Kelet-Magyarország, 1960. május (20. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-04 / 104. szám

Növényvédelmi bizottság alakult megyénkben A bizottság kormánybiztosa: Vincze József elvtárs, a megyei tanács eluökhelyettese MAI NAPLÓ I960, május 4, szerda. Névnap: FLÓRIÁN. A nap eseményei: 1655. május 4: Háromszázát év­vel ezelőtt született B. Cristoíori olasz hangszerkészítő, a kalapá­csos zongora feltalálója. Százharmincüt évvel ezelőtt született Huxley angol zoológus, fiziológus és anatómus. A nap kérdése: Vizsgák előtt: — Szerencséd van, papa. Jö­vőre nem kell tankönyveket vá­sárolni. .. — Hogyhogy? — Ismétlő leszek. ír TELEVÍZIÓS KÉSZÜLÉKET vásárolt a kótaji községi tanács a kö'zségícjlesztési alapból a kultúr- háznak. Esténként, a televíziós adásokra eljár a község apraja- nagyja. A jó vétel érdekében a készüléket külön szakember ke­zeli.-k JÓ JÖVEDELMET biztosít a lentermelés a jánkmajtisi Dózsa Termelőszövetkezet tagjainak. Az idén is mintegy húsz holdat ve­tettek és már elvégezték az első gyomlalanító munkálatokat. ★ SZÍNHÁZ: Pénteken mulatják be a debreceni Csokonai Színház művészei a Móricz Zsigmond Színházban a Kormos ég című drámát, szombaton pedig az Ál­lami Déryné Színház művészei lépnek színre Tabi László: Bala­toni csete-paté című háromfelvo- násos zenés vígjátékával. ★ EZER FÉRŐHELYES csibene- velőt, száz férőhelyes szerfás nö- vendékmarha-istállót, 200-as ser­tés szabadszállást, valamint ötven férőhelyes lóistállót épít az idén a porcsalmai Rákóczi Termelőszö­vetkezet. Az építkezéshez szüksé­ges anyag csak egy kis részéhez veszik igénybe az állami támoga­tást. Saját erőből létesítik a 2600 köbméter befogadású silógödrö­ket is. ★ TANULMÁNYI KIRÁNDU­LÁSRA indulnak május közepén a nyíregyházi Felsőfokú Tanító­képző Intézet hallgatói. Ennek ke­retében megtekintik a Bükk, á Mátra és a Hortobágy nevezetes­ségeit. Az útirány: Miskolc—Lilla­füred—Eger—Párád sasvár—Ágas­vár, Kckestető. Mátraháza—Gyön­gyös, — újra a Bükk — végül pe­dig a Hortobágy. A hallgatók mindössze száz forintot fizetnek az ötnapos útra, a többit az in­tézet KISZ-szervezele fedezi. ★ EGYRE TÖBB TAKARÉKBE­TÉTKÖNYVET adnak ki me­gyénk takarékpénztárai. Ez év első három hónapjában tetemesen megnőtt a betétösszeg: megyénk területén meghaladja a huszon­egy és félmillió forintot. A pa­rasztok takarékbetétje is közel tíz millió forinttal gyarapodott. ★ AZ ORSZÁG FILMSZÍNHÁ­ZAIBAN rekord látogatottság volt I960 első három hónapjában. Közel 37 millió látogató fordult meg a mozikban, kétmilióval több, mint egy éve. A falusi keskenv- filmes mozik látogatottsága 1 mil­lióval volt magasabb. KISVÁRBAN a mozi mellett vasárnap megnyílt a szépen rend­behozott földművesszövetkezel i kerthelyiség, melyben jó zenekar szerepel. A megnyitón zsúfolva volt a kerthelyiség szórakozó ven­dégekkel; A szovjet technika j ankétokat április 4 és május 15 között tartják az országban. A 6. számú Mélyépítő Vállalat műszaki | dolgozói egyik nagy munkahelyü­kön Tiszaszederkényben tartották meg ezt az ankétot, ahol Abos János vállalati főmérnök tartott előadást a mélyépítés fejlődéséről és a Szovjetuniótól kapott műsza­ki-tudományos segítség eredmé­nyeiről.-------------i-----------------------------—. Nagykállóban látható a légoltalmi kiállítás Az elmúlt vasárnap nyílt meg Üjíehértón a Légoltalmi Országos Törzsparancsnokság vándorkiállí­tása, melyet közel ötezren tekin­tettek meg négy nap alatt. A kiál­lítás anyagát május 1-től kezdve négy napon át a nagykállói párt­házban tekinthetik meg az ér­deklődők. MÁJUS 9-TÖL, HÉTFŐTŐL CJ IDŐPONTBAN SUGÁROZZA MŰSORÁT A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ A nyári idő beálltával a nyír­egyházi rádió május 9-től, hétfő­től minden nap a 223,8 méteres középhullámon 18,30—19,30-ig su­gározza műsorát. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MAI MŰSORA: Hajdúsági hangos újság. — A zene nagy mesterei. — Gyermek- műsor. A növényvédelem megszervezése egyre fokozot­tabb követelményeket állit az Illetékes szervek, szakemberek elé. A munka tökéletesítése ér­dekében egyes megyékben, így a mi megyénkben is növényvé­delmi bizottságot kellett létre­hozni. Tegnap megyénkben is megalakult a bizottság, melynek Vincze József elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese az elnö­ke, kormánybiztosi meghatalma­zással. A bizottság tagjai között ta­lálható P. Szabó Gyula elvtárs, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. Lakatos József, a megyei tanács főagro- nómusa, Hoványi Ferenc megyei növényvédelmi felügyelő. Nagy Sán'dor. megyei kertészeti fel­ügyelő, valamint a megyei KISZ bizottság, a Hazafias Népfront megyei elnöksége, a megyei nő­tanács, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatósága, a MÉSZÖV és. a MÉK megbízottai. A bizottság az alakuló ülés után a legfontosabb feladatok­ról tanácskozott. Arról, hogy a növényvédelmet az állam nagy­mérvű áldozatvállalása mellett társadalmi üggyé kell tenni. El­határozták, hogy minden köz­ségben létrehozzák a növényvé­delmi bizottságokat, amelyek munkáját a községi tanácsok el­nökei fogják össze és irányítják. Tevékenységében a község va­lamennyi párt-, állami- és tö­megszervezetének, a különböző intézményeknek célszerű részt venni. Az első tanácskozás: május 17 A bizottság elhatározta, hogy ájus 17-én, a megyei tanácj nagytermében megbeszélésre hív­gondos ja össze az illetékes szervek dol­gozóit s rögzítik a növényvéde­lem megszervezésével és lebo­nyolításával összefüggő feladato­kat. Hangsúlyozták, az eddigiek­nél következetesebben alkalmaz­zák a törvényes lehetőségeket a munka jó megszervezése és vég­rehajtása érdekében. Ez annál is inkább fontos, mert az el­múlt évben a számos egyéni termelő mellett termelőszövetke­zetek és állami gazdaságok te­rületén is észlelhető volt növé­nyekben a kártevés. A burgonyabogár elleni véde­kezéshez szükséges vegyszereket és a szükséges felszereléseket az állam ingyen bocsátja a lakos­ság rendelkezésére. Az amerikai szövőlepke elleni védekezéshez szükséges vegyszerek és felszere­lések költségének egy részét szintén magára vállalja az ál­lam. a munka elvégzésében azonban a lakosságnak is szük­séges anyagi áldozatokat hozni. Egyes nagyfontosságú és jelen­tősebb gyümölcsösökben fellépő növényi kártevők elleni védeke­zéshez szükséges anyagokat in­gyen bocsátják rendelkezésre. Országos céljuíalom a legjobb téeszeknek Az országos szervek cél jutal­makat tűztek ki a növényvéde­lemben legjobb munkát végző termelőszövetkezetek részére. Az országos szilvatermelési verseny­ben első helyre kerülő termelő­szövetkezetet 13 ezer forint ér­tékű permetezővel, a másodikat 6300 forintos permetezővel jutal­mazzák. Szabolcs-Szatmár me­gye legjobb 'almatermelő terme­lőszövetkezetének egy darab 37 ezer forint értékű Rapidtox mo­toros permetezőgépet ajándékoz­nak. A második helyezettet 13 300, a harmadikat 6300 forint értékű motoros permetezővel jutalmaz­zák. Ezenkívül a legjobban gon­dozott mintakert-tulajdonos 6300 forintos permetezőt kap . aján­dékba. A bizottság időközönként pla­kátokon, röplapokon hívja majd fel a lakosság figyelmét, a vár­ható veszélyre és a védekezés helyes módjára. m Mindenkit érdekel: mikor érkezik hozzánk az igazi tavasz ? Fokozatos felmelegedést ígér a hétre az idojelzdéllomás ~v Jó hír a kultúra kedvelőinek: Május 14—29-ig országos színjátszó fesztivál lesz Nyíregyházán zőállomás. Hétfőn már csökkent, valamit a meleg, délben a leg­magasabb hőmérséklet 12 fok volt. Kedden újra jobb idő volt. Délben 12 órakor 13,4, 13 óra­kor már közel 15 fok meleget mértek. A helyi meterológia ve- zetőjériek, Tölgyesi elvtársnak magánvéleménye szerint remél­hetőleg meleg idő várható a bét végére, s csak legfeljebb át­meneti nappali felhőképződés zavarja meg az idillikus tavaszt. Több, erősebb napfény melegíti maid a csütörtöki, péntekit ál­talában a hét végi napokat, s a Ny ugat-Európából megérkezett enyhülés egyre nagyobb sebes­séggel száguldva jótékony hatás­sal lesz a növényzetre is. Az évek során immár hagyo­mányos országos kulturális fesz­tiválokat ezen a tavaszon felsza­badulásunk 15. évfordulója meg­ünneplésének keretében rendezik meg. Az idei kulturális seregszem­le azt bizonyíja, hogy népünk kulturális forradalma jelen­tősen fejlődött, s az idén megrendezésre kerülő fesztiválok már színvonalban is magas nívón állnak. A KISZ Központi Bizottsága által meg­hirdetett és valamennyi szerv által támogatott idei országos kulturális fesztivál előkészületei még az elmúlt év őszén megkez­dődtek. Helyi, körzeti, és megyei bemutatók voltak ének, zene, tánc. színjátszás és versmondás területén. A megyei versenyek napjainkban még folynak. Ezzel egyidőben már sor került orszá­gos rendezvényre is: legutóbb Győrött álltak a közönség elé a különböző megyék irodalmi szín­padjainak tagjai. Ebből is lát­hatjuk, hogy az országos kultu­rális fesztivált az ország több, hagy vidéki városában rendezik meg, így többek között a tánc- fesztiválra Debrecenben, a szín­játszófesztiválra pedig Nyíregy­házán kerül sor. Felesleges hangsúlyoznunk; ez a rendezvény nagy él­ményt nyújt a közönségnek, a rendezési jog megszerzését pedig a nemrég megnyílt Mó­ricz Zsigmond Színház meg­építése tette lehetővé. Az országos műkedvelő szín­játszófesztivál megrendezésére május 14-tÓl 29-ig kerül sor minden szombaton és vasárnap este két-két előadással. (Kivéve 14-ét, és 29-ét, amikor a meg­rántó, illetve záróelőadások nap­ján csupán egy-egy csoport mu- I tatkozik be.) be Kállai István: Kötéltánc cí­mű darabját. Huszonegyedikén este hét órakor Dobozy: Szélvi­har és Fig'uredo: A róka meg a szőlő c. darabjainak előadásá­ra kerül sor a József Attila, il­letve az SZMT művelődési há­zakban. Huszonkettedikén Ge- rencséri Miklós: Kerekéskút és Füsti: Gertaldói vásár, valamint Lope de Vega: Javasasszony és Pathelin mester c. színművei ke­rülnek a közönség elé ugyancsak a két művelődési házban. Hu­szonnyolcadikén a József Attilá­ban Maros: Szökevények, Szepesi Piros madár, és Merle: Sisiphus és a halál c. darabokat mutat­ják be. Ugyanaznap este 7 órai kezdettel az SZMT művelődési házban Darvas: Kormos ég c. drámáját adja elő a tatabányai bányász művészegyüttes. Május 29-én este a színházban a pécsi ifjúsági színpad Rozov: Felnőnek a gyerekek c. színművével zárja az országos színjátszófesztivál nyíregyházi programját. Mint megtudtuk, a helyárak mind a színház­ban, mind a két művelődési házban igen mérsékeltek lesznek. A tegnapi értekezleten részt­vevő vállalatok és intézmények képviselői úgy döntöttek, hogy kellemessé teszik a soproni, veszprémi, berettyóújfalui, nyítv bátori, baranyaszentlőrinczi, csongrádi, mezőtúri, tatabányai, pécsi és budapesti színjátszók nyíregyházi tartózkodását. Sok nyíregyházi vállalat és intéz­mény határozta el, hogy a szín­játszók vendégfellépése idején meghívja vállalatához az ideér­kező vendégeket, bemutatja ne­vezetességeit. (k. j.) 1 árosunk tizennégy művészeti csoportot fogúd az ország minden részéről. S tegnap délelőtt arról tárgyalt a fesztivál rendezőbizottsága: ho­gyan fogadja városunk az ide­érkező műkedvelő csoportokat? Az SZMT tanácstermében össze­hívott értekezleten részt vettek a város és a megye művelődési szerveinek, intézményeinek kép­viselői. a különböző vállalatok, iskolák igjzgatói. Tóth László, a megyei tanács művelődési osztályának előadó­ja tájékoztatta a megjelenteket a fesztivál megrendezésével kap­csolatos teendőkről. Elmondotta, hogy az ország legjobb színját­szóinak vetélkedésére a Móricz Zsigmond Színházban és a két nyíregyházi művelődési házban kerül sor. A megnyitó előadáson a színházban este 7 órai kezdet­tel — a Soproni Vasas Művész­együttess Hans Pieffer: A lam­pionok ünnepe c. színművével mutatkozik be. Az ünnepi alka­lommal a Művelődésügyi Minisz­térium és a KISZ Központi Bi­zottsága is képviselteti magát. Tizenötödikén este 7 órakor a Berettyóújfalui Művelődési Ott­hon színjátszó csoportja Diho- vicsnij: Nászutazás c. darabját adja. elő. Ugyanekkor mutatják Nappali fel melegedé* Várható időjárás szerda estig: kevés felhő, száraz idő, gyengülő szél. Talajmenti fagyok, a nappali felmelegedés kissé fokozódik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet szerdán 14—17 fok között. Távolabbi kilátások: a hét má­sodik felében a talajmenti fagyok megszűnnek. Képző m ü vész szakköri kiállítás nyílik Május első felében képzőmű­vész szakköri kiállítás nyílik Nyíregyházán, a József Attila Művelődési Ház' szakköri tagjai­nak munkáiból. A budapestről érkezett zsűri a képanyagot már kiválogatta. A zsűri véleménye szerint az ország egyik legjobb szakköri kiállítása lesz a nyír­egyházi. Terv szerint néhány képpel résztvesz a szakkör az országos szakköri kiállításon is. A szakkört Berecz András festő­művész vezeti. A MÚZEUM KIADVÁNYAI — az első ilyen tudományos össze­fogás eredményeként jelennek meg a megyében. Két kiadvány mar a Képzőművészeti Kiadó Vállalat gondozásában a megje­lenést , várja, a harmadik kéz­iratai nyárig készülnek el. Me­gyei vonatkozásban felölelik a régészeti, néprajz, helytörténet, művészet és irodalom valamint más kérdéseket is. Örömmel tapasztaltuk, hogy a május véget véjtett a szeszélyes, hideg esőkkel és szeles zivata­rokkal búcsúzó április időjárás­nak. Május elsején már kelle­mesen tavaszias volt az idő, no­ha kisebb esők, felhőképződé­sek még ezen a napon is voltak. Május elsején Nyíregyháza volt az ország legmelegebb helve: 13 fokot mért a Nyíregyházi Időjel­<►

Next

/
Thumbnails
Contents