Kelet-Magyarország, 1960. április (20. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-13 / 87. szám

Mentesítő vonatok — Jegyelöreváltás — Megerősített információs szolgátat Felkészült a MÁV a Tárható nagy húsvéti forgalomra A közelgő húsvét, a kétnapos ünnep, s az ezt megelőző sza­badszombat hatalmas munkát ad a MÁV-nak. Az illetékes szak­emberek szerint nagyobb utas- forgalomra lehet számítani hús­vét folyamán, mint a karácsonyi volt, s jóval több utas fog utazni most az ünnepek alatt, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ennek megfelelően készülnek fel a vasutas dolgozók, hogy za­vartalanul le tudják bonyolítani a megnövekedett személyszállí­tást A rendes, menetrendszerinti vonatok mellett a mentesítő vo­natok tömege közlekedik majd az ünnepek idején. Már pénteken megérkeznek Pest felől az első mentesítók, s ezek természete­sen vissza is indulnak. Annyi mentesítő vonatpárt indítanak, amennyire a for­galom alapján szükség lesz. hirdetőtáblájáról is. Ezeken kí­vül a pontos információt azzal is elősegítik, hogy a szabadna­pos jegyvizsgálókai — karju­kon piros karszalaggal — be­vonják az ünnepek alatti in­formációs szolgálatba, A jelek szerint tehát nem lesz komolyabb fennakadás a húsvéti nagy forgalom lebonyolítása kö­rül, mert a vasút emberei mesz- szemenóem mindent megtesznek ennek érdekében. Az itt elmon­dottak a kisvasútra is érvénye­sek, ugyanis a kisvasút vezetői a rendelkezésükre álló legna­gyobb kapacitást fogják felhasz­nálni, hogy a kisvasút vonalain is zökkenőmentes legyen az ün­nepek alatti személyszállítás. A helyi vonalakon is mindent megtesznek, hogy ne legyen ko­molyabb fennakadás. Megerősí­tett szerelvények közlekednek például a szálkái, záhonyi, deb­receni, illetve az ohati vonala­kon is. A hazatérő munkások, il­letve az elutazók számára is tud­ják ilyenformán biztosítani az utazást, hétfőtől kezdve indulnak Nyíregyházáról munkásvonatok. Igen nagy problémát jelent a jegy ki adás. A tapasztalat ugyan­is az, hogy az utasok zöme az elutazás előtt közvetlen néhány perccel igyekszik menetjegyét megváltani. Épp ezért az ünnepek alatt a vasútállo­másén kettővel több jegy­pénztárt működtetnek a csúcs­forgalom idején. S ugyanak­kor jó tudni, hogy a vasút­állomás pénztárainál két nap­pal az utazás előtt, elővétel­ben meg lehet váltani a me­netjegyeket, a torlódások élkerülése végett. A csúcsforgalom idején nagy figyelmet szentelnek a tájékoz­tató szolgálatnak. Ez különösen azért fontos, hogy az utasok pon­tosan tudjanak tájékozódni a mentesítő vonatok indulásáról. Illetve érkezéséről. Az állomás mikrofonja úgyszólván a nap minden órájában, percében tájé­koztatni fogja az utasokat. Ugyan­csak pontosan meg lehet tudni a vonatok indulását az állomás Ha art akarja, hogy LAKÁSA ÍZLÉSES LEGYEN FESTESSEN A NYÍREGYHÁZI • SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ Ktsz-mel. Nyírfa tér H. Telefon: SÍ—81 és 11—2«, (1153) APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS A Rak am azi Fölűmü- vesszövetkezet szakkép­zett pincén felvesz azonnali belépésre. Fi­zetés kollektív szerint. Jelentkezés szóban, vagy Írásban a Földművesszö­vetkezet irodájában. — <1137) A Rcmccsci Állami Gazdaság megfelelő szak­képzettseggel es gyakor­lattal rendelkező nap­közi otthon vezetőt ke­res, nyári időszakra. Fi­zetés a helyszínen meg­állapodás alapján törté­nik. Felvétel esetén úti­költséget térítünk. (1236) Férfi anyagkönyvelőt, állami gazdasági gyakor­lattal és lehetőleg képe­sített könyvelői bizonyít­vánnyal felvesz a Ttsza- vásvárl Állami Gazdaság. Fizetés megegyezés sze­rint.. írásbeli jelentkezést fenti címre kérjük. (1236) Paplrszakmában Jártas KERESKEDOSEGÉDET áruösszeállítónak felvesz a Papírértékesílő Válla- lat.. (1233) adásvétel ÜJ gyári kishibás kon­fekció divat, cipő és méteráru nagy válasz­tékban kapható a Bizo­mányi Áruházban Nyír­egyháza, Széchenyi u. 1. Telefon: 31-19, (1233) Konyhaberendezés igé­nyesnek eladó. Kossuth U, 3«. (1234) Mindenféle női. férfi, gyermekruházati cikke­ket készpénzért megvá­sárol a Bizományi Aru­ház, Nyíregyháza. Széc­henyi u. 1. Telefon: 31-19. (1232) Pannónia oldalkocsis motorkerékpár eladó. Érdeklődni: telefon 13-36, reggel 7—16 óráig. Í1223) Spartak 27 000 km-t futott, igényesnek el­adó. Állatorvos, Tisza- eszlár. (1181) Kinőtt gyermek ru­háit, cipőit készpénzért megvásárolja a Bizo­mányi Aruház Vállalat. Nyíregyháza, Széchenyi u. 1. Telefon: 31-19. (1231) EGYÉB Nyíregyháza v. j. Rendőrkapitányság Igaz­gatásrendészeti Alosztá­lyán 2 db talált férfi kerékpár, 1 db férfi ing, 50 Ft pénz, 1 db női kerékpár, 1 db cigaret­ta tárca, 1 db pénztár­ca 83,20 fillérrel és 1 db feladóvevénnyel van, melyeket a jogos tu­lajdonosok kellő igazo­lás ellenében fenti ka­pitányságon átvehetnek. A Mátészalkai Járási Rendőrkapitányságon 1 db talált pénztárca pénzzel együtt, 1 db női kézi táska és 1 db is­kolai tolltartó van, me­lyeket a jogos tulajdo­nosok kellő igazolás el­lenében fenti kapitány­ságon átvehetnek. Hirdessen a Kelet­Magyarország hasábjain ! Nem lesz sondla * uaiára. na nidee-me- !eg dauer,et. napes­tnél MARIKA höley- tedrász garanciával megcsinálja Kiss Ér­tő u. 19. tram, re­ctory 33-08. (53) I Konyíiafelszerelés ! és varrógép, mini tanítási eszközök A tiszaeszlári iskolában is be­vezették a politechnikai oktatást. Néhány hónappal ezelőtt a fiú­kat érte az öröm, akik öt mun­kaasztalt, szerszámos szekrénye­ket, fúrót stb. kaptak. Most már minden fa, fém és papírmunká­hoz szükséges szerszámmal ren­delkeznek. A napokban a lányok kaptak egy teljes konyhafelszere­lést és varrógépet s kedvükre varrhatnak, főzhetnek. Ezek ér­téke összesen meghaladja a har­mincezer forintot. A községi ta­nács is támogatást nyújtott a po­litechnikai képzéshez. Tízezer fo­rint értékben egy helyiséget adott. A szülői munkaközösség két és félezer forint társadalmi munkával járult a helyiség szé­pítéséhez. | An(ó.«uk! Motorosok! Figyelem! A VAS- ÉS FÉMIPARI KTSZ SZERVIZÜZEME ZSDANOV U. 93. SZÁM április 15-én a szervirezásl megkezdi Vállalatokkal a srervirOzásJ'a szerződést köt SZERZŐDÉST KÖT, UGYANOTT AUTÖ ÉS MOTOR JAVÍTÁS. (1230) Autó, motorkerékpár tulajdonosok ! Április 1-töl megyénk területén a KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ SZAVATOSSÁGI BIZTOSÍTÁSI ügyeket ax ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Szabolcs megyei Igazgatósága (Nyíregyháza, Zsdánov utca 10. szám) INTÉZI. Kérjük a gépjármű tulajdonosokat, hogy biztosítási ügyeikkel az Igazgatósághoz forduljanak A szavatossági biztosítást kiegészítő (a jármű tűz- és robbanás káraira, továbbá a VEZETŐ ÉS A CSALÁDTAGOK BALESE­TÉRE ÉRVÉNYES) önkéntes tűz-, és balesetbiztosítási kötvénj'eket. SZÓLÓ MOTORKERÉKPÁROKRA évi 30.— Ft-ért OLDALKOCSIS MOTORKERÉKPÁROKRA évi 40.— Ft-ért SZEMÉLYGÉPKOCSIKRA évi 100.— Ft-ért városi és járási fiókjaink szolgáltatják ki. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ (1*00) Szabolcs megyei Igazgatósága. t^YvwvYvyvvymYYWYvyvyv'irrYyYyv ? Iff a favasz... Jön a nyár.., VÉGIÉ MEG MAR MOST a „SUPER“ hűtőszekrényt ARA: G100,— FORINT OTP HITELLEVÉLRE IS KAPHATÓ. (1216) »»♦♦♦»♦ »»»»»♦« »VW»»*-»»* »*»»»♦»» MOZIK M ÜSORA BÉKE MOZI; Salcmi boszorkányok. Sötétség, babona, szerelem, bosszú .:. Német-francia film. Előadások kezdete: fel 5, fél 7 és fél 9 órakor, ] DÓZSA MOZI: Az ördög szépsége. A Faust-legenda francia film- változata. Fószereposn Michel Simon és Gerald Philipe, Előadások kezdete: 4, 6, 8 úrakou GORKIJ MOZI: Két év után. Magyarul beszélő szovjet film egy megtévedt fiatalemberről. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órákon MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szünnap! RÁDIÓ MŰSOR állandó mCsorszamoki KOSSUTH-RADIOi 4,56: Rákoczt-tnduló. — 3 96: Hí­rek. időjárásjelemes. — 5.03— 1.56-ik: Vidáman — frissen! Zenés műsor, közben: 5.30: Hírek. IdőjirasJeleme«. — 6.00: Falurádió. Utanna: az Állami Faíusziaház es a vidéki színházak műsora. — 6,35: Néhány perc tudo­mány. 6.58- Pontos időjelzés — 7,0(1: Hírek, ldőjarasjelentés. — 7,10: Üj könyvek. — 7,25: A budapesti szín­házik, mozik es hangversenyek mű­sora. — 7,45: Naptar. — 2.59: Pontos időjelzés. — 8 00: Műsorismertetés. — 9,59: időjelzés — 10,00: Hírek, Lap­szemle, Időjárásjelentés. — 11.59: idő­jelzés. — 12,06: Déli harangszo. Hí­rek. Időjárasjeleiués. — 14.53: Időjel­zés. — 15,00: Hírek — le,08: Idöjá- rásjelentés, — 16,59: Időjelzés. — 17,00 Hírek. — 19.50 Jőéjszakát, gye­rekek! — 19.39: Időjelzés. — 20.00: Esti kónlka. Idojárásjclenté. — 21,59: Időjelzés. — 22,00: Hírek. Néhány porc külpolitika, Idöiárásjelenies. 0.30: Himnusz. Utána: Vizjeizöslolgá- laL PETOFÍ-RADIO; 6,00—8.00-ig: Reggeli zene. — Köz­ben: 6,20: Színházak, mozik és tárla­tok műsora. — 6,50: Torna — 8,00: Hírek, Idöjárásjelentcs. — 6,10: Mű­sorzárás — 14.00: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 19,08: Hírek, Időjá- rásjelcntés. — 34,00: Hírek. — 22,00: Hírek. CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 14. KOSSUTH-RADlO: 8.10: Magyar népdalok. 0,55: Édes anyanyelvűnk. 9,00: A dzsidáskapi­tány. Rádiójáték. 10.10: Rádiócgye­tem. 10.40: Dalok. 11.00: Elbeszélés. 11.20: Régi operettekből. 12.10: Köny- nyű dallamok. 13.00: Aranygyapjút Regényrészlet. 13,13: Népi muzsika. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 11,10: Tanemelódiák. 15 10: Zászlónkhoz if­júság. 15,25: A nagy vizsgd. 15.45: A Gyermekrádió műsora. .16,05: N»* pirenden. 16,10: Egy falu — egy nő* ta. 17,15: Zenekari muzsika. 17,13: Ló.» nyok, asszonyok. 18,00: Zenés aián- dékműsor ipirl üzemele dogoróinuk. 18,40: Ifjú Figyelő. 13,00’ Zenei mii- sor. 19.10: A sevillai borbély. Víg­opera. 21,17: I.álluk, hallottuk. 22.49: Könnyűzene.. 23.00: Ady Endre ver­seiből. 23,05: Kamarazene. 0,10: Tánc­zene. PETOFI-RADIÓ, 14,15: Hangverseny , a stúdióban. 15,00: A népművészet mesterei. 15,20: A külföldi sajtó hasábjairól. 15,30: Operarészletek. 16,10; Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.43: Figyeljünk az idöjárásváltozás előjeleire. 17.00: Tánc­zene. 17.40: Nevető falu. 18,10: F.i- dióegyetem. 19.05: Az, Ifjúsági Rád'ó nyelvtanfoyama. 19.15: Dankö nóták. 19.45: A mi házunk. 20,00: Népszerű egyvelegek. 20.40 Falurádió. 21,(15: Tánczene. 21.50: Három lengyel fa­lu tragédiája, a második világháború­ban. 22,00: Zenekari hangverseny. PÉNTEK* ÁPRILIS 15. KOSSUTH-RADIO: fi 10: Operettrészetek. 8,55: A falu érdekében. 9,10: Corelli: Három trió­szonáta. 9,35: Fúvószene. 9,39: A Gyermckrádió műsora. 10,10: Népi muzsika. 11.00: Rádióegyetem. 12,10: Szórakoztató zene. 13,00: Gazdaszem* mel a nagj’világ mezőgazdaságáról. 13.15; Operafinálék. 13.50: Táncdalok* 11.15: A Gyermekrádió műsora. 14 35: Napirenden. 14,40: Kórucok. 15,10: Charles tmbert énekel. 15,30: Üj Hő* tikon Társaság. 16,15: Népi muzsika. 17,15: Szív küldi... 17.50: Rádióiskola. 18.35; Operett részlet ék. 19,15: Gyárt sziréna. 19,50: Bartók zongoraművek. 20,30: Április könnyűzenében. 21,00: van új a Nap alatt. 21.15: Szimfo­nikus zene. 22,50: Meiyé van a Cser* mely utca? 23,00: Könnyűzene. 0,10: Ejl zene. PETÖF1-RADIO. 14.15: Operettegyvelegek. 15,00; Ope* rarészletek. 15,43: Vidéki stúdiónk műsora. 16.00: Könnyűzene. Ifi 80: Kantáta-hangverseny. 17,15: Földalatti Budapest. 17,30: Az Oszlpov-cgyülles mücorából. 17.50: A Safranck-hagya­ték. Rádiójáték. 18,50: Operarészletek. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan­folyama. 19.15: Könnyűzene. 20.40: Falurádió. 21.05: Népdalcsokor. 21.30: A közönség iskolát. 21,50: Tánczene. keletmagvarorszAg A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaboics-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja: a Keletmaevarország Lap* kiadó Vállalat Felelős kiadó: Farkas PaL . Szerkesztősem Nyíregyháza) Sztálin tér 21) Tett 16-70) 16-71, 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza) Zsdánov u. L Tel: 30-00. Kéziratot nem Orrúnk meg, és nem adunk vissza.) Terjeszti a Magvar Posta. ElSflzet- netó a helyi oostahivataloknáJ és kézbesítőknél. ózsöoles-Szatrr.ár tncevel Nyomda­ipart Vállalat Nvtreetházaj Dózsa György u. S) ■*

Next

/
Thumbnails
Contents