Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-27 / 74. szám

Versenyielhívá s Ör termelőszövetkezeti község KISZ-szervezete hazánk felszaba­dulásának 15. évfordulója tiszte­letére szocialista munkaversenyre hívja fel a baktalórántházi járás­ban lévő termelőszövetkezeti köz­ségek és termelőszövetkezetek KISZ-szervezeteit. A felhívással egyidőben nyolc pontból álló felajánlást tettek. El­határozták, hogy április négyig lízkatasztrális holdon ültetik el a csíráztatott burgonyát, résztvesz- aek a tsz-major belső rendjének kialakításában, fásítanak és vala­mennyien résztvesznek a párt­kongresszusi olvasókör foglalko­zásain. Ezenkívül silókukorica­termelési ifjúsági munkacsapatot szerveznek, szellemi öttusát is rendeznek, társadalmi munkában labdarugó-, röplabda- és kézilab­dapályát létesítenek, a szervezet lánytagjai pedig gondoskodnak a pártház környékének parkírozá­sáról. áilami vállalatok! Kuzüieiek! SZOBAFESTŐ és MÁZOLÓ MUNKÁK kivitelezését vállaljuk 1960. június 30-ig történő befejezésre. E M. SZABOLCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT, Nyíregyháza. Széchenyi u. 43. (984) A Nyíregyházi Közüli Igazgató­ság értesíti az érdekelteket, hogy a 333. Polgár—nyíregyházi fkl. üt 7—21 km szakaszát a folyamat­ban lévő átépítési munkák miatt június 30-ig lezárja. A forgalom Polgár—Tiszavasvári között Haj­dúnánáson át bonyolítható le. (986) Még lehet jelentkezni a nyíregyházi Mezőgazdasági Technikum kertészeti és gépesítési tagozatára Különféle megalapozatlan hírek terjednek el az utóbbi időben a közré:,2lyoai, amelyek szerint mái nincs mód arra, hogy a Nyíregy­házi Mezőgazdasági Technikum tagozataira jelentkezzenek az ál­talános iskolák utolsó éves tanu­lói. A technikum igazgatója ezúton közli, hogy a kertészeti és gépe­sítési tagozatra április 20-ig je­lentkezhetnek az itt tanulni vá­gyó általános iskolát végzett diá­kok. SPORT Mai labdarugó ni íísor ■ T r j rr • • építőipari tecii n i k usokat építéselőkészítő osztályunkra, valamint külső' munkahelyre felveszünk. É. M. SZABOLCS MEGYEI Állami építőipari VÁLLALAT, Nyíregyháza, Széchenyi u. 43. Személyzeti osztály. (10271 Béreljen nagyméretű SÁTRAKAT, nyitott, csukott, fagylalt TRICIKLIKET, automata LYUKBILLIÁRD és KAR AMBOL-ÁSZT ALT \ BELKERESKEDELMI KÖLCSÖNZŐ VÁLLALATTÓL Budapest, IX., Közraktár u. 30. Telefon: 336—499. (1039) Az NB III. mai fordulója so­rán több érdekes mérkőzés ke-* rül lejátszásra, melyek szintén sokat jelenthetne^ az elsőség el­döntésében. Elsősorban az Eger— Miskolci Munkás találkozó ígér­kezik színvonalas és igen nagy küzdelemnek. Az egriek ponto- ‘san Nyíregyházán a Spartacus ellen bizonyították be, hogy nem | lebecsülendő ellenfelek, s ottho- I nukban nyílván megfogják szo- I rítani a bajnokság egyik aspi- ) ránsát. Az sem lehetetlen, hogy a miskolci csapat ezen a mérkő­zésen szenvedi el első vereségét. A Nyíregyházi Spartacus ottho­nában látja vendégül Tiszalököt. Ezen a találkozón is érdekes já­tékra és nagy harcra van kilá­tás, hiszen a nyíregyházi csapat a bajnokságra tör, a vendégek pedig a kiesés elkerülése végett igyekszenek gyűjtögetni a ponto­kat. A Nyírmadai MEDOSZ Or­mosbánya ellen lép pályára. Ezt a mérkőzést Kazincbarcikán játsszák le, mert az ofmosbá- nyai csapattól egy mérkőzésre el­vették pályaválasztási jogát. A Nyíregyházi SZSE pedig Diósgyő­rött fog vendégszerepe1 ni. A megyei I. osztály mérkőzé­sei valószínűleg nem fogják tisz­tázni az egyes helyek kérdését. Legnagyobb érdeklődéssel a Ti­szavasvári—Kisvárda, Vásárosna- mény—NYVSC, Mátészalkai TK —Demecser találkozókat várják a szurkolók. Az összevont járási bajnokság mérkőzései közül a Nyírbogdány—Üjfehértó, Gyula­tanya—Ibrány, Mándok—Tor­nyospálca, illetve Vaja—Záhony találkozók ígérnek érdekes küz­delmeket. A sportműsor és a játékvezetők beosztása NB lll.-ban: Nyíregyházi Spar­tacus—Tiszalök (Bujtosi sportte­lep, 15,30, Marsi), Püspökladány —Debreceni Kinizsi (Püspökla­dány 15, Salamon), Putnoki Bá­nyász—D. Honvéd (Putnojj 15, Cslha), Ormosbánya—Nyírmada (Kazincbarcika 15, Guttfreund), Somsály—Miskolci Bányász (Som- sály 15,30, Kiss), Eger—Miskolci Munkás (Eger, 15, Nagy), Eger- csehi—DEAC (Egeresein, 15, Szkokén), DVTK II.—Nyíregyhá­zi SZSE (Diósgyőr, 10.30, Boros! 1 doktor), Debreceni GÖCS szabad. Megyei I. osztályban: Máté­szalkai TK—Demecser (Pecse­nye). Vásárosnamóny—Nyíregyhá­zi VSC (Miskolcról), Nyírbátori i Dózsa—Nagykálló (Tamás), Bal- ikány—Mátészalkai VSC (Amb­rus), Fehérgyarmat—Nyírbátori Spartacus (Rácz), Nyírtass— Nagyecsed (Debrecenből), Nagy­halász—Nyírtelek (Szamosvölgyl). összevont járási bajnokság: Nyíregyházi csoport: Rakamaz— Anarcs (Szunyogh II.), Nyíregy­házi Spartacus II.—Vencsellő (Fejes), Nyíi-bogdány—Üjfehértó (Migróczi), Gyulatanya—Ibrány (Balkányi), Gáva—Kemecse (Vas­kó). Paszab—Nyíregyházi Dózsa (Németh I.), Dombrád—Tuzsér (Néma). Mátészalkai csoport: Baktalórántháza—Nyírmeggyes (Jászai), Ópályi—Jánkmaitls (Sánta), Kocsord—T^ukod (Hé- czei), Mándok—Toroyospálca (Herr), Nyírmihálydi—Nagydobos (Kovács). Vaja—Záhony (Kónya), Nyírbogát—Cgsnger (Lakatos). APRÓHIRDETÉSEK ALIAS GyUmölcsfaoltváiiyokat VÁSÁROLJON A FEHÉRGYARMATI ÁLLAMI GAZDASÁG \ LERAKATAIBAN ! I. osztályú, fajtaazonos Cox narancs renett, Húsvéti roz­maring,Jonathán, Londoni pepin, Parker Pepin, Starking, Téli aranyparmen, körte, kajszi, szilvaoltványck. diófák. Lerakatok: JÁNKMAJT1S CSENGEK VÁSÁROSNAMÉNY FŐ ÜT RÁKÓCZI U. 49. ÁRPÁD U. 19. Keresek 50 év körüli gyermekszerető nőt ház­tartási alkalmazottnak i Toldi Báthoii u. 14. (1035) j Háztartási alkalmazot­tat keres vidéki orvos család. Cím; a Kiadó­ban. (903) MNB és MBB vona­lon is nagy . gyakorlat­tal bíró önálló férfi nénzügyi előadót kere­sünk felvételre április 1-re. Felvétel március 28-án. Kéményseprő Vállalat, Széchenyi u. 46. szám. (985) HAZ-INGATLAN ÁRUSÍTÁS A LERAK ÁTOKBAN NAPONTA 8—16 ÓRÁIG. VASÁRNAP 8—12 ÓRÁIG. Rendelésre a gazdaság utánvéttel szállít. Kérjen díjmentes képes árjegyzéket. .3?f.oh«!©-.orc*o-*Jh&< (1032) \em okoz «rondo! a naposliba és kacsa beszerzése, ha toliértékesítési szerződést köt a földművesszövetkezettel. A naposlibára darabonként 25.— Ft, a naposkacsára darabonként 7.— Ft ELŐLEGET AD A FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZET. A szerződött tollat magasaaí* áron veszik át: A libatoliakért kg-kcnt Ft. ti kacsatoliakért kg-kent 5. Ft* szerződéses FELÁRAT FIÁÉT a földmüvesszövetkezet. KÖSSÖN TOLLÉRTÉKESlTÉSl SZERZŐDÉST! (478) Eladó 250 négyszöge- les telek a Sóstói úton. Érdeklődni lehet: Dr. Jánosi ügyvédnél 1. sz. ügyvédi munkaközösség. Bocskai u. 9. (1036) Sóstói út 51 alatt 350 | négyszögöl szőlő eladó. ! Házhelynek is alkalmas, j Novákyné. Körte u. 33. (1034) Eladó kb 250 négy­szögöl telek Fecske u. 20. Érdeklődni: Galamb U. 17. (1033) 520 négyszögöl gyü­mölcsös házhely Kótaji út 33 alatt eladó. Ér- dekődni: Makarenkó u. 5. (1023) Sóstói út 59. alatt 250 öl házhely sürgősen el­adó. Érdeklődni: Szán­tó. Textilruházati KTSZ Zsdánov u. 5. (1002) Kertes csal^diház el­adó. Vétel esetén azon­nal beköltözhető. Hímes U 55. (974) Központban egy lakó­ház eladó. Víz u. 10. szám. (1013) ADÁSVÉTEL Gyönyörű eredeti kau­kázusi dióháló eladó. Zalka Máté u. 11. (1031) öriásgyümölcsü szent­endrei egres és nagy­gyümölcsű hollandi pi­ros ribizketövek kapha­tók darabonként 5 fo­rintért Toronyi János kertésznél. Békéscsaba. Sztraka u. 27. (979) Deszkának alkalmas nyárfarönk eladó. Krú­dy Gyula u. 15. (1037) Modern kombinált- szekrény eladó. Érdek­lődni: Virág u. 79 (1038) 3 db használt ÍRÓ­ASZTALT KERESÜNK MEGVÉTELRE A BIZO­MÁNYI ÁRUHÁZON ke­resztül. „ÍRÓASZTAL’* Jeligére a Magyar Hir­detőbe. (1040) Méhészek! Sonkolyt kg-ként 3.— Ft-ért ol­vaszt, viaszt ingyen mű- lépre cserél, sonkolysa­lakért kg-ként 7 dkg műlépet ad a Nyíregy­házi Méhészeti Szakcso­port, Nyíregyháza, Ság­vári Endre u. 16. Cse­re napok: szerda és szombat. (1007) Jókarban lévő 80 basszusos tangóharmóni- ka eladó. Oros. Deák Ferenc u. 11. (969) Kárpitosok figyelem! Kártológép erős, német gyártmány eladó. Li­liom u. 26. (1006) Danuvia motorkerék­pár jókarban eladó. Homok tér 11. (980) Olvassa és terjessze a Keleimagyarországot RÁDIÓ MŰSOR AIXANUO -M CSÖRSZ AMOKI KOSSUTH-RADlOi 1.56: R&köczL-tndolA. U»i HtfeK. időjáráslelentés. s.05—-7.M-ÍS1 Vidá­man — frissen: Zenés műsor. Hős­ben: 5.30 Hírek. I dűjftráslelentés. 5,00: Falurádió. Otiiu: a* Állam! i* aluszlnbáz és a vidéki sdttbáialt műsora. 6.35: Néhány perc tudo­mány. 6.59: Pontos Időjelzés. 7.803 Hírek. Idöjérésietemés. 7.18: Ü| könyvek 1.35: A budapesti színha­zak. mozik és hangversenyek mű­sora. 1.45: Naptar. 1.53: Pontos IdO- lelzés. 4.60: Műsorismertetés. 6.S91 időjelzés. 10.00: Hírek Lapszemle, idő járás jelentés. 11.59: Időjelzés. 12*00: OéU baranesző Hírek. Időjá­rás jelentés. 14.59: Időjelzés. 15.(01 Hírek 16.08: idöjarasjelentés. 16.59: döielzés. 11.00: Hírek 19.50: Jóéj­szakát.. gyerekek: 19.59-. Időjelzés, 10.00: Esti krónika. Időjárás jelentés. ::.,59: Időjelzés. 22.00: Hírek Né­hány perc külpolitika. Időjarasje- tentés. 24.00: Hírek Időjarasjelentés. 1.30; Himnusz. Utana: Vizjelzőszol­gálát VASÁRNAP, MÁRCIUS 27. KOSSUTH-RADIO: 715: Egy falu — egy nóta. 7,sp: Falusi életképek 8.10: Szív 'tüűh. 8 55- Édes anyanyelvűnk 9,00: Ré­gi munkásdalok. 9,10: A nyomdáért Ifjúsági rádiójáték. 10,10: Zenés va­sárnapi melléklet. 12,10: Jó ebed­hez szól a nóta. 12,50: Hétvégi jegy­zetek. 13,00: Könnyű zene. 13,46: Tudományos híradó. 14,00: Zenekap hangverseny. 14,45: Hét nap a kül politikában. 15,00: Könnyűzene. 15,30: A szakma művésze. A szállítómun­kás. 15,45; Operaáriák 16,25- A Bro- sadway réme. 17,10: A rádió mutat­ta be. 17,45; Kincses Kalendárium. 19,00: Amiről beszélni kell... 19,10: Tánczene. 20,15: • Hegedűs Géza iro­dalmi levele. 20,25: Falstaff. Verdi operája. 22,25: Mese — muzsika. 23,10: Éji zene. 23,40: Népdalok PETOFI-RÁDlO. 8 00- Az unitárius egyház félórája. 8,30: Stamfai Károly orgonái. 9,00: Óperetthangverseny. 10,10: Miska bá­csi lemezesládája. 10,50: Mikrofon­nal a föld körül. 11,30: Zenekari mu­zsika. 12,00: Erdélyi Nóra énekel. 12,15: A világirodalom humora. 12,50: Művészlemezek. 14,15: A Gyermekrá­dió műsora. 15,15: Bartók. Mikrokoz­mosz. 15,40: A hét műsorából 16,15: Láttuk, hallottuk. 16,30: A hét mű­sorából. ’ 17,20: Tájak — mesék — szokások. 17,40: Híres előadóművé­szek. 18,30: Könnyűzene. 19,00: Esti kórusmuzsika. 19,15: Tűzpróba. 20,00: Fiatalok. 20,25: Magyar nóták. 20,50: Kossuthdíjas tudósok a mikrofon előtt. 21,10; Egyveleg Fényes Szabolcs műveiből 22,15; Versek. 22,20: Ze­nekari muzsika. MÁRCIUS 28, HÉTFŐ KOSSUTH-RADIO; 8,10: Reggeli hangverseny. 9,08: Riportműsor. 9,15: Alice Babs és Gi- ca Petrescu énekel. 9,45: Lányok, asszonyok... 10,10: Óvodások műso­ra. 10,30: Szívesen hallgattuk.. 12,10; Népi muzsika. 12,50: Versek. 13,00: Klaszikus operettek. 13,45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 15,10: Szó­rakoztató orgonamuzsika. 15,50: A Gyermekrádió műsora. 16.10: Napi­renden... 16,15: Szív küldi. . 17,15; ötórai tea. 17,45: Ifjúsági őrjárat 18,00: Kedves dalaink. 18,30: Hazai körkép. 18,50: Tanyázó est Dévává, nyán és a Körösök mentén. 19.30: Operettrészletek. 20,10: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hang. versenye. 20,50: Emlékezés Kosztolá­nyi Dezsőre születésének 75. évfor. dulóján. 22,15: Könnyűzene 23,15: Versek. 23,28: Éji zene. 0,10: Népda­lok. PETÖFI-RAdió. 14,15: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14,35: Mezei csokor. 15,00- Szimfóni­lcus zene. 15.45: 15 év irodalmából. 16,00: A vasasszakszervezet központi énekkara énekel. 16,15: Külpolitikai kalauz. 15,35: Kocsis Albert és Sza­bó Zzuzsa hangversenye a stúdió­ban. 16,50: Johann Strauss műveiből. 17,00: A XVII század fúvószenéjéböl. 17,15: A mi házunk 17.30: Félbema­radt remekművek. 13,15: írói ön­arckép: Gerő János. 18,30: Beethoven F-dur vonósnégyes. 19,05: Nagyzene­kari keringők. 19,20: Falurádió. 19,40; Filmdalok. 20,00: Tánczene. 21,05: Operettrészletek. 21,40: Az aranyhor­da története. 22,00: Operaesték vidé­ken. MOZIK MŰSORA BÉKE MOZI: Fantasztikus utazás. Izgalmas, színes szovjet film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. DÓZSA MOZI: A me.gjatultban bízni kell. Magyarul beszélő szov­jet film. Előadások- kezdete: 4, 6. 8 órakor. GORKIJ MOZI: idegen gyermekek. Üj szovjet fijm. Előadásuk kezdete: 4, 6, 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ; A boldogság vasár­nap jön. Színes, csehszlovák film. Előadások kezdete: fél 6 és tél 8 órakor. KELETM AGYA RORSZAG \ Magyar Szocialista Munkáspárt szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja: a Keietmagyarorszáq Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. szerkesztőség: Nyíregyháza; Sztálin tér 21. Tel: 16-70. 16-71, 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u. L Tel: 30-60. (Kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vlssza.1 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat Nyíregyháza. Dózsa György a. 5. 4*

Next

/
Thumbnails
Contents