ilyesmire az egyénieskedéí kényszsrített. Nekünk viszont... Igen, az is kell. hogy... De hal- Icd-e, te Laci, r.em kellene már kinézni? És valóban jó, hogy ez eszükbe jutott. Az állomási por-• tás éppen azt kezdi el kegyetlenül rossz szavaló stílusbaii, hogy: „Nyírcsaholy, Nagyecsed, Agerdőmajor felé beszállás, negyedik vágányon balra!” A két paraszt-diplomata pedig annak tudatában indul el a jelzett vágány mellett előre, hogy kölcsönösen jó és teljes eredményre vezető tárgyalást bonyolítottak le — a nagy család javára. Az„ Ütött az óra” egyik jelenete Öi^et köszön, se A nyár fején már megjelentek — mint első deres, ősz hajszálak — a szeptemberi szélben szálló ezüst színű kis ökörnyálak. .. Kiröppent fészkéből a reggel — az iskolások újra jönnek s nem tud ezért ma határt szabni semmi az én nagy örömömnek. — Hulló levelek táncra kellnek s élni vágyik most újra minden! — Illatos szirmát szavaimnak szép virágként szívükre hintem A szárbaszökkent jövő érik , bennük gyöngyözve, dúsan, bátív Rózsaarcuk tündöklőn fénylik a nyárutói napsugárban, örök-boldog, ki köztük élhet. Kiváncsi kis szemükben látom kinyílni —mint egy kis virágot — újjászületett ifjúságom, ahogy jönnek s békésen kacag róluk a boldog, drága élet — őket köszöntse máma itten minden virág és minden ének! Krecsmári László
