Kelet-Magyarország, 1960. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-31 / 180. szám
a BODA ISTVÁN: Ide köt minden Csőrében viszi a madár az alkonyodé kék eget. Csak azt, mormolom: koranyár. sírós, kis bodzák fénylenek. Az árok hűvös oldalán parázslik már a kutyatej, játszik a szél s a fák között a szökevény por útrakel. S vonul előttem egyre már, mint roppant árnyú hadsereg titkokat álmodén a táj, s a világ egyre csendesebb. Most tudom már, hogy ki vagyok, a nehéz emlék rendjelek beborítják dúsan, piros vágyaktól gyötört szívemet. £s azt érzem, míg ballagok léptem is gyökeret ereszt, s ami volt és ami marad bennem lesz sűrű erezet, s ideköt! s mindez szerelem, s annál is melegebb vihar, s e földhöz szegez százezer konok, kemény nyilaival... Hogyan küzdöttek a tarpai pedagógusok az iskolai lemorzsolódás éllen ? Nem mindennapi történet Huburgya, az Osztályvezető Kartárs felállt és erélyes léptekkel a helyén maradt. Nyamvarek, a helyettes, aki a helyettes helyettese, a Főnökre emelte kutyahűségű szemelt: — Ügy csinálom, ahogy mondja, Vezető Kartács! ... így mondta, nagy Vével és nagy Kával. De a folyosón már csupa kisbetűvel súgta Bagólyfinak, a déreiszámolónak: — Ez a hülye magyarázza nekem, hogy kell csinálni. Annyit néni ért az osztály munkájához, mint a pulyka a .grafológiához .... Aztán méltósággal botlott bé irodája küszöbén, ahol a Kis Emberek számlák fölött gürcöltek. Ott aztán fölényesen mennydörögte: — Az átvitelre ügyeljenek, kartár- . saim! S a Kis Emberek szomjasan itták a Helyettes ajkairól a szót, mint szomjas fuvarosiegény a be- rényl kadarkát, s csak akkor súgtak össze, mikor Nyamvarek mögött becsukódott a kispárnás ajtó: — Ez a hülye magyaráz nekünk? Hisz annyit ért a számlázáshoz, mint Csizmarék sziámi macskája a theológiához ... Aztán mindnyájan rázúdultak a Legkisebb Emberre, aki a szemeteskosár mögött illesztette a pacnikat az aktákra: — A tetejére írja, Pondró kartács... Az összeadást keresztbe csinálja ... S Pondró kartárs, a Legkisebb Ember buzgón helyeselt és vi- gyázzülésbe vágta magát. Csak az illemhelyen legyintett mérgesen: — Ezek dumálnak nekem? Bodri kutyám kandidátus lehetne közöttük ... sy t. gyKevés szó szokott esni az iskolai lemorzsolódást megakadályozó módszerekről. Pedig ez a csata egy-egy iskola életében olyan jelentőséggel bír, mint a jó termés betakarítása a gyengébb minőségű földről. A mi iskolánk életében az elmúlt év a fordulat evét Jelentette a lemorzsolódás elleni küzdelemben. Harcra szólítottunk mindenkit, pedagógusokat és Szülőket, a nótanácsűt és a szülői munkaközösséget. A csatát megnyertük. Az addigi átlag 140, kimarad. tanulókat jelző számot félévre 55, év végére 31 tanulószámra csökkentettük. Nem volt könnyű munka. Legfontosabb feladatunknak tartottuk, hogy feltárjuk az okokat, amelyek akadályként álltak a fejlődés útjában, mert világosan láttuk a sok-sok nehéz év u*ún, hogy az általános iskola teljes megvalósításának feladata: a lemorzsolódás teljes megszüntetése. A gyermekek apák lesznek és anyák, úgy kell nevelni őket, hogy méltó szülők lehessenek. A rossz nevelés a mi leendő bánatunk, a mi vétkünk a társadalommal szemben. Ma, amikor a nevelés társadalmi üggyé lett és a szülőknek mindinkább érezniük kell a felelősséget gyermekük boldogabb jövőjének megteremtéséért, nem közömbös az, hogy egy iskolában, ahol 691 tanuló iratkozott be, 146 — a beírtak 22,1 százaléka — lemorzsolódjon és az egy főre jutó mulasztási átlag év végén meghaladja a negyven napot. A szülői ház mulasztása Nagyon sok szülő nem gondol arra — amikor gyermekétől megkövetel olyan tevékenységet, amely egyedül neki . jelent hasznot, vagy pillanatnyi kellemességet, — hogy másnak, vagy az egész társadalomnak kárt okoz vele. Ilyen a túlzott gyermeki munka az egyéni gazdaság gyarapítására. Később a gyermek maga mondta, hogy nem megy iskolába, s a szülő beleegyezett. Sok szülő nem tud még kellően határozott, kiegyensúlyozott és következetes lenni gyermekével. A helytelen állásfoglalás következménye, hogy a szülő tekintélyét veszti,' s aztán már elkésett a határozottság. Ezek a szülök ma már látják hibáikat, s keserűen tapasztalják, hogy gyermekét nevelni — helyesen — könnyebb, mint elrontott gyermeket átnevelni. Ma már megköveteljük, — természetesen a nevelési módszerek legfinomabb eszközeivel, — hogy ne csak megértse a szülő. miért és mi végett kell teljesíteni ezt vagy azt a törvényt, hanem azt is, hogy ő maga tevékenyen igyekezzen azt minél jobban teljesíteni és ezt értesse meg szomszédjával is. „Pedagönusvándorlás" Az iskola sem tett meg mindent az elmúlt évek folyamán a lemorzsolódás teljes megszüntetésére. Hatalmas űr tátong a pedagógus és a szülő kapcsolatában, pedig a pedagógus élete elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szülők életével. Hat év alatt pontosan ötven pedagógus fordult meg a községben. Az állandó el-, és bevándorlás következtében a pedagógus még alig töltheiett néhány hetet a községben, mar azon gondolkozott, hogyan tudna legrövidebb úton más iskolához eljutni, nem pedig azon, hogyan tudna a gyermeken keresztül a szülök megismeréséhez jutni. Az elvándorlási láznak több oka volt. Egyik a sok közül, hogy a felsőoktatási intézmények nem nevelték a fiatal pedagógusokat az életre, nem beszélték eleget a falu szépségéről, a falusi élet, a falusi ember szeretetéről. a problémákról. De nem beszéltek azokról a nehézségekről sem, amelyek a fiatalokat várják falun. Mulasztott a tanács is A községi tanács sem fordított kelló gondot munkánkra. Csak papírmunkát látott a büntető rendelkezések végrehajtásában, s nem a gyermekek fejlődésének elősegítését. Nem sietett segítségünkre még azzaj sém, hogy a bírságolást érvényre juttassa. Ez igy ment évről-évre. A tanácselnök nem haragudott, sőt helyeselte bírálatunkat, hogy azzal is segítjük a munkáját. A tanácsülések nagyon ritkán tűzték napirendre az oktató-nevelő munkát, s akkor is utolsó pontként, amikor a tagság fáradt volt. Megtörtént, hogy * tanácsülés elvetette az oktató-nevelő munka értékeléséről szóló napirendi pontot, mert fontosabbnak tartották a mezőőrökkel kapcsolatos problémák megbeszélését Más okok nagytakarítás. A termény be van hordva mind egy szálig, a tarlót traktor hantja, a caépleshez meg elég két iga a szemet elhordani ,a többi meg jöhetne ide, amikor szükséges, meg mi is, emberek, aki felesleges, osztán üssük, vágjuk. A tagság így határozott. Tóth János alig akar hinni a fülének. Olyan tompán jut el értelméhez a téesz elnök hangja, mint a mélyalvóhoz, akit türelmes, kedves szóval költögetnek. Odamegyen Tóth a kisajtóhoz, kezet fognak. Megveregeti az elnök a szomorú ember vállát, mint a sokáig távollévő, hazaérkezett jó testvérnek. — Ne búsulj komám — mondja — nem vagy te már egyedül. Te már a mi nagy családunk egyik családtagja vagy. Oszt a nagy család sok kéz, a sok kéz sok erő, a sok erő meg együtt! nagy erő. Na, mondd csak, mikor jön meg a kü? — Minden percben itt lehet. — Hát akkor te eredj a kátéeszbe, de mán, és rendeld meg az ajtót, ablakot! De sürgősen, azt mondd, mert ha a kü megjön, egy héten belül bokréta leng a házad tetején. — De hiszén a vályog még fel sincs vállaltaivá; Mikor szárad az ki? — kiáltott a távozó elnök után Tóth. — Az nem is kell! Eszedbe’ se legyen! Arra nem várhatunk. Majd megoldjuk. Te csak menj, ahova mondtam! Szerbusz! Tóth Jánosnak még -ideje sem volt jól átgondolni az elnök beszédét, jött a vasúti váltókezelő, hozta a fuvarlevelet. Tóth János szemében megcsillant a júliusi napfény. Hirtelen elröppentek előbbi aggodalmai, mint megriasztott fekete varjak. Rohant biciklivel a tanácsházára. — Elnök elvtárs! Megérkezett a kő! — Ügy jó. Eredj, váltsd ki! Megyek én is és íntézkeüek. Míg a fogatok hordták be a követ, a téesz kőművesek mar húzták is a zsinórt, négy gyalogmurJeás mér ásta is utánuk az árkot a fundamentumnak, kettő fütyörészve oltotta a meszet, Tóthné meg kergette a csirkéket, hogy idejére kész légyen az ébéd. Délután már falnakvaló földet hordtak a székéíék, még mai- ternak való sárga homokót. Korán reggel pedig nyolc kőműves csákánya szikráztatta a fehér terméskövet, mert eljöttek az óvári „Barátság téesz szakmunkásai is. Az ácsok a gerendákat szabták, vésték. Segítő kéz is volt, amennyi csak kellett. Nyüzsgőit a Toth-porta, mint & hangyaboly. Két nap múlva készen volt az alap. Harmadiknap este fenn állt a fal is. Hogyan? Ügy, hogy nvolc-tíz ember locsolta és vágta össze a földet friss szalmával. Másik nyolc-tíz hordta el kosárral, a harmadik nyolc-tíz meg verte, döngölte a nyirkos, szalmás földet falnak, deszka közé. — Áldott a sok kéz! — mondta Tóth János, kibuggyanó boldogsággal. Szombat estére már bokréta lengett a szarufa tetején. Hatalmas zöld ág, piros pántlikákkal, szövött és hímzett virágos kendőkkel. Az eperfa alatt terített asztal mellett áldomást ittak az emberek. Gyönyörködtek az egy hét alatt felhúzott félig kész, de már így is boldogító, szép új házban és poharazgutva beszélgettek. — Hát azt hallották mán, hogy újfent mit mondóit rólunk Szánthó Lajos? Azt mondta, hogy ez a mi munkánk, szóval, hogy ez a ház nem egyéb, mint csalétek, mézesmadzag, kommunista fogás, téesz-propaganda. Az emberek felhördültek. Hát csak nem fér a bőrébe az a gyalázatos! Legjobban Tóth János lelkében lobbant lángra a harag. Hiszen' a múlt héten az a csirkefogó majdnem kizökkentette őt a kerékvágásból. „Hát van ennél a gyönyörű háznál szentebb bizonyíték arra, hogy Szánthó Lajosnak nincs igaza? HUh, ha egyszer kezem közé kerül az az átkozott!” — Farkast emlegetünk — nézzétek csak — oszt a kert alatt jár. Odabámultak mind. Csakugyan, Szánthó Lajos áll az utcán és nézegeti, nézegeti, latolgatja szemmel. — Kerülj beljebb, hé! — bíztatja Tóth János. Szánthó közelebb megy. Tapogatja a fal keménységét, letör belőle egy darabot, ujjai közt morzsolgatja és az orrát fintor- gatja. Lelépi szélét, hosszát, szemlclgeti magasságút és fitymálja, mint Ludas Matyi Döbrögi kastélyát.« Ekkorra Tóth Járos Is odaér melléje. — Látom, bokréta leng a háztetőn. — Az — mondja kurtán Tóth. — Mondok, már megnézem. — Hát csak nézze. Nézheti azt bárki. —1 Gyorsan felhúztátok. — Gyorsan, hála ezeknek a jó elvtársaknak. — Szóval ezért adtad el a lelkedet az ördögnek, Janos! Ezért i házért! — Miiéle lelkemet, miféle ördögnek? — Hát jómagadat a kommunistáknak. Puff! — csattant a pofon Szánthó képén balról. Hogy el ne • -sék, aztán a másik, jobbról. — Mi volt ez Tóth János? — Ez? Csak egy kis csalétek, mézesmadzag, egy kis propaganda. _ Az emberek hahotáztak, kurjongattak. A kacagus arja kifolyt az utcára. Szánthó háltál farolt az udvarról kifelé. A kisajíó-küszöbnél hanyattesett. Mindenki látta, mindenki kacagta. Balogh Béla. i is közrejátszottak, nem utolsó sorban a cigánytanulók nagy számaránya, akik közül igen sok volt a kimaradó. Állandó mulasztásuknak azonban több magyarázata is volt. A távolság — az iskolától két kilométerre laktak, tavasszal és ősszel hatalmas sáron át jöhettek, télen hófúvás akadályozta útjukat. Az iskola hiányos nevelő munkát végzett a tanács helytelen szociál-politlkai munkát. A cigánytanulóknak mintegy fele egyáltalán nem látogatta a tanítási órákat. Első és legfontosabb feladatunknak tartottuk, — felismerve az okokat az iskolai lemorzsolódásban, — hogy a szülői munka- közösségbe új életet vigyünk. A nölanács és a szülői munkaközösség igen komoly munkához látott. De kiszélesítettük a szülök között végzett pedagógiai munkánkat is. A part művelődési irányelveinek alapján a nevelési feladatot valóban társadalmi üggyé tettük. Elértük, hogy a szülők megszerették az iskolát, szorosabb, egészen meleg kapcsolat alakult ki a család és az iskola között. Meghatványozódtak a családlátogatások, s ennek eredménye, hogy a cigánytanulók döntő többsége is lelkiismeretesen jár és tanul az iskolában. A községi tanács — látva ezt a megmozdulást — többször napirendre tűzte az oktató-nevelő munka értékelését, és a tanácstagok is helyes javaslatokat adtak a további munkához. Segítettük az új kartársakgt. Tapasztalatcsere-latogatásokat tettünk egymás óráin. Világosan las- tuk, hogy az óra sikerének alapvető feltétele a jó felkészülés, a tanterv és utasítás tökéletes ismerete és annak gyakorlati alkalmazása. Nagy súlyt fektettünk a gyengébb tanulók korrepeta»á- sára, mert a bukás is döntő szerepét játszik a lemorzsolodasban. Ennek az lett az eredménye, hogy év végén 35 százalékkal kevesebben buktak meg, mint az előző években. Nem kis jelentőséget tulajdonítunk továbbá annak a ténynek, hogy községünk termelőszövetkezeti község lett. Egyik napról a másikra megszűnt az az állapot, hogy a szülők saját munkájuk megkönnyítésére túlzottan igénybevegyék a gyermeki munkát. A felelősségérzet teljesen kibontakozott a szülőkben. Ma már büntetés nélkül is kínosan ér & magát a lemorzsolódó gyermek apja, anyja. Vigyázzunk legféltettebb kincsünkre, a jövő szocialista embere re, a gyermekre' Kecskét István tarpai iskolái igazgató. 7
