Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-16 / 64. szám

Mai számunkból lei 1 <1 ni ű v c ssieö * c I k c #e t (Melléklet a 4—5 oldalon.) Felsúg « motor (Riport a 2. oldalon.) Jelentés a nyíregyházi üzemekből (3. oldal.) XVII, ÉVFOLYAM, 64. SZÁM Ára 50 fillér I960. MÁRCIUS 16, SZERDA Megnyílt a kelet-nyugati leszerelési értekezlet Genf, (MTI): Nyugati hírügy­nökségek jelentik gyorshírben, hogy kedden délután néhány perccel három óra után Genfben, a Nemzetek Palotájában megnyílt a kelet-nyugati leszerelési érte­kezlet; Mint ismeretes, az értekezleten a szocialista tábor képviseletében a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és Bul- gária, a nyugati hatalmak képvi­seletében pedig az Egyesült Álla­mok, Nagy-Britannia, Franciaor­szág, Kanada és Olaszország kül­döttsége vesz részt. Az ülést ünnepélyes külsőségek közt Protitch, az ENSZ főtitkár- helyettese nyitotta meg, majd fel­olvasta Hammarskjöld főtitkár­nak a leszerelési értekezlethez in­tézett üzenetét. Hammarskjöld üzenetében rá­mutatott a leszerelés kérdésének elsőrendű fontosságára és hang­súlyozta, hogy feltétlenül kölcsö­nös bizalom szükséges az első eredmények eléréséhez. A világ reménykedve tekint az értekez­letre, amelynek résztvevői minden bizonnyal tudatában vannak nagy felelősségüknek — hangoztatta a főtitkár, majd sok sikert kívánt az értekezlet munkájához. Ezután Padilla Nervo, az ENSZ Leszerelési Bizottságának elnöke mondott rövid beszédet. Az üdvözlő beszédek elhang­zása után az értekezlet meg­kezdte munkáját. Hruscsov üzenetet intézett a leszerelési értekezlethez Párizs. (MTI): Megkezdődtek a társulások Hruscsov francia- országi látogatása újabb program­jának megállapítására. A szovjet kormányfő vidéki körútja meg­rövidül. Az első hírek szerint Nancy és Reims esik ki az erede­tileg megállapított programból, azonkívül pedig a vidéki program­pontok túlzsúfoltságán is enyhíte­nek. A szovjet kormányfőnek így egy-egy helyen hosszabb idő áll majd rendelkezésére s módjá­ban áll majd több kapcsolatot te­remtenie a francia vidék népével. A szovjet kormányfő az IL-18 fedélzetén március 23-án délelőtt 11 órakor érkezik Orly repülőte­rére. Parancsoló szükségszerűség, hogy a bonni militarista körök bűnös terveit megismerje az egész világ a Neues Deutsehlnn«) Genf, (MTI): Mint már jelen tettük, kedden délután Genfben megnyílt a kelet-nyugati leszere lési értekezlet. Nyugati hírügynökségek szerint az ünnepélyes megnyitás után el­sőnek Jiri Hősek, a csehszlovák küldöttség vezetője szólalt fel. Rámutatott, hogy az értekezlet feladata az általános és teljes le­szerelés megvalósítása és hang­súlyozta: a legjobb alap e feladat meg­valósításához az a- javaslat, amelyet Hruscsov szovjet mi­niszterelnök tavaly szeptem­berben az ENSZ közgyűlésén beterjesztett. Zorin külügyminiszterhelyettes, a szovjet küldöttség vezetője fel­olvasta Hruscsov miniszterelnök­nek a leszerelési értekezlethez in­tézett üzenetét. A szovjet kormányfő üzeneté­ben tolmácsolja azt a mélységes meggyőződését, hogy „már nincs messze az a nap, amikor valóra válik az emberiség évszázados álma, amikor a világ fegyverek és háborúk nélkül fog élni.” Hruscsov a népek javára vég­zett sikeres és gyümölcsöző mun­kát kívánt az értekezletnek és közölte, hogy a szovjet kormány utasította az értekezleten résztvevő kép­viselőit, minden eszközzel moz­dítsák elő a tízes bizottság eredményes munkáját és töre­kedjenek az általános és tel­jes leszerelésről szóló szerző­dé« mielőbbi kidolgozására. A Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke üzenetében azt a reményét fejezte ki, hogy . a többi résztvevő is hozzájárul az általá­nos és teljes leszerelés problé­májának gyakorlati megoldásához. Hangsúlyozta, hogy a szovjet kor­mány „kész figyelmesen megvizs­gálni az e cél elérésére irányuló összes javaslatokat”, Zorin felszólalásában foglalko­zott a nyugati hatalmak leszere­lési tervével és rámutatott, hogy az nem tartalmaz tényleges rend­szabályokat az általános és tel­jes leszerelés végrehajtására. Hangsúlyozta, hogy a nyugati leszerelési terv nem gyakor­latias és javasolta, az értekez­let foglalkozzék a szovjet kor­mány leszerelési tervével. Felszólalt a megnyitó ülésen Naszkowski külügyminiszterhe- lyettes, a lengyel, Mezinescu kül­ügyminiszterhelyettes, a román és Ratarabanov külügyminiszterhe­lyettes, a bolgár küldöttség veze­tője. Mindhárman sürgették a le­szerelés mielőbbi megvalósítását és hangsúlyozták, hogy a legmeg­felelőbb alap a Szovjetunió kor­mányának általános és teljes le­szerelési javaslata. — ir|a Berlin. (MTI): Még nincs hét hete, hogy Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első tit­kára Adenauer kancellárhoz in­tézett levelében leleplezte a nyu­gatnémet militaristáknak a Né­met Demokratikus Köztársaság és más kelet-európai országok le- rohanására vonatkozó háborús terveit, máris újabb dokumentum foglalkoztatja a német közvéle­ményt. Jön az úihagyma — Lesz élig rántaniwsló csirke - Jil „működik“ a város zilMvezeíe Mi újság a nyíregyházi termelőszLWetkezelekben ? Az egyik legkorábbi tavaszi meglepetést minden bizonnyal a nyíregyházi Ságvári Tsz szállít­ja a héten. Kétezer csomó me­legágyban nevelt hagymát ad át a MÉK-nek még a hét k;vepén. Korán akarnak jelentkezni a borsóval is, kilenc holdat vetet­tek be a múlt héten. Ugyancsak elvetettek már másfél hold má­kot és 22 hold tavaszi árpát is. Szorgos munka folyik a kerté­szetben, vetik a hagymát és zöld­séget. Húsz hold korai burgo­nyát akarnak ültetni. Az előcsí­ráztatott burgonya már készén várja, hogy a földbe tegyék. Ha az idő kedvezően alakul, még a héten hozzáfognak az ültetéshez. zetőség célja azzal, hogy egyszer­re tízezer kis csirkét rendeltek a hét közepere. A nagyüzemi ba­romfitenyésztés fölényét értéke­sítésre szánt, nagymennyiségű csirkével bizonyítják be. Vetőszántást 40 holdon végez­tek fej trágyázást pedig 290 hol­don. Sietnek a vetéssel, a zabot borsót, tavaszi árpát már elve­tették. Sok Hagymát akarnak az idén, öt hóidat ültettek. Nem so­kan előzhették meg őket a saláta és korai káposzta paiánti kiiilte- tésében. Gyümölcsösükben, 41 holdon már elvégezték a kéreg­kaparást és a metszést. Aligha készít még egy téesz annyi melegágyat a megyében, mint a Dózsa; összesen 150 me­legágyuk esz. A Neues Deutschland március 12-t számában ismerteti a 145/59 számú titkos nyugatnémet ok­mányt, amely a német Szabadság adó—904 vasárnap esti adásában leleplezett tervekhez hasonlóan részletesen bebizonyítja, hogy a bonni militarista körök totális háborúra készülnek az NDK és más kelet-európai országok lero- hanására. A Neues Deutschland, a Nemet Szocialista Egységpárt Központi lapja ezzel kapcsolatban rámu­tat: parancsoló“ szükségesség, hogy ezeket a terveket megismerje ne csak a német nép, hanem az egész világ, hogy riadóztassa a béke­szerető emberiséget. liöxetomlág egy Saar-vidéki sxenbúnyúbun Berlin, (MTI): Saarbrücken kö­zelében az egyik szénbányában szombaton kőzetomlás történt. A leomlott kőzet négy bányászt maga alá temetett. A Nyugat-Németországban meg­jelenő Welt am Sonntag gelsen- kircheni tudósításában arról szá­mol be, hogy 1945 óta a Német Szövetségi Köztársaság szénbá­nyáiban történt szerencsétlensé­gek során 450 ezer bányász közül 9 ezer halálos sérülést szenvedett. Könnyebb sérülés — a lap sze­rint — egymillió esetben fordult elő. Létszámbővítést, új részleg megnyitását, jelentős meretfí gépesítést tervez a Nyíregyházi Minőségi Cipőipari Vállalat Utol már készen vannak a tavaszi szántással Jól használták ki a január-feb­ruári kedvező időjárást a sós­tóhegyi Virágzó Föld Tsz-ben. Amikor még mások hozzá sem kezdtek, ők már készen voltak a tavaszi szántással, összesen 130 holdat szántottak. Hatvan hold búza fejtrágyázását végezték el eddig. A 130 holdnyi gyümölcsösben már elvégezték a kéregkaparást, a metszéssel 70 százalékig vannak tanulmányútra, hogy elsajátítsa« korszerű gépek kezelését, üzemel­tetését. Ügyszintén jó hír, hogy a ne­gyedik negyedév folyamán fi­gyelemre méltó létszámbővítést «« végeznek a vállalatnál. Mintegy 90 embernek nyilik munkalehe­tőség. Elképzelések szerint egy új részleget nyitnak, ahol kizá­rólag a kereskedelem részére vé­geznek termelést. Ezáltal a vál­lalat — mint tanácsi vállalat — még inkább a lakosság közvetlen ellátását szorgalmazza majd. Tárgyaláson Hruscsov franciaországi látogatásának újabb programjáról a piacon. Annak pedig, hogy mondjuk korán kerüljön a bor­só a piacra, egyik legalapvetőbb feltétele, hogy korán kerüljön a földbe is. Ha csak a korai ve­tésen fog múlni, akkor a sóstó­hegyi Úttörő Tsz bizonyára az elsők között jelentkezik újbor­sóval a piacon, ugyanis már a múlt bótpn hrvlri/pt vrirL4Plf A termelőszövetkezetekben a ta- ] vasz az új, friss, életerős vérkeringés kezdetét jelenti. I A szántás mellett ma már egyre inkább a vetés ered­ményei jutnak előtérbe. Azt a régi mondást, hogy kétszer ad az, aki gyorsan ad, úgy alkal­' mázzák a téeszek saját viszo- ’ nyaikra, hogy kétszeres árat ’ (legalább!) kap az, aki korán árul Kétezer csomó újhagyma Kerül a héten a nyíregyházi piacra A Nyírteleki Gépállomás 5 erőgépe végzi a szántást. Eddig ötven holdat szántottak, de i hé­ten végezni akarnak a még szán- tatlan nyolcvan holddal is. Ugyan­csak a gépállomás végezte a fej­trágyázást is 180 holdon, holdan­ként 40 kg pétisót szórtak el. Húsz hold gyümölcsösük met­szését még a múlt héten elvé­gezték és a permetezésre is fel­készültek, a gépek és szerek el­készítve várják, hogy rájuk is sor kerüljön, még. ezen a héten. Kétezer sárga magyar fajta kiscsibét várnak a hét közepén Mátészalkáról. „Tavaszi” újdon­ságnak számít a Ságváriban az is. hogy húsz darab szarvasmar­hát vásároltak és állítottak be hizlalásra. Egyre nagyobb a kereslet a Nyíregyházi Minőségi Cipőipari Vállalat készítményei iránt. A vállalat szakemberei az idei ter­vüket már ennek figyelembevé­telével készítették el. Ezerkilencszázhatvan egyik ese­ménye lesz a nyár folyamán vég­rehajtandó nagyarányú gépesítés. A többtermelés minél hatható­sabb elősegítése érdekében áldoz­zák a forintokat a korszerűsítés- , re. A harmadik negyedévben a vállalat hat szakembere több napra a Duna cipőgyárba utazik i készen, de még a hélen be akar­ják fejezni, hogy -aztán elvégez­hessék a tél végi permetezést. A kertészetben a paprikát és a paradicsomot vetik készül a dinnye melegágya. Dohányt 24 holdon termelnek. Tizenkét me­legágyat már elkészítettek de még nyolcat csiráinak a héten. Pár hónap múlva lesz ránta- nivaló csirke a piacon bőven Nyilvánvalóan ez volt a tsz-ve-i

Next

/
Thumbnails
Contents