Kelet-Magyarország, 1960. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-29 / 178. szám
Hogyan segített a Népi füenürzési Bizottság az 53. számú IMBV-aek ? 1959. évhez viszonyítva 1960- ban az 53. számú Autóközlekedési Vállalatnál a gépkocsipark rendkívül megnövekedett. Már az élsó negyedévben közel s2áZ gépkocsival volt több járműve a vállalatnak, mint 1959. azonos időszakában. Csakhogy ezzel együtt a vállalatnál az első negyedévben naponta több mint ötvén gépkocsi állt íuvarhiáhy miatt. Ez veszélyeztette a tei-vtel- jésítést, a vállalat dolgozóinak foglalkoztatását. A vezetőség hiába próbált megoldást találni, — vállalattól vállalathoz ment munkáért, — nem sok eredmény mutatkozott. Én is népi ellenőr vagyok. Elmentem a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottsághoz. Vázoltam vállalatunk helyzetét. A bizottság vezetője ezt követően tájékoztatásra hívta fél a mégye vállalatait, intézményeit. Egy kimutatást is készítették, mely szerint csak a nagyobb vállalatok és intézmények január 1—március 1 b között több mint 500 ezer forintot fizettek ki magánfuvarozóknak. Egyétlen esetben sein kérték lemondó nyilatkozatot tőMegkezdték Sóstón a kádfürdő ataíeikitásut Tegnap hozzákezdtek a sóstógyógyfürdői kádfürdő átalakítási munkálataihoz. Itt tehát néhány napig a fürdőzés szünetel. A fürdés lehetősége azonban továbbra is fennáll a fedett medencében, a meleg, valamint a hideg strand térülőién. Az üzemelő egységek reggel f-töl este T-ig vannak nyitva. lünk. Mágánfuvarósokat foglalkoztattak;. amikor a rftegyé területén a mi vállalatunknál fuvar- hiány miatt álltak a gépkocsik. Hamarosan javult a hélyzét. A vállalatok csökkéntették á ma- gánfuvarosok foglalkoztatását. A NEB kimutatása alapján megkerestük a vállalatokat, a szövetkezeteket, s tapasztaltuk, hogy a IÍEB felhívása jó dolog volt. Ennek eredményeképpen a második negyedévben jelentősén javult a helyzet. Emelkedett gépkocsijaink foglalkoztatottsága. Csökkent a fuvarhiány. A harmadik neg'yédév első napjaiban már olyan volt a gépkocsi-igény, hogy füvárviSszautasítások is előfordultak. Az a segítség, amit vállalatunk a fuvarozás terén kapott a NEB-től, megmutatta, hogy az illetékes vezetők tájékoztatása Utján is meg lehet szüntetni a hibákat, amik kárt okoztak a népgazdaságnak. Hékmann György igazgató. (Tudósítónktól■) A községi önkéntes tűzoltó egyesület létszáma négy ven .fő, melybén egy úttörőcsapat és egy női csapat is van. A tűzoitok első félévi közgyűlése ez év íébruár hó 7-én volt, melyen értékeltük az egyesület eddigi munkáját és meghatároztuk a feladatokat. Az Oros községben június 12-én megtartott járási tűzoltóversenyén két férfi felnőtt, egy női felnőtt és egy úttörő fiúcsapattal vettünk részt. A négy csapatból az úttörő csapat laj tíecskendö-szereiésben első, a női csapat ugyanebből sorsolás folytán második és a férfi lajtfecskendős csapat pedig harmadik díjat nyert. A férfi felnőtt kocsifecskendös csapat is a jók között végzett. Ez az eredmény főként Torda László községi tűzoltóparancsnoknak és Bu- nász János tűzoltó szertárosnak, de nem utolsó sorban a csapatok tagjainak volt köszönhető. A tanács is segíti az egyesület működését. A múlt évben 13 öltöny ruhát vasáról lünk a község-j fejlesztési alapból és 19 darab derékszíját, s ezzel valamennyi ősapát részéré biztosítva van az | egyenruha. Segítettük a szakmai és politikai képzésükét is. Úttörő csapatunk első . díjat nyert a Vaja községben megártott megyei tűzoltóversenyen, ítészt veszünk az augusztus hó Í4-én Debrecenben megtartásra kerülő versenyen is. ami még hem fordult elő a községi tűzoltóság eddigi működése során. Tűzoltóink megállják helyüket a nyári mezőgazdasági tűzvédelmi szolgálatban is. Az aratás községünkben július 16-ah fcéfé- jeződölt. Megkezdődött a termények behordása, a larlóbántás és a másodnövények vetésé. A téesz aratási munkáját egy társadalmi brigád is segítette, melyben részt vették tanácsi dolgozok, pedagógusok is. Oláh Zsigmond vb. titkár, Sényő. K ELETM Aü Y A RORS ZAG a Magyar socialists Mankáspár Sfaboics-Szatmär megyei Bizottsága és á Megyei Tanács lapja, telelés szérkesztö; Bálint Lajos, kiadja; a ksietmagyarorszag Lap- tladö vaumat. Felelős kiadd: tarkas Pál. szerkesztőssé; Nylregynaza, sztdux tér isi. reit is-tu. ro-ii, la-tz, tCiadcmvatai; Nyíregyháza, üsaanot U. L Téli HMM. , Kéziratot uem órzn&k meg, es nem adunk vissza. rerjes2ti a Magyar Posta, Elöíizet- neto d netyi oostaruvauiiohiiai e. Kéz bea töknél. szaooios-szatmax megyei Nyomdaipari vatta lau Nyíregyháza, -Jozst. György a. i> Ha azt akarja, hóié» LAKÁSA Ízléses LEGTEN FESTESSEN A NYÍREGYHÁZI SZOBAFESTŐ ÉS MÁZÓLÓ htsz-szel. Nyírfa tér 19. Telefon: 31—-31 m 11—£6. (24/1) i i »«« »a».> A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MAI MŰSORA: Városaink, falvaink életéből, — Debreceni úttörők a Mátrában. — Hírek. — Levelesládánkból. — Magyar nóták. — Bihari hétköznapok, — Dalok szárnyán, yyyywvwyyvvmYywvror vvwyvv *> MOZIK M Ü6QRA BÉKE MOZI: Ellopták a hangomat. Angol filrtlvigjáték. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakór. A fél kilences előadás jó Idő esetén a Sztálíh-téri Kert- moziban lesz. DÓZSA MOZI: Öngól. Új román fűm. Előadások kezdete: 4, 6 ás 8 órákor. GORKIJ MOZI: Sikoly áz utcáról. Akik szerétetre vágynak. Díjnyertes angol film. Előadásuk keaaete; 4, ö es 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMONU MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szünnap! Rádióműsor Állandó műsoreaámok: KOSSÜXH-KADIO. 4*26; Ráüuczi iilüUlo. — 4,30: Hírek. idöjirásjcleötés. -*•' 7f5ií-ig Vidáman — trissen: zenés műsor. Közben: 5,00; falurádió.- 5,30 Hírek. Idöjárasjelcn- tós. — 6,20: Pillanatfelvétel, — 6,53: Pontos időjelzés. 7,00: Hírek, időjárásjelentés. — 7,10: LTj könyvek. — 7,25. A budapesti színházak, mozik es hangver-“ senyek műsora. 7,59; Pontos időjelzés. »,00: Műsor* Ismertetés. 8,59: időjelzés. —■ .10.00 Hírek. Lapszemle, időiárásjeleniea. — 11,59: Pontos időjelzés. — 12,00; Déli haraugszó. Hírek, ldö- jáfásjelentés. — 14,53; Időjelzés. 15,00; Hírék. 16,08. idő járás jelentés. 16,59: Időjelzés. — 17,00: Hírek. — — 13,50: Jóéjszakát, gyerekek: — 19,59: Időjelzés, — 20,00: Esti krónika. Itiőjá- rásjelefctés. 21,59: Időjelzés. — 22,00: Hírek. Néhány perc külpolitika. ídójarás- Jelentés. — 24*00, Hírek. a dó jár ás jelentés. — 0,30: Himnusz. Utána: VízjelzÖ- szolgalat. PETÖPI-RADIO: 5,00—8,00* ig: Reggeli zene, — Iiözben. 6,30: Színhazak, tárlatok, es hangversenyéit műsora. — 6,59: Torna, — 8,00: Hírek. Időjárásjelfentés. — 8,10. Műsorzárás. — 14,00: Időjárás és vízállásjelentés. — 19,08: Hírek. idöjárasjelentes. — 21,00: Hírek. —23,00: Hírek. Időjárásjelentés. — 23,15: Műsorzárás. Hétfő, augusztus 1. Kossuth-rádió: 8,10; Reggeli hangverseny. — 9,00: Riport- rhűsorműsor. — 9,15; Szórakoztató zene — 9,45: Lányok, asszonyok. — 10.lö: óvodások műsora. — 10,30: Szívesen hallgattuk. 12,10: Magyar nóták. — 12.50: Versek. — 13,00: Operettreszletek. — 13.45; Válaszolunk hallgatóinknak. 14,00; Ileti zenés kalendárium. — A Gyerrrekrádiö műsora. — 18,10 Szív küldi. — 17,15: Tánezfene — 17,4d; Ifjúsági őrjárat. — 18,00; Mendelssohn; Oktett. — 18,30: iViuhkashetkoznapok. — 10,00; A Bolgár es a .Magyar Rádió közös népzenei hangversenye. — 20,30: Könnyűzene. — 21,03: Hazai körkép. 2.1,23Operett- részletek. — 22,15; Á Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 0,10: Magyar nóták. Petőfi-rádio: 14,15: A Gyér- mekrádió műsora. — 14,35: Csárdások — 15,00; Zenekari hangverseny. 13,40: Filríizene. — 15,33: Hajnal hasad, fényes csillag ragyog. Regényismertetés. — 16,15; Szóiomuvek. — 16,50: Külpolitikai kalaüz. — 17,00; A Svájci Olasz Rádió énekkara énekel. — 17,15: Ripörtmüsör. — 17,30: Bartók müvek. 18.00: Verses összeállítás. — 18,11: A Magyar Rádió esztradzenekara játszik — 18,45: Fúvószene. — 19,05: Vásárhelyi Magda hangversenye a stúdióból. — 19,30; Napoleon Oroszországban, 19,50: Operahangverseny. — 20,4o: Falurádió. — 21,05: Virágene- kek. — 21,á5; Richard Stráüss: Don Juan — szimfonikus költemény. — 22,00; Táhczené. Kedd, augusztus 2. Kossuth-rádió: 8,ló: Operá- részlfcték. — 9..D0: Moha bácsi á törpe — 9,zü; A uyermek- vadió műsora. — 9,40. Conny Odd: Égy zongorista lb\élezéséből — szvit hat tétéiben. — 10,10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,25; Dallai-tanccái a világ korul. — 11,00: Az Ifjúsági Rádió fnüsora — 11,20; Operett-kettősök. 12.10: Zenés ajándekmüsor a Mlíamossagi, Televízió Rádiókészülékeit Gyára dolgozóinak. — lo:0ö: Nem Vagy egyedül. Régény- resziét. 13.20: Zenekari hangverseny — 14,20: A Gyermek- rádió műsora. — 14,40: MillÖc- kér operettjeiből. — 15,10; Egy falu — egy nóta. — 15,30: A Gyénftekradió müsorá. — 15.-45: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.Í5: Bordalok. — 16,35; Á barátság hullámhosszán. 16,43: Az Alékszándrciv Együttes énekel. — 17.15: Szív küldi. — Í8.00: Á Rádió Ipari rovata .jelenti — 18,20: Verdi operáiból. — 19,05 A Szabó- család. Folytatásos rádiójáték. — 19,35: Tánczené. — 20.30: A Radiöszíhháí bémutatöjá: Fgy Szélhámos vallomásai. — 22,15: Mai szérűmé]. — 22.25; Népdalok. — 23,00: Sosztakovics: Zongoraötös. — 23,30: Vefsfck. — 23,33: Öpefettresz- letek. — 0,10; Tánczaie. Petőfi-rádió; 14,15: Fúvós- muzsika. — 14,45: Hogyan lettem drámaíró.' — iö,óú: Bartók; Elmúlt Időkből. — 15,20: Az Észt Rádió észtrádzeneiíá- ra játszik. — 15,4á: Kutassy Katalin es Baráth Éva hangversenye a stúdióból. — 16,iui Zenés ajándékrhüsor. — Í7,1Ö: Hamupipőke. — 17,50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 13,óó: Tanczene. — 18,30: Rádió Szabadegyetem. — 19;G5: Zenekari muzsika — 19,40: Hangversenynaptár. — 19,35: Duhaj évsz ki j operettjeiből. — 20,46; Falurádió. — 21,05: Népdalok. — 21,45; Tudományos híradó. — 22,00; Hangverseny hallgatóink kívánságára. szerda, augusztus 3. Kossuth-radió: 8,10: Könnyűzene. — 9,í>0: Rádió szabadegyetem. — 9.30 Népi zene: ~ 10.10: Úttörö-hirado — 10,30: Fúvószenekari hangverjeny. — 11.00; Pillantás a nagyvilágba. — 11.15: Tanczene. — 1125: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 12.10: Opera részietek. — 12,50: Bródy Sándor novellája a ,,Húsevő1’ e. kötetből. — 13,10 Népi zene. • 13,45; válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Ajándékba aacerseny nyugdíjasoknak. — 14,35; Hím- dalok 15, tö; Fiatalok Zenéi Újsága. 15,35: Á Cyfrnickrádió műeora. 16,00: Előszóval — muzsikával. 18 00 A berehtes- gádéni sasfészekiJl a bérűm bünkertg. — 18,15: BhihiszJav Hűbérin a un hegedül. — 13,30: Máriö Láhza énekel. — 19,0Ö: Kerékasztal. — 19,20: ítészietek Mozar; Figaro házassága c. operájából. — 20,30: Tánc- zené. 21,10: Émlékmüsor Csor- tos Gyula halálának 15 évfór- dülöján — 21.36: Népi ififté. — 22.25: Prágai tavász i960. — 0,10; Csárdások. Petőfi-rádió: 14,15: Az ifjúsági Rádió müsofa. — 14.35; Zenekari hangverseny. — 15.50: Bjélörusz népdalok. — 16,15: Fiatal költők áhtólóglája. — 15,30: Hires szopránanák. — 18,50; Operettrészíetek. — 17.3Ö; A Fékéte-rrdótöl a Fekétö-téri- gérlg. 17,45; Suzanne Dailco és Dietrich Fisher-Diéskau énekéi — 13,13; Vidám Műsor Nagy Endre müveiből. — 18,46: A Gyermekrádió műsora. — 19,05: Nepdaicsókor. — 13,40; Emlékezés Erich Wéinert nemét költőre. — 19,5ó: GSájkovszkij; XV. szlmioma. — 20,46: ualuradio. — m.uö; A munkásmozgalom kőrusmüvészeié. — zi,30; Tanczene. — 2z,oó; Ejszákai szerenád. Csütörtök, augusztus 4. Kössuth-radió: 0,10: Magyar nóták. — 8,55: Édes anyanyelvűnk. — 9,00; Dr. Doolittle kalandjai. Ifjúsági rádiójáték. — 10,10; Látogatás rokonnepeknéi. ~- ió,40: Mozart-kamar&müvek. — 11,00; Légy jó, mindhalálig. Móricz Zsigmönd fegenye ioly- Útásókban — 11,20: Opetett- resíúetek. — 12,10: Könnyű zene. — 13.00 Országutak énekei. — 13,15: NÖtaeSokor. — 14,00: A Gyermekraaió műsora. — 14,10: Tancmelodiák. — 13,10: A Csehszlovák Béke-énekkar, énekel. — 15,25: Á Gyefmekrádió niüsora. 19,45: Az ifjúsági Rádió riportmüsorá. — ib,05; Egy ialu — egy nóta — 17,15; Tánczéhé. — 17,45. Lányok, asszonyok... — 18,00: Zenés ajándekmüsor a Zrínyi-nyomda dolgozóinak. — 13,40; Ifjú figyelő. — Í9,ÖÓ: — Kuchar; fantázia. — 19,10: Donizetti Lamme rmo őri Lucia. — 21,05: Gy ermeknevelés. — 22,20: Könnyűzene. — 23,15: Versek — 23^25: Kamarazene. — 0,10: Tanczene. Petőfi-rádio: 14,15. Beéthoven- müvék. 15,00: Verbunkos muzsika. — 13,20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15,30: Opefaresz- letek. — 16,10: Don Quijote. II. reáz — 16,40; A Gyermekradio műsora. 17,15: Hogyan készül a PVC? — 17,30: Zenekari muzsika. 18.00: Az ember dalai. *—; 18,15: Aki nem szérétté a si- kert. . Zenés összeállítás Sa- im-Saéns életéről. — 19,05; Al- Utmehtéfi ä Zambezi mentén. Előadás — 19,15: Népi muzsika. — 19.45: Az utolsó félév küszöbén. — 20 0Ó: Mezei Maria énekel. — 20,40; Falurádió. — 2Í.05; Táílczene. — 21,40: Két vidám jelenét. — 22,00 Barokk Szeréhád. — 23.35: Dalok. Péntek, augusztus 5 Kőssuth-rádió: 8,10: Operett- muzsika. — 8.53: Vidám percék. — 9.lö; Forgács Éva és teleki Rezső éhekéi, — 9,35: indulók. — 9,50: Az ifjúsági Rádió mű- sbra. — IÖ.I0: Népi muzsika. — 11.0Ó: Zenekari muzsika. — 12,10; Kőnnyűzene — 13,00: Ismérct- terjészte előadás. — 13.15: Öpé- fárészíéték. — 13,50; Tánczene. — 14 40; Kórtisok — 15.10: Könnyűzenéi — 15,30: A Gyérmekrádió műsora. — 15,40; NNikita gyermekkora. — 16,15: Népi zene. — 17,lo: Szív küldi .. a/,55: Disznótórténet. Elbeszélés. — .18,15;. upereltdaiok. — 18,45: A Kádió ipari rovata jelenti. — 19;ú0 Tanczene. — 19,20; Fórum a kispoigaiokroi. Í9,3o Mark Reizeh éhekéi. — 20,30: Népi zene — 21,00; 'Versék. — 21,10: Becsi Ünnepi Hetek. i960. — 23,40: Babits Mihály: Verses naplórészlet. — 23,45; Éji melódiák. Petőfi-rádio: 14,15: Klasszikus operettek. — 15,00: Zenekari muzsika. — 15,45: Könnyűzene. — 16,15; Colás Brengnon Re- genyiésziet. — 16,30: úperarész- Letek. — 16.49: Kanyargós az út. Sólyom László rádió játéka. — 17,55: Masopust Rezső hangversenyé. — 16,25: Az első eSök. Elbeszélés. — 18,40: Mezei csokor. — 13,Ö5: TáicarÖtio előtt — 19,13: Sügár Rezső: Divertimento. — 19,35: „Mi dolgunk a világon — 19,35: Hsu hangversenykalauz. — 20.40: Falurádió. — 21,05: Tánciskola kezdőknek, és haladóknak. — 22,00: Köny- nyűzene. SzoÜibat, augusztus 6. Kossuih-rádió: 8,i0: Lányok, asszonyok — 8,30: Bach-zongo- rámüvek. — t',05: Versek. — 9.25: Szórakoztató zene. — 10,10: Óvodások műsora. — 10 30: Léo Fali operettjeiből. — 11.00: Légy jó mindhalálig. Mórifcz Zsigmönd regénye, folytatásokban. — 11,20: Zenekari muzsika. — 12.10: Magyar nóták — 12,45; Mit olvassunk? — 13,00: Operárészletek. — 13,40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,30: Ä Földközi tenger pártjáról. — 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.40: Az Ofosz-Svarba duó játszik. — 15.ló: Előszóval — muzsikával. — 16,00: Hét. nap a -külpolitikában. — 18.ÓD: Gondolat — 18.35: Szív küldi... — 19 Öo: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 1Ö.15; Nagy mesterek muzsikájából. — 40,39: Vidám zenés műsor. — 22.15: Tanczene. Petőfi-rádió: 14.15; Operaka- lauz — 13,15 Fótóamatórők ötperce. — 15,20; Ncpzene íú\ó- sókra. — 15.40: A mi fiaink. — 16.28: Népi muzsika. — 18,43: C'riopiif egyéniségé műveinek tükrében. — 17,30: Hanglertt&z- gyüjtök huszperce. — 17.30: GOftÖóUtbk filmekről. — 18.00: Japán könnyűzene. -- 18,15: öpérarészletck — 18,45: A nyugati szociáldemokrata álláspont a háború és beke kérdésében. íslóadas. — 19,05: ianczena, -— 19,40; ralurádio. — 29,oo: fionégfeer-hangvefeetiy. — 22,ni: Népi zene. — 22,Ociüsszeusz a lotuBzevük országában. Vasárnap, augusztus 7. Kossutil-radió: 7,13; Egy faiu egy iiüta — 7,50: rams: életképek. — 8,10: Lcgyen-vólgycm — 6,35: £des anyanyelvűnk. — 9 00: Zenei fejtörő. — 10,00: Uershwin-hangverseny. — 11,00- Szerelmes párok. — 11,25: Opel rfettreszletek. — 12,15: Jo ebedhez szol a nóta. — 12.30: Het- vt'gi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi. . — 15,30: itádioiekikon. — il.DO; Kömlyüzehe. — li.iü: Külpolitikái kaleidoszkóp. -- 15.00: Zenekari hangverseny. — 13,30; A szakma művészé, a kémény építő. — 16.00: Népi zt- ne-_— 16,25: Emberek között.. 16,15: Resztetek Suppé: Boccaccio c. cpérettjebóL — 17.10: Kincses Kalendarium. — 18,19: Közvetítés Bajnoki .lahüarugü- mérkózssekröl. — IE.30: Yves Montand énekéi, — 19.00: Ebe. Stignani énekel* — 19,20: ránéznie. — 20,10: Közvetítés a miskolci Nemzeti Színházból: viz- kereszt, vagy' amit akaróit. Shakespeare vígjátéka három felvonásban. — 25,00: Könnyűzene. — 23.39: Szervanszky Endre: Kiarinétszerenad. — 0,1Ö: Népi zene. Petőfi-rádió; S 00: Az évin délik u 3 egyház félórája. — s^o- Orgonamuzsika — so?- #ino- chio Mesejáték. — 9,30: Színhazakról és játékstilusokről. — 19,03: Szív küldi... — UtSe: Közt elites Edmburgból. A Phil- harmonia-zenekar játszik — 12,20: „A summás sárgul, mint az asz tag,..’* _ 12,30. Mávészlémezek. — 14.13. Magyar tájak. — 14.45: Vidám fúvószene. — 15,05: Gazdaszemniél a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15.20: A hét műsorából —16,40; Téli álom. — 17.4Ö; Tánczéhé.— 18.10: Zongofamüvék. — 19.OÓ: Alázatosan jelentem. Régi káto- natörténeték. — 19,30: Kónya Sándor énekel. — 19,50: Könnyűzene. — 20,30; Respighi: Róma kútjai — 21,10: Magyar h6- ták. — 21.45; Bach: Phöbus és Pan közötti viszály — kantáta. — 22,30: Tánczéiic. (A -Magyar Rádió a müseívái- toitatás Jogit fenutórtja.) 4 Kiváló sredméujekö! értek el a «éiiféi tűzoltók