Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-23 / 198. szám
As alkotmány napját és a tanácsok évfordulóját ünnepelte megyénk lakossága A (altácsi szántóterület 53 százalékán szövetkezetek {Folrtatás az 1. oldalról.) — Ezen az ünnepi tanácsülésen joggal állapíthatjuk meg. hogy pártunk irányításával tanácsaink megyénkben is eredményesen vették ki részüket a dolgozó parasztság önkéntes szövetkezeti mozgalmának támogatásából és Jelentős eredményeket értek el. Tanácsaink, azok bizottságainak, a tanácstagoknak és a tanácsi apparátus dolgozóinak lelkes munkáját bizonyítja az a tény, hogy megyénkben a tanácsi szántóterület 53 százalékban ma már szocialista nagyüzemi gazdaságok, a termelőszövetkezetek gazdálkodnak. 234 községünk közül 154 termelőszövetkezeti község, 10 járásunk közül 5 termelőszövetkezeti járás. Hét és félszer akkora területen gazdálkodnak termelőszövetkezeteink, mint 10 évvel ezelőtt, a tanácsok megalakulása idején. Ezt az eredményt annak ellenére értük el, hogy az elmúlt 10 esztendő alatt termelőszövetkezeti mozgalmunk két esetben esett át nagyobb mégrázkódtatáson. — Eredményekről számolhatunk be a kettős feladat másik oldalának végrehajtása terén is. A mezőgazdasági termelés megyénkben is jelentősen növekedett az utóbbi években. Mindjobban terjed megyénkben a korszerű agrotechnika alkalmazása. Jelentősek eredményeink a gyümölcstermelés területén is. Tíz év átlagában 100 mázsa alma terem megyénk gyümölcsöseiben hol- dankint. Terjed az öntözéses gazdálkodás, biztatóak az állat- tenyésztés fejlesztése és a terme- lőszövetkzeti beruházások terén elért sikereink. A szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás kibontakozó fölényét máris fényesen bizonyítja az a körülmény, hogy amíg az egyénileg dolgozó parasztok holdankénti átlagtermése megyénkben búzából 9,8 mázsa, A kultúra — Mélypontról indultunk el kulturális téren is. Megyénket az ország legsötétebb részének tekintették és nevezték. 1920-ban a megye lakosságának egynegyede analfabéta volt és még az 1940-es népszámlálás idején is 72 ezer ember nem tudott írni, olvasni. A zsúfolt tantermekben — amelyekből a felszabadulás előtt mindössze 878 — volt — egy nevelő vezetésével 70—80 gyermek tanult. Tanácsaink a korábbihoz képest ezerre növelték a tantermek számát s mintegy 200-at helyi erőforrásból építettek. Teljesen sikerült felszámolni sz analfabétizmust, s egyre többen iratkoznak be a dolgozók esti, illetve levelező iskoláira. A kultúra terjesztését szolgálja a tíz év alatt megépült mintegy 140 kultúrház, a tanácsi irányítás alatt működő könyvtárhálózat, a 151 mozi is. Ezek a kiragadott példák is mutatják, hogy felszabadult hazánkban a kultúra a népé lett. Tanácsaink kezdeményezésére létesült Tiszalökön, Vá- sárosnaményban és Nyírbátorban gimnázium, Fehér- gyarmaton közgazdasági technikum. gazdálkodnak ! termelőszövetkezeteink átlagtermése ugyanolyan talaj- és időjárási viszonyok mellett 11,8 mázsa Fekszi elvtárs ezután a tanácsi ipar fejlődéséről szólt, majd a tanácsoknak a lakosság áruellátása terén végzett munkáját ismertette. Beszéde következő részében a megye egészségügyi fejlődését bizonyító adatok közül az orvosi ellátás állandó javulásáról hozott számokat. Elmondotta, hogy míg 1938-ban az egy körzeti orvosra eső lakosság, száma 8500 volt, 1959-ben már 3243 lakosra jutott egy orvos. 1950 óta négyről 12-re emelkedett a TBC gondozóintézetek száma. 1950-ben kezdtük megindítani a járási székhelyeken a szakorvosi rendelést. Ez évre elértük, hogy már minden járási székhelyen működik két, vagy több szakorvos. Tíz évvel ezelőtt három kórháza volt megyénknek, ma már kilenc kórházban gyógyítják a betegeket és most épül a modem, 260 ágyas fehérgyarmati kórház. 1945 előtt nagyon kevesen vettek részt társadalombiztosításban. Az elmúlt tíz év alatt elértük, hogy a megje lakosságának nagyobb része már ingyenes orvosi kezelésre és kórházi ápolásra jogosult. Ma már 145 védőnő áll a* anyák rendelkezésére, a gondozási körökben is rendszeres a szaktanácsadás. Az egyre javuló egészségügyi ellátás eredményeként a felszabadulás előtti 20 százalékról 6,4 százalékra csökkent megyénkben a csecsemőhalálozás. Nagymértékben fejlesztettük a bölcsőde és óvodai hálózatot is. Évről-évre növekednek költségvetésünkben a munkaképtelen és. önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott emberek támogatására fordított összegek. Ez az összeg 1950-ben 412 ezer forintot tett ki ez évben pedig már több mint 4 millió forintot fordítunk e célra, ugyanakkor a termelőszövetkezetek is rendelkeznek szociális alappal. a népé lett Jelenleg 126 óvodában nevelik gyermekeinket egésznapos foglalkoztatással, étkeztetéssel. — Tanácsaink munkájáról szólva említést kell tenni a községfejlesztésről és elismeréssel is kell adózni arról a tevékenységről, amelyet e területen az utóbbi évek során kifejtettek. Az elmúlt évek során a többi között tanácsaink 313 kilométeren végeztek villanyhálózatbővítést, 502.000 négyzetméteren létesítettek új járdát ,133 kultúr- házat építettek. Ezek mellett tantermeket, óvodákat orvosi rendelőket, sportpályákat, mélyfúrású kutakat és még sok mást hoztak létre a lakosság áldozatos munkájával és közreműködésével. Ebben az évben a község fejlesztésre fordtott összeg már megközelíti a 110 millió forintot. Fekszi elvtárs ezután a tanácsok tömegkapcsolatának fontosságáról szólt, majd megemlítette a tanácstagok és a tanácsapparátusban dolgozók lelkes fáradozását, s rátért a tanácsok feladataira. A párt VII. kongresszusának határozatai Dől kiindulva jelentős feladataink vannak gazdasági, kulturális és szociális téren egyaránt. Munkánkat qsak úgy tudjuk még tökéletesebbé tenni, ha tevékenységünkben a dolgozó tömegekre támaszkodunk, emeljük gazdasági és kulturális szervező munkánk színvonalát. Feladatainkat elsősorban a második ötéves terv . végrehajtására kell összpontosítani, amelynek megvalósítása tovább növeli népünk gazdagságát és életszínvonalát. Most, amikor alkotmányunk ünnepén tanácsaink 10 éves fenállását is ünnepeljük, joggal tölthet el bennünket az a szilárd meggyőződés, hogy pártunk irányításával az elkövetkezendő években még nagyobb eredményeket érünk el a népi hatalom gyakorlásában. Biszku Béla elvtárs felszólalása Fekszi elvtárs beszéde után Biszku Béla elvtárs emelkedett szólásra. Beszéde elején a tanácsok évfordulójának jelentőségéről szólt. A többi között elmondotta, nem üres jelszó ez a törvény: minden hatalom a dolgozó népé. Emlékeztetett arra, hogy a fel- szabadulás előtt is volt államhatalom, helyi önkormányzat is. „Ismerek olyan embereket, akik tagjai voltak ezeknek a. szervezeteknek, hisz mutatóba bekerült egy-két kisember is ezekbe a szervekbe. De a hatalom valójában nem a népé volt. Egyetértek Fekszi elvtárs beszámolójával és azt szeretném hangsúlyozni, hogy a hatalmat emberek gyakorolják. És nemcsak a tanácsok tagjai, hanem azok társadalmi aktívái is. Különösen az utóbbit kell kiemelni. A megyében jártamban-kel- temben találkoztam ilyen társadalmi aktívákkal, akik időt, fáradságot nem kímélve dolgoznak a falu szocialista átalakítása érdekében. Felhívom az ünnepi tanácsülésen a figyelmet arra is, hogy az átalakítás munkája sehol sem fejeződött be, hisz nekünk igazi nagyüzemi gazdaságokat kell megteremteni. Minél előbb szükség van ezek ter- melvényeire, hogy egészségesen fejlődjék tovább a népgazdaság. Vannak még megoldatlan problémáink mind a termelés, mind a belterjes gazdálkodás kialakítása, mind a megye iparosítása terén. A nagyüzemi, szövetkezeti gazdálkodás megoldja a legtöbb problémát. De nem közömbös: hamarabb, vagy később. Es, hogy hamarabb térjünk a helyes útra, ebben a tanácstagok mellett a társadalmi aktíváknak is nagy szerepük van, amelyek minden elismerést megérdemelnek. Az Elnöki Tanács elismerő oklevelével ezeket az érdemeket is jutalmazni kívánja. Biszku elvtárs felszólalása után osztotta ki a tanácstagoknak, a tanácsapparátus dolgozóinak és a társadalmi aktíváknak az Elnöki Tanács okiéveiét. Az Internacio- nálé elhangzása után az ünnepség második részében az ünnepi tanácsülés résztvevőinek bemutatták a „Szabolcs-Szatmár megye” című dokumentumfilmet, majd Dobozi „Tegnap” című filmjét. (K. J.) Ünnepi nagygyűlések, ünnepi tanácsülések, munkás-paraszt találkozók u mátészalkai járásban Méltó keretek között ünnepelték meg Alkotmányunk születésének és a tanácsok megalakulásának évfordulóját a mátészalkai járásban. 20-án délután két órai kezdettel ünnepi tanácsülést tartott a járási tanács. Az ünnepi gyűlés előadója ár. Szabó József elvtárs, a járási tanács vb. elnöke volt. Beszámolójában a tanács 10 éves munkájával, eredményeivel foglalkozott. Az ünnepi tanácsülésen az úttörők virágcsokrokkal és színvonalas kultúrműsorral köszöntötték a 10 esztendeje dolgozó tanácstagokat és a tanácsapparátus többi dolgozóját. A Hazafias Népfront képviselője is köszöntötte a tanács dolgozóit. Az ünnepség után a tanács 10 esztendeje jó munkát végző dolgozóit Kokas Ferenc elvtárs, a Hazafias Népfront megyei elnöke emléklapokkal illetve oklevelekkel jutalmazta. Előző napon, az ünnep alkalmából a tanácsapparátusból többen pénzjutalmakat is kaptak. Este a tanácsbeliek és a vendégek közös vacsorán vettek részt, a halászcsárdában. A mátészalkai községi tanács is ünnepi gyűlést tartott, délután 4 órai kezdettel, ahol szintén úttörők köszöntötték műsorukkal a tanács dolgozóit. Mátészalkán az ünnepség alkalmából a délelőtti órákban a Zalka Máté iskola udvarán ünnepi nagygyűlést tártottak, mintegy 1200 főnyi hallgatóság előtt. Az ünnepi gyűlés szónoka Lévai György elvtárs, az MSZMP községi ti.tkára volt. A járás minden községében ünnepi tanácsülések voltak. Vál- lajon, az ünnepi tanácsülésen 300 résztvevő is megjelent. Nagy- ecseden ünnepi nagygyűlés volt. Munkás-paraszt találkozókat rendeztek Nyírcsaholyban, Fábi- ánházán és Járminban, ahol a tsz-községeket patronáló Kohó-és Gépipari Minisztérium dolgozói érdekes kultúrműsorral is kedveskedtek a községek tsz-paraszt- jainak. Munkával ünnepellek a kisvárdai járás cséplőgépbritrád jai A kisvárdai járásban is bensőséges ünnepségeken emlékeztek meg a két évfordulóról. Minden községben ünnepi tanácsülést tartottak a legtöbb helyen reggel 8 órai kezdettel. Kisvárdán, a kultúrházban népes ünneplő közönség gyűlt össze a délelőtt 11 órai kezdet'el megtartott ünnepi naggyűlésre. A naggyűlésen az MSZMP megyei bizot'ságának munkatársa, Dó- isa Ferenc elvtárs tatotta meg az | ünnepi beszédei. A naggyűléset kul'úrműsor, majd a délutáni lórákban változatos sportműsor í követte. I A járási tanács tagjainak Kollonay Béla elvtárs, a megyei tanács vb elnökhelyettese adta át a 10 éves eredményes munkáért a megyei tanács emléklapjait, a községek tanácsi dolgozóinak pedig a járási tanács képviselői. Járás-szerte a Hazafias Népfront és a többi tömegszervezet ebéddel, vagy uzsonnával vendégelte meg a tanácsok dolgozóit. Az ünnepségek érdekessége a kisvárdai járásban az volt, hogy a járás 77 cséplőgépe az ünnepek alatt is teljes üzemben dolgozott: a sürgős munkák miatt a cséplőgépbrigádok szorgalmasan dolgoztak, így ünnepelték Alkotmá* nyunk születésének évfordulóját Kiállítások, találkozók, élüzem-üuuepséjj óvoda*, iskola-, villany-avatás A megyében számos helyen nyílt az ünnepség alkalmából ünnepi kiállítás. 22 községben nyílt augusztus 20-án mezőgazdasági kiállítás. A legjobb Űjfehértóa sikerült, ahol különösen nagy sikerük volt a helyi gyógynövény és a helyi kísérleti gazdaság ki- álli ási sátrainak. Űjfehértón 18 egyéni gazda is kiállította legszebb termelvényeit és állatait, külön baromfikiállítást is rendeztek. Nyíregyházán, a megyei tanácson és Kisvárdán a tanács fejlődését bemutató kiállításokat nyitottak meg. Kisvárdán kiállír toriak a 10 éves működő tanácstagok fényképalbumát. Külön három tabló ábrázolta a helyi tsz- mozgalom fejlődésének mozzanatait. Jól sikerültek a megyeszerte rendezett munkás-paraszrt találkozók is, különösen a már említett mátészalkai járásban, ahová a Kohó és Gépipari Minisztérium patronáló brigádjai magukkal hozták a Láng gépgyár zenekarát is. Jól sikerült találkozó volt a nagykállói járásban, Szennyespusztán is, ahová a Belkereskedelmi Minisztérium KISZ szervezetének 30 tagú küldöttsége látogatott el és a helyi tsz KISZ szervezetét 150 könyvből álló könyvtárral ajándékozta meg, A mátészalkai Vegyesipari Vállalat augusztus 20-án tartotta él- üzemavató ünnepségét, mely alkalomból a legjobb munkát végzett dolgozók között 25 000 forint pénzjutalmat is kiosztottak. Az ünnepségen resztvettek a patronált kocsordi termelőszövetkezet dolgozói is. Mérken népes ünnepi nagygyűlést tartott Győré József elvtárs, országgyűlési képviselő. Piricsén az egész község részt- vett az ünnepélyes villanyavatáson. Nyírlugoson ezen a napon új óvodát, Baktalórántházán négy tantermes új iskolát avattak. A szálkái járásban az ünnep két napja alatt 37 cséplőgép 38 vagon gabonát csépelt el. Csűcsforgaíom Sóstón az allioimány ünnepén Augusztus húszadikán és huszonegyedikén csúcsforgalmat bonyolított le a Sóstói Fürdő és Üdülő Vállalat. A két nap alatt mintegy nyolvan hektó sört, százötven kilogramm töltelékárut és körülbelül négyezer darab süteményt fogyasztottak a kirándulók. A fürdőben a két nap alatt ötezren fordultak meg. Záhonyi esküvő tíz ünnep másnapján A nászinduló hangja mellett lépett az anyakönyvvezető elé az ünnep másnapján Záhonybap Laczkó István és Tóth Katalin. A kommunista esküvőn, mely a MÁV művelődési otthonban zajlott le, Móré Imre üdvözölte az ifjú párt a vasúti pártbizottság részéről. A vendégsereg előtt az úttörők vonultak az ünnepeltek elé és átadták virágaikat. A záhonyi átrakó népi zenekara szórakoztatta a vedégeket, akik az ország különböző részeiből utazlak az esemény színhelyére.-# tí