Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-27 / 74. szám

MAI A jövő héten eső várható Várható időjárás vasárnap es­tig: felhőátvonulások, néhány helyen eső, mérsékelt, időnként élénk délkeleti, déli szél. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap 10—15 fok között. Távolabbi kilátások: a jöv hét elején felhős, enyhe ide esőkkel. :Yé|i«serií a méhésshedés Porcsulmán A termelőszövetkezetek kezd-, nek megbarátkozni a méhészet­tel. Különösen nagy becsületei szereztek a méhecskék szorgal­ma a porcsalmai Dózsa Tsz-ben. A tagság annyira megkedvelte a méheket, hogy a téesz á meg­lévő száztíz családhoz újabb száz családot rendelt meg a Mé­hészeti Szövetkezeti Központtól. A méhekre nagy gonddal ügyel Stróf Mihály és Katona Ferenc. Azon vannak, hogy a méhcsalá­dok szépen szaporítsanak s mi­nél több mézet gyűjtsenek a nyáron. Nagy mennyiségű vetőmaggal és tenyészsüldűvel segítik a termelőszövetkezeteket az állami gazdaságok naPlO 1EGNWP ESTE a postásotthon- bau harmadszori élüzem ünnepsé­gét tartotta a 2. sz. Postahivatal. Ötezer forint jutalmat osztottak ki a postás dolgozóknak. ★ MA DÉLELŐTT 10 órakor kez­dődik a „Szegény ördög” című mesejáték bemutatása a József Attila Művelődési Ház Mesekert bábszínházában. Belépődíj a gyer­mekeknek 2 forint, felnőtteknek 3 forint. ★ FODRÁSZVERSENYT rendez ma délután 3 órától a Nyíregyházi Fodrász KTSZ a József Attila Művelődési Házban. A megyében dolgozó legjobb fodrászok mérik össze tudásukat a női és férfi fri­zurák készítésében. ★ SIKERREL ZÁRULT a földmű­vesszövetkezetek választott veze­tőségi tagjainak oktatása. A nyolc előadásból áiló tanfolyamon közel ötezer vezetőségi tag vett részt. Az állami gazdasagok ebber j az esztendőben is elsőrendű fel- j adatuknak tekintik, hogy a tér- j melőszövetkezeteket jóminőségí vetőmagvakkal és tenyészálla­tokkal lássák el. Ebben az esz­tendőben hatezerötszáz vagon kalászos-vetőmagot és kétezer vagon kétszeres keresztezésű hibrid-vetőmagot bocsátanak a közös gazdaságok rendelkezésé­re. Az üzemtervekben százhat­van vagon lucerna- és vöröshe- re-vetőmag átadását is előirá­nyozták. A közös állatállomány kiala­kítása és fejlesztése érdekében 1960-ban háromezer értékes te- nyész-szarvasrnarhát adnak át a termelőszövetkezeteknek az álla­mi gazdaságok. Továbbszaporítás és hizlalás céljára százezer sül­dőt biztosítanak. A közös juhá- szatok harmincháromezer te- nyészjuhot kapnak. A baromfi­törzsek kialakítását és a ránta­ni való — valamint pecsenyecsir­ke nevelését — egymillió-négy­százezer naposcsibe, illetve te- nyészbaromfi szállításával Segí­tik elő. / 300 férőhelyes hizlalda épült Fehérgyarmaton NYÍREGYHÁZÁRÓL CSEH­SZLOVÁKIÁBA Tátralomnic— Goítvaldov—Prága—Karlovy-vary —Marianské-lázné—Pozsony hét­napos körutazásra indul 42 kirán­duló április 2.-án reggel 6 órakor az IBUSZ nyíregyházi irodája elöl. ★ ÖTVEN DARAB FELVONÓT gyárt nyugati exportra a Nyíregy­házi Vas- és Fémipari KTSZ 1960- ban, amelyeket emeletes házak építésénél fognak használni. ★ HATEZER MÁZSA BAB ter­melésére kötöttek eddig szerző­dést a termelőszövetkezetek és egyénileg gazdálkodók a megyében. A tyukodi Kossuth Tsz. 350 má­zsára. a gulácsi Üj Élet Tsz. 300 mázsára, a gacsályi Dózsa Tsz. 130 mázsára kötött szerződést. A közelmúltban készült el Fe­hérgyarmaton a földművesszövet­kezet 300 férőhelyes sertéshizlal­dája, — 125 ezer forintos beru­házással. A földművesszövetkeze­ti hizlalda fogja ellátni a szövet­kezeti járást elegendő mennyisé­gű hízott sertéssel, zsírral, sza­lonnával. A gyarmati szövetkezet vezetői nem akarják üres kéz­zel várni a tavaszi, nyári mező- gazdasági munkákat, a kapálást, aratást, igyekeznek jó előre biz­tosítani a hízónak valót Egyelő­re, azonban csak 65 darab ser­tés hízik a „fiókokban”, mert a hizlalda nem kap elegendő meny- nyiségű és minőségű felhizlalan­dó sertést. Kis súlyú, jórészt hiz­lalásra alkálmatlan süldőket küld az Állatforgalmi Vállalat, — érthetően és helyesen — első­sorban a termelőszövetkezetek ál­lományának kiegészítésére szük­ségesek most a j°bb sertések. Ez így van, azonban a hizlalda is a szövetkezeti járás ellátását szolgálja, s ha erre lehetőséget teremtenek a nyár végére 500 darabot is fel tudnám hizlalni. E tekintetben támogatást vár­nak a gyarmati szövetkezet ve­zetői, hogy biztosítani tudják a járás ellátását, hogy legyen a nyáron elegendő zsír és szalonna. Csehov-emléhünnepély a Kossuth gimnáziumban ★ AZ EZÜSTKALÁSZOS tanfo­lyam II. évfolyamát a Sulyán-bo- korban 40 gazda, az I. évfolyamot a Varga-bokorban 30 gazda vé­gezte el. A napokban vizsgáztak. ★ A KOMORÓI FAÄTRAKÖ TE­LEP építésénél dolgozó ács-brigá­dok a lakóházak és üzemépületek építésénél már kilencedszer hasz­nálják fel a zsaluzó-anyagot nagymennyiségű deszkát takaríta­nak meg. Jámbrik János kőműves negyedmagával hat szakmunkás normáját teljesíti a felszabadulási műszakban. ★ NYÍRBÁTORBAN április 2.-án, a művelődési házban a Báthori István-gimnázium tanulói a Ci­gány című színdarabot mutatják be, 3.-án pedig a kultúrház szín­játszó, ének- és tánckara ad szín­vonalas műsort a közönségnek. ★ KÜZEL ÖTMILLIÓ FORINTOT fizettek ki eddig az újonnan be­lépett tsz-tagoknak a kisvárdai járásban a tsz-be vitt vetőmag­vakért, állatokért és felszerelése­kért. ★ KIVÁLÓ VÁLLALAT LETT a Szabolcs-Szatmár megyei Nép­bolt, a TÜZÉP, kiváló földműves- ,szövetkezet a nyírbátori, a nyír­teleki es a nagy varsányi. Minisz­ter: és KPVDSZ elnökségi dicsé­retben részesült a nyíregyházi Kiskereskedelmi Vállalat és a V: ndéglátóipari Vállalat. Okleve- :.'i'..kapott a fehérgyarmati fmsz. A nagy orosz drámaíró, Cse­hov születésének 100. évforduló­ja alkalmából a Kossuth gimná­zium szín játszószakköre bemutat­ja a Medve, a Háztűznéző és a Jubileum c. egyfelvonásos színmű­veket, A vasárnap d. u. 5 órakor, az iskola dísztermében kezdődő elő­adásra mindenkit szereteti el vár az iskola igazgatósága és KISZ- szervezete. Meghaltam Mit csodálkoznak? Meghaltam és kam­pec. Különben ma­gam is csak most tudtam meg a dol­got. Értesülésem sze­rint már két napja történt a szomorú eset. — Biztosan berú­gott a disznó teg­napelőtt — mondta egy tájékozott ember — és utána bősége­sen szedte a mérge­zett aszpirint. Nem hallottátok külön­ben? Veszedelmes mérget kevertek az aszpirinbe, az 1859-es kiadásúba és aki ab­ból bevesz, menten szörnyethal. Állítólag a teme­tésemen szivet-lelket rázó dolgok történ­tek. Egyik hitelezőm a hantomra ]x>ruh'a zokogott, s ezt re- begte: — Soha nem lá­tom viszont. . . Nem találkozom többé ve­le. .. Örökre elha­gyott. .. Amint kiderült, arról a százasról volt szó, amit egy derűlátó estén ked­ves kompániában cseppfolyósítottam. — Ki fogja azt a sok marhaságot ösz- szezagyválni? — ré­müldöztek egyesek. — Szegény! — sajnálkoztak mások és bizalmasan súg­ták: — Úgyis ez lett vclna a vége. Előbb- utóbb agyonverik.. Voltak. akik le­gyintettek: — Nem kár érte. . . De miért csak most vette be az aszpirint? Lehet, hogy egy­két lisztesebb kort. a szépnemből titkon egy könnycseppet, üt kierőszakolt: — Szép halala volt... Ami a halált il­leti, nekem sehogy nem tetszik a dolog, így _ történt, hogy kissé megdöbbentem a Kossuth téren, amikor kedves bará­tom ijedten csapta össze a kezét: — , Hát te még élsz??? Ügy «vágtam pofon, hogy a szeme szik­rázott: — Láthatód... Mert szó, ami szó, míg' elek. Bizonyít­hatja az a szeplős pincér is, aki épp az imént hozta asz­talomhoz azt a fél liter furmintot. De ha nem hisznek a pincérnek, jöjjenek I el hozzám anKétra. | An-két pofont kap- j naiv tőlem. hogy menten a túlvilágon képzelik magukat. Ezúton üzenem pe­diglen Kadarka Tó­mnak, akitől (a múltkor a százast kértem: számára meghaltam. .. QM- i- Qü Tavasz Sóstóhegyen Serény munka folyik szerte a Sóstóhegyi Virágzó Föld Tsz. birtokán. Minden munkacsapat ismeri felad.atái és jó­kedvvel dolgoznak az idei szép eredményekért. Gutyán Já­nos mindenkor brigádja, munkacsapatai körében található. Felügyel a jó munkára. Itt a Deák munkacsapat a gyü­mölcsfák metszését végzi. Azóta már vegeztek is a gyümöl­csös metszésével és a szőlőterületükön láttak munkához. Agócs István csapata már előbb végzett a gyümölcsös­ben. így őket már a szőlő metszésénél örökítettük meg. A Virágzó Föld apróságaival saját napközijükben fog­lalkoznak. Ez is igen növeli a családtagok,^ édesanyák mun­kakedvét, a kisgyermekeknek is jól telnek napjaik. (Hammel József felvételei) 315 holdon 35 mázsás szemes kukorica átlagtermést vállaltak a Gyulatanyai Kísérleti Gazdaság dolgozói A felszabadulási versenyben külön gondot fordítanak a ku­korica termés hozamának növelé­sére a Gyulatanyai Kísérleti Gazdaságban. 318 holdon termel­nek szemes kukoricát,- valameny- nyit négyzetesen vetik, hason­lóan a 64 holdnyi silókukoricá­jukat is. Nyolc traktorosból ku­koricatermelő brigádot alakítót tak. A brigád területét 8 részre osztják fel és a vetéstől a be­takarításig minden gépi munkát a kijelölt traktoros fogja végez­ni a részére kimért területen. Vállalták a dolgozók, hogy szemes kukoricából 35 mázsát, silóból pedig 280 mázsát ter­melnek holdanként. A gazdaság vezetősége és a szakszervezet a kukoricatermelők részére 15 000 forint célprémiumot tűzött ki. lö

Next

/
Thumbnails
Contents