Kelet-Magyarország, 1960. április (20. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-08 / 83. szám
ISMÉT HÚZ A GÉP A feljövő unit éppen bontogatta sugarait. Teleszívta tüdejét a föld szagától terhelt friss koratavaszi levegővel. Szinte megborzongott belé. Tekintetét körülhordozta a végtelennek tűnő határon. Távolban egy fasoron megakadt a szeme. Ott, abban az irányban van a háza. Vajon felesége, gyermekei mit csinálnak most? De mi ez? A G—35-ös makacsul ráz, dübörög. Az eke jól jár. Szépen fordulnak egymásra a gép után kígyózó fekete barázdák. Ha dombra megy fel egy gép. természetesen lassul és zúgása is elváltozik, ám Bodor Sándor masinája ezen a reggelen nemcsak dombra felhaladtában lassított, hanem a vízszintes, sík talajon is. Zúgott az, még nagyon is erőlködött, de az ereje csökkent. Nem volt a télen „főjavítva”, csak folyó javítást végeztek rajta. Négy napig húzott szépen, nem veit vele semmi baj. Most azonban... — Hej a nemjóját neki! Délig megállt vagy kétszer. Nézegette, kerülgette, kereste a hibát. De nem találta. Megzsírozta, megtisztította. Hol az egyik alkatrészhez, hol a másikhoz babrált, aztán újra elindult. Ment is az, csak nem úgy, mint máskor. Aggodalmak gyötörték: mi lesz. ha komoly baja történt? Odalesz az elsőség. Mit mondanak a munlca- társak, az elvtársak? Szinte hallotta a csipkelődő megjegyzéseket: Lám, a kétszeres sztahanovista, a kiváló dolgozó, aki az elsőséggel tavaly ötnapos csehszlovákiai utazást is nyert a 235 százalékos teljesítésért... Prága, utazások, most minden eszébe jutott. ■— Mit gondolsz, mi lehet a baja? — kérdezte társától, a jóbarát Mátyási Banditól. Mit mondjon ? Azt, hogy nem tudja? Vagy vaktában találgasson? így hát Mátyás csak a vállát vonogatta. Keresték tovább a hibát. Minden csavart, vezetéket, alkatrészt megvizsgáltak. Már indulni akart, amikor motorzúgást hallott. A kövesút felé nézett. Egy motoros fordult be a dűlőútra. porfelhőt hagyva maga után. Feléjük közeledett. — Vajon ki lehet? — Biztosan Sanyi — szólt a fiatalabbik traktoros. Tényleg az. Kórik Sándor körzeti szerelő érkezett hozzájuk. — Éppen jókor jöttél — fogadta Bodor Sándor, s indult a „beteg’’ masinához. — Nem húz — szólt mogorván és felkapaszkodott a nyeregbe. Óvatosan indított. A gép engedelmeskedett, de csak kényszeredetten cammogott. — Látod? — fordult a szerelőhöz Bodor —, lassabban megy. Nem húz jól — mondta, s meghúzta a szabályozó zsinórt, mivel kiértek a fasorhoz. — A gyűrűkkel van baj — szólt a szerelő. — Az ám, a dugattyúgyűrűk! — csillant fel Bodor szeme. Nekifogtak újra, könyökig olajoson dolgoztak a gép „gyomrában ’. Elmúlt dél, de Bádorék nem éreztek éhséget. Még három órakor is javítottak. Samu András felvétele. — Csak sikerülne — morfondírozott a gépvezetö. Ezer- egyszáz hold vár szántásra a tiszalöki Kossuth Tsz-ben, ahová segíteni küldték őket. Náluk, Vasváriban, az Üj Időben kései kapások alá tár szántásra néhány hold. Azzal még ráérnek. Itt azonban, ahol most dolgoznak, kár minden percért. Igyekeztek is. Dolgozott éjjel, szántott hajnalban, nyeregben ült késő estig. Váltá_ társa, Magyar Árpád tsz-tag is követte példáját. — Látod? — mulatott egy kivett alkatrészre a szerelő. — Itt van a hiba! — Néhány perc múlva helyére került a Vasváriból hozott új gyűrű. Bodor mosolygott. — Meglesz! A szerelő ránézett. — Micsoda? — A kéisxáx hold Május l-re. Érted? Ha a gyűrűcsere után ismét húz majd a gép, itt is idejében elvethetnek. Mint aki biztos a dolgában, jókedvűen készülődött, megerősítette a boronát tartó rúd kötelét. Nehéz pillanatok- Közben eszébe jutott a „Berva”, amit most készül megtenni, hogy ne kelljen a rossz, elhagyott bódéban, szurok] ekele pokróc alatt aludni A Bervával úgy járhat, mint a madár. Gyorsan hazaröppen s minden nap főtt ételt, meleg levest ehet. Mert azt nagyon szereti. Ha otthon van, mindig levest is főz az asszony. Sanyi fiát ölébe veszi ilyenJcor és mesél neki a G— 35-ösről; mert 6 is gépész akar lenni. De csak úgy lesz „Berva”, ha megjavul a traktor. Keres majd háromezret is havonta, ha szánthat kedvére. Egyelőre azonban... — Kész! — csattant estére a sierelő hangja. Melegítőlámpa került elő, sistergő, forró lángjától hamarosan izzott a gyújtófej. Bodor megforgatta a lendkereket. Nem indult. Ismét megforgatta. Végre „köhintett” a gép, majd „beugrott”. A traktoros a nyeregbe ült. Beállította a sebességváltót, kuplungolt, gázt adott és elindult a masina. A szerelő és Bandi is ott mentek a géppel. Bodor azonban nem látta őket. Csak a gépet nézte, hallgatta Az egyenletesen zúgott, haladt a barázdában. — Húz! — kiáltott örömmel Bodor, s a tizenkét éve gépen ülő szántó-vető traktoros le sem szállt masinájáról, amíg váltótársa meg nem érkezett. — Pihenj! — vezényelt Árpád tréfásan s Bodor Sándor, a Tiszavasvári Gépállomás kojnmunista traktorosa elindult a hálókocsi felé. Útközben vissza-visszanézett. Ahogy távolodott, egyre halkabban, egyre messzebbről hallatszott a zúgás. Csak a traktorlámpa fénye világított messzire... Nagy Tibor A szövetkezet barátja Szalontai Pista bácsi (középen) hasznos segítője a vállaji szövetkezetnek. Délelőtt az iskolában neveli, tanítja a gyermekeket, délutánja a szövetkezeté. Felesége a tagok között dolgozik, így a segítség szaporítja munkaegységét is. Ügy ismerik Pista bácsit, mint aki mindenütt tud segíteni, nem „fázik" a munkától. Különösen a könyvelésben veszik sok hasznát Szalontai Istvánnak. A képen: Szabadi Jánossal és Gyopár Ferenccel éppen a fogatok munkájának ésszerű beosztásáról beszélnek. Tíz nap alatt háromezer holdon végeztek vetést a gépállomások A gépállomások megyei igazgatóságának legutóbbi értékelése szerint a termelőszövetkezeti földeken mindenütt teljes ütemben végzik a vetést a traktorosok. A legutóbb értékelt dekádban a tizenhat gépállomás körzetében háromezer holdon végeztek gépi vetést. Természetesen ez a szám nem fejezi ki azt a lendületet, amely termelőszövetkezeteinkben ezekben a napokban megnyívá- nul: a gépállomások segítségének igénybevételé nélkül is több tízezer holdra tehető az eddig elvégzett tavaszi vetés. A gépállomások közül a homokos területű körzetben lévők kezdtek előbb, de felzárkóztak a nehéz talajon dolgozók is. A Tiszavasvári Gépállomás traktorosai tíz nap alatt ötszáz holdon tették földbe a magot. Szép eredmények vannak a csaholci, nyírtelki, mátészalkai körzetben is. JHóJőlqóq a szabadjai/ 15 év alkotásaiból A XII-cs számú általános iskola Nyíregyházán. Hammel József felvétele. ígéretes. szép tavaszt lélegzik * a határ, s aki kint jár a mezőkön, a földeken, a fényéstör- zsű fák közti dűlőútakon, friss- füvű, árokpartok mentén, amelyeken ott ringanak a korán nyitó fűzek halványzöld-leveles, barkás ágai, annak a szíve-lelke megtelik a kikelet gyönyörűségével. Hajnalonként már hangosan csi- vitelnek a madarak, a napocska is jókor keltegéti, - csalogatja sugaraival a pattanásig dúzzadt rügyeket. A közénkröppent tavaszról a Hazafias Népfront megyei bizottsága legutóbbi ülésén felszólaló parasztasszonyok jutottak eszembe. Nem, ezek a felszólalások semmiképpen, nem voltak, rideg, hivatalos ■ beszédek — az ő szavaikat éppen úgy nem dísztele- nítették frázisok, mint ahogy frázis nélküli a számét nyítogató, ébredő és melegedő tavaszi határ! Nem is olyan parasztasszonyokról, nőkről Van szó, akik ezerszámra kerültek a szabadság esztendeiben iskolákra, tanfolyamokra, s most kiművelten igazgatják az életet különböző posztokon. Olyan asszonyokról, akik a szabadság és demokrácia otthoni, falusi légkörében éltek és nőttek, ott élnek ma is. Itt van például Simon néni Nyírmeggyesről. Nem akarom' megsérteni, de gondolom, hogy ha az éveit számláljuk, maga mögött hagy már egy fél évszázadot; nehezen ir, nehezen olvas. Ö a községi népfront elnöke. De hallanád, ahogy Simönné felszólal! Milyen fiatalosan,mennyi energiával! A írói beszélt,. hogy közsé-*-*■ .günkben, az új termelőszövetkezeti községben jelentős mértékben kívánják növelni a burgonya, és kukorica Vetésterületét, mert megértették, hogy .Szabolcs- Szatmáriéi ezt várja az ország. Azám, de nincs elég vetőmagja az új közösségnek. Mit tegyenek" — Hát azt tettük-'elvtársak — mondta Simon néni, aki már egy évtizede termelőszövetkezet; tag — hogy mi, régi csoporttagok megbeszéltük, hogy saját készletünkből adunk el a szövetkezetnek, s majd visszakapjuk osztáskor. Szóval példát mutattunk. Ezt ma reggel tettük közhírré a faluban, s most nagyón kíváncsi vagyok, hogy a rríái napon mi lett az eredmény. Este a vonattól egyenest az irodába megyek... Még jól emlékszem Simon néni tíz évvel ezelőtti felszólalásaira, akkori beszédtémájára. Leginkább arról beszélt, hogy sok gyermeke van, így a család, úgy a család — egyszóval a saját gondja volt a középpont. Most nem beszélt a személyéről, mégis sokkal többet mondott -el maga- magáról: a hajdani agyonkínzott parasztasszonyról, akinek kiegyenesedett a gerince, aki közösségben nőtt emberré, akinek gondja és öröme egy a közösség gondjával és örömével. Biztosan fáj már a lába, s a hosszú nyíregyházi út után jól esne lefeküdni, megpihenni, de neki ilyen eszébe sem jut: siet a szövetkezet irodájába, hogy megtudja, mennyi vetőmag jött össze, s aztán tanácskozzon talán késő éjszakáig, hogy másnap mi legyen a teendő. £i elszólalt egy másik parasztasszony is. Nagy Gáborne, Szatmárcseke termelőszövetkezeti község égjük egyszerű tagja. Lehet, hogy valamivel fiatalabb, mint Simon néni. Először pattogva kifogásolta, hogy a helybeli férfi vezetők nem nézik sokba az asz- szonyokat. A faluban 1000 nő él, ha nem több — mondta — ennek ellenére 42 tanácstag közül csan kettő asszony, 21 szövetkezeti vezető között csak egy a nő. Sok lerfi még mindig azt tartja Szatmárcsekén, hogy az asszonynak a fakanál mellett a helye. A felszólalás további részében azt kontrázta, hogy ez nem igaz! Nem igaz, hogy a nők kisebbek, mint a férfiak! Nem közvetlen érvekkel cáfolta, hanem azzal, hogy beszélni kezdett az ottani tavaszi problémákról. Ilyeneket mondott: Szüksége van a községnek egy' jó szakemberre, mert a négyezer holdhoz nem elég 8—10 holdas tapasztalat. Beszélni kell a tagsággal, hogy a trágyát necsak a háztájira hordja, hogy már majd megfullad a föld, hanem a közös szántóra főleg. Már most alakítsák ki a premizálás rendszerét, hogy jobban menjen a munka, igazságosabb legyen a részesedés, becsületet kapjanak a jó munkások. Sürgősen összehívják az asz- szonyokat és megbeszélik velük a köztesbab elvetését. Szigorúan meg kell tiltani, hogy a magánházakban pálinkaárusítás follyék, mert ez csak rontja a munkaerkölcsöt. Hozzanak a faluba olyan filmeket, amelyek a falusi közösségi életre nevelik az embereket... I öbb példát nem is említek. A Milyen szabadon, milyen nagyranőtt öntudattal beszélnek ezek a parasztasszonyok, milyen okosan és világosan ostorozzák a hibákat, milyen bölcsen látták megyét, országot átfogó szemmel a feladatokat. Pedig milyen mélyről indulttak el: az asszonyokat, nőket alázó, taposó, pofozó, ezerszer meggyalázó múltból nőtten ki, s most nagyokat lélegzenek a tavasz éltető levegőjéből. Külsejükön letagadhatatlanul látszik a múlt, a régi ráncokat, barázdákat nem tudta eltüntetni a demokrácia kozmetikája sem, de a szemük tisztafényű, bizakodó és örvendező, az arcukon pedig mintha a szabadság mosolyogna. Soltész István. %
