Kelet-Magyarország, 1960. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-24 / 174. szám

Túl a mándokl tüzpróbán Neve már régóta ismert, még abból az időből, amikor a Kisvárdai Kísérleti Gazdaságban dolgozott, mint növény- nemesítő. Tíz évi tudományos munkásság után hívták meg agronómusnak Mándokra, az Új Élet Termelőszövet­kezetbe. De erről talán már magát Vágó Mihály elvtár­sat kérdezzük meg, ugyanis róla van szó. Magas, szikár alakja még csak az imént tűnt elő. Mint mindig, most is a határt járta, hol-hogyan halad a munka — vizsgálta. Most Itt ül velem szemben és miközben telefonon a téesz ügyes-bajos dolgait intézi, elmondja, hogyan is került ide. — Tulajdonképpen azzal kezdő­dött az egész, hogy a Kísérleti Gazdaságból kijártam több falu­ba ezüstkalászos gazdatanfolya- mot,. mezőgazdasági szaaköröket tartani, így kerültem ei Mán- doKja is. 1956-ban az en tanlo- lyamom érte el a legjobb ered­ményt az országban, meg most is megvan az elismerő oklevél, amit akkor kaptam. Megismer­tem, a községét es a mandokiak is megismertek engem, így tör­tént aztán, hogy a teen, az át­szervezéskor a tagsag kéne, hogy én jöjjek ide agronómus­nak, — ÉS MINDJÁRT KÖTÉL­NEK IS ALL1? — Mondhatnám azt is, hogy igen, Dar elképzelheti, hogy uz ev után nem volt könnyű ott­hagyni — annak ellenere, hogy csak két évről volt szó — a gazdaságot, ahol már egészen otthonosan ereztem magam a specialis szakmámban, Nem vol­tam agronómus, a termeléssel nem sokat foglalkoztam, csak ami éppen a nemesítéshez kel­lett, de úgy gondoltam, ha ott nagyoob hasznomat veszik, mint itt, akkor megyek, — ES MINT KEZDŐ AGRO­NÓMUS MILYEN ELHATÁRO­ZÁSOKKAL, CÉLKITŰZÉSEK­KEL INDULT A KEZDŐ TÉESZBE? AZ AZÖTA EL­TELT 1DÖ TAPASZTALATAI, EREDMÉNYEI ALAPJÁN MÁR BIZTOSAN LÁTJA, MIBEN VOLT IGAZA ÉS MIBEN TÉ­VEDETT. .— Ami a gazdálkodást illeti, hogy úgy mondjam az én vessző­paripám; a gépesítés volt. Ez a vesszőparipám meg is maradt és meg is marad mindaddig, amíg nem gépesítünk minden mun­kát, Nagy volt itt az idegenke­dés a gépektől a kezdet kezdetén. Miért keli fogasolni, miért kell géppel vetni, ilyeneket mondtak. Felnagyították a gép hibáit, túl­ságosan drágának tartottak. Most azonban már kezdenek bízni benne az emberek, mert bebizonyítottuk, hogy milyen ol­csón és milyen jól dolgozik. A másik dolog, amit eiore ter­veztem, a munkaerőkkel való gazdálkodás volt. Mindjárt hoz­za is tehetem, hogy rosszul ter­veztem, Nagyon rosszul. Ugyan­is egyszerű számlám műveleted­nek lógtam lei a dolgot, kiszá­mítottam, nogy hány tagunk van, mennyi a megművelendő terület, mennyi jut egy főre es úgy lát­tam, nogy nagyon öóven ei va­gyunk latva munkaerővel. Pe­dig nem volt ilyen egyszerű a aoiog, csak később derült ki, nem is olyan sokkal később, hogy nem minden tag jelent ál­landó munkaerőt. Eloszor, emlék­szem, nagyon nagy veit a lel­kesedés, a óohany melegágyának a készítésénél, a gyümölcsfa ül­tetésénél, még a csíráztatott bur­gonya ültetésénél is, de ez a lendület később alaob hagyott. Hogy miért, annak sok oka van. Nem nagyon bíztak a tagok eleinte a teeszben, abban, hogy megélnek benne, Természetesen mi is hibásak voltunk, lóként azért, mert nem törődtünk elég­gé a munkafegyelemmel, De nem vettem figyelembe egy másik nagyon fontos tényezőt sem, azt hogy még szétszórt par­cellákon gazdálkodunk az idén. Az eredmény az lett, hogy nem ment folyamatosan, mindig kel­lő időben a munka. Olyan nagy elmaradásunk azért még így sincs, aratásra elvégeztünk min­den kapálást. Egy tanulságot azonban le lehet vonni az ese­tünkből, azt hogy különösen az első évben, ha többszöröse a tagság létszáma annak, ami egyébként az adott terület meg­művelésére elegendő, akkor is szükség van mindenki munkájá­ra egyrészt a terület tagoltsága miatt, másrészt amiatt, hogy az első évben még kevés munkát tudnák gépesíteni általában a téeszek, — DE HA MAGA A TAGSÁG KÉRTE ODA HELYEZÉSÉT, BIZONYÁRA ELÉGEDETTEK IS VOLTAK, ■— Sajnos, nem így történt. Eleinte nem volt ugyan senki­nek semmi kifogása ellenem, legalábbis nem tudtam róla. A brigádvezetökkel viszont elég gyakori voit az összekoccanás. Miért jár nekik 40 munkaegy­ség egy hónapra, rosszul írjak be a munkaegységeket, ■— ilyene­ket lehetett haliam. En ismertem mindegyiket, nagyon jól végezték munkájukat es eppen ezért bán­tott, hogy ailanaoan piszkáljak okét, Így szoitam a tagokhoz; „Ne a ongaovezetoaet okuljak a oeirasert, nanem engem, imvi végső soron en ellenőrzőm 't jumus nyoicaőikan közgyűlést tartottunk, az egyik ígazgatosa- gi tag lelszoialt es azt mond la, nogy „Nem turtietjük, nogy Vá­gó elv társ tovabD is úgy diri­gáljon itt, mint eddig", Ez meg nem tájt annyira, mint ami utá­na következet: a tagsag toDbsege neiyeseit, voiorman nem is vol­tam észnél, más nap összecsoma­goltam es hazamentem azzal az elhatározással, nogy többe visz- sza se megyek iviandokra, Visszahozlak. Együtt volt az egesz igazgatóság es nagyon ker­tek, hogy lelejtsem el az egé­szet, restellik, hogy igy történt. Leginkább a brigadvezetok együttérzése fegyverzeti le, azt mondtak egytoi-egyig, hogy ha nem jövök vissza, ok is lemon­danak, nem törődnek tovább semmivel. — AZÓTA IS ELTELT MÁR EGY KIS 1DÖ, HOGYAN LAT­JA MOST A HELYZETET? — Nem mondhatom azt, hogy most mar minden a legnagyobb rendben van, meit meg az igaz­gatóságon belül is van hiba. Hosszú idő kell ahhoz, hogy az emberek gondolkozása is átala­kuljon. Most még gyakran elő­fordulnak olyan dolgok, amelyek kedvezőtlenek, de vannak itt na­gyon szép dolgok is. Az ember látja az eredményeket, látom, hogy nekem is van ezekhez kö­zöm, ., — gál — t * -gp'kdWI Örs a Tiszán sskeny, kanyar- gós úton esti madárcsicsergéstől kísérve jutottunk el a víziőrs birodalmába. Lombos akácok öle­lik körül a kis sá- torvárost, mely ilyen­kor este különösen szép a holdvilág fé­nyében. A kapu előtt igazi tengerésznek is beillő őr sétál. Fején fehér matróz sapka, a víziűttörők jelleg­zetes viseleté. Itt ott tény villan, jeleznek, idegenek érkeznek. Hiaoa ls próbálkozna valaki, megzavarni a víziors tagjainak nyu­galmát, míg a jelszót meg nem mondja, De nem teheti a iaöat, a taboroa, — A parancsnok­kal szeretnénk beszel­ni — mondjuk a zis őrnek. Az Szol egy ma­ciknak, a mar óit is uü eiottük J unasz oertaian tanar ur. -.új va esokopeiiy. in- iez».eörk, s mar is lenaynik a kis „so- .umpo.’! igazi kateaas rend vau itt. Aztán eio- ..erui Adorján Tidí oacsi es az „öreg aíngereaz” Lonnczi oanaor tanar ur, az úszómester is. Olyan az alakja, mint egy igazi tengeri med­véé. Csikós ing van rajta. S míg mi be­szélgetünk, egyszerre csak felharsan a ta­karódét jelző trombi­ta hangja. Lassan le­nyugszik a tábor. — Kísérletképpen szerveztük ezt a vi- ziőrsvezetöképző tá­bort — magyarázza Juhász tanár úr. — A dombrádi Tisza- partot tartottuk erre a legalkalmasabbnak, s ezért itt ütöttük fel a sátrakat. Ahogy körül né­zek valóságos sátor­város, hiszen félszáz vízi úttörő otthona ez két hétig. Vannak kisebb és nagyobb sátrak, s valamennyit a gyerekek állították fel. Szépen be van rendezve mindegyik, s a sátrak köré ár­kot ástak az esőnek. Itt van a tábor szom­szédságában a domb- radi uttorőház, a „vi­zesek’’ éléskamrája, ahol nap mint nap jobbnál jobb falato­kat főznek a tábor tagjainak. — Ez még az első napunk. Élmények­ben meg nem va­gyunk gazdagok. Csak azt tudjuk mondani, hogy fiaink nagyon megszerették a kör­nyezetet. De reggel már indul a kikép­zés, — örvendezik Doiinczi Sándor. ,| ír óiztosan több- szór a vízre szálltak a kisvárdai 11. számú, iskola ví­zi uttoroí tanáraik iei- ugyelete mellett. Fel­szerelésűk jó. Van három csónakjuk, ei- vannak látva úszó- övekkel, asokkal csá­kányokkal, s minden szükséges felszerelés­sel. S már sokan meg is tanultak úsz­ni, s készülnek a vízijártassági vizsgá­ra. Mert ez bizony komoly dolog. S úgy is veszik az úttörők. — El sem képzel­né milyen nagy te­kintSyűk vas t aU ziúttörőknek «— gyarázza Lőrinc» ta­nár úr az úszómes­ter. Mikor az egyito helyen megjelentene, azt hitték tengerész kapitány vagyok, a vizsgáztatni jöttek. Még tisztelegtek is nekem... — Velem is elő­fordult, hogy Buda­pesten április 4-éa részt vehettem a fel­vonuláson, Nem men­tek megszólítani —< toldja meg Juhász ta­nár úr,.. — Bezzeg bej* ba lettem volna, h» megkérdezik ki IS vagyok... / Ezen aztán jót ne­vettünk... De azért nem tréfa víziúttö­rőnek lenni S úgy tanítani, nevelni s fiatalokat, mint ezek a tanárok teszik. Együtt töltik velük a nyári szabadságukat. S ha bezárul a tá­bor együtt emlékez­nek majd a kelleme­sen eltöltött napok ra. Azok az uttoro- vezetok pedig akik viziképzést kaptak két hét aiatt, at ad­jak tudásukat es ta­pasztalatukat a domb­iad! és a záhonyi pajtásoknak, s így bővítik a víziűttörők táborát.., »^isore járt műtor 'el búcsúztunk a tábortól, a tanárok­tól. A lombos fák körülölelték a tá­bort, madarak zenél­tek, s álomba ringat­ták a viziórs kis la­kóit. Csak az ügye­letes tanár járt-kelt éberen, őrizte a sá­tortábor nyugalmát. (/. kJ Elismerés a győrleleki Arany Kaiaas Tam. patronálóinak A 6. számú Mélyépítő Vállalat dolgozói segítettek a tél- és kora- tavasz folyamán fejleszteni és mégszilárdítani a győrteleki Arany Kalász téeszt. A munká­sok és téesz tagok között jó ba­rátság alakult ki, A vállalat patronálja a téeszt. Az igazgató, a párttitkár és a főkönyvelő rendszeresen járnak a termelő­szövetkezetbe, átadják a veze­tésben szerzett tapasztalatokat, jó tanácsokkal segítenek. A vál­lalat munkásai szakmunkával segítenek. A közelmúltban egy elhanyagolt permetezőgépet javí­tottak ki társadalmi munkában és egy vízszivattyút készítettek a téesz kertészetének. Negyvenda­rab szekértáblát is készítettek. Várta már az asszonyt. Délidő felé alig győzi kivárni az ember hogy leülhessen valamelyik ke­reszt tövébe, vagy átjárássá ki­egyenesített testét a kis semmi széliéi. De ezt csak akkor teheti, ha a torony felöl ideér az asz- szony, kezében a kosárruha cso­magolású ennivalóval. Ma jó le­ves lesz, sok zellerrel, talán még egy kis rosszlábú csirkét sem sajnált belőle Ágnes... Csak jönne már... Ennyire még egy­szer sem várta az aratás alatt. A reggel civakodás emlékét nem bírta betemetni az öles rendekkel. I Hiába, csak nem tudta ... Mert jó, jó, megérti ö ezt az egész szocializálást, meg téesz- csésilést. Csak az agitátorok ki­felejtették a meggyőzéskor, hogy miként is lesz meg ö Berda Fe­renccel. Ez a Berda Ferenc még három éve harmadosa volt, csak úgy dugeszben, merthát nem akarta, hogy a „kolhozisták” tud­janak róla.' Ugyanis Berda már akkor belépett a Napkeletbe, mert akkor döglött meg az egy- lova, maga csak nem húzhatta a szekeret. Persze, akkor még minden másként volt. így Biró gazda, meg úgy Ágnes néni, meglátják, ledolgozzuk mi még a hajnalcsillagot is. csak jusson ne­künk is a kiadnivalóból... Ak­kor még nem volt ilyen nagy Istájuk az embereknek! Jött a Uicszcsés is, aztán örült a lelke, j ha szóba állt velük az ember... i De megette a fene ezt a vág- 1 'ciast. Két év alatt mind kiko­Az AKÖV autókaravánja szállítja az uíasokat Tokaj—Ka­maz között, ar.tíg a vasűtpályaápífés miatt ezen a szakaszt... vágányzár van. szolódott, s ráadásul a Berda fiút egyszer csókolózni látta az ő lányával. Akkor már hiába ajánlotta maga a felest, ném kel­lett. Cigányokra meg nem merte rábízni... Mégse mondhat sen­ki, semmi rosszat rá. Most télen belepett, nem különcködött a fa­lútól, felvette a munkát is. Az ilyen magafajta embernek ál- dozavállalás ez a szövetkezet, hi­szen neki mindenben bősége volt eddig is... Hogy miért jutnak ezek most eszébe? Mert Berda ma vérig sértette. így van az. ha kezd felcseperedni 'a csóró ember. — Ferenc, amig elnézek a ház­tájimhoz, kalapáld ki az én ka­számat is. Úgy mondta ezt, mint azelőtt, s még gondolni sem merte, hogy Berda azt mondja: — Már megbocsát, de drága az én időm is ... Ezt, ezt kellett neki megélnie! A düh utat nyitott a szavainak, Berda is forrósodott, és ő azt találta odakiáltani a volt harma­dosnak! ”Még föd nélkül sem adom a j ányt...” Szerencse, hogy az egész brigád ott volt már és lefogták mindkettőjüket... De nem, de mégsem lehet ez igaz! Idáig fajulna ez a dolog? Olyan joravaló ember volt ez a Berda, és tessék, már kihalt belőle a tisztelet is. Mi van abban, ha aj ember nem kezd egyből udvarol­ni a volt harmadosának? Vagy talán menjen oda, kezetcsókol- ni...? Na, és mi bajuk a hang­súllyal? Ügy mondja, ahogy akarja, elvegre nem koppan fal az álla, ha itthagyja őket... Csak jönne már Agnes, haad látná az a nagyszájú Be-da: ö azért még most is csirkehúslevesi kana­laz ... Vér futott az arcába, ahogy nem lelte fel Agnesi at asszonyon között. Mi az isién csudáját csi­nál hajnal óta, hogy nem ké­pes elkészülni...? Csak érjen ide, majd ... Berdáné sietve közeledett a keresztsor mentén. — Agyjonisten. Csak azt a hirt hoztam, hogy Agnes reggel rost­szál lett. Megint a fejfájása... Átjött, hogy készíthetnék magá­nak is. Hoztam bőven, Ferencnek is magának is egy egész csir­két ... Bíró az utolsó szavuknál el­fordult, szótlanul, csak a cson­tos barnarasült melle járt heve­sen. Az asszony állt még egy kicsit, s amikor látta, hogy » „megnémutt” férfi leül, épp úgy mintha kaszakalapáláshoz kezde­ne, gyors lépésben fordult a le­vesért. Vigyázva hozta, nehogy ki- loccsanjon a fénylő alumínium ételhordóból. Angyal S, 4 Húsleves

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents