Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-20 / 197. szám
VI ég u öregapákról maradt iTA rájuk a gyűlölködés. A harag igazi okát tulajdonképpen már senki sem tudta. Valami asszonyféle volt a dologban. Garabó Pálról beszélték, a mostani Garabó Mihály nagyapjáról, hogy ő okozta a bonyodalmat, méghozzá nem is itthon, hanem a messzi Amerikában. A múlt század végefelé, amikor olyan sokan felkerekedtek a nincstelenség miatt, együtt utazott a hajón falubelijével, Csornai Andrással. Garabó legényember volt, Csornai asszonyos, aki magával vitte az idegen országba feleségét is, Kupái Annuskát, egy bogárszemű, ábrándozó asszonykát. Beszélik, hogy már a hajón kezdődött a dolog, mivelhogy Pál igen szeretett a csillagokba nézni, sokáig elgondolkozni, sóhajtozni. Aztán az Annuska szemébe nézni, melyről azt mondta: ezerszer szebb az minden csillagoknál. Mikor pedig ilyeneket mondott, az a két szem csakugyan kigyúlt, mint az esthaj nal-csii- lag, parányi rebbenésekkel villant Pálra, ahogy csak az erdei őzike szeme tud villanni. És mintha könyörgött volna az a drága szép szem. Ne vigy kísértésbe engem! Lásd, esendő asz- szony vagyok, akinek hizeleg ez a beszéd, a rajongásnak, a szerelemnek ez a mélységes kimutatása! Ez az, ami elveszít engem, belesodor a bűnbe. Amikor aztan partot értek, Csornainak rá kellett eszmélnie, hogy már nem az övé az asz- szony. Ott állt a mérhetetlen egyedülség kellős közepén, a szerelmi nyomor hazájában, ahol a kivándorolt férfiakból akkora fölösleg gyűlt össze, hogy jó, ha minden tizedikre jutott egy asszony, — a banyákat is beleszámítva.-*■ És most összetalálkozott, még hozzá egy asztal mellett a két Boraodi Gyulát Haragosok unoka: Garabó Mihály, a homokháti Kalász Termelőszövetkezet elnöke és Csornai János, az Új Föld elnöke. A nagyapák amerikai útjának részleteiről ők már nem sokat tudtak. Az ilyesmivel a nagyapák nemigen dicsekednek. Csak azt tudták, hogy már apáik is messzire elkerülték egymást, ha nem akartak vérontást. Az élet gyorsan változott. Városi emberek járták a falut, s egy szép napon megalakult a Kalász termelőszövetkezet. Garabó Mihály lett az elnöke! No, még csak ez kellett! Ebbe már csak nem léphetett be a Csornai família! De az sem lehet, hogy a maguk gazdái maradjanak, ez a Mihály meg páváskodjon, mert ő elnök! Következő vasárnap egybeállt az Űj Föld tagsága. Ennek aztán János lett az elnöke. — No, az anyátokat! — dörzsölték kezüket a parasztok —, most aztán mutassátok meg, ki a különb legény! Itt majd verekedhettek kedvetekre! A két termelőszövetkezet, — élén az elnökkel — azon versengett kinek a vetése takarosadé, biztatóbb. A két elnök is alaposan nekigyűrkőzött! A nagyapák, apák kocsmai virtusokban vetélkedtek, ők a munkában. És ennek senki sem látta kárát. Még emberileg is ki tudtak jönni egymással. Ha a két téesz- nek közös dolga akadt, levélben intézték el és kész. Még csak vita sem lehetett, ott volt mindenről az írásbeli bizonyíték. De most találkozniok kellett személyesen is. Eljött az ideje, hogy egyesüljön a két szövetkezet, legyen a faluban egy a téesz, de az igazi nagyüzemi gazdaság, — és egy az elnök! — De ki legyen az? A tagság ott szorongott az iskola nagytermében és szinte szétpattant a kíváncsiságtól. — Ebből háború lesz, — mondogatták a viharszeretők, előre élvezve az ágyúk durrogását. Csak a két szerelmes, Csornai Ágnes és Garabó Gyuri nem törődött a nagy esemény- rryel. ők eddig se sokat adtak az apai, anyai tilalmakra. Most is szép, rimánkodó pillantásokat röpítenek egymás felé a friss szerelem galambszárnyain. Persze, csak óvatosan, ne hogy észrevegyék az „öregek”. A járási tanács mezőgazdasági osztályvezetője elmondotta referátumát. Amit mondott, mind helyes volt. A tagság zöme már régen így szerette volna. Csak éppen az az egy, az elnök ügye ne lógna úgy a levegőben, mint a vihartnozó fellegi Mert mindkét tagság elhatározta, ha kell, veire megy amiatt, hogy a maga elnöke legyen az egyesített szövetkezet elnöke. Akkor lehet jövedelemre számítani! Ám a dolog nem oiyan egyszerű! Harc lehet belőle, azt pedig senki sem akarta elkezdeni. Hátha elbukik rajta az egész „házasság” és akkor egy ilyen régi bolondság miatt vége a jó ügynek! A megfontoltabbak mindenképpen halogatni akarták az összetűzést. Ám amikor az egyesülésre vonatkozóan szavazásra került a sor, Palkó Iái, a Kalász téesz kondása szilvó- riumszínű hangon közbeki állott, megelőzve a hivatalos ügy menetet: — Ez mind rendben van, emberek, hanem az elnök Garabó Mihály legyék, mert másképp annyifelé szaladunk, ahányan vagyunk! Csornai János nekünk ne dirigáljon! Lett erre olyan nyüzsgés, mint a hangyabolyban, ha szétvágja a kocsikerék. A jóelőre kigondolt szellemességek itt is ott is elcsattantak. Nevetés, lárma, krákogás, lábdobogás szabadult fel a fegyelem csöndes televényéből, s egy két perces csínytevő gyerekhaddá változott az egyébként csöndes, megfontolt hallgatóság. A két elnök zavartan nézett a járási osztályvezetőre. Restel- ték, hogy ez most azt hiszi, luki felpaprikázta a maga népét, mint hajdanában a kortesek a választó atyafiakat. Az osztályvezető verni kezdte ceruzája végével az asztalt, de amikor egy kicsit lecsendesedett a zaj, újra közbekiáltott egy hang: — Nézzétek már! A Garabó Miska most a téeszt akarná megszöktetni Csornaitól, mint annakidején a nagyapja az asszonyt! Féktelen hahota támadt erre az ellentáborban. De még a Kai ászbeliek is nevettek. Ga- fabónak pedig arcába szökött a vér. Érezte, hogy csatát vesztett. Itt már ő többé elnök nem lehet! Szeretett volna odamondani valamit a közbeszólónak, valami fűszerest és szaftosat, de tudta, hogy hiába minden. Csornai győzött, az bizonyos! A terem mélyéből ütemesen és egyre erősebben tört fel a kiáltás: — Csornai! Csornai! Csornai. A Csornai-párt a padok tetején verte a ritmust, A Kalász tagjai mélyen hallgattak. A járási osztályvezető látta, hogy a dolog eldőlt és befelé nagyon örült. Sokkal több háborúra számított! Garabó teljesen megsemmisülve ült a helyén. Legszívesebben eltűnt volna, mint a füst. El a faluból, de még a határból is! Észre sem vette, hogy Csornai felállt. Csak a csendre figyelt fel. — Hát elvtársak! — kezdte amaz, szinte kiabálva. Mondanék én valamit! — Halljuk, halljuk! . — Csak jól oda neki! — Most már, hogy egyesültünk, ez a széthúzás nem sok jót hozna a házhoz. Azt javaslom, válasszunk új elnököt! Se engem, se ót, hanem egy harmadikat! Mert ha én lennélt, akkor a Kalász tagsága elégedetlenkedne. Ha meg ő, akkor a volt Új Föld tagsága morgolódna. Hát legyen az elnök egy harmadik személy, akit nem érdekelnek a mi régi harcaink. Mi pedig legyünk csak egyszerű brigádvezetők, és abban versenyezzünk, ki termel- többet, ki növeli jobban a jövedelmet! Általános megdöbbenés fogadta Csornai szavait. De a csönd csak egy pillanatig tartott. A két tábor, mely egy perccel előbb még szétszedte volna egymást, egycsapásra összekovácso- lódott. Lelkesen éljeneztek, tapsoltak Csornainak. Az . pedig odatartotta nagy tenyerét Garabó elé a békesség jeléül. Garabó belecserditett, mint "a villámlás és nevetve szorított kezet Csornaival. A barátságot, melyet a nagyapák idegen földön elvesztettek, idehaza, a honi föld közös ügye, újra meghozta nékik. Palkó Pál pedig akkorát' kurjantott, hogy még a sertések is meghallották a homokháti dűlőn: — Lássátok-e, hát mégiscsak jó, hogy közbeszóltam! . (12) — Nem tudom elhinni, hogy bűnös — tört ki magából. — Soha nem csalt meg az emberismeretem. Juliska behozta a feketét, Holub gondolataiba merülve kevergette a kávét. — Azt hiszem — törte meg a csendít —, beszélni fogok az államtitkárral, nem hagyhatom annyiban a dolgot. Tisztán akarok látni. Ha pedig a fiú mégis hazudott, én... én elkergetem... — Tamásom — csitította az asszony az ideges tudóst —, nyugodj meg. — Átmegyek a laboratóriumba. Légy oly kedves, beszélj az államtitkár titkárságával. Kérdezd meg, mikor tudnak fogadni. Míg átment a laboratóriumba, igyekezett megnyugtatni magát. Eszter a mikroszkóp fölé hajolva vérképeket vizsgált, István pedig a számításokba merült. Nem vették észre a belépő tudóst. — No, mi újság, sarlatán csemeték? — kiáltott erőltetett jókedvvel. A fiatalok egyszerre kapták fel fejüket. — Jó napot kívánok, professzor úr — köszönt Eszter. István meghajtotta fejét és kíváncsian nézett a tudósra, — Mit mutatnak a számok, fiacskám? — fordult a fiú felé. — Megdöbbentő az F—2-es szaporodási aránya. Nem is akarom elhinni. A számításom szerint az F—2-es baktérium 70°-nál a múlt havi eljárást alkalmazva, normál felfokozás mellett 48 óra alatt 87 ezres szaporulatot ér el. — Jól számolt, fiacskám — felelte a tudós. — De professzor ur, ez azt jelenti, hogy... — Hogy egy köbcentiméter F—2-es oldattal több mint 50 betegnél előzhetjük meg a betegségeket... — Óriási — hebegte István. — Igen, fiacskám, valóban az. Éa tudják, mit jelent ez? — fordult a professzor a fiatalok felé. Eszter és István kíváncsian várt, . tudós szavait. — Azt jelenti, hogy olyan tudom, nyos felfedezés birtokába jutottun:; amellyel megelőzhetjük és ezen a terű létén máris megelőztük azokat a nagyhatalmakat, ahol tudomásom szerint eo- ben a témakörben évek óta kísérleteznek. — Azt hiszem, még hosszú ideig kísérletezhetnek — mondotta a lány. — Igen, nem könnyű megtalálni azt a mérget, mely az emberek szervezetére ártalmatlan, de ugyanakkor megöli a gyulladásokat okozó baktériumokat. — De — szólt közbe István — az F—2-es szérum és az FB—86-os antibiotikum helytelen alkalmazással káros is lehet. — Ezt a káros hatást kiiktatjuk. Tömeges gyártásnál nincs szükségünk azokra a segédeszközökre, melyekre maga gondol. — Holub a fiúra mosolygott. — Értem — jegyezte meg István. — Ez akkor azt jelenti, hogy professzor úr a kutatás tudományos felépítését és leírását nem akarja nyilvánosságra hozni. — Eltalálta. Nekem tudományos elismerésre nincs szükségem. Két hónap alatt kidolgozzuk az antibiotikum gyártási leírását, bemutatjuk az antibiotikumokkal folytatott kísérletek eredményét, és átadjuk az illetékeseknek. De addig még, fiacskám, a hátralévő két változatot feltétlenül ki kell kísérleteznünk. Elhallgattak. A fiú türelmetlenül várta, hogy számára mi hírt hozott a udos. Kíváncsi szemmel nézett Holubra. — Ejnye, majdnem elfelejtettem — szólalt meg a professzor. — Holnap vagy holnapután megyek az államtitkárhoz, éddig is, arra gondoltam, hogy Baranya: főorvoshoz beajánlom magát műtősnek. -Át tanulhat, az előadások anyagát Eszter tói megkapja, és még egy kis péiu; •- kereshet. — Mikor jelentkezhetem a főorvossal? — Majd még beszélek vele.— válaszolta Holub. A fiú nem szólt semmit, belemerült a munkájába. Mintha a többiek ott sem lennének. Csak Eszteren futott át' nagyon finoman egy gondolat, és akaratlanul is melegség öntötte el szívét. „Az előadások anyagát Esztertől megkapja.” ’ Napközben nem is beszéltek egymással. Eszternek délután előadásra kellett mennie! István elkísérte. Kedvetlen, szót- lan volt. A lány hogy vidítsa, összevissza fecsegett. István csak unottan válaszolga- tott. Mikor az egyetem elé értek, búcsúzáskor a lány megszólalt: — Az előadás anyagát hogyan adjam át? A fiú hallgatott. Szeme a távolba meredt. — Nem tudom — mondta kedvetlenül. — Nem tudom, hogy van-e értelme? — István — a lány hangja anyásán aggódó volt — kérlek ne hagyd el magad. Ennek nincs értelme ... Meglátod .., — Eszterkém, igazán aranyos vagy — szólt közbe halkan a fiú, és megfogta a lány karját —, de érzem, hogy valami nincs rendben. Érzem, hogy nem leszek már orvos... — Orvosnak kell lenned! És az leszel ... A fiú legyintett, fejét félrefordította. — Szervusz. Menj, mert elkésel. — És azzal választ sem várva, megfordult, lassú léptekkel ballagott tovább ... Esztert megdöbbentette a fiú viselkedése. Elszomorodott, de aztán ezt az érzését düh váltotta fel. Nem a fiúra haragudott, hanem Kallósra. Megfordult, és gondterhelten belépett az egyetem kapuján. (Folytatjuk.) 6