Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1960-03-04 / 54. szám
fornászlánysk A Nyíregyházi Kölcsey, Leány- gimnázium tornászcsapatának tagjai alig várják a sportfoglalkozá- isok idejét, amikor kedvenc sportjuknak hódolhatnak. Képeink egyik foglalkozásukról készültek. • Első felvételünkön. Reményi Klári, a második D. tanulója taSPORT i I Négy J\B Hl-as csapat sportköri elnöke, vezetője, edzője és játékosa nyilatkozik a felkészülésről, kilátásokról | RADIO MOSOK KOSSUTH-8AUI0 i te*' Állandó mosokszAmdki A sorsolás szeszélye folytán a .iövetkezo vasárnapon mind a négy szabolcsi NB III-as csapat saját pályáján mérkőzik. Egyedül a Nyíregyházi Spartacus játszik — papírforma szerint — idegenben. A gyakorlatban azonban ez az együttes is Nyíregyházán szerepel, mint az SZSE vendége. „Felcsörgettük” a négy sportkört, s nyilatkozatokat kértünk tőlük, hogyan készülnek az idény második bajnoki meccsére'' Milyen esélyekkel lépnek pályára az év első hazai mérkőzésének napján? Nyíregyházái!: 1 aj gyakorlat végzése közben fejen- állást mutat be. Mikor a kész felvételt meglátta, bosszankodva jegyezte meg: — A fejenállás jó, csak én nézek ki rettenetesen. Majd elsorolta, hogy hatodik általános iskolás volt, mikor megkedvelte a tornát. Szeretne tovább tanulni, s valamelyik egyesületben tornázni: „Szaktudásáról” őszintén nyilatkozott: —- Többet tudok, csak több akarat kellene hozzá! A második képen Jávorszki Judit látható szekrényugrás közben. S mint Löwcy Emilné, a tornatanárnő megjegyezte, nagyon hasznos a felvétel, mert látható, hogy milyen rossz a kislány lábtartása. Ez a kis hiba persze megbocsátható Jutkának, annál is inkább, mert még csak első osztályos, s bőven van ideje rá, hogy „javítson." NYÍREGYHÁZI SZSE— NYÍREGYHÁZI SPARTACUS A helyi rangadótól mindkét csapat vezetői és. játékosai tar-* 1 tanak, szeretnének már túl lenni rajta. Nem is annyira a já-J téktól félnek, mint inkább a közönség „állásfoglalasáVd”. Marik Sándor, az SZSE vezetőségi tagja ezzel kezdte nyilatkozatát: — Függetlenül attól, hogy mit mutat a tabella, , nagy mérkőzés lesz! Majd kijelentette, hogy a csapat igen nehéz helyzetben van. Nagy szüksége van a pontokra, s a Spartacus jobb csapat, véleménye szerint eselyese a mérkőzésnek. Játékosaik a debreceni siker után igen komolyan edzenek továbbra is. Külön hangsúlyozta, hogy az elmúlt forduló Spartacus—SZSE találkozóján megesett „incidens” nem fog előfordulni. A csapat keményen, de nagyon sportszerűen fog küzdeni a pályán, s a végeredménytől függetlenül igyekszik tiszta játékkal megszerezni az - egyik pontot. Egyszóval nagy meccs lesz! Kovács István, a Spartacus elnöke afelett sajnálkozott, hogy Pocsai, aki jól ellátta a csatársorban az irányító szerepét, harcképtelenné vált Ormosbányán. Szerinte elképzelhető hogy az alábbiakban változtatják meg az összeállítást: Siska megy a csatársorba, s ebben az esetben a védelemben sor kerül Boros játékára is. Az eddigiek szerint Levelezőnk jelenti Mánclokról: Elismerés a pedaffőgHSwItHuk A napokban tárgyalt a Mán- dok községi tanács vb. a község pedagógusainak oktató- és nevelő munkájáról. Az elért eredmény ékről a legnagyobb elismeréssé rvilatkozott a végrehajtó bizottság. * Sok tanulója van a mándoki tbc. iskolának. Itt tanulnak a megye különböző községeiből a beteg gyermekek Néha háromnégy, sót öt hónapon át is gyógykezelés mellett folytatják iskolai tanulmányaikat, hogy ne marad janak el a tananyagtól. Március elsejétől hetenként kétszer a délutáni órákban orosz társalgást is tartanak a pedagógusok. Jól működik a közsági ipar- j iskola is, ahol a fiatalok elsajá- I títhatják a kerékgyártó, asztalos. | kőműves.. ács, festő stb. szakmákat. Bevált a 14—16 évesek részére tartott továbbképző tanfolyam is. Ennek előadásait különösen a lányok látogatják nagy | létszámmal. A dolgozók iskolájára (hetedik és nyolcadik ősz-1 tály) még a falu öregjei is eljár- ! nak. I (Harstinyi István) I Dankó Ormoson szerzett sérülése nem komoly, s minden valószínűség Szerint ő lesz a középhátvéd az SZSE ellen. A játékosok és vezetők egyaránt tudják, hogy az SZSE kiesés ellen küzd, tehát számára a fél pont is nagyon kell. Éppen ezért komolyan edzenek és tartanak is a mérkőzéstől, hiszen az elsőség szempontjából szamukra sem közömbös, hogy mi lesz az eredmény? A Spartacus elnöke is arról beszélt, a csapat nagy súlyt helyez arra, hogy a mérkőzés spo:"tszerű keretek kozott érjen véget. Véleménye szerint semmi értelme annak, hogy a két sza- bblcsi csapat hazai közönség előtt „csúnyán” mutatkozzon be. Sportszerű, tiszta játék után győzzön a jobb! Tiszalökön: TISZAKOR—PUTNOXI BÁNYÁSZ A telefonkagylót Losonczi István edző, a járási tanács dolgozója vette fel. Megtudtuk tőle, hogy a balszerencsés, Eger- csehiben lejátszott mérkőzés után is töretlen a csapat küzdőszelleme. Hetenként háromszor tartanak edzéseket. Ezen a héten kedden erőnlétj edzés volt, szerdán pedig az Asztalos SE ellen játszottak edzőmérkőzést, s a csapat szép játékkal könnyedén győzött 6:0-ra. Pénteken technikai levezető edzésre kerül sor. így várják Putnokot. Gondot okoz a vasárnapi összeállításnál, hogy Salamon és Schneider sérültek. Borbély pedig influenzával feleszik. Remélik. hegy a három játékos vasárnapig a csapat rendelkezésére állhat. Tudják, hogy Putnok elég „zörgös” futballt játszik. Ennek ellenére is a sportszerűség elvét vallják, s az ellenfél várhatóan kemény játékát technikai felkészültséggel akarják ellensúlyozni. Győzelemre számítanak. Nyírmadán: NYÍRMADA—EGERCSEHI BÁNYÁSZ Nyírmadáról az egyik játékos, Tóth András véleményét kérdeztük meg. A püspökladányi vereséget kisiklásnak tartja. Nem volt balszerencséjük, hiszen 2:l-es ladányi vezetésnél Kézi kiugrott, s védhetetlen lövése a kapufán csattant. Ezt követően nem adtak meg javukra egy jogos büntetőt. Ha ezek nem jönnek közbe, más lett volna — véleménye szerint — az eredmény. . Egercsehi ellen vasárnap győzniük kell. mert egyébként a kiesési zónába kerülnek. — Biztosan meg is fogjuk nyerni a mérkőzést — hangsúlyozta a nyírmadai labdarúgó, s elmondta, hogy a többi otthoni mérkőzéseiktől sem félnek. Hetenként kétszer edzenek, de nagyon komolyan. S egyáltalán nem tartanak Egercsehitől. A csapat jó formában van, különösen Kézi. A két új játékos: a kapus, Vékony József és a fiatal új jobbszélső, ^ Magos István is beváltak. Tehát reménykednek és hazai győzelemre számítanak. Befejezésül, szólni kell néhány szót a nyíregyházi ..derbyről”. Mindkét csapatnak megvan a szurkolótábora, amely azt szeretné, ha kedvence győzne. Egyet azonban tartsunk szem előtt; két nyíregyházi csapat küzd egymással. Számunkra egyformán kedves kell, hogy legyen mindkettő. Buzdítsuk csapatainkat, de úgy, hogy azzal ne akadályozzuk, ne zavarjuk a mérkőzés sportszerű légkörét. Szurkolásunkkal segítsük elő, hogy valóban szép játék után igazságos eredmény szülessen. . (Bézi) APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A Nyíregyházi Vendéglátóipart Vallalat azonnali belépésre keres: egy íó többoldalúan képzett lakatost (hűtőgépszerelőt). aki elektromos hűtőgépek. fagylaltgépek, pi essógépek, motorok, I vízvezetékek felújítása-1 ban és javításában jártas. Legalább 4—5 éves gyakorlat igazolandó. Gépésztechnikusi oklevél, vagy lakatosi és műszerészi segédlevél szűk-1 séges. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés a \ általat tervcsoportjánál I. hó 5-én 3—10 óra kőzett. 1 (Rákóczi u. 4. szám.) '(6-1) Hetenkénti párnapi bejárást vállalok. Teljes címet a Hirdetőbe kerek. (701) Homlokzat tatarozás! i munkában nagy gyakorlattal rendelkező kőműves szakmunkásokat j helybeli munkára felveszünk. ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat. Jelentkezes Rákóczi u. 23. szám alatt. (676) ................... 1. AU AS-V ETt L Hízott sertés eladó. Dózsa György u. 56. (690) 120 basszusos tangó- harmonika eladó. — I'incziczki János, Tisza- dada. (700) Besicai öntött acél kovács üllő eladó. — Nagykállo, Táncsics Mihály u. 2 (694) tOVEB Lóvásárlás! Március 7-én 9 órakor a‘nyíregyházi nagyvásáron a deb- ic.ceni Erdőgazdaság 4 —7 éves korig- hámos lovakat vásárol. (693) Állami áruház keres használt üzleti berendezések tárolására fedett szint, garázst, vagy egyéb alkalmas helyiséget. (679) FIGYELEM! A DIGI- ! TALIS es ANYAROZS | SZERZŐDÉS KOTESE ! március 15-vel BEFEJEZŐDIK. Mielőbb kösse n ! szerződést DIGITÁLIS j es ANYAROZS termelésére. ANYAROZS jövedelme holdanként: 5—10 000 Ft, DIGITÁLIS jövedelme holdanként ! 20—25 000 Ft. Szerződés j köthető a Nyíregyházi ' Földművesszövetkezet I irodájában és Bocskai u. 20. (695) AAÁAAAÁAAAAAAAAAAAÁAAAAAAAÁ AAAA-i> MOZI K MŰ SORA BÉKE MOZI: Szent Johanna. Történelmi dráma, magyarul beszélő amerikai filmen. Előadások kezdete: fél 5, Cél 7 és fél 9 órakor. DÓZSA -MOZI: Saipan utolsó asszonja. Japán filmdráma. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. GORKIJ MOZI: Szökés a szigetről. Bolgár film egy hősi korszakról. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szünnap! A *4.AA4AAAAAtAA.MAAA4AMAJA*AAAAM> 4.5«: Ríkéert-lndul*. S.M: Bír*», lel ói írásjelen lés. í.«i—7.5»-ie: Villámán — frissen: Zenés műsor. Misben: 5.5«: Hírek. IdSJárasjeientee. «,00: Falurádió. Utána: az Állami Faluszlnhái es a vidéki MiBkázak műsora. «.15: Néhány perc tudámanv. «.59: Pontos Időjelzés. 7.0«: Hitelt. idOiárasjelentes. 7.1«: Dl könyvelt. I.3V A budapesti «tnhá- talt. mozik es baneveraenvek mft- ■sora. 7.45: Naptár. 7.5S: Tonlos Wo- lelzés. s.»0: oiüsorlsmertetes. *-*»7 Iddlelzes. I«.««: Hitelt. Lapsirml«. idő járásjelentés. U.5«: ld0 jelet*. 12.0«: Deli barangszo Hírek, iddjárásielenlés. U.50: Időjelzés. .D.Ofli Hitek. 1S.0«: Időjárásiéiból*». 11.»: időjelzés. 17.0«: Hírek. U.5«: Jo*lszakat. eyetekeki is.5»: időjét***. 30.00: Rstl krónika. tdojiras.icloBies- il.59: Időjelzés. 23.00; Hitek. Néhány perc külpolitika. idöjarasje- Icntes. 31.00: Hírek, iddjarasjelemes. 0.30: Himnusz. Diana: V izjelzoszolgálat. PÉNTEK, MÁRCIUS 4. £ KOSSUTH-FÁDIÖ: 8.10: Daljátékok zenéjéből. 8,55: Riport, 9.10: Szovjet indulók. 9,25. Opeiai észletek. 9 ,'30: A Gyermekrádió műsora. 10.10: Verbunkosok, népdalok, csárdások. 10,59: Lottóeredmények. 1100: Rádióegyetem. 12,10; Tánczene. 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13,IS: Szórakoztató zene. 14.15: A Gyermekrádió műsora. 14,35: Napirenden... 14,40: Liszt dalo^. 15,10: A Berlini Rádió esztrádzenexara játszik. 15,30: A Gyermekrádió műsora. 16.15: Dallal, tánccal a világ körül. 17,15: Szív küldi... 17.50: Rádióiskola. 18,35: Tánczene. 19,15: Gyári sziréna. 19,30: Beethoven: F-dur „Tavaszi" szonáta. 20.25: Péntek este . . . 21,20: A Holttengeri t**- keresek titka Előadás. 21,40: Népi muzsika. 22.20: Szimfonikus zene. 23,45: Tánczene. PETÖFI-RÁDIÖ: 14.15: Operettrészletek. 15,00: Zenekari muzsika. 15.45: A nyíregyházi stúdió műsora. 16,00: Szórakoztató muzsika Lipcséből. 16,25: Operahang- versfny. 17,15: Riporterek jegyzetfüzetéből 17,25: A XX. század magyar kórusművészete. Előadás. 17,50: Richard Tauber énekel, a Robert Stolz zenekar játszik. 18,20: Banki József zongorahangversenye a stúdióban, 19,05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan folyama. .19.15: Filmzene. 19,10: Falurádió. 20.00: Pécs zenei életéből. 21.05: Heti hangversenykalauz. 21,40: Munkás irodalmi színpad a szegedi Kenderfonóban. 22,00: Tánczene. SZOMBAT, MÁRCIUS 5. KOSSUTH-RÁDIÖ; 8,10: Lányok, asszonyok... 8,25: Zongoramuzsika. 9,00; Rádióiskola, 10,10: Óvodások műsora. 10,30: Operettrészletek. 11,00: Havaiul emberünk. Regény folytatásokban. 11,20: Bartók: ír. szvit. 12,10: Népi muzsika. 12.45: Mit olvassunk? 13,00: Operarészletek. 13.400: Válaszolunk hallgatóinknak. 13,50: Keringő-hangverseny. 14,25: Külpolitikai kaleidoszkóp. 14,40: A népművészet mesterei. 15,10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15,30: Élőszóval — muzsikával. 18,00: Gondolat. 18.45: Szív küdi. .. 19,15; Moszkvai tudósítónk jegyzete. 19,25: Nagy mesterek muzsikájából. 20,30: Az ünnen- rontó. Rádiójáték. 22,15: Petőfi Sándor verseiből. 22,20; Táncoljunk. PETŐFI-RÁDIÓ: 14 15: Operakalauz. 15,15: Horgászok ötperce. 15,20: Fúvóstáncok. 15,40: Ifjúsági műsor. 16,25; Hangverseny előtt. 17,10: Magyar népdalok. 17.30: hanglemezgyűjtők húszperce. 17,50; Illés Jenő színházi levele. 18,00: Emil Stern zenekara játszik. 18,15: Világhírű énekesek műsorából. 18,45’ ,.Az aranykorszak.*’ Előadás. 19,05: Tánc- zene. 19,40: Falurádió. 20,00: Vivaldini ű vek. 21,45: Magyar nóták. 2?,10: A vak emoer lánya. Rádiójáték. RELETMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága es a Megyei Ta nács la pia Felelős szerkesztő: Bálint I.ajo*« Kiadja: a Keletmagy arország Lap-* kiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőse.«: Nviregynáza. Sztálin tér 21. Tel: 16-70, 16-71, 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsd&nov u. 1. Tel: 30-00. (Kéziratot nem Őrzünk meg, é* nem adunk vissza.) Terjeszti a Magyar Porta. Előfizethető a helyi posta hivataloknál es kézbesítőknél. ázabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza. Dóz*» György u. S. 4