Kelet-Magyarország, 1960. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-02 / 155. szám

Bcrlty Nándor

szobrászművész munkáiból

1, Kukoricatörés

2. Kölcsey Ferenc

3. Kötélverőnő

Siker a nyírbátori növendékhangversenyen j

A nyírbátori Járási Művelődési Házban 1960. június 24-én rendezte meg a nyírbátori Zenei Munkaközösség évente szokásos jól sikerült növendék hangversenyét. A műsoron Csajkovszkij, Bartók, Mozart, Beethoven, Bach és más nagy zeneszerzők művei hangzottak el. A műsort hangszerszólók, négykezes zongoraművészek, zenekari számok és ének szólók tették változatossá.

Nagy tetszést arattak: Kovács Ilonka zenekari kísérettel előadott ének számai, valamint Seitz: hegedű koncert Szabó testvérek, Beethoven: Für Elise Kínál Anna, Dvorzsák: Humoreszk Balogh Antonia, Mozart: D moll Fantáziája Végvári Éva, Csajkovszkij: Humoreszk Orosz Mária előadásában. A 26 tagú zenekar többek között Muszorgszkij: Könnycsepp zeneművét adta eló, tetszetősen, színezve, kiérdemelve a közönség nagy tetszését.

A legtöbb tapsot — zenekari előadásban — Flottaw: Mártha című operájának nyitánya kapta. A nehéz

zenekari művet a nővendé-j kék nagy felkészültséggel adták elő. A közönség szűnni nem akaró tapsát a zenekar felállásával köszönte meg.

A növendékek előkészítése, a hangverseny megrendezése Nagy Emilné érdeme, aki fáradságot nem ismerve évről-évre nívós műsorral lepi meg a szülőket és a zeneszerető közönséget. Az elhangzott zenekari műveket ifjúsági zenekarra hangszerelte, betanította és a zenekart rutinosan vezényelte: Tamás József. A hangversenyt hangulatos tánc követte.

*

A Nyírbátori Járási Művelődési Ház mellett működő Művelődési Tanács hétfőn délután tartotta ülését, ahol értékelték az elmúlt félév munkáját, valamint a nyári munkaprogramot beszélték meg. Július 1-vel újból indult a Nyírbátori Járási Művelődési Ház foto j .^Uívköre. Havonta 10 ío- i rintot kell fizetni a szak-1 köri tagoknak. Jelentekezm | a helyszínen lehet. 1

MESTER ATTILA:

Egy kisvárosra

Az állomástól a két templomig

Egyetlen utca. Mint a többi sok Kisváros, hol a délelőtti fényben.

Kapuk elé ülnek az öregek ,

Csak úgy beszélni egyről, másról Autón járó modern világról,

Hol festetlen, még új házak felett büszkén tekint szét az egy emelet,

Ahol vasárnap színes szalagot Kötnek a lányok röpködő hajukba,

S úgy jönnek-mennek hullámzó sorokban Misét hallgatni, s aztán tánczenét,

S hol hajlonganak az orgonaszóra Talpig ünneplőben a gesztenyék.

Egyetlen utca — szürke, kis patak De sokszor jártam járda partodat,

Hol jól megtér, és megszokott dolog.

A gumicsizma, és a tűsarok.

Hol rámköszönnek ismerős szemek,

Hol lassan már mindenkit ismerek.

Ahol tudom ki kivel, és hogyan,

Hol megfigyelnek engem is sokan,

Hol két neoncső nagyvárost idéz,

S hol eltévedni lenne tán nehéz,

Hol mályva nyílik, s bodza integet,

Kis füst utánoz sűrű felleget,

Hol eltelik már lassan két nyaram,

Kételkedők dacára — boldogan.

KRECSMÁRI LÄSZLÖ:

Mennek a lányok

Mennek a lányok a harmatos úton, szórja a hajnal rájuk a fényt.

Copfjuk a lágy kezű szél bodorítja, léptük a zsenge fű boldogan issza s Kedvesen hajlik a lábuk elé.

Szép ez az ébredő lágyszínű kékség — mélytüzű szemként csillog az ég, s mint a vetésben a búzavirágok: ringanak a nyárban a frissléptu lányok s csengettyűhangjuk szél viszi szét...

CVZ,

A faluban szinte futótűzként terjedt el e hír, hogy Kelemen Jóska megint leitta magát a sárgaföldig, összeveszett Istók Péterrel és elkeseredésében befeküdt a koma disznó- óljába aludni.

Karikás Mihálynak a falu tréfamesterének, kenyerescimborája, a nagyfe- jü Horváth vitte a hírt.

lindketten túl voltak már a negyvenen, de ha lehetett mindig találtak okot, hogy megtréfálják az embereket.

Szóval ilyen volt a két ember, akik most az utcasarkon beszélgettek.

— Te fejes — mert Karikás csak így hívta nagy- fejű. cimboráját — kibabrálunk ezzel a Kelemennel.

A másik megértőén bólintott, s rövid töprengés után válaszolt.

— Pár darab szög, meg kalapács kellene. A többi Bz én dolgom. Te csak azt csináld mindig, amit én te- ■ rek.

A két ember elvált, és Horváth benézett Istók Péter udvarára. Az ólban tényleg ott hortyogott Kelemen Jóska egy nagy halom szalmán. Horváth mindjárt munkához is látott. Két deszkát kerített és leszűkítette az ól ajtaját.

— No ezen sem fér ki a nagy hasával — düny- nyügle elégedetten, s mosolyogva figyelte Kelemen mázsa körüli alakját.

— Csak most már Miska hozza az embereket...

Karikás jött is vagy huszad magával. Mindenki

rcára kiült a várakozás

izgalma, mert kíváncsiságukat alaposan felcsigázta

hírhozó titokzalos beszéde.

— Emberek! — harsogta jókedvűen Horváth az odaérkezőknek. — Mindjárt látni lehet a bengáli tigrist, amit Istók Peti hozott a vásárból! Csak egy kis türelem —, s azzal benyúlt egy hatalmas lécezi az ólba és megpiszkálta az alvó nemesebbik felét.

Kelemen először azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány, de lassan derengeni kezdett előtte, hogy hajnalban összeveszett a cimborájával és elkeseredésében bebújt Istókék óljába. Kicsit szorongva ült fel a szalmán, mert zákányos fejének szokatlan volt a zsivaj, meg a hang, amely valami bengáli tigrisről beszélt. Feltápászkodott és majdnem kélrét görnyedve az ajtó felé botorkált. Ki- . uc azon nyomban hátra is hőkölt.

A kintiek ahogy m'eg- Láuak a kétségoeeselt áo- razatú Kelement — epe t- razo nevetéssel foga utak. síimkor aiaóohagyjit a nagy Lárma, Horváth oda- szoit neki:

— Gyere már ki, mit bámulsz ránk olyan bambán?

A másik valahogy ösz- szeszedte magát, s csak most vette észre, hogy nem fér ki az ajtón.

— No, mi lesz? — sürgették a kintiek.

— Nem férek ki! — nyögte elkeseredve a nagy darab ember.

— Az eszed tokja! lármázott Karikás vidáman, mert most értette meg. hogy mit sütött ki a nagy- fejű Horváh az utcasarkon.

— Ha bementéi, ki is kell férned — és közelebb lépett a kis építményhez.

— Nem megy — nyögte a másik, — s úgy bepréselte magát a két ajtófélfa közé, hogy alig bírt szuszogni.

A tömeg nevetett, a két csinytevő meg halálos komoly arccal segített a bentragadtnak. Karikás kifelé húzta, Horváth meg befele nyomta a szerencsétlent.

— Ez így nem megy — állapította meg Karikás, — itt kell maradnod vagy két napig. Nem eszel semmit, Leadsz egy pár kilót, aztán szépen Kisétálsz.

Erre aztán újabb nevetés tört ki, sokan már a gyomruKat fájlalták, s a

u pletykajeszke Juli néni, akkorát visított örömé- .^n, nogy a mellette uilok ijjedten rebbentek szét.

Közben a nagy darab ember már majdnem sírva könyörgött:

— Ne hagyjatok ilyen szégyenben — fordult az előtte átló Karikashoz. Csináljatok valamit, vagy

galább az embereket küldjétek el, mert így is kapok eleget az asszonytól, hát ha még megtudja, hogy az egész falu rajtam nevetett, — s olyan keserves képet vágott hozzá, mint aki savanyú almába harapott.

— Már pedig más megoldás nincs — játszotta az

ártatlant Karikás — hacsak..'. s itt sokat sejte- tőén elhallgatott.

— Mondjad már könyörgöm — kérlelte Kelemen.

— Hacsak szét nem szedjük a tetőt a fejed felől — fejezte be a mondatot a társa helyeit a nagyfejű Horváth.

— Bánom is én... — nyögött a szerencsétlen... — csak szabaduljak innen, de gyorsan...

—: Igen ám! Csakhogy akkor meg kell fizetned a kárt Istók Petinek — visított közbe Júli néni kir- örvendöen.

—; Nekünk meg a fáradságért egy liter bort — akarta a helyzetet a saját javára fordítani Horváth.

— Megfizetem... Petinek a kárt, nektek meg a bori... Ha kell a dupláját is csak szabaaitsatoK ki innen.

— Hallották emberek? — kérdezte a tömegtől Karikás. Hallották mit mondott • -J..emen Jóska? Megfizeti a kárt Istóknak, nekünk meg egy litert ígért...

A tömeg nevetve zúgott, hogy hallották. A vállal- Viz^bb szeli müek m aljáit baltát, kalapácsot, ha- rapót ragadtak és felmásztak az ól tetejére. Pár perc alatt Kelemen kint állt a nevető tömeg közepén.

Egy félóra múlva Kelemen lehorgasztott fejjel indult haza. s ahogy befordult a sarkon, a háta- megett felcsilingelt két cír- navékony hang:

— Elment a bengáli 'ia- risHH!

(Pallai Jánosi

i