Kelet-Magyarország, 1960. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-06 / 158. szám
Szép jövedelemhez jutottak a tiszateleki Mi Újság a földműm* Vörös Október Termelőszövetkezet tagjai Szövetkezetekben? Híradás Nyírbátorból A ti»zateleki Vörös Október Termelőszövetkezet tagjait bizony — mint megyénk más helyén is — nagyon hátráltatta munkájukban a sok esőzés, az erősen felázott talaj. Főleg a növényápolási munkákban akadályozta őket a kedvezőtlen időjárás. Ahogy az idő engedte, a termelőszövetkezet tagjai hozzáláttak, hogy behozzák a hátrány». A családtagok bevonásával sikerült megoldaniuk, hogy a kapálás mellett mintegy 80 holdról teljesen betakarították a takarmányt. Az egész területen gépi kaszálással végezték a munkát. Nagyon szépen haladnak a növényápolással, s tervük szerint sikerül azt teljes egészében elvégezni az aratás megkezdése előtt két nappal. A termelőszövetkezet tagjai áldozatos munkát végeznek, tudják, hogy az idő sürgeti őket. Így például az elmúlt vasárnap is dolgoztak. Tíz holdról csépelték el a köményt Ezt azért is végezték el szívesen és sürgősen, mert tudják, hogy ezzel szövetkezetük szép pénzhez jut. A köménymag termesztésének egyébként hagyománya van a tiszateleki Vörös Október Termelőszövetkezetben. Már évek óta foglalkoznak vele, s még eddig egyszer sem bánták meg. Most a tíz holdról mintegy harmincegy mázsát csépeltek el. A Magtermeltetővel kötöttek annakidején szerződést. Mázsáját 2000 forintért veszik át, tehát 62 ezer forint készpénzhez jut a termelőszövetkezet a kevésbé munkaigényes kömény termesztésével. S mindezek mellett — mivel búzára vetik — nagy hasznot is hajt, mert egyben javítja a talajt is. Ezen kívül a termelőszövetkezet e hó végén ad el negyven darab szarvasmarhát, amiért szintén mintegy ötszázezer forintot kapnak. A leadás után újabb hatvan darab szarvasmarhát hizlalnak. A csengeri járás szövetkezeteihez még száz Szövetkezet című újság sem járt néhány hónappal ezelőtt. Pedig a szövetkezet vezetőségének és dolgozóinak nem ártott volna a nagyobb tájékozódás a mozgalom feladatairól és helyzetéről. E tényen sikerüli változtatni s napjainkban már több mint háromszáz Szövetkezet című újság jár a járásba. A KPVDSZ elnöksége — a szakszervezet hatvanéves fenállá- sa és a huszonnyolcadik kongresszus tiszteletére — országos fotókiállítást rendez ez év novemberében. A fotókiállításra elsősorban a munkával és a szak- szervezeti élettel összefüggő fényképekkel lehet benevezni a megyei bizottság útján. ★ A pátrohai szövetkezet dolgozói televíziót szeretnének venni. Azonban az erre fordítható kulturális alapjukon évekig sem gyűlne össze a szükséges pénz, mivel huszonöten-harmincan dolgoznak a szövetkezetnél. S hogy mégis megvehessék a televíziót, a tanácstól kértek mintegy kétezer öl földet, szerződött magkenderrel bevetették, közösen kapálják és ősszel a termésből szándékszanak megvenni a készüléket. ★ Szövetkezeteink a múlt fél övben több mint félmillió forint értékű részjegyet váltottak. Ugyanakkor — mint például Kocsordon — társadalmi munkával is segítik az új szövetkezeti épületek felépítését. ★ Becsapott a villám a nyírgyu- laji szövetkezeti irodába. Szerencsére nem volt bent senki. Két dolgozó Nyírbátorban és Nyíregyházán intézgette a szövetkezet ügye-bajos dolgait, az ügyvezető pedig — a fenti eset idejében — az ajtó elé rakott söröshordókat kerülgette. S ez esetben a rendetlenség volt a megmentője. Igaz, hogy ezt nem ők, hanem a Sörforgalmi Vállalat dolgozói okozták. • • Onkiválasztó műszaki osztály A nyírbátori földművesszövetkezet műszaki boltjában önkiválasztó műszaki osztályt nyitottak meg. A vásárló az áruk között válogathat, megnézheti azokat, tehát a vásárlás is sokkal könnyebb ezzel az új módszerrel. (Dorogi felv.) A korszerű üzletek sokaságát működteti a nyírbátori földművesszövetkezet. Nemrégiben egész üzletsorokat nyitottak meg. .4 legújabb üzletekből mutatunk be hármat, melyek megyc- szerte is a legszebbek közzé tartoznak. A fiatalok, de az idősebbek is kellemesen szórakoznak az új eszpresszóban. Nagyon könnyű a vásárlás, mert a bolt önkiválasztó. A vevő saját magát szolgálhatja ki a nenrégiben megnyílt önkiválasztó könyvvesboltban. Védekezzünk az A korábbi években úgy országos, mint megyei viszonylatban jelentős károkat okozott az amerikai fehér szövőlepke elszaporodása. Kártételére rendkívül jellemző, hogy a korona külső hajtásain készít fokozatosan növekvő hernyó fészkeket, amelyeknek laza szövedéke között több száz hernyó él és hámozgatja a leveleket, majd megrágja a levelek lemezét is. Ezek a megrágott levelek később elszáradnak és az egész hernyófészeknek jellegzetes képet kölcsönöznek. Az amerikai fehér szövőlepke kifejlődött pilléje hófehér, vagy kis kékesfekete petyekkel töb- bé-kevésbé teleszórt szárnyú. Hernyója hosszú, szőrös, szür- készöid, hátán sötét, gyakran feketészöld színű széles sáv húzódik végig. Báb-állapotban telel át nagyon rejtett helyen, magán a fatörzsön, de igénybe vesz a közelében található egyéb búvóhelyet is. A lepkék április végétől kezdve rajzanak és tojásaikat elsősorban juhar és eperfákra tojjék le. Gyümölcsfákra csak másodsorban és itt is leggyakrabban csonthéjasakra. A tojások halványzöldek és a leveleken találhatók. Igen aprók és egy-egy csomóban több száz is van belőlük. A kikelő hernyók együtt maradnak, lazán összeszövik a leveleket válogatás nélkül megeszik. Júniusban már báb, júliusban isamerikai fehér szövőlepke ellen mét rajzik és újból tojik. Tehát két nemzedéke van. A második nemzedék lényegesen népesebb az elsőnél és kártétele ennek megfelelően jóval nagyobb. Kilométereken át kopaszra rágja az eperfák lombozatát. A gyümölcsösökben olyankor tör be, amikor a közelben lévő eperfákat, vagy juharfákat már letarolta és az éhenmaradottak kénytelenek új gazdanövények után nézni. Feltűnő, hogy a rendszeresen permetezett gyümölcsösökben nem szívesen tojik a pille, és ha itt-ott találhatók is, csak vontatottan fejlődnek, elhatalmasodni nehezen tudnak. Sokkal nagyobb azonban a veszély olyan gyümölcsösökben, ahol a fákat nem szokták permetezni, mint pl: a szilva, dió, meggy. Ezeken a helyeken a nyár végére nagymértékben elhatalmasodnak. A kártevő gócpontjai elsősorban a szétszórt háztáji gyümölcsösökben vannak. Az őszi hernyónemzedék bábozódás céljából rendszerint szanaszét mászik a letarolt fákról és ha az lakás közelében áll, behatolnak oda és az istállókba is. Az amerikai fehér szövőlep' e elleni védekezés mindenkinek kötelessége. E kártevő elhatalmasodása veszélyezteti exportszállítmányainkat is. Nemzetközi megállapodás szerint az ex- port-berakodó állomások környékén 5 km-es körzetben teljesen fertőzésmentesen kell tartani. Amennyiben a körzetben fertőzött hely található, úgy a berakodó községet zár alá helyezik, vagyis onnan exportküldemények nem szállíthatók. Ugyancsak fertőzésmentesen kell tartani a vasútvonalak és országutak mentét is, export- szállítmányaink biztonsága érdekében. Az amerikai fehér szövőlepke és egyéb kártevők elleni védekezéshez az fmsz-ek igyekeznek segítséget adni. Azoknak a termelőknek, akiknek a permetezéshez szükséges felszerelés (permetezőgép, kád) nem áll rendelkezésükre, az fmsz-ek meghatározott díj ellenében kölcsönöznek. Akik egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudják, vagy nincs idejük a permetezést elvégezni, az fmsz-nél szervezett permetezőbrigádokkal végeztessék el a szükséges permetezéseket. Az amerikai fehér szövőlepke elleni védekezés legegyszerűbb módja a tavaszi, illetve a kezdeti hernyófészkek mielőbbi eltávolítása és azonnali elégetése. Nem szabad c t két a fészkeket a fák alatt heverni ni hagyni, mert a lombozat her- vadásakor a hernyók elhagyják azokat és újra felmennek a fára. Ha ettől elkéstünk volna, úgy két °/o-os DDT-vel vagy 0,8—1 %-os Holló 10-el permetezzünk. A védekezést ki kell egészíteni a megtámadott fák törzsére is. Gyetkó Miklós, előadó Legutóbb a nyírbátori szövetkezet Keletmagyarország első önkiválasztó textilboltját nyitotta meg. A boltban naponta többszáz vevőt szolgálnak ki. Az új eladási módszer tetszik a vevőknek. (Dorogi felv.) Hírek földmű vessző vetkezeteink életéből A megye tizennyolc takarék- sízövetkezetének részjegy értéke a félmillió és betétállománya pedig a hétmillió forintot is meghaladja. Újabban a vállajiak tanácskoznak a takarékszövetkezet megalakításán. ★ A földművesszövetkezetek dolgozói segítik a téeszeket a növényápolási munkában. A por- csalmai szövetkezet dolgozói például öt hold silókukorica művelését és betakartását vállalták el a helyi téesztől. ígéretüknek eleget is tesznek, s munkájuk után gyakran látni őket a kukorica- táblán. •k Megyénkben nagy keletje van a televíziónak. A szövetkezetek több, mint száz darabot adtak el az elmúlt másfél év alatt. Hogy minden vásárló ne csak televízió-tulajdonos legyen, hanem értsen is a készülékhez, ezért a boltkezelők részletes kezelési útmutatót kaptak. Annak átforgatása után minden segítséget meg tudnak adni a szakszerű kezeléshez. d