Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1960-03-16 / 64. szám
204 kiváló dolgoxó a íoJclművesszö vetkezetek ben r Újabb felajánlások a felszabadulás évfordulójára Az elmúlt években a kongresz- szusl verseny során nagyszerű eredményeket értek el a szövetkezetek. Felajánlották, hogy 3 millió 962 ezer forinttal teljesítik túl tervüket, illetve ennyi megtakarítást érnek el egész évben. Ezt a felajánlást 195 százalékra teljesítették az fmsz-ek és a kongresszus tiszteletére 7 millió 750 ezer forinttal teljesítették túl tervüket. A kongresszusi versenyben a legjobb eredményt a nyírbátori, tiszavasvári, fehérgyarmati, a nyírteleki, nagyvarsányi, encsen- csi és nyfrlugosi fmsz-ek érték el. Valamennyien jóval 100 százalékon felül teljesítették tervüket ‘ és a mozgalmi munkában is élenjártak. A MÉSZÖV Igazgatósága és a KPVDSZ megyei bizottsága a versenyben elért kiváló eredményéért a vándorzászlót és az azzal járó 2500 forint jutalmat a Porcsalma és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnek ítélte oda. Ugyancsak az elsők között említendők meg a Nyíregyháza és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet, a tuzséri és a raka- mazi szövetkezetek is, akik nagyszerű eredményeikért mélMegindulí a burgonya felvásárlása A tavaszi nap szántás-vetésredenkitől átveszik a tsz részére bíztatja a termelőszövetkezeteket és egyéni gazdákat. A legtöbben már számba vették, miből menynyit vetnek,, a vetőmagvat megtartják, a felesleget pedig eladják. Így vannak a burgonyával is. Igaz, vannak még tsz-községek, ahol nehezen tudják eldönteni, mennyi vetőmagra van szükségük, de a héten már túllesznek ezen. Többek közt vasárnap szövetkezeti gyűlésre jöttek össze a falu dolgozói Ilken. A határozat- képes gyűléshez kevesen voltak, el kellett halasztamük. ígv ..átalakították” rögtönzött tsz gyűléssé. Megbeszélték: a héten minKét szövetkezeti asszony kitüntetésben részesüli A Nemzetközi Nőnap alkalmából a SZÖVOSZ Igazgatósága megyénkből két szövetkezeti tagot — Papp Báláné tiszavasvári téesz-tagot és Sárközi József né mátészalkai lakost — tüntette ki „Kiváló Földművesszövetkezeti dolgozó” oklevéllel és jelvénnyel. Mind a két szövetkezeti tag esztendők óta tevékenykedik a mozgalomban és személyes példamutatásukkal hozzájárulnak azok feladatainak megoldásához. Sőt, mint a megyei választmány tagjai, számos ellenőrzést végeznek a más szövetkezeteknél is. Rajtuk kívül a SZÖVOSZ Igazgatósága még száz lányt és asszonyt tüntetett ki oklevéllel a mozgalomban végzett munkájuk elismeréseként. Tisztelt Közgyűlés! A szövetkezeti gyűlések általában népesek. A tagokat érdekli szövetkezetük múlt évi eredménye és az 1960. esztendei terv. Fényeslitkén az iskola folyosójára Is jutott az érdeklődőkből. Főleg azért, mert a tagság számához kicsinek bizonyult már évek óta a kisterem, mégsem tartanak több tagértekezletet. Többek közt A. Széles Károlyt elsősorban az érdekelte, hogy a vezetőség hogyan tűrte a múlt év ősze óta az év februárjáig Lip- pai felvásárló önkényeskedéseit. Széles bácsi felszólalt a gyűlésen és elmondta: harminc láda almájából húsz százalékot akart levonni. Nyolcvannyolc forintot meg utólag csikart ki a felvásárlótól, mert az tévesen számolt. A felszólalók többségével együtt örült a felvásárló leváltásának, s csak azt sérelmezte, miért húzódott a dolog ilyen sokáig? A gyűlésen rájöttek a tagok, hogy ebben a főkönyvelő a ludas, mert az igazgatóság többszöri utasítására sem hívta össze a vezetőségi ülést. Az ügyvezető nem tartózkodott odahaza. Tehát a tagság nemcsak érti a szövetkezet problémáit, hanem meg is követeli dolgozói- tói a becsületes helytállást. A szövetkezeti mozgalom tekintélye jelentősen nőtt Leveleken. Az okát igen helyesen, Maczali Péter mondta el a tagértekezleten. Felszólalásában többek közt kifejtette, ma már jó a község áruellátása. E mellett a szövetkezet biztosítja a jövedelmező gazdálkodást is. Az 1959. évi tisztanyereségből telik a visszatérítésre és a tagság kezdi becsben tartani szövetkezetét. Többen most bosz- szankodnak, hogy .miért nem hittek a szövetkezet sikeres gazdálkodásában, és miért nem vitték rendszeresen a vásárlási könyvüket. Azonban sérelmezte — a csillagfürt termelők egészével együtt — hogy az elmúlt évről fentmaradt tartozást be kell fizeniük és nem az idei termelésből vonják le. Válaszunk röviden az, hogy a szövetkezeteknek ninos lehetőségük a további meghitelezésre. így is tetemes kamatot fizettek ki a termelők miatt. Megjnialmaziák a járási kereskedelmi felügyelőket A MÉSZÖV Igazgatósága az elmúlt évben a jobb áruellátás, a költségek minimálisra való csökkentése és a boltok korszerűsítése terén megyei versenyt hirdetett meg a FJK kereskedelmi felügyelők részére. A versenyt a megyei kereskedelmi értekezleten értékelték és az eredmények felmérése után az alábbi sorrend alakult ki: Első lett a csengeri járás kereskedelmi felügyelője, Meggyesi Bála 600 forint, utána következett a nyíregyházi, Nyitrai István 500 forint, míg a fehérgyarmati felügyelő, Balku János 400 forint, negyedik és ötödik helyen a vásárcsnaményi és a nyírbátori kereskedelmi felügyelők osztoztak, 300, illetve 200 forint jutalommal. szükséges vetőburgonyát, s a felesleget átadhatják a szövetkezet- nek. Vita nélkül megegyeztek aa csszeszedésben. Az ilkieknek kellene a pénz. A szövetkezetnek szívesen eladják krumplijukat, ami az őszről visz- szamaradt. Ófehértón már a múlt héten megindult a burgonya felvásárlása. Bár naponként csak egy vágónál raknak meg, de remény van rá, hogy ez növekedni fog. Például Lelik Béla, egyéni dolgozó paraszt öten mázsa étkezési krumpli beszállításához kért zsákot a szövetkezettől. S azóta a burgonyája a városi dolgozók asztalára került. A szövetkezeti szervek e negyedévben közel hatszáz vagon burgonyát vettek át. Többet is képesek lennének felvásárolni, hiszen nemcsak az ellátással kel) törődniük, hanem az átvett burgonyából kiválogatják a vetőmagot és eljuttatják oda, ahol szükség van rá. Hiszen csak a megyénkben több mint kilencezer holdat kell elvetni, s a tsz-ek holdanként! száz mázsás terméshozamának eléréséhez megfelelő vetőmagra van szükség. A fényeslitkei szövetkezetnél nem sok becsülete van a könyvterjesztésnek Jelentkezés a Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára A Debreceni Mezőgazdasági Akadémia nappali tagozatára jelentkezhetnek most érettségiző középiskolai tanulók, vagy régebben érettségizettek, továbbá középiskolák esti vagy levelező tagozatain ez évben érettségizők. Korhatár 17—30 év. A középiskolások és az t957— 58 és 1958—59 tanévben végzettek április hó 10-ig, a jelenlegi, illetve a volt középiskolájuk igazgatójához küldhetik be jelentkezésüket. Az ennél régebben végzettek az akadémia igazgatóságánál jelentkezhetnek. (Debrecen, II. Böszörményi út 104.) Az érdeklődőket a jelentkezéshez szükséges nyomtatvánnyal a középiskola látja el, de jelentkezési ívet bárkinek küld és tájékoztatást ad az akadémia igazgatósága is. Debreceni Mezőgazdasági Akadémia Igazgatósága A kisvárdai könyvesbolt üvegajtóján középkorú, fejkendős asszony kukucskál bel. Talán csak azért hogy meggyőződjön arról, van-e valaki az üzletben. Mert a következő pillanatban már a kezét a kilincsre is teszi és ránk köszön. — Megjöttek már az „Arany- könyvtár”-sorozat példányai? — érdeklődik. Mezőladányba való vagyok — teszi hozzá magya- rázóan. — Tegnap adtuk, fel — válaszol Katrinyák Tibor, a bolt vezetője. — Ugye Tilcsik Mi- hálynéhoz van szerencsém? — Ahhoz kérem — hagyja rá és látszjk rajta, jól esik neki a felismerés. A bizalom megnyugtatja és kétkedés nélkül megy el. Beszélgetni szeretnék az üzletvezetővel és két munkatársával a könyvvásárlásról. Azonban újból nyílik az ajtó. Idős néni és mások kerülnek beljebb. Az előbbi téesz alapszabályt és munkaegységkönyet kér. Felvidul az arca, mikor megkapja. — Attól féltem, — jegyzi meg félénken — hogy nem tudok hozzájutni. A zsebkendőjéből kibogozza a pénzt és fizet. Többen a mezőgazdasági szakkönyvek közt keresgélnek. Csó- válgatják a fejüket, mert nem valami sok van belőle. Csaknem üresek a polcok. Azért egy szikár barna asszonynak sikerül összeszedni vagy négy darabot, s úgy szorítja a kezével, mintha valaki el akarná tőle venni. A legfelső könyv címlapját elolvasom. A baromfitenyésztésről, szól. Emelkedik a könyv-forgalom Katrinyák Tibor munkatársaira bízza a vásárlókat, hogy néhány szót válthassunk- Örömmel újságolja: a múlt évi forgalmuk 34 százalékkal emelkedett az 1958. évihez képest. Ez év februárjában meg tizenöt és félezer forinttal több értékű könyvet adtak el, mint a múlt esztendő e hónapjában, örvendetesen tovább emelkedik a forgalom. Ez két fő jelenségre mutat rá. Elsősorban arra, hogy állandóan növekszik a dolgozóknak a könyv iránti kereslete, s másodszor: a bolt önkiszolgáló rendszerre való átalakításával közelebb vitték a könyvbarátokhoz a könyveket. Azok keresgélés közben belelapoznak egy-egy érdekes könyvbe, és bár nem azt szándékozták megvenni, mégis a kezükben marad. Tehát mind ritkább vásárlás nélkül távozó. Magam is ezt tapasztalom, ahogy félszemmel figyelem a többségében női vásárlókat. S ez szintén érdekes és jó jelenség. — Őszintén szólva — riasz' fel nézelődésemből az üzletvezető — sokkal többre mennénk, ha a földművesszövetkezetek könyveladással megbízott bolti dolgozói lelkesebb szószólók lennének. Szégyenlem, de meg kell mondani, hogy a tíz százalékát sem adják el annak, amit a könyvbizományosok.. A legjobban Plaschil László, a mándokl boltvezető törődik a könyveladással. Külön vitrint készíttetett, hogy a vevők elé rakhassa a könyveket és kínálja azokat. Időközönként három-négyszáz forintot fizet be a könyv-eladásból. Bánt engemet is ez a nemtörődömség. S mivel utam Fényes- litkére vezet, megígérem: szóvá- teszem. Valóban az a kép fogad, amit a könyvesbolt vezetője elmondott. Az üzletben oly messze vannak a könyvek a vevőktől, mint Makó Jeruzsálemtől. S amj még szomorúbb, Orha János boltkezelő csak szeretne könyvet eladni, de nem sokat tesz érte. Az sem jutott eszébe, hogy este a községben gyűlést tartanak és elvigyen néhány értékesebb, a dolgozókat érdeklő könyvet. Pedig & másfél óra késéssel megkezdett gyűlésen lett volna idő az ajánlgatásra. A tudás hatalom — tartja egy régi megállapítás. S ez igaz is. S akkor lesz hatalma a mi falusi dolgozóinknak a föld és az időjárás fölött, ha műveltebbek, a mezőgazdaság szakmai kérdéseiben jártasabbak lesznek. Viszont ehhez az is szükséges, hogy a szövetkezetek szószólóivá váljanak a könyveladásnak. A visszaküldött csőm ng A mezőgazdasági könyvek polcán már az előbb szemembe tűnt egy kibontatlan csomag. — Hát ezt kiküldte vissza? — A fényeslitkei szövetkezet ügyvezetője — válaszolja. A könyvhónapra küldtük ki a mintegy nyolcszázötven forint értékű csomagot, hogy házról-házra járva adják el. Nem fogadták el. Pedig értékes mezőgazdasági, szépirodalmi, egészségügyi és más könyveket csomagoltunk össze! A falu társadalmi könyvbizományosa havonként több, mint öt- hatazáz forint értékű könyvet ad el, s a szövetkezet egy fél esztendőben sem többet. Például most tartják a szövetkezeti gyűléseket és ott is kínálhatnák a könyveket. Antik ezüsttárgyak gazdag választékban kaphatók az ÓRA ÉS ÉKSZER BOLTOKBAN. s (718) Ebben a nyíregyházi jár át, földművesszövetkezetei és dolgozói járnak az élen, akik 193 000 forint tervtúlteljesítést ajánlottak fel az első félévre. Ez a felajánlás nemcsak a szövetkezetek és azok dolgozóinak jó mun- | Icáját dicséri, .hanem a járási központ dolgozóiét ■ is, akik fá- radhatatlanok voltak a felvilágosító munkában, a magyarázatban és mindenütt segítettek, ahol kellett. Konkrétan, az áruforgalmi tervhez mérve vállaltak tervtúlteljesítést és az elmúlt évi eredményeik alapján mtó den reményük megvan arra, hogy teljesíteni is fogják vállalásaikat. tán tartalak számot a dicséret re, az elismerésre. A járási központok között a legjobb eredményt a Nyírbátori Járási Központ dolgozói érték el, akik egész évben rendszeresei segítették a szövetkezeteket, fi gyelemmel kísérték gazdaság '--"^"'^ny^ket és mozgalmi mun kájukat. is a legjobban végez ték — ezért méltán érdemeltél meg a MÉSZÖV igazgatósága é' a KPVDS? megyei bizottság: kongresszusi zászló lát A szövetkezeti tagok is ugyan csak kiteltek magi’'-'*"4 cz időszakban. Az alkalmazottal közül -- akik egyéni mvnknfel ajánlásokat tettek — 2(W-en kaptak a kongresszusi versertv során kiváló dolgozó oklevelet éi jelvényt Ezek közül 39 dolgozc tulajdonosa a kiváló dolgozó jelvénynek. amit egy évi kiválc munka során érdemeltek ki. Ezévben sem akarnak elmaradni a földmű vessző vetkezetek dolgozói az elmúlt évi eredmények mögött. Már most majdnem minden szövetkezet megtette féléves felajánlását, ami közel 700 000 forintos tervtúlteljesítést és költségmegtakarítást jelent szövetkezeteinknél. 5