Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-13 / 62. szám

aí tisztesség tu (Lő utóul útit] A Miskolci [Nemzeti Színház előadásáról NEM EGY, hanem két dara­bot is láthattunk szerdán este a József Attila Művelődési Házban. Az egyikei, A tisztas- ségtudó utcalány-1 Jean Paul Sartre, a modern francia iro­dalom egyik legjelentősebb ín­ja írta. A másik szerzője Mau­rice Druon, a fiatalabb francia írónemzedékhez tartozik, da­rabjának címe: Amerikából i&t- tem. Sartre darabja tragikus hangvételű, Druoná élcelő vígjáték. Mindkettő bátor kri­tikát mond a tőke. a gazdagok, a fasizmus világáról. A tisztességtudó utcalányt filmen is láttuk. Színpadon tö­mörebb, kevéssel is sokat monrJ. Az erkölcsi magaslat, ahonnan az író a közönséghez szól: még az utca szajhája is becsülete­sebb, emberibb, mint a kapi­talizmus vezéralakjai. Clarké szenátor családját ismerjük meg. Az egyik: gyilkos. A má­sik: ugyancsak gyilkos, mert sugározta. Nem lett hős az ut­calányból, megmarad annan, ami. De éppen ezért süllyed az előkelő társadalom még na­gyobb mélységekbe, a megve­tés teljességébe. Nem lett ele­ve ellenszenves figura a sze­nátor fiából, s éppen ezért tud­juk meggyűlölni olyan alaposan, csupán azért, mert töretlenül ..hűséges fia’’ a Clarké család­nak. És az üldözött néger nö- gervolta sem nyert hangsúlyt, s ezért kitágul* az ítélet ható­köre: ?z elnyomottakat, a „semmi” embereket éreztük maszkja mögött. Az Amerikából jöttem című egyfelvonásos vígjáték feloldot­ta a feszült tragédia hangula­tát. S ez így jó. Tanulsága ki­egészítette azt. Maradt bennünk az ítélet hangja, amit magun­kénak érzünk. A vígjáték szellemes, pergő. Az Amer'ka-imádat. a pénz nevetséges komédiája kacagtat­ta a közönséget. ban. Máthé Éva az utcalánj szerepében emlékezetesebb, de ez is a nagyobb, mélyebben elemzett színpadi figura. Rom lőtt és mégis ember, egyszerű kicsit butácsika. mégis érezzük, többre hivatott, csak a társa­dalom az, amely ide taszítja, a fertőbe. Ö tó és a négert ala­kító Polgár Géza nagy önfe­gyelemmel. egyszerű eszközök­kel játszik. Polgár Gézának is sokkal jobb volt a drámabeli alakítása, mint a vígjáték- Gambrone vezérigazgató meg­személyesítése. Utóbbiban k:ss szürkén hatott a temperamen­tumos „Utazó”, Latinovits Zol Ián mellett. örülünk a miskolci társulat i vendégszereplésének. Várakozás- j sál nézünk a színházi évad elé. J mert reméljük, még gyakran láthatjuk viszont hasonlóan jó darabokban a kitűnő nemzeti színházi társulatot. S — VIRRAD... Mi történt a Tegnap című magyar film szereplőivel, Szabó alezredessel, a munkásosztály igazságában rendít­hetetlenül bízó, kiváló katonával? Mi történt ezredével, amely bátran állta a sarat vidéki helyőrségén? Ezekre a kérdésekre ad választ Dobozv Imre író és Keleti Márton rendező új filmje, a Virrad Nyíregyházán a Béke-mozi mutatja be. újabb ártatlan négert szolgál­tat ki a halálnak. S a harma­dik? Maga a szenátoi ? Mézes hangú öreg ember, tiszteletet parancsoló ősz hajjal. De mind között ő a legromlottabb, mert nemcsak helyben haayja a gyil­kosságot, álnokul kétszínűskC- dik. hanem mindezt tudatos ci­nizmussal, lelkirezdülés nélkül teszi. Az utcalány is visszabor- zad ettől az embertelenségtő1. HORVAI ISTVÁN, a kétsze­res Kossuth-díjas rendező et- deme, hogy a darab hamisí­tatlanul az író mondanivalóját NAGY VIZSGÁJA VOLT ez a két darab egymásutánja a miskolci színészeknek. Ugyanis ugyanazok játszottak a drámá­ban, akik a vígjátékban. És el kell ismernünk, olyan teheísé- i gesen oldották meg itt is, ott is feladatukat, hogy ez maga érdekességszámba ment. Latino­vits Zoltánról kell elsősorban szólnunk. A drámában egza»- tált aranyifjú. tele robbanó szenvedéllyel, sötét elfogultság­gal, a vígjátékban szelíd hiva­talnok, aki ráadásul határozott, nagyvonalú üzletembert „ala­kít”. A drámában -talán itt ott túl sok is a szenvedély, annál több a jóízű humor a vígjáték­mindig a két gyertyára néztem, amiről görcsösen folyt a viasz egyre lentebb. A lámpa is égett, nagyon világos volt. Ne­kem úgy jutott hely, hogy a délután betömött egérlyukat is jól láttam. De nem féltem, mert sokan voltunk, meg aztán Sán­dor bátyám azt mondta, hogy az üveget nem tudja az egér átrágni, kos gyereket, aki Orczy báró csőszétől iszkol egy ingderék almával, majd a közös hadse­reg áristomában ül, mert a eugszfürer bakancsát nem jól tisztította ki. Jöttek a nehezebb évek, nősülés, kilenc élő, három halott gyerek. Felesége, Márkus Anna, a törékeny kis asszony az utolsó gyerekeket már nem tudta felnevelni, mert a hektika Elmúlt éjfél, amikor abba­hagyták az imádkozást és az éneket. Csak a rokonság, meg a legközelebbi ismerősök ma­radtak virrasztani. Bort hoztak be és pálinkát egy csatos üveg­gel. Nekem is öntöttek. Egyre oldódtak a nyelvek. Egy szikra álom nem jött a szememre. Hogy is jött volna, mikor olyan dolgokról beszéltek, amit az­előtt senki nem mondott el nagyapámról, talán azóta sem. Mintha nem is lett volna halott, úgy megelevenedett előttem az egész élete. Láttam, mint paj­sírbavitte. Virradni kezdett, amikor a koporsóra tekintet­tem és utoljára láttam nagy­apámat. Utoljára, mert reggel elaludtam, aztán egy félórával a temetés előtt keltettek fgl. Az udvaron sokan voltak. Én kívülre menteni a kapun, ál az út túlsó oldalára, hogy tisztán és először én halljam meg a kisérő harangszet. Nagyapám értettfe a harangok szavát, en­gem is megtanított rá. A mezőn mindig megálltunk egy-eg.v Széni Johanne Regényeket és színműveket általában csalódottan néz az ember a moziban, megfilmesí­tett változatukban. Más a ki­fejező eszköze a regénynek, más a drámának, és más a filmnek. Ilyen érzéssel ül a néző a Szent Johanna című amerikai film pergetése közben is, ha isme­ri Bemard Shaw drámáját amelyből a film született. Ám mit gondol, mit szól a nézők másik serege, akik az eredeti drámát nem ismerik, szusszanásra, ha valamelyik szotnszédos községből, vagy a mi falunkból is harangszót ho­zott a szellő. — Hallgassátok csak, fiaim — szokta mondani nagyapám. — No, mit mond? — Szegény... szegény ember dobta el megint a kanalat. Ez volt a gyakoribb, erről szóltak többet a harangok, mert gaz­dag kevés volt. Ha szólt a nagy­harang is, akkor azt mondta: bíbor-bársony, bibor-básony. Akinek csak, a kisharangra fu­totta, azoknak így szólt a kísé­rő: ringy-rongy ringy-rongy... — Látjátok, gyermekeim, mi­lyen jól tudják a harangok is, kinek mi jár. — oktatott ben­nünket nagyapám. Olyan kínosan még nem tel­tek percek. Már elhangzott a cirkumdedérunt is, a koporsót emelték a kocsira, még min­dig nem szólt a harang. A szo­kott rendben felsorakoztak az utolsó tisztességtevőb, amikor végre megcsendült. De inkább soha ne hallottam volna. — Ringy-rongy, ringy-rongy... kiabálta felém a szomszéd kis­kapuból Cserepes Tóth Zsigáék fia. Velük abban az időben ha­ragban voltunk. Nán tudtam mozdulni, csak sírtam sírtam egyre jobban. Egyszer, mint akit üldöznek, ordítva szaladtam apámat ke­resni a gyászoló menetbe. — Édesapám! Édesapám! Az én tiagyapám nem ringy-rongy. Hazudik a harangszo! — Ne sírj fiam — fogta meg apám a kezemet — lesz még más világ is ... Csikóit Balázs nem látták, nem olvasták? és ez volna rendjén, hiszen a film önmagában külön alkotás, ön­álló mondanivalóval, teljesség­gel. Nagyon nehéz a válasz. Ne­héz. mert a film általában tet­szik a közönségnek, mert iz­gatás, feszült dráma, érdekes figurákkal, még érdekesebb tör­ténettel, és elég mondanivaló­val ahhoz, hogy valóban meg­nyerje a közönség felületeseb­ben néző, szórakozást kereső ■ rétegeit. És ezért kell elmarasz­talnunk a film alkotóit, közöt- j tűk a neves és kitűnő íróit, I Graham Greenet, aki a forgató- könyvet írta. Men a filmnek világosan és egyértelműen keli szólni a közönséghez, mert a mozi nyelve csak ilyen lehet, hiszen a két óra gyorsan lepe­reg. Egy bizonyos, ha Shaw látná drámájának filmváltoza­tát, bólintana: ugye, megmond­tam. .. Mert megmondta. Hogy ép­pen ilyen filmet forgatnának művéből, ha már nem tudná érvényesíteni szerzői jogait. Dehát milyen filmet? Nem köti le az érdeklődést? De, igen. Nem nyújt tanulsá­gokat? De, nyújt. Neiji mutat­ja be a kort, az egyházat, a társadalmat, az embereket meg­közelítő hitelességgel: De. És mégis, ugyanakkor meg is hamisítja Shaw éles kritikáját, letompítja fegyvereit, más színt kölcsönöz mindennek. Ezért | nem tehet csak a filmről be­szélni. és nem említeni a 'drá­mát, amely a filmhez nagyjá­ból csak n keretet adta terűit. Elsősorban más lett maga Jo­hanna. Shaw sokkal vilagosabo, bölcsebb gondolkodású alkotó volt annál, semhogy engedte volna a filmen Johannát olyan tulajdonságokkal felruházni, amelyek természetellenesek. Itt vannak a „csodák”. A drámá­ban egyáltalán nem ilyen egy­értelműen „csodák” ezek. Jo­hanna egyszerű parasztlány, akit erkölcsi ereje emel a kor szolgai társadalmának fölébe, a kor közszelleme fölé. A filmen? Johanna különös egyéniség. Éa meglehetősen következetlen is. Hiszen hihetetlen bátorsággal vezeti a sereget harcba, ő ma­ga legelői, halált oszt és se­bet kap. S végül szinte eszelős félelemmel fogadja a halált, amit aztán nagyon anyagsze- rűen be is mutatnak a filmen, hagy álmodjon rosszat a bor- volt idegzetű közönség. Nem ezi akarta mon­dani Shaw. ö a kor szelleme felett mondott ítéletet, sajátos nyelvén. Ez a nyelv hiányzik a filmből, s csupán fel-felbukkan, például a dauphin alakjában,- az esetlen, gyáva ember önző botladozásában. A film tehát izgalmat, érd ekf eszí téet akart csiholni, s ezt meg is tette, de az egész mű rovására. Nagy gonddal, igyekezettel ké- szült a film. Kár, hogy elsik­kasztották Shaw igazi drámáját a drámából. S.—* Mindenki az ajtó­ra lesett. Forró pil­lanatok voltak ezek, hang nélkül is, mert még sohasem fordult elő, hogy Pisti, a harmadik „bé” leg­jobb tanulója elké­sett volna. A kated­ráról a tanítónő pil­lantása kérdőn hul­lott a táskáját szo­rongató fiúra, hogy annak pirosodni kez­dett tőle az arca. — Jó reggelt, fia­talember. . . — Jó reggeit, ta­nító néni... — hang­zott a gyors válasz, mire éktelen kaqa­! gás tört elő a sorok- ’ból, hiszen nagy za­vax-ában dadogva ha­darta el Pisti a kö­szöntést. — Mondom, hogy jó reggelt...! — dőlt hátrább a székem a tanítónő, miközben igyekezett elbújtatni arcán a mosolyt. — Kézit csóko­lom. .. Tetszik tud­ni. .. — Tudom, tudom, már elmúlt fél ki­lenc. .. Kezdett kiülni a verejték s fiú arcára: — Ui. .gén, már egészen elmúlt fél kilenc, csak az tör­tént, hogy... — ... hogy a ma­mának dolga volt, nem tudta idejében elkészíteni a reggelit, esetleg rokonok ér­keztek. .. mint ahogy ez már lenni szo­kott, mi ? — Egyik sem tör­tént, és én nem aka­rok kitalált dolgo­kat' hazudni... Az úgy volt, álmodtam, hogy a takarékban összerakott pénzen kirándulni mentünk. Ment, ment a vonat, egy kis hegyi állo­másnál megálltunk, es én már ekkor fel­ébredtem, ki is néz­tem a szobánk ab­lakán, csak nem mertem leszállni az ágyról, mert féltem, hogy lemaradok a vonatról... — (inai —

Next

/
Thumbnails
Contents