Kelet-Magyarország, 1960. május (20. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-15 / 114. szám

A MEGYE sportja Befejeződött a megyei pontszerző lornaverseny A múlt évhez hasonlóan az idén is megrendeztük a megyei pontszerző tomaversenyt. Míg az elmúlt évben négy férfi csa­pat 27 fővel, s három női csa­pat 19 fővel indult, addig a mostani verseny hét női csapat 85 versenyzőjét és négy férfi csapat 43 versenyzőjét mozgósította. Az elmúlt évben hatfős gú­lacsapatok indultak két kötelező és két szabadon választott gya­korlattal. Ezzel szemben az utóbb megrendezett versenyen a csapatok létszámát nyolcra emeltük és műszabadgyakorlatot iktattunk a versenybe kötelező jelleggel. Tornaversenyünkkel tehát meg­találtuk a -megoldást a torna- sport megszerettetésére, s minő­ségi színvonalának emelésére is. A falusi fiatalság áldozatokat is hozott, hogy a versenyeken rend­szeresen indulhassanak Mind a hat alkalommal sajátmaguk gon­doskodtak étkezésükről, eszükbe sem jutott a sportkörtől kérni ezt. Az induló csapatok komolyan és lelkiismeretesen készülőd­tek a versenyre. Februártól kezdve heti három edzést tartva, mintegy negyed­évig foglalkozott rendszeresen körülbelül 120—130 falusi tor­nászfiatal. Tehát nyugodtan el­mondhatnánk, hogy ezt az igen szép sportágat a falusi fiatalok talán jobban szeretik a városiak­nál, akiknek tornaterem és min­denként sokkal előnyösebb kö­rülmények állnak rendelkezésük­re. Külön szólni kell a testnevelő tanárokról, akiknek igen nagy érdemük van abban, hogy a verseny sikeresen folyt le. Különösen nagyra értékeljük, Szántó Józsefné, tornyospálcai nevelő munkáját, aki ebben a nem nagy községben férfi és női csapatot alakított. Minden versenyen megjelent tornászai­val — a mellett, hogy családi munkáját is elvégezte. Ugyanígy elismeréssel szólhatunk Marinkás Kálmán orosi, Szikora Miklós tiszaszalkai testnevelő, Puskás Olga tanárnő munkájáról. Mind­annyian hivatásukhoz méltón sokat tettek a falusi sportmun­ka fellendítése érdekében. Sikeres és hasznos volt ez a verseny, annál is inkább, mert az itt szerzett pontok beszámíta­nak a sportkörök és a járások között folyó versenyekbe is. Remélem, hogy azok a sportkö­rök, amelyek tornacsapataikkal részt vettek a tornaversenyben, elindulnak majd a kerékpár, at­létika és úszó pontszerző ver­senysorozatokon is, hogy elnyer­hessék a megyei TST hatalmas ezüst vándorserlegét. A pontszerző tornaversenv zá­rófordulóját május 8-án Nyíregy­házán rendezték. Ezen megjelent Vermes László, a Magyar Tornz Szövetség képviselője is. Elisme­rőleg nyilatkozott a felkészülés­ről és a gyakorlatok kivitelezé­séről. A győztes vásárosnaményi női, és orosi férfi csapat tisztelet- dijat kapott. Míg a tornán résztvevő többi csapatok érem-, illetve a helyezéstől függően oklevél-díjazásban részesültek. A verseny az alábbi eredmény­nyel zárult. Női egyéni: 1. Szi­lágyi Ida 50,8 pont, 2. Balogh Ilona. 50,2, 3. Tóth Margit. 49,8, 4. Antal Anna 47,1 (Mindany- nyian vásárosnaményiak), 5. Ba­lázs Ilona (Tszalka), 45, 6. Köblös Sarolta (Tszalka) 42,4 4. Férfi egyéni: 1, Fülei László (Oros) 55.5. 2. Lőrincz Imre 52.9, 3. P. Nagy Mihály 52,8, 4. Jászai And­rás 52,7, 5. Hepp János 52,3 6. Mester György 52 Női csapat: 1. Vásárosnamény 641.5. 2. Tisza- szalkaj TSZ 562,5. 3. Oros 516,5. 4 Tornyospálca 508,8 5. Ibrány I. 462. 6. Mátészalka 258,7. Ib­rány II. 161,7. Férfi csapat: 1. Oros 694,5, 2. Tornyospálca 626, 3. Tiszaszalka 439, 4, Mátészalka 289,9. A fent ismertetett eredmény­lista híven tükrözi, hogy ered­ményekben gazdag versenysoroza­tot bonyolítottunk le, s ehhez annyit, tehetek hozzá, hogy a jö­vőben ehhez hasonlókat egyre többet, s egyre nagyobb körül­tekintéssel fognak rendezni. Szuhay Géza, a megyei TST előadója. * Az egyéni sakkbajnokság hírei Az országos egyéni sakkbaj­nokság nyíregyházi elődöntőjén a VI, VII és VIII. forduló fo­lyamán az alábbi eredmények születtek: VI. forduló: Brilla­Bánfalvi (Debrecen) —Daróczi (Debrecen) l/2:l/2, Török (Szol­nok) —Hódi (Nyíregyháza) 1:0, Tiszai (Nyíregyháza) —dr. Ko- vássy (Kisvárda) 0:1, Dankó (Szol­nok) —Pete (Szolnok) l/2:l/2, Kántor (Debrecen) —Császár (Szolnok) 0:1, Varga (Berettyó­újfalu) —ifj. Nagy (Nyíregyháza) 0:1 VII. forduló: ifj. Nagy—Bril­la-Bánfalvi 0:1, Császár—Var­ga 1:0, Pete—Kántor 0:1, dr. Ko- vássy—Dalkó 0:1, Hódi—Tiszai 1:0. Daróczi—Török 1:0. VIII. forduló: Brilla-Bánfalvi—Török l/2:l/2, Tiszai—Daróczy 0:1, Dal­kó—Hódi 1:0, Kántor—dr. Kovás- sy 1:0, Varga—Pete l/2:l/2, ifj. Nagy—Császár (függő). A lejátszott nyolc forduló után az alábbi élcsoport alakult ki: Brilla-Bánfalvi 7 pont, Daróczi, Dalkó 6,5, Császár 5,5 (1 függő), ifj. Nagy 5, (1 függő). APRÓHIRDETÉSEK ALLAS Egy bennlakó és egy künnlakó iskolasegédet esetleg házaspárt fel­vesz az Alsófokú Okta­tási Intézmények Váro­si Gondnoksága Zsdá- nov u. 3. I. Jelentkezés kedden, szerdán da. 3 —5 között. (16101 Az ÉM Hevesmegyei Állami Építőipari Vál­lalat felvételre keres kő­műves, ács, vízvezeték­szerelő, bádogos, festő és üveges szakmunká­sokat. Jelentkezni lehet: Hatvan, Gyöngyös és egri munkahelyeken. (1612) Jutalékos könyvter- jeszjesztöt estetleg nyug­díjast is felvesz az Ál­lami Könyvesbolt, Kos­suth tér 1. (15091 KŐMŰVES MŰVEZE­TŐT és GYAKORLÓ TECHNIKUST Szaöclos- Szatmár megye területére azonnal felveszünk. Je­lentkezés: Építő és Sze­relő Vállalat, Nyíregy- háza, Káliói út *. fl5hF) HA/-INGATLAN István u. 11. (Friedmann telep'* fizetési kedvez­ménnyel is. Érdeklődni: Színház udvar. (1531) ADÁSVÉTEL Beköltözhető családi ház eladó. Zenta u. 1. (Kallói út) (1616) Kétszáz négyszöoöies házhely eladó. Dobó 350-es kifogástalan ol­dalkocsis motorkerékpár igényesnek eladó. Tol­di u. 59. (1615) Stukatur nád kicsiny­ben és nagyban eladó. Göngyöleg Vállalat, Nyíregyháza, Debreceni út. (1614) Kifogástalan állapot­ban lévő 150-es Zetka igényesnek eladó. Nagy- kálló, Deák Ferenc u. 16. (1567) Zöld Pannónia oldal­kocsit vennék. Eötvös u. 27. (1611) „SUN” 4 ütemü 300 köbcentis jóállapotban lévő motorkerékpár el­adó. Selyem utca 37. Megtekinthető déli 12 óráig. (1609) Üj tangóharmonika 32 bőgős eladó. Körte u. 17. (1607) Használt lószőr mat­racot magas áron ven­nék. Vöröshadsereg u% 2. Kárpitos műnely.* (1591) 14 000-t futott TZS ol­dalkocsival eladó. Ér­deklődni: Zsdánov u. 47. telefon: 10—34.(1573) Csepel 125-ös motor­kerékpár jó állapotban eladó. Csipke köz 4. (1593) Pannónia kifogástalan állapotban sürgősen el­adó. Boda László, Fé- nyeslitke. (1582) 8 80-as sikkötőgép el­adó. Kisvárda, Mártírok útja 5. (1532) EGYÉB Elveszett Rex nevű farkaskutya. Megtaláló­ja 200 Ft-ot kap. Nyír­telek. Gyulatanya Álla­mi Gazdaság. (1608) Gyermektelen fiatal házaspár június 1-vel különbejáratú bútoro­zott szobát keres. Aján­latokat „Remény” jel­igére Lapkiadóba kérek. (16131 Ne dobja el használt, megúnt ruháját, a BÁV készpénzért megvásárol­ja. (1617) Gépjármű tulajdonosok figyelem! Az Ibrányi Vegyes Kisipari Szövet­kezet gépkocsi, motor- kerékpár, motoros és kézi permetezők szak­szerű javítását rövid határidővel, úgy közüle- tek, mint magánosoktól vállalja. Telefon: 10. (1575) (1570) Mozik műsora BÉKE MOZI: .1 viueki lány. Egy kisiklolt élet jó útra tér. Ame­rikai film Bing Crosby főszereplésével. Előadások kezdete: fél 5. fél 7 és fél 9 órakor. DÖZSA MOZI Az út vege. Egy ember, aki mellett az élet elhalad. Szovjet film. Előadások kezdete: 4. 6 es 8 órakor. GORKIJ MOZI: Makrancos feleség. Francia filmvígjáték. Kísérő film: Hruscsov Amerikában. Előadások kezdete: 4. 6 es 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMÜND MŰVELŐDÉSI HÁZ: A kis hazug. Derűs, német filmtörténet. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. Szántóterületük 10 százalékán lucernát termelnek a esászárszálláslak Százhúsz holdón, szántóterületé­nek tíz százalékán termel lucer­nát a császárszállás: Üj Alkot­mány Tsz. Ilyen aránnyal nem sok téesz dicsekedhet a környé­ken! Emögött a szám mögött ter­mészetesen az húzódik, hogy itt nagyon fontos szerepet játszik az állattenyésztés. Ugyanerre mutat silókukoricavetésük is: 60 hold­juk van. Takarmányrépát hat holdon vetettek. Nagyon szépen haladnak a ka­pálással, 5Ó hold cukorrépával vé­geztek, ebből 25 hold már ki is van egyelve. Megkapálták már hat holdnyi takarmányrépájukat és 13 hold korai burgonyájukat is. Megsarabolták a köményt 5 hol­Javul as idő Várható időjárás vasárnap es­tig: fokozatosan javul az idő. A tartós esők lassan megszűnnek, később néhány helyen futó jel­legű eső, vagy gyenge zivatar lesz. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. A nappali felmelegedés első­sorban délen és nyugaton kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18—21 fok között, dón és a digitálist egy holdon. Elültettek 2 hold korai káposztát. A tagokat olymódon teszik még érdekeltebbé a növényápolásban, hogy a tervezett termésen felüli többlet 50 százalékát munkaegy­ség formájában a túlteljesítők ja­vára írják. Héromszázhatvan sertés hizla­lására kötöttek szerződést, ebbő] 157 már be van állítva, 179 még saját állományból kerül ki és mindössze 24 süldőt vesznek majd hőéiből. A tagság még külön 25 háztáji sertésre is kötött szerző­dést. a nyíregyházi rádió MŰSORA: Vasárnap: Egy termelőszövetkezet: sok nóta. — Téli alma, Fülöp György írása. — Szív küldi szívnek szíve­sen. Hctfó: Mit várok a csúcstalálkozótól? (Riportműsor) — A falu érdeké­ben. — Három perc a balkányi Üj Erő Termelőszövetkezetben. — Saját erőből rizstelep Tiszakóró- don. — Segítjük a termelőszövet­kezeteket; — Szórakoztató mu­zsika, FIGYELEM! újság, makulatúra a MÉH telepeken leszállított áron KAPHATÓ! (1478) Nem okoz gondot a naposliba és kacsa beszerzése, ha tollértékesitési szerződést köt a földművesszövetkezettel. A naposlibára darabonként 25.-t Ft, a naposkacsára darabonként 7.-™ Ft ELŐLEGET AD A FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET. A szerződött tollat magasabb áron veszik át: A libatoliakért kg-ként 8.-= Ft, a kacsatoliakért kg-ként 5.-— Ft ■ szerződéses FELÁRAT FIZET a földművesszövetkezet. KÖSSÖN TOLLÉRTÉKEStTÉSl SZERZŐDÉST! (478) Baromfitenyésztők, figyelem! Idén is kedvező feltételek mellett, magas áron köthető baromfi­nevelési és hizlalási szerződés a FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETTEL A szerződést kötők hízott libánál 40.-Ft, hízott kacsánál 25.-Ft, puiykánál 30.-Ft előleget kaphatnak Csirkénél előlegként naposcsibét kap a termelő, vagy *aiat Keltetésű csirkénél a szerződéssel lekötött mennyiség kg-ta után 7.— forint előleget vehet igénybe. « NEVELJÜNK MINÉL TÖBB BAROMFIT! ÉRDEMES, JÓL IÖVEDELMEZ! Részletes felvilágosítást a helyi földmüvesszövelkezet ad! ítóO) w——w— — ——w———————^w\aa.U,XXAXXXAXXXXXXXXXXí,' . A Szerencsi Cukorgyár 1960—61} évi cukorrépa át­vételhez répaátvevőket és adminisztrátorokat keres. Átvevőnek jelentkezhet minden olyan férfi, vagy nő, aki számolni, írni jól tud, Jelentkezési határidő 1960. május 31. Jelentkezni írásban, vagy sze­mélyesen a Szerencsi Cukor­gyár Répaosztályán. (1453) lAfirunnnnnnnnnr^nnnnnnnnz

Next

/
Thumbnails
Contents