Kelet-Magyarország, 1960. április (20. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-09 / 84. szám

A baromfinevelésről és a köztes* termetesről tanácskozott a kölesét Zöld Mező 'lsz pártszervezete a ncítanács nyíregyházi járási elnöksége \ ZT SZOKTAK MONDANI, hogy a fél megoldás csak fél sikci. igv jculcui űzök a Köl­esei kommunisták is, akik a part községi alapSMjrvezeté'ocl átjelentkeztek a tél folyamán alakult Zöld Mező Termelőszö­vetkezetbe. Gondolni való: nem­csak azért tették ezt, hogy le­gyen pártszervezet. Ha csak ez az elhatározás vezérelte volna őket, akkor most nem serény­kednének oly lelkiismeretesen, mint azt teszik. A párttitkárnak választott tanácstitkár-asszony Károly Sándorné idejének nagy részét a tagok között tölti. Nagy- ’ jából ismeri a problémákat, s ha segítségre van szükség, nem szá­mít az áldozatvállalás. Rendsze­resen elbeszélget a melegágyak körül tevénykedő asszonyokkal, fiatalokkal, akik lelkiismeretes munkát végeznek, hisz harminc­hét melegágyban ugyanennyi holdra kivetendő dohánypalán­ták nevelése nem kis gond. W IKEKES VOLT a márciu­^ si taggyűlés is. Amit vál­laltak a kommunisták, azt telje­sítették is. Meglátogatták a brigá­dokat, munkacsapatokat. Kiss László postamester segített a tervkészítésben, a munkaegység- számítás megismertetésében. Szakács Ferenc, a KMP Megyei Igazgatóságának helyi megbí­zottja tanácsot adott a téesz központi majorjához vezető út elkészítéséhez, és irányította is a munkát. Oláh Gyula, az iskola igazgatója vállalta, hogy az is­kola tanulói beültetik nyárfák­kal ennek az útnak a szegélyét.. Elkészült az út, mely ötszáz mé­ter, s ez elsősorban a szövetke­zeti tagokat dicséri. A párt tag­jai, akik ugyan a Zöld Mező Tsz pártszervezetéhez tartoznak, de nem itt dolgoznak, szintén teljesítették feladatukat. Nem megszólás-képpen, mégis azt kell mondanunk, hogy ezek az glv- társak csak fél munkát tudnak végezni az új. szárnyait most bontogató közös családban, hi­szen nem élnek együtt az embe­rekkel, nem töltik velük a napo­kat, s így nem is ismerhetik problémáikat. Pedig erre a leg­nagyobb szükség lenne most. Hi­szen egy pártszervezet csak ak­kor lehet valóban cselekvőképes, irányíthat helyesen, ha jól isme­ri a helyi viszonyokat, s tagjai ott dolgoznak az emberekkel egy sorban. Nyílván ezt nem lehet várni a postamestertől, a tanács- titkártól és a többiektől. Megvan mindegyiknek a saját beosztása, ahol dolgozik. T GY TERMÉSZETESEN AZ, hogy Hernáczki Ferenc el­nök az egyetlen olyan kommu­nista, aki állandóan a szövetke­zetben van: egyedül érzi magát, még a segítség ellenére is! Nem csoda, hiszen nem lehet rendsze­resen összehívni, a kommunistá­kat ha valamilyen dolog előadó­dik. Ahhoz egyeztetni kell, ki mikor ér rá. Ez körülményes, s nehezíti a pártszervezet közvet­len segítő, szervező és ellenőrző munkáját. Erre pedig most len­ne a legnagyobb szükség. Bár igaz: a párttitkár-asszonyt fel­keresik még a tanácsházán is. Legutóbb Kiss János brigádve­zető oanaszkodott neki. „Helyes- e hogy én lettem a brigádveze- tő? Élfogadnak-e az emberek, a falu? Nyugodtan dolgozhatok-e ebben a minőségben?" Tlyen és hasonló kérdésekkel fordult hoz­zá, ami azt mutatja, hogy az új útra tért emberekben az elhatá­rozást állandóan szilárdítani szükséges, s szinte napról-napra meggyőzni arról, hogy helyesen cselekedett. Bíró József állatte­nyésztési brigádvezetőnek az ál­latok elhelyezésével volt .gondja. Ezért kellett a titkár, elv társnő­höz elmenni. De mennyivel könnyebb lenne 'ezt helyben, a szövetkezetben megoldani! Igén- ám, ennek megoldása azonban azt követeli, hogy a Zöld Mező Tsz tagjai közül neveljenék ki tagjelölteket és párttagokat. A téesz-elnök Hernáczki elv társ búcsúzóul, azt mondta nékem: „Ügy érzem, engem azért válasz­tottak elnöknek, hogy legyen kö­zöttük legalább egy kommunis­ta.” Ebből arra is lehet követ­keztetni, hogy a szinte nagyrészt középparásztokból alakult több mint 1300 holdas gazdaságban, ahol közel százhatvan családot számlálnak, szeretnék ha erős, az ügyeket helyesen irányító, az emberek nevelésével törődő pártszervezet alakulna. r 1JGY GONDOLJUK, hogy a ^ feltétele meg is van. Hi­szen nem egy olyan kiválóan dolgozó szövetkezeti paraszt él és munkálkodik a. boldogabb holnapon, mint Kiss Janes, Máté Gyula, Harbula Károly és a többiek, akiket fél évvel ez­előtt talán csak a gazdálkodási viszonyban vallott külön néze­tük választott el a párttól. De ez is megszűnt. Ezek a szövet­kezeti gazdák nem válnak má­ról holnapra öntudatos kommu­nistákká. Szükséges azonban látni, hogy nem „csinálni” kell az ilyen, arra érdemesekből a tagjelölteket,: hanem neveléssel. Helyes lenne, ha a pártszervezet vezetősége céltudatosabban fog­lalkozna azokkal a téesz tagok­kal, akik alkalmasak a tagjelölt­ségre és párttagságra. Időt és módot találni erre elsőrendű kö­telesség. Annál is inkább, mert idestova három hónap múlt el úgy, hogy egyetlen téesz tagot sem vettek fel a pártszevezetbe azok közül, akik valóban tagjai, cselekvő részesei, formálói a szövetkezeti életnek, gazdálko­dásnak. S csak részben lehet el­fogadni a következő nézetet: „Hadd szokják meg áz új hely­zetet”. Hisz éppen az új helyzet megszokásában vár döntő sze­rep a kommunistákra. S itt az ideje, hogy erős pártszervezet szerveződjön a kölesei Zöld Mező Tsz-ben is. Csak így oldják meg teljesen a feladó ,uKat azok az elvtársak, akik segítségére siettek a fiatal szövetkezet­nek. De így lesz teljes a siker is. J ÓL VETTÉK AZ ELSŐ AKADÁLYOKAT a szö­vetkezet tagjai. Akaratban, mun­kakedvben nincs hiány. Közel négyszáz holdon vetnek hibrid kukoricát. Nem volt probléma a csere-vetőmag összeszedéséyel sem. Száz holdas zab táblájuk­ban a napokban fejezik be a ve­tést. S ott, ahol valamikor csak saját szükségletre termeltek a parasztok burgonyát, most a le­szerződött tíz holdon íelül még közel harminc holdat vetnék. A gyümölcsösben elvégezték a per­metezést. Helyesen működnek össze az állami gazdasággal. Azok gépeket, a téesz pedig a metszőbrigádját adta segítségül. S hogy ne legyen probléma az állatok ellátásával sem. több szövetkezet' tag adott a Lesznek takarmányt. A határozatot sért­hetetlennek tartják a szövetke­zet tagjai. Ezért nevel minden 44 hold korai burgonya a Kemecsei IJj Barázda Tsz-ben A 462 hold szántóterülettel rendelkező kemecsei Üj Barázda Tsz tagjai 44 holdon termelnek burgonyát. Ebből 15 hold korai, csíráztatott, amit már el is vetettek. A szövetkezet tagjai-' — a kommunisták javaslatara — csatlakoztak a 100 máisás bur­gonyatermesztési mozgalomhoz. Eddig mindent idejében és jó minőségben elvégeztek, s ez biztosíték tervük valóraváltásához. téesz tag háztáji gazdaságban egy-egy 50—60 kilós sertést a közös-számára. Koca törzset ala­kítanak ki belőle, az alkalmatla­nokat P-edig hízóba fogják és ér­tékesítik. Huszonöt ökröt már le* szerződtek. Ezt is a tagok tart­ják gazdaságukban május else­jéig ... \| IT MUTAT EZ? Azt, hogy a tegnapi középparasz­tok . jól , érzik, magukat a téeszben, s biztos a ta­laj a talpuk alatt. Az Indu­lással járó nehéz munkában sok szövetkezeti tag szerzett érdeme­ket, s becsületesen dolgozik ma is a tavaszi munkákban. Edződ­nek az emberek. Közülük szük­séges kiválogatni a legrátemet- tebbeket. a Jegal ka! masabbakat, akik szilárd tagjai lesznek an­nak a pártszervezetnek, ame­lyik most még gyenge, s friss, c, xét hív és vár sorai közé. Csak, így lesz erős, cselekvőké­pes pártszervezet a kölesei Zöld Mező Tsz-ben. S erre az időt, fáradságot nem szabad sajnál­nia egyetlen . kommunistának sem. Farkas Kálmán A nőtanács nyíregyházi járási elnöksége tegnap kibővített ülé­sen vitatta meg a termelőszövet­kezetek további erősítése érde­kében megoldásra váró feladato­kat. Népszerűsítik az asszonyok között a baromfinevelés jelentő­ségét, a köztes növények terme­lésének előnyeit. Az összejöveteleken értékelték a Nemzetközi Nőnap és április 4. megünneplésének érdekében végzett munkát, s a legjobbakat megdicsérték. A. demecseri nőta­nács 500 résztvevőt látott ven­dégül és 1200 forint értékű zász­Munkábon az ilki szövetkezeti pártcsoport llk termelőszövetkezeti községben negyvenkét kommunista tartozik a pártszervezethez. Harminckettőn a termelőszövetkezet­ben dolgoznak. Négy brigádot alakítottak, négy pártcsoportba osztották be a kommunistákat is munkára. Külön pártcsoportban dolgoznak azok, akik nem vesznek részt a közös tevékenység­ben. Ezeket a kommunistákat ifjú Dávid Miklós pártcsoportve- zető fogja össze, irápyítja s a termelőszövetkezeti pártcsopor- tokkal együtt rendszeresen megbeszélik a közösség előtt álló idő­szerű feladatokat, s ezek végrehajtásához politikai munkával is hozzájárulnak. 4 - egrendülve álltam áz ' udvaron és z JVI néztem, az elvo­J (\ I "N nul° német ka- V fonák nyomában egymásra boruló villanyoszlopokat. A malom és a templomtorony felrobbantására már nem maradt idejük, hisz az ágyúszó, a géppuskaropogás egy­re közelebbről hallatszott. Vég­nélkülinek tűnő autóbusz- és gépkocsikaraván dübörgött a Tisza felé. Egyikben katonák, másikban élelem, légtöbben azonban textil, lábbeli/ vágott- sertés és már rabolt áru volt. Mindenki behúzódott a néme­tek elől. Az oszlopok döngése, a huzalok pengése, a megvadult jószág bögése, a katonák kiabá­lása, a távoli fegyverdörgés csatatérré változtatta Nagyha­lászt. Az eső esett, a sár bokáig ért, fekete fellegeket kergetett 1944-ben a novemberi hideg széli Csatazaj, égiháború, járművek csattogása, hidak felrobbantása, vadászgépek, bombavetők sűrí­tése keveredett a német vezény­szavak közé. A sárral, rossz járművel baj­lódó . németek egyre esakr azt hajtogatták: „zurück". A mene­külő német járműkaraván alig hagyta el a falut, s érte el Miklós herceg volt birodalmát, a kendergyárat, két „Rata” je­lent meg a láthatáron. A rab­lóit áruval megrakott járművek vezetői ész nélkül kerestek bú­vóhelyet, sokuknak azonban hiábavalónak bizonyult a nyár- falevél-álcázás... Az elkeseredésükben d-ühöd- len védekező németek leszámol­tak minden kezükbe került, ka­tonával. Nem kímélték az oroszt, a románt, puskacső elé állítot­ták gyakran a magyart is. Min­denki vigyázott, nehogy az SS- ele kezébe kerüljön. Mint a sa­rokba szorított patkány, megkí­sérelték a lehetetlent: visszaver­ni. megállítani a felszabadítókat. Ez azonban nem. sikerült. A nyomukban lévő román csapa- ' tok vigyáztak, nehogy megtize­deljék őket a nácik fegyverei. Bátran szo~:tottálc a németeket a Tisza Jelé. A falut elhagyó utolsó német után feltűnt az első román ka­tona. A kapuban állva csodál­koztam két végén csú sos sap­kájukon. sáros, gyűrött ruháju­kon. Ki tudja, mióta (vja'okol­tak? Özönlöttek előre az út két ó'clfilán. Motoros Járőr szágul­dott elöl., lövésre tartott gyors­tüzelő fegyverrel, s .vizsgálták: van-e ellenség? Közelebb merészkedtem két román katonához. Az egyik fia­talabb volt, a másik idősebb. Aurél nem sokkal volt idősebb tőlem. Ránevettem. Visszaiieve- tett. Intettem, ő viszonozta. Hív­tam, térjen be hozzánk. Először bizalmatlanul végigmért. majd megindult felémr Bent aztán ösz- szebarátkoztunk. S mikor elérke­zett az este, szüleim gondolkoz­tak: hova fektessék éjszaka a két katonát, mert később érkezett még egy hozzánk. Egy ágyat tudtunk mellőzni, ez megfelelő volt a magasabbiknak. Aurélnak azonban nem tudtunk megfele­lő helyet készíteni. — Aludj velem — mutattam neki. — Veled? — nézeti rám édesapám, de látta, Aurélnak is kedve van hozzá. Így aztán ö is beleegyezett. És másnap gőzölgő reggeli­vel jött vissza, viszonozva ba­rátságomat. Intett, ülje',c mel­lé és egyek. És e pillanattól, ahányszor éleit hozott, mindig megosztotta velem. Én ugyan­ezt tettem, ha asztalhoz ül­tünk. Fia’al volt. vágyott a szülői szeretetve. Szüléimét szüleiként szerette, testvérei­met testvéreiként tisztelte. Kevés fstét töltöttünk együtt, alig értettünk valamit egymás szavaiból s mégis megszerettük egymást. Én az ismeretlen ro­mán katonát, ő a serdülő inast. Tőle tanultam a dalt is: „Ec­tita neagra eu te lubesc" (Fe­kete kislány szeretlek én.) Kezdetben nem tudtam, mit jelentenek a szavak, de tet­szett a dallama s boldogan daloltuk. Jártunk a határba, gyönyörködtünk az erdő, a mező szépségeib-m. Az öröm. a nevetés akkor vált komolyra, ha támadni ké­szültek. Amikor először indult harcba tőlünk, még csak pár napja ismertük egymást. Bú- csúzáskor mégis megcsókolt. Bátor volt, nem félt az ellen­ségtől, a búcsú azonban ki­csalta szeméből a könnyet. Te­kintete messze siklott. Bizo­nyára a Tiszára gondolt és szü- _ lei, szerettei jutottak eszébe. Vártuk: visszajön-e? Sokan jártak a faluból bevetésre a Tiszához, legtöbben vissza is tértek. Vájják azonban, akik ott maradtak. Aggódtunk Molda- vánért, az alacsony, jószí­vű fiatal katonáért, s gyer­meklány húgom játszótársáért, szórakoztatójáért, Jánosért, a derék, pirosarcú, csendes, szűkszavú, a házimunkában is szívesen segítkező katonáért, Péterért, a derék, mindig tré­fálkozó kedvű fiatalemberért. Aurélt azonban mindenkinél jobban vártuk vissza. Különö­sen én. S amikor 1944 novem­ber 8-án elbúcsúzott, megfo­gadtuk: még találkozunk. zóta nem tudok ü róla. Nem tu­fa dóm, átjutott-e ’ a Tiszán, üldöz­tß-e tovább a nácikat. Lehet, hogy megmenekült, visszatért szülőföldjére, szeretteihez. Az emlékül kapott fényképét azonban féltve őrzöm. Szivem­be zártam az egyszerű román katonát. aki értünk fogo't fegyvert, szabadságainkért vál­lalt 'áldozatot. Ha életben ma­radt, bizonyára folytatja tanul­mányait, s ma mérnökként, vagy orvosként dolgozik egy román városban, vaoy faluban. Emlékét megőrzőm és ma, hogy kegyelettel adózunk a vá­rosunkban szabadságunkért el­esett román hősök tiszteleté­re készült emlékműnél, szeret­ném mégegyszer magamhoz ölelni d'-áqa barátomat, Pahun- cu Aurélt. Talán egyszer sikerül Nagy Tibor 2 FRISS ERŐKET VÁR lot ajándékozott az úttörőknek.. ! Az április 4-i ünnepség megren- | dezésében — többek között — különösen jó munkát végeztek a gávai asszonyok. Kézimunka- kiállítást rendeztek az új párt­házban. amit ezerkétszázan -te- ' kintettek. meg. Hasonló kiállítást rendeztek Űjfehértón is, Kovács Jánosné, a nőtanács járási elnöke azzal zárta be az összejövetelt, hogy az elnökség tagjai segítsenek a községi nő­tanácsok munkájában, hogy azok minél jobban hozzájáruljanak a közös gazdaságok erősítéséhez.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents