Kelet-Magyarország, 1960. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-30 / 153. szám
MAI NAPLÓ 1660. Június 30, csütörtök. Névnap: PÁL. A NAP ESEMÉNYEI: 1825. június 30-án, 133 éve született Florimond Rouger Hervé francia zeneszerző. 1903, junius végén kezdődött az első dunántúli aratósztrájk. Negyven évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg Bécsben a i,Proletár”, a magyar kommunista emigránsok lapja. Harmir öt éve halt meg Márki Sándor történetíró, egyetemi tanár. ★ BÖKI KARTÁRS MÉRGELŐDIK mert az utóbbi időben hétfői napokon sem a mátészalkai, sem a vásárosnaményi pályaudvaron nem. kap Népsportot és Hétfői Hirek-et. Vásáros namény egyébként arról „híres”, hogy oda egyáltalán nem érkeznek Hétfői Hírek.. ★ A TISZALÖKI RÁKÓCZI TÉESZBEN ebben az esztendőben megnövelték a dohányföldek területét. S hogy a dohánynak megfelelő helyet biztosítsanak, még a törés idejéig saját erőből tíz katasztrális hold termését befogadó pajtát építenek. ★ FOTOSZAKKÖR ALAKULT a napokban a nyíregyházi József Attila Művelődési Házban. A résztvevők két hónap leforgása alatt megtanulják a fényképezés, előhívás, másolás, nagyítás alapszabályait. A szakkör taglétszáma eddig 15 fő. ★ RECSKRE MENNEK TÁBOROZNI a demecseri úttörők. Július negyedikén indulnak, két hétre. A paszabi úttörők pedig a Balaton-menti Káptalan-fürdői táborban töltik a nyári vakáció egy részét. De Parádfürdöre is Jut a szabolcsiakból: mintegy hat- vanan mennek Ibrányból július 17-én kéthetes táborozásra. ★ A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ művészei is bemutatják Nyíregyházán, a kőszínházban július 2-án és harmadikán Pavel Kohut: Ilyen nagy szerelem című darabját, este nyolc órai kezdettel. A darabot Nyíregyházán már két alkalommal, igen nagy sikerrel mutatta be a debreceni Csokonai Színház. 4r A HUNGAROFRUCT EXPORT VÁLLALAT JELENTI: Szabolcsból jelenleg a fő kiviteli cikk a burgonya. Naponta nyolcvan—száz vagon indul az NDK-ba. A Hun- garofrutt ezenkívül spanyol és cigánymeggyet is szállít külföldre: Csehszlovákiába 2-—3 vagonnal naponta, Kassára pedig napi 2 autóval. ★ 200 EZER FORINTOS BERUHÁZÁSSAL most folyik a tisza- vasvári gyógyszertár helyiségeinek korszerű átalakítása. Kisvárdán pedig már at is adtak rendeltetésének a 17/31-es gyógyszertárat, amelyet szintén a modern követelményeknek megfelelően állítottak helyre. Hr AZ EMBERI SORS című nagysikerű szovjet filmmel nyitja kapuit július kilencedikén, szombaton az újjávarázsolt vásárosnaményi mozi. Ultraibolya-sugarak a vízi lertőtlenítésére Ultraibolya-sugarakkal csi- rátlanítják a vizet Szolnokon, az ország legkorszerűbb vízművé- j nek laboratóriumában. Az új ■ eljárást egyelőre csak kísérletként alkalmazzák, Svájcból vásárolt berendezéssel, amely tökéletesen fertőtleníti az előtte eifolyatott vizet. Az ultraibolyasugaras csírátlanítás sokkal hi- giénikusabb és egyszerűbb, mint a fertőtlenítésre általában alkalmazott klórozás. Habsburg Ottó ősszel hazatér Ausztriába? Bécs, (MTI): A Kronen-Zeitung Habsburg Ottó ausztiiai hazatérésének — hivatalos helyről nem cáfolt — hírével lepte meg olvasóit. A lap szerint minisztériumközi bizottság a legnagyobb titokban készíti elő a Habsburg-ház fejének hazatérését. Befejezett tény, hogy Habsburg Ottó idén októberben Ausztriába érkezik és családjával együtt a marchfeldi Eckert- sau-kastélyba költözik, ahol — apja, Károly császár detronizá- lásig — gyermekéveit töltötte. A Kronen-Zeitung értesülése szerint 7—800 millió schilling értékű és évi 15 millió schillin- get jövedelmező ingatlant, toldás erdőbirtokot ad vissza az osztrák állam a Habsburg-csa- ládnak. XXXX5COOOCCXXXXXXXXXX» MOST SZEREZZE BE NYÁRI RUHÁZATI CIKKEIT! A FÖLDMÜVESSZOY ET KEZETEK SZAKÜZLETEI MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍTŐ VÁLASZTÉKKAL VÁRJÁK VEVŐIKET, SZAKÜZLETEINK a megye minden pontján megtalálhatók. (2270) Finis előtt az 1NB Ill-ban és a megyei bajnokságban Már az NB Ill-ban és a megyei bajnokságban is eldőlt: melyik csapat juthat tovább magasabb osztályba. Bizonytalan viszont mind a két osztályban, hogy milyen csapatok mondhatnak búcsút az NB 111-nak, illetve a megyei bajnokságnak. E pillanatban még azt sem lehet tudni, hogy a megyei I osztályból két, illetve három csapat esik-e ki? Ez Nyírmadán múlik. Amennyiben Nyírmada a következőkben további pontokat szerez, a Nyíregyházi Spartacus Putnokon győz, és a Miskolci i Munkás pontot rabol Püspökladánytól, úgy Nyírmada helye jövőre is biztos az NB Ill-ban. Az NB III további két fordulója | során könnyen előfordulhat, j hogy csak az utolsó vasárnap |dönti el: a nyíregyházi SZSE, és Ormosbánya csapatain kívül me- ; lyik két csapat játszik az új j bajnoki évadban a megyei baj- I nokságban. A vasárnapi fordulókon a Spartacus mellett megyénk csapatainak győzelmét várjuk, az NB Ill-ban. Hz italospohártól az emberölésig Gyilkolt a részeg j átüli huligán Június 12-én, vasárnap estefelé történt a dolog a jándi italbolt udvarán, ahol a jándiak te- kéztek. Nagyforgalmú vasárnap este volt, a vendégek a poharakat az italboltból az udvarra hordták. Bent, a boltban elfogyott a pohár, s az italbolt vezetője mérgesen követelte, hogy hozzák vissza a poharakat. Odaszólt Mándi Elemér 19 éves jándi fiatalembernek: — Te is kihordtád a poharat, miért nem hozod vissza? A 19 éves fiú gorombán válaszolt a boltvezetőnek, mire a közelben tartózkodó Kocsis Géza is rászólt: — Igaza van a boltvezetőnek, öcsém, te dobáltad le a poharakat, miért nem viszed vissza? Mándi Elemér az őt jóindulatúan figyelmeztető Kocsisnak támadt és ütlegelni kezdték egymást, míg a többi vendég szét nem választotta őket. Ekkor érkezett a helyszínre Orbán Emil aki az eseményeket látva a kötekedő fiúhoz fordult: Emberfiáiénál végződő kuglizés — Öcsém, több embernek szidtad már az anyját, többek között nekem is, s a napokban késsel mentél egy idősebb embernek, januárban pedig a lakodalomban megszűrted a vőlegényt! Elég lenne már... Sok van a rovásodon . .. S ezzel Orbán néhány lépéssel arrabb állt. Alig tel el nenany perc, Mándi kinyitotta bicskáját, és Orbánra rohant. — Most adom meg, amit Ígértem! — kiáltotta, s mellbeszurta a szerencsétlen embert, aki be- tántorgott a boltba és összeesett. Míg a mentők kórházba szállították, útközben meg is halt. Orbán Emil alig látta még kisgyermekét, aki akkor még mindössze egy hetes volt. S hogy a gyermek apa nélkül nő fel, hogy egy emberéletet kioltottak, az egy felelőtlen, italos, kötekedő hUi.gaimak köszönhető. Milyen út vezette Mándi Elemért az emberölésig? Meg ketl féxezni a részeges huligánokat Apja már három éves korában elhagyta a családot. Nevelésével nem törődtek, rossz társaságba, később ivócimborák közé került. Italos«), kötekedő huligán lett belőle, s nem sok jót várhatott tőle a társadalom. A szándékos emberölésért Mándi Elemér meglakol. Orbán Emilt azonban ezzel még nem adja vissza a családjának, ' Szomorú következményű cselekménye nem egyedülálló. Bizony, az ital sokszor rángatja elő a "kést felelőtlen, kötekedő természetű emberek zsebéből. Minden eszközzel meg kell fékezni az italos huligánokat! Miért szolgálják ki az italboltok a közismert kötekedőket? Ha nem megy szépszerével, forduljunk segítségért rendőrhöz, vágj' más becsületes emberhez, de a kiszolgálók mindenkor tegyék ki a huligánok szűrét az italboltból! Megfékezésükhöz az egész társadalom összefogása szükséges! A Mándi Elemérekre pedig példás büntetéseket várunk. Győri Illés György Atcsoportosítjék-e az NB III=at ? Az MLSZ országos értekezletén — amelyen a megyei labdarugó szövetségek főtitkárai vettek részt — több fontos kérdés mellett szó esett az NB III átcsoportosításáról. Hajdú megye azt szeretné, ha az északkeleti, csoportban Hajdú, Szabolcs és Szolnok megye csapatai, valamint annyi budapesti csapat szerepelne, amennyi a 16-os létszámhoz szükséges. Borsod megye az eddigi csoportbeosztást tartotta helyesnek. Egresi Pál, megyénk, képviselője a vitához csak az érdekelt szabolcsi csapatokkal való tárgyalás után kíván érdemben hozzászólni és csak ezután teszi meg javaslatát. Az NB Ill-as csoportbeosztás megváltozásával kapcsolatban a Magyar Labdarugó Szövetség álláspontja az volt, hogy az NB III idei szezonjának befejezése után tegyék meg javaslatukat a megyei szövetségek, amelyek alapján véglegesen döntőnek a csoportbeosztás felől. 9 A TITÁSZ FELHÍVÁSA A T1TÁSZ nyíregyházi Üzemvezetősége közli az érdekeltekkel, hogy a Móricz Zsigmond utcán áthaladó, a Kórháznál és a Simái úti alállomáson végződő déli nagyfeszültségű körvezetéket a Ságvári Tsz leágazásával együtt feszültség aló helyezi. A vezetékek érintése életveszélyes. (2268) (x) A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MAI MŰSORA: Keletmagyarországi krónika: Átépíti* a vasúti töltést Raka- maz és Tokaj között; Hírek. — Ki mit szeret. — Farkas Ferenc: I Furfangos diákok. .^aAAAAAÁ APRÓHIRDETÉSEK Állas Idősebb nőt keresek gyermek mellé. Csillag u. 46. (2269). A Kállósemjéni Földművesszövetkezet textil-boltvezetőt keres 700 ezer forintos rak- tárkészletű üzletbe. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Fizetés kollektiv szerint. (2268) A Szabolcsmegyei Épí- töanyagipari Vállalat keres betonelőregyártásban jártas művezetőt, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal technikusi veszettséggel. Keres továbbá TMK. munkában jártas gépészmérnök, vagy öt éven felüli gyakorlattal rendelkező gépész- technikust irányító munkakörbe. Fizetés kollektív szerint. Útiköltséget felvetel esetén terítünk. Lakást egyenlőre biztosítani nem tudunk. Jelentkezés fenti vállalat Njn'r- egyháza Irodaház III. emelet. (2264) Gyakorlott fodrásznőt azonnalra felveszek. Bay Ferenc, Nyírmada. (2252) A Balkányi Földművesszövetkezet szakképzetséggel rendelkező tü- zéptelepvezetőt és hús- boltvezetőt keres. Fizetés kollektiv szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet a Földművesszövetkezet irodájában. Telefon: Balkány 4. (2250) ADAS-VF.TEI. Lebontott kb 200 lapméter tető pléh eladó. Vöröshadsereg u. 18. (2263) 28-án délután fekete rétikul elveszett a Beloiannisz téren. Becsületes megtaláló a táskában lévő pénz megtartása mellett az iratokat juttassa vissza a tulajdonosnak. (2267) Nem lesz gondia * napára, na nides-me- leg dauerét. naj»e*- tesét MARIKA hölgy- fodra?? garanciával megcsinálja Kiss Ernő u. 18. szám. re- eíon á5-08. (53) Értesítés A nyíregyházi VASIPARI SZÖVETKEZET értesíti MEGRENDELŐIT, hogy I960, június 30-tól július 3-lg LELTART TART. Ezidő alatt megrendelőit kiszolgálni nem tudja. (3227) Hirdessen a KeletMagyarország hasábjain v V ■ » u '!) r V jYW > » » MOZIK MŰSORA BÉKE MOZI: Háború és béke. I—II. rész. Tolsztoj regénye nyomán készült színes amerikai film. Előadások kezdete: fél 5 és 8 órakor. A nyolc órás előadást jó idő esetén a Sztálin téri kertmoziban tartják meg. DÓZSA MOZI: Amíg élek. Színes kínai film. Előadások kezdete: 4, b es 8 órakor. GORKIJ MOZI: Ilyen nagy szerelem. A nagysikerű dráma csehszlovák filmváltozata. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szünnap! ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦A♦♦*♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦< I KELETMAGYARORSZÁG ; \ Magyar Szociálist» Munkáspárt szaboics-szatmar megyei Bizottság» es a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Bálint Lajoa. kiadja: a iteletmagyaronzag Upkladé vatLalat- Felelős kiadó: sarka» Ptl. Szerkesztőse®: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Teli 16-W. l*-n» 16-71. lüaaonivatai: Nyíregyháza. Zsdanoy u. I. Teli »-«o. .Kéziratot nem önünk meg, *» nem adunk rtssza.) Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetnem a helyi oostaltivitaloknai ee kézbeatőkoéL szaooics-szatmai megyei Nyomdaipari vadaiét Nvlrees naze; :>éz.sa Oyérgy u. fc 6