Kelet-Magyarország, 1960. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-21 / 145. szám
9ltéf pr»t*tér/mi «f SVII, ÉVFOLYAM, 145. SZÁM. Ára 50 fillér I960. JÚNIUS 21, liEDli „II munkás-paraszt szövetség a dolgozó népet az ország számkivetettjéből az élet urává tette“ Munkús’parafizt találkozó í iszalökön Benkei András elvtárs beszédét mondja a tiszalöki nagygyűlésen. Az igát barát bármikor kész az önzetlen segítségnyújtásra. Boldog, ha barátját öröm éri, de megosztja szívesen gondjait, terheit is. S ez a barátság a legnagyobb kincs, mert tartalmat ad az életnek, segít, előrevisz, felemel. Ilyen barátok találkoztak vasárnap Tiszalökön. Termelőszövetkezeti parasztok a tiszalöki járásból, a járás üzemeinek, gépállomásainak munkásai, budapesti munkások, a megye vezetői, a járás és a községek vezetői, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének kulturmunkásai, távoli afrikai országok budapesti egyetemen tanuló diákjai szorították meg egymás kezét a tiszalöki gimnázium napsütötte parkjában. A jókedv napja volt ez Tiszalökön, ahol a találkozás örömét az a tény is fűszerezte, hogy a tiszalöki járás a megye egyik legnagyobb szövetkezeti járása lett, s a munkások és szövetkezeti parasztok összefogása máris számos nagysaerű győzelmet teremtett. Mosolygó, beszélgető csoportok várakoztak az ünnepi gyűlésre. Aztán a HVDSZ férfikórusa a szabadban felállított pódiumon mozgalmi dalokkal kezdte meg a nap programját. A Liszt Ferencről elnevezett, „Szocialista kultúráért” érdemrenddel kitüntetett kórus műsora nagy sikert aratott. S rövidesen kezdetét vette az ünnepi gyűlés, melynek elnökségében helyet foglaltak Benkei András elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, a megye országgyűlési képviselője, Fekszi István elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Orosz Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, Harkai Sándor elvtárs, a munkásőrség megyei parancsnoka, a megye és a járás számos vezetője, a Helyi- Ipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének képviselői, Apollo Djeda, a budapesti egyetemen tanuló szudáni orvostanhallgató, Ibrahim Kaba, budapesti egyetemen tanuló guineai diák, továbbá a járás termelőszövetkezeteinek, gazdaságainak, üzemeinek képviselői. Örömmel jöttünk a szövetkezett járásba Az elnökséget hatalmas virágcsokrokkal köszöntötték az úttörők és kiszisták, majd Karasz elvtárs, a Hazafias Népfront járási titkára megnyitotta a gyűlést Karasz elvtárs megnyitójában köszöntötte a megjelent vendégeket, az ünnepi találkozó résztvevőit, majd a munkás-paraszt szövetség szerepéről beszélt. Köszönetét mondott a munkásosztálynak azért a segítségért, melyben a jáiás termelőszövetkezeti parasztságát részesítette, majd átadta a szót a gyűlés szónokának, Benkei András elvtársnak. Benkei András elvtárs beszédének elején örömének adott kifejezést a találkozó alkalmából: — Örömmel jöttünk erre a nagyszerű találkozóra, mert a tiszalöki járás dolgozó parasztjai szinte kivétel nélkül azt az útat választották, amelyet pártunk tanácsolt és tanácsol minden dolgozó parasztnak: a szövetkezeti gazdálkodás útját — mondotta, majd így folytatta: — Minden megbecsülést és elismerést megérdemelnek a járás dolgozói a Tiszavasvári Alkaloida, a Téglagyár, a Tiszalöki Erőmű munkásai, a gépállomás, az állami gazdaság dolgozói. Szépnek ígérkeznek a mezőgazdasági terméshozamok és megyénk életében jelentős dolog, nagyszerű eredmény, hogy a tiszalöki járás a megye egyik legnagyobb szövetkezeti járása lett az idén. Népünk megnövekedett öntudattal őrködik a munkás-paraszt hatalom felett Benkei elvtárs ezután elemezte hazánk eredményeit a felszabadulás óta eltelt 15 esztendő alatt, a munkásosztály és a dolgozó parasztság helyzetét, fejlődését, a munkásosztály és a parasztság szövetségének jelentőségét: — Olyan szövetség ez, amelyben a munkásosztály hatalmát arra használja fel, hogy minden becsületes magyar ember, foglalkozásra való tekintet nélkül, emberi módra boldoguljon, szociális és kulturális vonatkozásban felemelkedjék és megtalálja helyét a nagy szocialista családban. Minden elbizakodottság nélkül elmondhatjuk, hogy*' a munkás-paraszt szövetség, a nép- hatalom most igazán erős, hogy a párt és a dolgozó nép összeforrt, hogy dolgozó népünk — tanulva a súlyos' történelmi tapasztalatokból — megnövekedett öntudattal őrködik a munkásparaszt hatalom felett... Az ünnepi beszéd ezután a megye és a járás munkáját értékelte, azokat az eredményeket, melyeket a közös akarat, a munkás-paraszt szövetség tett lehetővé. 69 (J00 szabolcsi paraszt a termelőszövetkezetekben — Megyénkben jelenleg mintegy 69 ezer parasztember dolgozik termelőszövetkezetben mondotta Benkei elvtárs. — 5 Hammel felv. tsz járás és 154 tsz község van megyénkben. A szocialista szektor aránya mintegy 68 százalék — A tiszalöki járás is tsz járás lett. Mind az öt község és á hozzájuk tartozó tanyák dolgozó parasztjai termelőszövetkezetbe léptek. Az eredmények felsorolása után Benkei elvtárs arról a nagy munkáról beszélt, ami lehetővé tette, hogy a tiszalöki járás is szövetkezeti járás legyen. Dicsérettel illette az agi- tációs munkában résztvevő munkásokat, a régi és új tsz-tagokat, az értelmiségi dolgozókat, a fáradságot nem ismerő idős és fiatal népnevelőket. Ezután a termelőszövetkezetek szervezésében szerzett tapasztaltokról számolt, be: — Számunkra az egyik legnagyobb tanulság az, hogy ha az emberek egységes akarattal fognak munkához, a legnehezebb akadályokat is le tudják küzdeni. A közös munka alapján a dolgozók, a régi és új tsz tagok, munkások és parasztok, értelmiségiek és fizikai dolgozók közelebb kerültek egymáshoz. Megnőtt a párt tekintélye és befolyása. A Központi Bizottság tagja, a megye képviselője ezután a feladatokat . sorolta el, melyek a 3 éves terv sikeres befejezésében, majd az öt éves terv megindításában a dolgozókra hárulnak. Beszélt a vezetők feladatairól, a követelményekről, számos elvi és gyakorlati problémáról, melyek a termelőszövetkezetek, a járás életében mutatkoznak, azokról a jelenségekről, melyek megoldása a termelőszövetkezetek megszilárdításához nélkülözhetetlen. — A tsz parasztság élvezi a párt, az állam, az egész társadalom fokozott támogatását, védelmét. Érezzék még fokozottabban, hogy nincs többé akadály előttük, hogy ők a gazdag, szép élet építői, akikre hálával gondolnak majd a jövendő nemzedékei is — mondotta ,s részletesen is kitért a járás szöi^etk»* zetemek tennivalóira is, melynek a megszilárdítási, az aratási munkák, s egyéb teendők terén várnak a dolgozókra. Értékelte a nemzetközi helyzetet is, beszélt a dolgozók béketörekvéseiről, majd befejezésül jó egészséget, sok sikert kívánt a baráti találkozó valamennyi résztvevőjének. Jókedv és összefogás Az ünnepi beszéd után 100 galamb repült fel, jelképezve a találkozó békeakaratát, majd a két afrikai vendég köszöntötte a tiszalöki járás dolgozóit. A munkások és szövetkezeti parasztok kicserélték jelképes ajándékaikat. Ebédszünet után kezdetet vet- te a HVDSZ 110 tagú művész- együttesének színvonalas kultúrműsora. Sok tapsot aratott a kitüntetett kórus és a tánc- együttes, később pedig sok gólt kapott a tiszalöki labdarúgóktól az Üjpesti Dózsa „öregfiúk” csapata. Jókedvben, szórakozásban nem volt hiány, a fiatalok sokáig ropták a bálon a táncot. A találkozó felejthetetlen élménye marad a járás dolgozói' nak, akik egymással összefogva, a munkás-paraszt szövetség jegyében virágzó életet akarnak teremteni önmaguknak és az egész országnak. Győri Illés György. Akikre hálával gondolnak a jövendő nemzedékei A tiszalöki nagygyűlés résztvevői. Hammel felv.