Kelet-Magyarország, 1960. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-04 / 131. szám

MA napló I960, június 4, szombat, Névnap: FERENC. A NAP ESEMÉNYEI: Hetvenöt évvel ezelőtt született Jakov Mihajlovics Szverdlov bol­sevik államférfi és Coliin Ross német író és riporter. 1904. június 4-én általános sztrájk tört ki Aradon. 1906. június 4—5-én tartotta XII. kongresszusát a M-gyaror- szági Szociáldemokrata Párt. 48 évvel ezelőtt törte le Tisza István az obstrukciót és erősza­kolta ki a véderotörvény meg­szavazását. ★ A NAP KÉRDÉSE: A csemegeboltban miért nem. szolgálnak ki egy kilónál keve­sebb fehér kenyeret? w A BASHALMI Kossuth Ter­melőszövetkezetben újabb 19 holddal növelték az idén a rizs vetésterületét. Az eddig haszná­latlan szikes területen most már összesen 50 holdon díszük a rizs. ★ iö HÍRE VAN a túristvándi KlSZ-szervezet színjátszó csoport­jának. Hazai közönség előtt több­ször is bebizonyították, hogy nem alaptalanul — legutóbb májusban éppen a Zeng az erdő című daljá­tékkal. de a járási kulturális sereg­szemlén is meggyőzőek voltak, mert az első helyen végeztek Fe­hérgyarmaton. A Pulszka asszony erkölcse című darabot adták elő. ★ TÖBB MINT MÁSFÉLEZER kocát vásárolnak az idén a má­tészalkai járás termelőszövetke­zetei. A mátészalkai Zalka Má­té Tsz-be 32 darabot rendeltek, a nyírkátai Rákóczi Tsz-be pe­dig húszat. A háztáji gazdaságok­ba 340 kocát vásárolnak; 155-öt már meg is kaptak. 3.5 EZER FORINTOT adott a Petőfi Tsz Őrben a KlSZ-szerve- zetnek sportfelszerelésre. Labda­rúgó, röplabda, kézilabda, sakk- felszerelést. futócipőket és asztali­tenisz-felszerelést vásároltak. Meg is indult a sportélet azonnal, sőt már szép eredménnyel is dicse­kedhetnek. a Béke és Barátság ünnepén a 13 fiatal sportolóból álló csapatuk második lett Vaján a járási pontszerző versenyen. ★ 80 EZER FORINTOS KÖLT­SÉGGEL közkutat fúratnak Túr- istvándiban. A teljes költséget községfejlesztési alapból fedezik. Ez lesz egyébként a község har­madik közkútja. reletmagyarorszAg a Magyar Szocialista Munkásoán Szabolcs-Szatmar megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapia. PelelOs szerkesztő: Bálim Lajos. Kiadja: a Keletmagyarország Lap­kiadd Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza. Sztálin tér 21, Teli 16-70: 16-71. 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u. I. Tel: 36-00. ^Kéziratot nem érzünk meg. és nem adunk vissza.) FELHÍVJUK VÁSÁRLÓINK FIGYELMÉT, hogy június hónapban a következő Hús- és tejboltokat tartjuk vasárnap nyitva: jún. 5, 12, 19. és 26-án 127-es piaci tejbódé és az 52-es húsbolt, Rákóczi u. 12. (1884) I. OSZTALYÜ keményfa rönk (gerendának alkalmas) 1 köbméter: 700.— Ft. Használt ajtók és ablakok OLCSÓ ÁRON KAPHATOK A T Ü Z É P VÁLLALAT nyíregyházi telepén. (1789) EGÉSZNAPOS TAPASZTA­LAT-CSERE LÁTOGATÁST szervezett szerdáh a baktalóránt- házi járási népfront-bizottság a járás termelőszövetkezetei lősze­re. Ezúttal az egyszerű tsz-ta- gok látogattak el a nyírmadai állami gazdaságba, és megismer­kedtek a korszerű nagyüzemi gazdálkodással. AZ ARANYOSAPÁTI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET az alábbi áruféleségeket megvételre felajánlja: 5-ös vas eke, eke kapa 5 kapás vas, 2 levelű magtakaró borona Üj nővén da permetezőszer 90 dk-os üvegekben ä 36,80 Ft Szőlő karó telített, korlátlan mennyiségben á 1.80—2,— Ft (1802) APRÓHIRDETÉSEK _______AI-LAs Férfi fodrászt azonnali belépéssel felveszek. Bá­nyász József, Kálló- semjén. (1792) Azonnali belépésre keres lakatos, láng és vilanyhegesztőkei, vas­ipari mázölókat a Vasszerkezeti és Gép­ipari Vállalat. Rákó­czi u. 100. Jelentkezés a munkaügynél. (1813) Tizennyolc éves lány 8 általános iskolával bármilyen állásban el­helyezkedne. Cím: a Kiadóban. (1822) Idősebb gyermeksze­rető nőt azonnalra fel­vennék, aki a háztar­tásban is segít. Lehet bentlakással is. Cím; a Kiadóban. (1821) Gépészmérnököt, vagy elektromérnököt kere­sünk felvételre energe- likusi beosztásba. Je­lentkezés • Debreceni Dohánybeváltó Vállalat Személyzeti Osztályán, Debrecen. Attila tér 3. (1889) ______ II AZ-INGATLAN Éladó ház, beköltöz­hető kétszobás lakással. Nyíregyháza, Katona u. 1. (1881) Budai Nagy Antal u. 9. alatti ház elfoglalha­tó lakrésszel eladó. Ér* deklődni: Bocskai u. 36. Speckné. (1803) Azonnal beköltözhető egyszoba konyhás ház eladó. Akácfa u. 13/a. Érdeklődni; du. öttől. (1819) Négyszobás ház el­adó. Háromszoba ossz- , komfort beköltözhető. I Dózsa György 39. (1825) | Mátészalkán Zalka Máté u. 52. háromszo­bás kertes ház eladó. Beköltözhető. Esetleg nyíregyházival elcserél­ném. Telefon. 33-48. (1805) Háromszobás összkom­fortos kertes beköltöz­hető ház Vöröshadsereg 57. eladó. Érdeklődni: VÍZ U 25. (1807) Kertes családi ház jutányos áron eladó. Beköltözhető. Táncsics u. 12. (1793\ Város központjában kétszoba. konyha, ud­vari lakas minden mel­lékhelyiséggel 100 négy­szögöl telekkel fizetési könnyítéssel olcsó áron beköltözhetően eladó. Bocskai u. 20. (1794) Beköltözhető kétszo­bás házat vennék némi készpénzért és havi törlesztésre. Ajánlatot ,,Becsület’* jeligére Hir­detőbe. (1815) Házrész elkülöníthető udvarral és bejárattal beköltözhetően 16 000 Ft-ért eladó. Szilfa u. 7. (1886) Eladó egyszoba, kony­ha, mellékhelyiséges, nagy kertes beköltöz­hető ház, vagy elcse­rélhető központi ha­sonlóval. örökösföld I. szakasz 38. (Kemecsei u.) (1887) Háromszobás beköltöz­hető összkomfortos ház­rész garázzsal kedvez­ményesen eladó. Kos­suth u. 22. (1888) Kétszoba, konyha, speizos ház eladó. Azon­nal beköltözhető. Kéz u. 17. (1894) Még; két napig; tart a* ünnepi könyvhét BÁRMILYEN SZAKKÖNYVET KERES, BIZALOMMAL FORDULJON A JÁRÁSI SZÉKHELYI KÖNYVESBOLTHOZ és azok falusi bizományosaihoz. POSTAI SZÁLLÍTÁS DÍJMENTES!!! (1883) Sólyom köz és Só­lyom utca sarkon 150 négyszögöl házhely el­adó. Érdeklődni: Só­lyom u. 12. (1891) Beköltözhető három­szobás, alápincézett kertes ház eladó. Dam­janich 15. Állomás kö­zelében. (1892) Kertes. háromszoba komfortos ház eladó. Kétszoba. komfort be­költözhető. Eötvös il­ls. (1896) Beköltözhető családi ház nagy kerttel olcsón eladó. Esze Tamás u. 23 (1784) Kertes családi ház ju­tányos áron beköltöz­hetően eladó. Táncsics u. 12. (1793) Kétszoba konyhás ház 800 négyszögöl szőlővel beköltözhetően eladó. Oros. Világos tanya. 33. (1798) 1100-as Skoda Kolonial személygépkocsi kitűnő állapotban eladó. Pus­kin u. 45. (1814) Törzskönyvezett 8 hó­napos hfm farkaskutya eladó. Zója u 6. (1809' Sötétre festett kombi- náltszoba berendezés, zománcozott asztalitűz­hely eladó. Soltész Mi­hály u. 66. (1806\ Rövid. körpáncélos, kereszthúros, páncéltő­kés zongora eladó. Rá­kóczi u. 48. (1882) ADÁSVÉTEL Szabolcs-Szatmar megyei Nyomda­ipari Vállalat. Nyiregvpáza; Dózsa György u. MAGÁNOSOK ÉS KÖZÜLETEK FIGYELEM! Az Üjfehértói Vegyes Ktsz CIPÉSZ JAVÍTÓ RÉSZLEGE mindennemű javítást garanciálisán vállal, továbbá beton-cserép részlegünk a lakosságnak kútjgyíírnt és oszlopot MINDEN IDŐBEN BIZTOSÍTANI TUD (1817) „Köles vetőmag­szükségletét A NYlRMlHÁLYDI FÖLDMŰVES­SZÖVETKEZETTŐL SZEREZZE BE mázsánként 370 Ft-os árban". (1808) Leie. ,,Leica” kisfil­mes nagyító gép -eladó. Kovács Béla föposta. (1804\ Kifogástalan állapot­ban ' lévő 350 köbcentis IZS motorkerékpár igé­nyesnek eladó. Holló u. 27. (1879) P7gy 100x60-as és egy 100x50-es vasalással el­látott láda, ugyanott új léc eladó. Toldi u. 82. (1878) 750-es BMW oldalko­csival, vagy anélkül és 150-es Czetka eladó, príma állapotban. Kis- világos tanya 31, (1827; 250-es DKW első te­leszkópos motorkerék­pár bejáratás alatt, ugyanott üzemképes oldalkocsí 2000-ért el­adó. Búza u. 10. (1826) 500 db pala eladó. Rózsa u. 6. (1810) Pannónia kifogástalan állapotban sürgősen el­adó. Boda László, Fé- nyeslitke. (1824) Fényezett hálószoba, kombináltszekrény, 5000 vályog eladó. Viz u. 13. (1818) Üj típusú Danüvia igényesnek eladó. Tom­pa Mihály u. 14. Meg­tekinthető; csak vasár­nap. (1816) Szép seiet üí fa tálószeták, komhi- íaltszobák. dupla re- camiéí kis es nagy- neretű konyhák, ol- •só barna hálók, ru- nasszekrények. ágy- oetétek, matracok, sodronyok eladók nasznált bútorokat veszek. Soltész Mi- íaiy u. 20. (97) Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik SZUROVCSAK GYÖRGY határőr temetésén resztvettek és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Bánatos szülei és testvérei. Méhviasz eladó. En­gels u. 25. (1764) A szamosbeesi ,,Dózsa” termelőszövetkezet epit- kezéshéz megfelelő fo­lyami homokot és kavi­csot ad el. Helyben át­véve köbméterenként 50.— Ft. Megrendelést házhoz szállítva is elfo­gadunk. (1787) EGYÉB Jóhangú, rövid zon­gora azonnalra bérbe­adó. Bessenyei tér 5. (18 3) Menyasszonyi, koszo­rúslány ruhák, koszo­rúk, fátylak kölcsönzé­se. Dózsa György u. 20. (1808) Tiszadada községben 1960. június 7-én ked­den országos állat és kirakodó vásár lesz, melyre vészmentes hely­ről mindenféle állat-fel­hajtható. (1801) Köszönetét mon­dunk mindazoknak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, na­gyapánk REMÉNYI MIHÁLY temetésén resztvet­tek és fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló család. (1.985) ___________ Tisztviselőnő társbér­leti szobát keres. Címet Kiadóba kérem. (1823) "lakáscserét Elcserélném Budapest, Vili, kér. szooa-kony- hás lakásomat hason­lóra Nyíregyházára megegyezéssel. Petris- nc. Bp. Vili. Koltoi Anna u. 44. IÍI. em.. 20. (1820) Elcserélném központ­ban lévő kétszoba össz­komfortos új lakásomat belterületi háromszo­básért. Kovécsné. Bel- sokörút 24. (1880) Elcserélném kétszoba konyha, speiz, előszoba, mellékhelyiséges laká­somat sertéstartással, hasonlóért, lehetőleg bérházban. Cím: Kiadó­ban. (1812) HA/.ASSAG Nyíregyházi csinos egyedülálló leány, vagy elvált asszony ismerett- ségét keresi 25—35 évig középkorú férfi. Leveleket ,,Gyöngyvi­rág-’ jeligére Kiadóhi­vatalba kérem. (1811\ New lesz őondia a tiajara, ha hJdea-me- teg daueret, najtes- tesét MARIKA nöigy- íodrász garanciával meecsinaua Kiss Er­nő u. 19. szám* Xe- efen: 35-08. (53) Ha ízléses szép szan­dált és cipőt akar. keresse fel a Minősé­gi Cipőipari Vállalatot. Zrínyi Ilona u. 2—4 sz. (1441) MOZIK M ÜSOR A BÉKE MOZI: Hely a tetőn. (18 éven felülieknek!) Angol film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és jó idő esetén fél 9 órakor a Sztálin téri kertmoziban, DÓZSA MOZI: Kenyér, szerelem, fantázia. I—II. rész. Olasz—francia film. Előadások kezdete: 4 és H órakor. GORKIJ MOZI: A félkegyelmű. Dosztojevszkij regényének színes, magyarul beszélő szovjet filmváltozata. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Római vakáció, ön­feledt boldog óra. Amerikai film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents