Kelet-Magyarország, 1960. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-28 / 151. szám

Képmutatók t i egboldogult apámat meg- értem, hisz ő kénytelen- ségből volt képmutató, a csa­lád helyzete kívánta így, a szakmájával járt. Mint orgona­mesternek, az volt az ildomos, hogy vallásosnak, istent hívő­nek mutassa magát, és „sze­resse” a mindenható földi hely­tartóit is: Persze igazában nem volt ő képmutató, mert ha va­laki, akkor ő igazán ismerte kulisszatitkaikat... Nem egy­szer mesélte, hogy beebédelt sertéshússal éppen böjt idején, amikor a pap arról prédikált híveinek, hogy ne egyenek, mert bűnt követnek el. Neki meg éppen a parókián terítettek húst... Volt egy pap ismerőse is, aki betegágyán rendszeresen meglátogatta. Soha nem üres kézzel, akarom mondani üres bottal. Ugyanis a párternek volt egy ezüst botja. Csodás bot, melynek a belseje üres volt, ha éppen nem töltötte tele jó, úr­felmutatásához használatos mise­borral ... Nos, amikor megérke­zett, ugyancsak szolgált a va­rázsbot, s áldoztak belőle jócs­kán ... Így hát a papokkal kötött kényszerű barátság még talán a hit parányi szikráját is kiol­totta belőle, mely azelőtt ben­ne lakozott... Ez a képmuta­tásnak — ha kényszerűségből is, — mégis a jobbik oldala. Vannak azonban másféle-fajta képmutatók, akik arcuknak azt az oldalát mutatják felénk, amelyik tiszta, ragyogó, nincs egy szeplő sem rajta, s ezt lát­va, szólamaikat hallva úgy gon­doljuk, hogy kommunista em­berrel állunk szemben. Sajnos megesik, hogy tévedünk. S ilyen­kor akarva, akaratlanul is gon­dolkodóba esik az ember. Igen mert tegnap még arcának csak » az egyik oldalát ismertük, s mikor a templomból kijövet meglátjuk, felismerjük a mási­kat is. Pedig B. Gy. állami ve­zető, a párt tagja olyan nagy­szerűen magyarázta az ideoló­giai konferencián az élet kelet­kezését, s igazi marxista-leni­nista dialektikával világította meg a fejlődést. Ilyenkor me­rül fel a megdöbbentő kérdés: Kinek higgyünk? A párttag B. *Gy-nek, vagy ennek a másik­nak...? 1/ ommunista számára nem *-*• lehet magánügy a vallás. Ezt tudják a párt tagjai. S mé­gis vannak — „fejlett” elvtár­sak — akik templomban ke­resztel tetik újszülött gyermekei­ket, akik papi ceremóniával es­küdnek. S ezt nem találják ki­fogásolhatónak, feltűnőnek. Nem tudom, mit szólna az egyház, ha egyik papja nem keresztel- tetné templomban gyermekét, vagy csak állami hivatalban hangzana el a holtomiglan- hol­tomiglan, valamelyik tisztele- tes részéről. Biztos megbotrán- koznának, s levétetnék vele a papi ruhát. Nos így is fel le­het fogni a dolgot... A két­arcú embereknek nincs szilárd meggyőződésük, határozott jel­lemük. Maguknak sem hisznek, s mégis sokat árta'nak, hiszen mindig úgy tűnik, mintha az igazi arcukat mutatnák. M. I. hosszú ideig gazdasági funkcióban volt Hű kommunistának, jól kép­zett elvtársnak hitte mindenki. S mégis csalódtak benne, mert amikor „leköszönt” a vezető posztról, megbérmáltatta gyer­mekét. Sz. S. párttag Nyírcsa- holyban. Miután nem vették fel gyermekét az óvodába, ki­jelentette: „Most már beíratom a gyermekemet hittanra, mert mégis csak szükséges, hogy va­lahol közösségi nevelést kapjon.” De. van olyan is, aki aztmondja, mint Cs. Sándor. „Addig beszélt a feleségem, míg ráálltam arra, hogy vallást is tanuljon a fiam.” Cs. Sándor párttag, felesége vi­szont tanítónő. S ez még fur­csább! De még ennél is bosz­szantóbb az indok, melyet igaza bizonyítására hozott fel. íme: „Ha majd felnőtt lesz, ak­kor döntsön maga ebben a kér­désben.” Ebből kiderült, hogy Cs. Sándor bár párttag, de a kom­munista világnézethez nem sok köze van. \ ki nem akar kapitalizmust, **■ általában jót akar az em­bereknek, de akit bosszant az igazságtalanság, az még nem jelenti, hogy kommunista. Ah­hoz, hogy valaki kommunistává váljék, elsősorban a dialektikus materializmus tanításait kell el­fogadni, amelyen keresztül meg­ismeri a természet és a társa­dalom jelenségeinek anyagi ter­mészetét, a törvényszerűséget. S így kisöpri a maga tudatából az ember — és természetfeletti erőkben való hit minden csírá­ját is. Sz. Sándor és felesége ez­zel szemben az „erkölcsi neve­lés” alatt azt érti, hogy a gyer­mek fél majd az istentől, s ezért nem fog rosszat cseleked­ni. Furcsa koncepció. Ha már ő nem hiszi az isten létét, mi­ért akarja, hogy gyermeke egy ellenséges ideológia szellemében nevelkedjék?!... Elfelejti azt, hogy felnőtt korára már meg lesz mérgezve az idealizmustól? Ezt nem szabad megengednie s még idejében segíteni kell a gyermeken, hogy egyenes jel­lemű, ne képmutató emberré váljék, a materialista szellem­ben nevelkedjen. Vannak olyan, magukat kom­munistának nevező emberek, akik a következőket vallják: „Ha megkeresztelik a fiamat, azzal csak növelem a tekinté­lyemet, és befolyásomat.” Ez nagy tévedés. J. M. tanácselnök is ezt gondolta. Még fényképet is csináltak a keresztelőről, me­lyet a lelki atya nagy szorga­lommal mutogatott a faluban, „íme vegyetek példát” — mon­dotta. Ezt a vezetőt nem tart­ják egyenes jellemű embernek, hiszen nem kommunista, de nem is vallásos. Hová tartozik akkor végeredményben? De közben minden esztendőben ta­nulja a marxizmus-leninizmus tudományát s az első, aki — ha g „kényes” kérdésről szó esik — elmarasztalja a hibát vétőt. Nagyon téved, ha azt gondolja J. M., hogy mint a párt tagja, kacérkodva a vallásos világné­zettel, rokonszenvezik a hívek­kel. Az ilyen embert csak azok dicsérik, akik csak azért jár­nak templomba, csak azért hordanak keresztet a nyakuk­ban, hogy ezzel is kifejezésre juttasák kommunistaellenessé- güket. A tisz'ességes emberek, még ha hisznek is istenben, megvetik az ilyen képmutató­kat, kétszínű magatartásukért, v em lenne azonban helyes, 1 ha a vallásos párttagok nevelésről lemondanánk Ered­ményt azonban csak türelmes munkával lehet elérni náluk, s szilárddá . tenni kommunista meggyőződésüket. Több olyan egyszerű párttagúnk van, akit évről-évre meg kell győzni ar­ról, hogy ne írassa be gyerme­két hittanra. S így válik meg- győződéses kommunistává. A párt nem csinált soha titkot abból, hogy tagadja a világ te­remtésének tanait, a túlvilági életet, a felsőbb erők létezését. Aki belépett a pártba, az egy­ben vállalta,, hogy fokozatosan magáévá , teszi a dialektikus materializmust, a marxizmus- leninizmus világszemléletét. A párttagságot és a vele járó ide­ológiai következményeket is mindenki önként vállalja, vagy ha nem képes erre. önként mond le a párttagságáról. Képmutatónak lenni nem üd­vös dolog. A kétarcú embere­ket nem szeretik, nem becsülik, nem tisztelik. Gerinctelennek tartják őket, gyenge jelleműek- nek, mert mint a nádszál, úgy hajlanak jobbra is, balra is. Egy párttag ne is legyen ilyen soha, akkor lesz igazán becsü­lete az emberek előtt.­Farkas Kálmán 6900 forint az üdülőknek, tornagyakorlat a gyermekek részére A Nyíregyházi Háziipari és Népi-iparművészeti Szövetkezet­nél nem csak szólam a dolgozók­ról, a betegekről és a gyermekek­ről való gondoskodás.. Ezt bizo­nyítja az is, hogy a szövetkezet 6900 forintot utalt át a KSZKB1- nek dolgozói részére üdülési hoz­zájárulásként. Hajdúszoboszlón szobát béreltek, hogy a munkások ez évi munkájuk fáradalmait itt pihenhessék ki. Ebben az ér­ben 43 beteget látogattak meg, s 12 esetben utaltak ki szülési, be­tegségi és egyéb segélyt. Gondoskodtak a gyerekekről is. A Spartacus Sportegyesületteí megyegyeztek s így biztosítják, hogy a szövetkezetnél dolgozók gyermekei részére rendszeres tor­nagyakorlatokat tartanak az egészséges nevelés elősegítése ér­dekében. Jándi asszonydícséret Varázserővel bír az asszony! akarat... Ha egyszer elhatároz­nak válam.t, azt tű­zön-vízen át megvaló­sítják ... Ez jellemző a jándi asszonyokra is. Pedig ugyancsak meg kellett fogni a munka végét, ha azt akarták, hogy óvo­dájuk legyen... De mert akarták, hát lett, most pirosarcú kicsinyeik ott hancú- rcznak a napsütés­ben, az édesanyák munkája által újjá­varázsolt, s átalakí­tott óvodában ... Száll a dal, zeng az ének, s a dolgos asszonyok nyugodtan munkálkodnak . a föl­deken ... Szabó Menyhértné hívta össze óvoda ügyben az asszonyokat, aki mö­gött idestova tizen­négy esztendős moz­galmi múlt van... „Ha a vezetők nem intézkedtek, majd gondoskodunk mi a gyermekeinkről.” — vélekedtek a nők. s ezzel lázba hozták az egécz falut. Ki azt. ki ezt csinált. De mindenki tett vala­mit. A nőtanács és a szülői munkaközösség összefogott. S próbált volna valaki ellenük szegülni!... A szö­vetkezet szekerei Ti- szacsécséről hordták a sódert, munkába állt Kovács Dénes, a tanácselnök és Koncz István tanács- titkár. Ök voltak a rakodó munkások .., írásban kérték Ger­gely Elemér asztalos­tól, mikor készül el a munkával. Így tet­tek a kőművessel is. Gyűjtést szerveztek, így került meg az építőanyag, öt szál deszkát adott Szarka László, a tapasztal­tabb asszonyok segí­tettek az épület alá­falazásában. Itt szor­goskodott ifjú Varga Sándorné, L. Szabó Imréné, Szarka Ber­talanná, Baráth Ist­vánná, ifjú Toldi Fe- rencné, s a járási ta­nulmányi felügyelő Szarka László irányí­tásával csinosodott az épület. Nagy Mikiós- né „szakadásig” hord­ta a vizet... Többnek pedig nincs is gyermeke. S mégis segített, te­vékenykedett azért, hogy tudjon dolgozni a másik, segíteni a kapálásban. így lett állandó óvodájuk a jándi gyermekeknek. S szüleik pedig biz­tosítják az élelmet. Mert ki mivel tud, azzal segíti a kis kö­zösséget, Igaz, a ta­nács tizenötezer fo­rinttal támogatta az óvoda elkészítését, az apák húztak kerítést az épület köré, s Gál Veronika tanítónő is sokat dolgozott, hogy legyen otthonuk a kicsinyeknek. Sok- sok munkáskéz se­rénykedett az asszo­nyok jóvoltából, kik­nek elsősorban kö­szönhető, hogy van óvodájuk a jándi gyerjnekekne. Illesse ezért dicsé­ret a szorgos jándi asszonyokat! (f. k.) 1920. március 24. Nyíregy­háza. Hűvös és borongós korata­vaszi reggel, a nyírségi szel port kavar a fellobogóziTt megyeháza előtt. Egymásután érkeznek a tógátok, diszmagya- ros, ékköves, kardos, tollas- kucsmás nagyurakat «hoznak a Tanácsköztársaság utáni első megyei rendkívüli közgyűlésre, amelyen gróf Vay Gábor kor­mánybiztos főispánt iktatják be. A zsinóros előkelőségek kö­zött lilaöves főpapok, darutol­las Horthy-tisztek hajlonganak, köszöngetnek, zsíros nevetóv sei örvendeznek egymásnak. Szőnyeggel terített lépcsőn lép­delnek a közgyűlési terem fe­lé, kihúzott derékkal, feltartott fejjel haladnak el a szoborar­cú, díszruhás hajdúk kőzett: új honfoglalásra készülnek. Mi után elárulták, eladták az or­szágot az ententének, olyan gőggel képzelik magukat uj Árpádoknak, mintha valóban ők lennének a legjobb haza­fiak ebben a megyében. Kint csendes a város. A Búza-téri internálótábor megkínzottainak jajszavát sem hozza idáig a szél. Kár is len­ne. A munkások és szegény­parasztok hangja itt úgyis sü­ket fülekre találna. A zsibongó cifra had elhe­lyezkedik a teremben. Minden jelentős úri familia képviselve van: a Mikeczek, Kállayak, Jár- myak, Liptaiak,Gencseyek,amott egy Okolicsányi, a Nánnásyak- ból három is, gróf Pong'átz Jenő, gróf Vay Ábrahám, dr. Bencs iválmán, a hírhedt nyír­egyházi polgármester, a Sza- muelly fivérek elleni merény­let főcinko-a, itt vannak a fő­papok, Miklósy görög püspök, Énekes János prépcst, foespe- res, Geduly Henrik evangélikus püspök, amott Budaházy Mik­lós százados, a szabolcsi fehér­terroristák vezére, a Báthory utcai kínzópince hóhéra — mind-mind a régi rend kese­lyűi. Ügy ülnek le, mintha terített asztal mellett foglalná­nak helyet, rablásra, falásra, kizsákmányolásra éhesen: „új­ra ml vagyunk az urak, újra a kezünkben a nép!” Bizony kiéheztek, mert a . proletárhatalom kordában tar­totta őket. De most! Ügy ér­zik, eljött az idejük. Mikecz István alispán emel­kedik szólásra, hogy beszámo­lót tartson. Néhány frázisos, túlontúl nemzetiszínű beveze­tőt mond, majd rátér arra, hogy mit tett eddig a proletár- diktatúra leverése óta. Felzúg a viharos taps, percenként ve­rődnek össze a gyűrűsujjú te­nyerek, amikor ezeket a sza­vakat mondja: — Egyik legnagyobb és leg­féltettebb gondomat képezte az egész idő alatt, hogy itt meg­szervezzük és fenntarthassunk egy olyan rendőrséget és csend- őrséget, amely elhárítja felő­lünk a gondolatát is anna«, hegy a gyászosan levitézlett és átkos emlékű bolsevizmus a fejét itt valaha is felüthesse. Azután bevonul az új főis­pán. Mint a cirkuszi prima­donna, úgy integet mestersége­sen kimért mosollyal az üdvöz­lő felkiáltoknak, éljenezve tap­solóknak. Valóban abnormális­nak hat a középkor e feudális figurája abban a teremben, amelynek falait már megcsap­ta a XX. század igazi eszméje, a szocializmus szele. mint- ahogy abnormális és anok-o nisztikus az egész horthysta, feudál-kapitalista rend, ame­lyet véresen erőszakoltak a nép nyakára az imperialisták. Hamisan csengenek székfog­lalójának dagályos szavai is: — A feladat, melv köteles­ségemmé tétetett, a magyar ál­lam megtépázott tekintélyét itt a vármegyében keresztyén­nemzeti alapon helyreállítani. Ezen célból ki fogom küszöböl­ni közéletünkből mindazokat, akik a magyar nemzeti állam ellen vétettek, sőt azokat is, akik gyengének bizonyultak. Bosszú! Bosszú! összerándul a markuk a sza­bolcsi úri rend vezéreinek: ke­gyetlenül bosszút állni a népen, megtiporni, megkínozni és ösz- szetörni azokat, akik megpró­bálták kiegyenesíteni a gerin­cüket, akik megpróbállak sza­badon, elnyomó urak nélkül élni. Ilyen gondolatokkal, ilyen elhatározással kezdte meg mű­ködését Szabolcsban az úri rend közigazgatása, helyi ál­lamhatósága 1920 március 24-én. az első megyei rendkí­vüli közgyűlés szellemében. Az átkosemlékű apparátus műkö­désére vetnek fényt azok az iratok, dokumentumok, ame­lyek a titkos főispám levéltári anyagokból kerültek napvilág-, ra. (Folytatjuk) 2 M rr r Bizalmas , Szakolcsvárm<?gvG főispánja űFOISPANf PQSfflE TITKAI Tények és dokumentumok a szabolcsi-szatmári főispán! titkos levéltár anyagából 1. Rendkívüli megyei közgyűlés 1920 március 2Kpn Közreadják: HÁRSFALVI PÉTER és SOLTÉSZ ISTVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents