Kelet-Magyarország, 1960. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-14 / 165. szám

ZIVATAROK Várható időjárás csütörtök es­tig: felhőátvonulások, többfelé esővel, elsősorban keleten helyen­ként zivatarral. Több helyen més* élénk északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés az ország nyugati felében kissé fo­kozódik, keleten alig változik- Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 22—25 fok között. Távolabbi kilátások: pénteken átmeneti javulás, melegebb idő, JnHtts 15-én befejeződnek a felvételi vizsgák az egyetemeken Az egyetemeken, felsői&kolákon végéhez közeledik a tanév és ugyanakkor megkezdődtek a felvé­teli vizsgák. Tizennyolcezren je­lentkeztek az idén a felsőoktatási intézmények nappali tagozataira. Ezek közül 72 százalék kitűnő, je­les, vagy jó eredménnyel érettsé­gizett. 5800 olyan fiatal van a pályázók között, aki még tavai) vagy még ennél is korábban vé­gezte a középiskolát és azóta dol­gozott. Feltűnő a nők arányszáma a jelentkezők között: csaknem 42 százalék nő. Az egyetemeken és főiskolákon július 15-én befejeződnek a felvé­teli vizsgák. Az egyetemek az eredményt július 25-ig írásban közlik az érdekeltekkel. Egyes egyetemi karokon, főiskolákon az aránytalan jelentkezések miatt még nem töltötték be a helyeket. Itt pótjelentkezéseket, illetve pót- felvételit tartanak majd és ennek időpontját később közlik. A ZAPOROZSEC MAI —■■MB-’T— ..................• ---------------■­napig 1MQ. július 14, coütörtök. Nénutp: EÖRS. A NAP ESEMÉNYEI: vm. Játtus 14: A felkelő fran­cia nép elfoglalta a Bastület. Ez a msp a franciák nemzeti ünnepe. Két éve. 1058 július tizen negye­diké« tért ki a katonai felkelés Irakban. Megbuktatták a király­ságot és kikiáltották a köztársasá­got. ★ BÖKI KA RTARS VÍZÉS BÖKÉSE: Azért szerelték le a kútról a btzhú&ó kereket a Kossuth is a Kört« utea sarkán, hogy mosi, a karos kutat használva jobban tuá)ak értékelni az emberek a régi kerék •!ónytU??!!! vr IGEN KOMOLY TÁRSADAL­MI MUNKÁT végeznek a nyír­egyházi Felsőfokú Tanítóképző lateset hallgatói a nyár folyamán. Tizennégy fiúból álló csoportjuk egy városi üzemnél már be­fejezte a fizikai munkát, Sza- meetatárfalván 13 lány dolgozik, ahol a munka mellett Ady Endré­ről tartottak irodalmi előadást. Mag huszonhat láuyhallgató dol­gozik Gyulatanyán és a tiszadobi Táncsics Termelőszövetkezetben. ★ MAR LEHET JELENTKEZNI k nyíregyházi IBUSZ-nál az augusztus huszadtki TIT—IBUSZ kirándulásra, a szegedi szabadtéri játékokra. A kétnapos kirándulá­son a részvételi díj 210 forint. A szegedi szabadtéri augusztus hu- szadiki műsora: Az ember tragé­diája. ★ SZOMBATON ÉR VÉGET a »egye száz falusi könyvtárosának egyhetes továbbképző tanfolyama Kisvár dán. A továbbképző tanfo­lyam anyaga: főleg a mezőgazda­ság szocialista átszervezéséből adódó könyvtáros feladatok is­mertetése. ★ JÁTÉKTERMET NYIT SÓS­TÓN, a szálló épületében a Sóstó- gyógyfürdő és Üdülő Vállalat. A termet vasárnap délelőtt avatják; hülyét kap benne: egy karambol asztal, sakk, dominó stb. Lesz zene, tánc, büfé. ★ AZ ELSŐ KABINT ÁLLÍTOT­TÁK fel az elmúlt napokban a sóstói meleg strand területén. A kísérleti példány a nyíregyházi Ruházati Gyár tulajdonát képezi, és falai perlitből készültek. Amennyiben beválik és gyártása gazdaságos lesz, úgy megkezdik sorozatgyártását. ★ A NYÍRBOGDANYI RÁKÓCZI Termelőszövetkezet juh­állománya 364 darab. A száznyolc­van anyajuhról több mint tíz mazaa gyapjút nyírtak. Tervük juhonként négy és fél kiló gyapjú volt, ezzel szemben elérték a 5,7 kg-os átlagot, ★ SEGÍTSÉGET nyújtottak aratásban a nyírlugosiak az Cj Élet Termelőszövetkezetnek, július tizedikén. Az önkéntes rendőrök, az FMSZ és a tejgyűjtő dolgozói, valamint a lelkes téesztagok tár­sadalmi munkában 280 kereszt rozsot arattak le, a tsz elnök és a községi párttitkár részvételével. Ez év második felében kezdi meg a zaporozsjei Kommunar gyár Zaporozsec nevű, négysze­mélyes farmotoros kiskocsijának sorozatgyártását, Az új gépkocsi motorját és erőátviteli részeit a melitopolji motorgyár fogja ké­szíteni. Eddig ötven darabból álló próbaszériát gyártottak le, amelyet szigorú vizsgálatoknak vetettek alá. A négyhengeres, négyütemű porlasztóé V-motorhoz egytár­csás száraz tengelykapcsoló csat­lakozik. A négyfokozatú sebes­ségváltó egy egységet alkot a differenciálművel. Néhány adat: hengerátmérő 66 mm, löket 54,5 mm, (748 köb- centiméter), sűrítési viszony 6,2 —6,5, teljesítmény 23 LE 4000/p. fordulatszámon, maximális nyo­maték 2500-as fordulatszámon 4,5 kgm, minimális fajlagos üzemanyagfogyasztés 260 g/LEó (5,5 liter/100 km). A sebesség- váltó áttételei: előre 3,83—2,29— 1,39—0,96, hátra 4,75. A hátsó híd áttétele 5,12. Az egybeépí­tett aggregét (motor, sebesség- váltó, féltengelyek, villamos-be­rendezés) teljes súlya: 126 kg. A kocsi mérete 3330x1395x1450 mm. A keréktáv 2023 mm. A kocsi sebessége 80 km,óra. A magnéziumötvözetbő] ké­szült alagúttípusú motorkarteren a négy független öntottvashen- ger párosával, V-alakban helyez­kedik el. A hengerfej hengerpá­ronként közös. A forgattyús ten­gely három alumínium siklócsap­ágyban fut. Az alumínium du­gattyún két kompressziógyűrű és egy olajlehúzó gyűrű van. A fel­ső kompressziógyűrű krómozott. A forgattyús tengely elejére szerelt ékszijtárcsa egyúttal centrifugának van kiképezve, s az olaj tisztítását végzi. A motor speciális kiegyensú­lyozó szerkezettel van ellátva, amely egy, az üres vezértenge- lyen átmenő tengelyből és két ellensúlyból áll. Ez a szerkezet az elsőrendű tömegerőket egyen­líti ltí. A differenciálmű a motor és a sebességváltó között foglal he­lyet. A sebességváltó bemenő tengelye az 1. és a 3. fokozat fogaskerekével egy darabból ké­szült. A 2. és a 4. fokozat kere­kei reteszekkel vannak felerősít­ve. A kimenő tengelyen szaba­don forognak a párjukkal ál­landó kapcsolatban levő 2., 3. és 4. fokozat ferde fogazású kere­kei, amelyeket a szinkronizáló- val lehet kapcsolni. Az 1. foko­zat egyenes fogazású kereke el­tolással kapcsolja az 1. sebessé­get vagy a hátramenetet. Az összeszerelt aggregét fel­erősítését hárompontos kivitel­ben oldották meg. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MAI MŰSORA Keletmagyarországi krónika. — Falusi tudósítónk jelenti. — Nyír­egyháza szépítéséért. — Hírek, tudósítások. — Ki mit szeret. A Vasvári Gimnázium brigád fai végeztek élen a bodregkeresztúri építőtáborban A szabolcsi diákok befejeztél), a bodrogkeresztúri építőtáborban végzett munkájukat. Mintegy 450 középiskolás diák dolgozott két hétig a bodrogzugi belvízle­vezetési munkákban. A diákok általában 1,03 köbméter földet forgattak meg egyénenként, napi atlagban. A szabolcsi diákok negyvenhét brigádba osztva dol­goztak, s a brigádok között első nelyen a 21-es, második helyen a 12-es, harmadik helyen a 20-as brigád végzett. Az első három brigád a Nyíregyházi Vasvári Pá' Gimnázium tanulóiból állt. Negyedik a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium egyik brigádja, ötödik a Nyíregyházi Tanítóképző bri­gádja lett. A századok közötti versenyben eiső helyen a II. szá­mú (Vasvári Gimnázium), má­sodik helyen a 111-as számú (Kisvárdai Bessenyei Gimná­zium), harmadik helyen pedig az 1-es számú század végzett (Nyír­egyházi Kossuth Gimnázium). A brigádok munkaversenyé­ben az első öt brigád zászló és oklevél jutalomban részesült, s rajtuk kívül még tíz olyan bri­gádot, melyek a tábori átlagon felül teljesítettek, oklevéllel ju­talmaztak. A tábor vezetői általános vé­leményként megállapították, hogy a szabolcsi diákok jól dol­goztak, s számukra a táborozás igen nagy jelentőségű volt. mert nagyban hozzájárult, hegy a diákokkal megszerettessék a fi­zikai munkát, s elősegítette a munkára való nevelést. Cikkünk nyomán... As illetékesek inteskedtek Július tizedik) lapunk „Mai napló” rovatában kifogásoltuk, hogy az ' utcai fagyialtárusok hosszú, fekete körmeikkel nem a leghigiénikusabb látványt nyújt­ják. Az alábbiakban a Nyíregyházi Vendéglátóipari Vállalat válasz­levelének részleteit ismertetjük: ...Jogos az utcai fagyaltárusok fekete, ápolatlan körmére vonat­kozó cikk, ha nem is teljes egé­szében általánosan. Dacára annak, hogy az illetékes kartarsak köte­lessége a higiéniai követelmények szigorú betartása. ... Kérjük a szerkesztőséget, hogy amennyiben az elkövetkezendő időben hasonló észrevételeik vannak, úgy építő bírálatukkal támogassák vállala­tunk munkáját. Egyébként a sajtócikk közlése után a mozgó­árusok vezetőjével és az illetékes kartársakkal megbeszélést foly­tattunk. Szolnoki István igazgató, Pesta Sándor szem. előadó. A dombrádi vasutas laktanya ügyeben továbbítottuk a nyíregyházi vo­natkísérők panaszát a nyíregyházi MÁV Állomásfőnökség felé. A vo­natkísérők panaszkodtak, hogy 20—21-en vannak, akiknek Domb- radon kell éjszakázniuk, de csak 11 főre biztosították a szállóhe­lyet, de ezt is egy szobában, sok­szor párosával kellett feküdniök az ágyon, A nyíregyházi állomásfönökség a panaszt kivizsgálta és azt teljes mértékben jogosnak talalta. A nehézségeket a menetrendváltozás okozta. Közlik továbbá, hogy meg a menetrendváltozás előtt felvet­ték a községi tanáccsal a kapcso­latot, megfelelő helyiség bérlésé­vel kapcsolatban, de ennek biz­tosítása csak később vált lehet­ségessé. Laktanya céljára alkal­mas szobát bérellek, ellátták a szükséges felszereléssel. Ezzel a MÁV vonatkísérők .»irányú pa­nasza elintézést nyert. Görbe tiekör «Keleti" történet Valamikor régen egy keleti fejedelem udvarában történt, még a prémium előt­ti időkben. A magasságos sah (ma igazgató) egy napon arra ébredt, hogy eljött az udvari jutalmazások napja, mikoris a hű alattva­lók különlegesen jó szolgálatuk jutalmát (ma prémium) kéz- hezkapni szokták. Be­csengette hát fő aj- tónéllóját (ma titkár) és így szólt: — Oh dicsőséges Alim, ugyebár ma van a jutalmazások napja? — Bölcsességed ha­tártalan, valóban úgy van óh sah — haj­longott földig a fő- ajtónálló. —• Elkészítetted a jutalmazandók név­sorát fényesarcú Büh- bü'-, aki Ali Bühbür fia? Az ajtónálló övé­ből pergamenteker­cset húzott elő és ekképpen mondá: — Már kész a név­sor még a szent sző­nyeg ünnepe idejéből. — Oh, tehát most is azok részesülnek .jutalomban, óh Büh­bür? — szólott a sah és szemét hű szolgá­jára meresztette. — Alah éles ész­szel áldott meg, dicső uralkodóm, mert hi­vatali beosztásuk sze­rint ugyanazok mél­tók ismét a jutalom­ra — így a fő ajtón­álló­— De a szent sző­nyeg ünnepén is hal­lottam néhány elé­gedetlen hangot. S nem szeretném, ha a dicső ünnep fényét ily morgások homá- lyosítanák el — emígy a sah. — Oh, dicső ural­kodón^ könnyen be­tömhetnénk ’ néhány szájat pérszáz ogul- lal a sahi alapból... — Helyes! — szó­lott a sah és öröm­mel dörzsölte szakál- lát a fő ajtónálló szakáiéhoz, majd po­cakjához szokatlan igyekezettel vissza­mászott trónusára. — Halljuk a név­sort! Olvasd, Alim. A fő ajtónálló szét­nyitotta a pergamen- tekercset és a meg­szokott alázattól és hizelgéstől zsíros han­gon olvasni kezdett: — Az elsőszámú jutalmazott kedvenc feleséged, óh dicső sah. 900 ogul juta­lomban részesül. Ked­venc főminis* tered 1000 ogul, felesege 900 ogul. Alrrurusz- tered 900 ogul, fele­sége 1000 ogul- — Itt kérdőn meredt as uralkodóra, aki át­szellemülte« hallgat­ta trónusa támaszai­nak kielégítését, — Olvassam tovább, óh fényesarcú sah? — Nem szükséges — rezzent fel az uralkodó — csuptón kiegészítést javaslok. Te, dicső Alim, ki­maradtál a kiválók névsorából. Részedre én engedélyezek 900 ogult. — Oh, uralkodóm, méltatlan vagyok ily kegyre — Sohse szerény­kedj! — hangzott a fényes szó — megér- demled. Csupán egyre hívom fel a figyel­medet. Az elégedet­lenkedők száját óva­tosan kenegesd. mert a sahi alap nagyon kimerült. E megerőltető mun­ka utón az uralkodó kegyesen intett, mire a fő ajtónálló sűrű hajlongások közepet­te kihátrált a trón te­remből (ma igazgatói iroda... S.

Next

/
Thumbnails
Contents