Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1960-03-19 / 67. szám
Ä vállaji népfront-elnök A Tallaji községi tanács elnöke így igazított útba, amikor Kardos Jánosról érdeklődtem, aki a községben a népfront elnöke. — Nincs ő most otthon. Dologidőben a szabadban szeret lenni, dolgozni. Az erdőbe ment korán reggel hét fogattal, meg vagy negyven emberrel szállaí- ni, —mondta. — istállót és ólakat akarunk építeni a tsz jő- szágállományának. Azért vágnak oszlopokat, gerendának való iákat. Elmondott egyet-másr a falu közkedvelt emberéről. Azt, hogy jó híre volt akkor is, mikor egyénileg gazdálkodott a 12 hold földjén. Jól vezette gazdaságát. Amióta szövetkezeti ember lett, a szomszédos Merken is tudják róla, milyen okosan intézi a közös gazdaság ügyét, alakítja a nagyüzemi gazdálkodást. — Azt mondta amikor a t.s.főszervezésről volt szó, hogy ..ide a belépési nyilatkozattal!” Mikor aláírta, magához vett be-* lőle vagy három tucatot és a körzetében egytől egyig beszervezte a családokat. Az emberek azt mondták: „Ha Jani bácsi is úgy látja, hogy jobb lesz a tsz-ben. akkor belépünk” — sorolta a népfront elnökről Juhász Mihály. — Január vegén a közgyűlésen a Rákóczi Tsz elnökhelyettesének választotta a nép és meg is éljeneztek. Egv kis akácosban dolgoztak az emberek. Ingujjra vetkőzve fűrészelték a fái. Visszhangzott a fejszék csapása, csattogása. — Ezt ki lehet vágni!... Itt kell elfűrészelni!... Vigyázzon Józsi bácsi, mert dől a fa! Utasítások pattogtak. Kísérőm. egy csizmás, barna bar- »onynadrágos, csikó »kabátos, kucsmás emberre mutatott, aki az imént az utasításokat adta. Most a fűrészt igazította az egyik fa lábához. Köszönésemre barátságosan nyújtotta felém nagy. erős kézé*.-— Fogja csak az elvtárs a fűrész másik végét, és próbáljuk meg együtt, hátha hamarabb ledöntjük ezt a fát! — szóit tréfálkozva. Mikor aztan reesegve-röpögva a földre zuhant a jó 15 méteres akác, ráültünk egy kicsit beszélgetni. — Ez itt körül — mutatta — ameddig csak a szem lát, mind a miénk! Erdő, szőlő, gyümölcsös. Az egész falu határostól! Háromezernyolcszáz holdas a gazdaságunk. Tavaly ennek a területnek háromszázad részen Hűvös idő Várható időjárás szombaton estig: felhőátvonulások, néhány helyen kisebb esővel, vagy futó hózáporral. Mérsékelt, helyenként még élénk északi, északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés erősebb lesz, többfelé újból fellépnek a hajnali fagyok. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5—8 fok között. Távolabbi kilátások: hűvös idő. A Debreceni Prémesállat tenyésztő Szakcsoportnál törzskönyvezett növendék KÜTRIÁK 1006—1500 FORINTOS ÁRON tenyésztésre kaphatók. Nutriabőrök felvásárlása minőség szerint 300—400 forint. — Debrecen, Sallai n. 4. (886) gazdálkodtam, most meg ilyen nagy birtc-kos lettem. — Jo- ízűt kacagott — 562 családé a nagy gazd asag. Ennyien vagyunk a Rákóczi Tsz-ben. Nincs már egyénileg gazdálkodó Vál- lajon. összeadtuk a földeket, meg a tudásunkat is. — Arra ott — mutatott a dombon túlra, ahonnan traktor - pöfögés •hallatszott — a homokon a mi földjeinket szántjáx már. Szántóterületüknek egyik fele sívó homok, a másik meg szutykos fekete agyag. Tudni kell, hogy mikor lehet rá géppel menni. Jó föld a fekete. Már elkészítettük a tervet: 300 holdon lesz burgonyánk, es kólón 10 holdba csiráztatottat ültetünk. Hatvan holdat számuns cukorrépának, ötvenet magkendernek. Árpát, zabot, lucernát, lóherét és a többi takarmányféleségeket saját jószágáiloma- nyunk táplálására szánjuk. Távol van tőlünk a piac, hát úgy döntöttünk, hogy az itt termett takarmánnyal gazdag állattenyésztést alakíthatunk ki. Megvan hozzá az alapunk. Szép az állatállományunk. Most készítjük a két, százférőhelyes istállót, a 300 férőhelyes juhho- dályt, 150-es sertésólat, és 50-es fisztatót. Az erdőnkből kerül K) a fa. Házilag készítjük el a vályogot. Van egy 25 tagú építő brigádunk. A községben élő ács- és kőművesmesterek is beléptek. A tsz-ben hasznosítják a tudásukat. Érni Feri bácsi irányítja az ácsok munkáját, Dorner Anti pedig a kőműveseket. Kölcsönök nélkül is tudunk boldogulni. Nem akarunk adósságot. Oda van most Pes, ten agronómusunk egy Szuper 7etorért, aminek az árát a tagság adta össze. A föld a gazdasási. az emberek szeretete csendült ki a népfront-elnök szavaiból. Sorolta a terveket, élénk színekkel ecsetelte a tsz, a község, és a benne dolgozó és élő emberek holnapját, jövőjét. — Voltunk tapasztalatcserén külön autóbusszal az ópályr tangazdaságban. Aztán Kisvárdán szereztünk tapasztalatokat a burgonyatermesztéshez. A nyíregyházi Homckkísérle;iben a vetésforgó kia'akítását tanultuk. Nekünk is vannak régi tapasztalataink. Ismerjük földjeinket, a helyi viszonyokat és a kettőt együtt gyümölcsözieini tudjus. Sokat estézünk. és olyankor felszínre kerülnek a jó gazdálkodási módszerek. Patrt nálóink is vannak': Nyíregyházáról Altai Ödön jár hozzánk- Budapesti üzemekből is kapunk segítséget. Már ebben az évben nagyüzemi módon akarunk gazdálkodni. de jövőre, ha táblá- sítunk és a jövedelemből gépe sítünk, már jobban fog mutatkozni, hogy legyőztük a múltat. Azt tartjuk, hogy ha egyénileg tudtunk gazdálkodni, jó eredményeket elénv, akkor most közösen, összefogva sokkal jobban fogunk előre haladni, boldogulni. két, meggyőzi a kishitűeket, táplálja a jó hangulatot. — ami mind nagyon fontos egy ilyen nagy családban. gazdálkodásban. Figyelme arra is kitérjen, hogy a fejlődés meglátsszon a község tovább szépiílécében, gazdagodásában. Hogy a község- lakói többet örüljenek, szórakozzanak, művelődjenek, a fiatalságot megfogj-- a községi élet, s akik elmentek, m;nc visszatérjenek. így. ezek figyelembevételével tervezik a kulturális és. egyéb rendezvényen tartását. A sportolási lehetőségek fejlesztését is. — Gyöngyösi Lajos már visz- szajött Itt haszncsítja a község javára azt a tudást, amit az állami gazdaságban szerzett más megyében. Vén Miska a Serneváltól jött a tsz-be. Nagy hasznát vesszük a sertéstenyésztésnél. Más emberek, akik ezelőtt másutt keresték a boldogulást, most egyre többen itt próbálják megtalálni — monct- ta. — Az én fiam is itt maradt, a tsz-ben dolgozik. A másik fiam Miskolcon tanul egyetemen. Mire végezni fog,- neki is lesz itt helye és munkája. Két kislányomat mezőgazdasági szakiskolába, technikumba szeretném majd íratni, ha kikerülnek az általános iskolából . Itt akarunk és fogunk boldogan élni. Delet kongattak. Az emberek letették a szerszámokat. Az erdei tisztáson tüzet raktak, körülülték. Az elemózsiád táskákból előkerült a szalonna és nyárson megsütötték. Tréfákat mondtak és közben jóízűen ettek. Egyikőjük kiáltott: — Jöjjön Janj bácsi! Megsütöttem már a magáét is! Jó volt nézni a szalonnát, sütő, heverísző embereket: mestereket és a földműveseket, pely- hedző állúakat és nagybajszú paraszt bácsikat. Olyan jól egyetértettek, mint egy jó család fiai. S mikor Kardos János elindul feléjük, óriásnak tűnt alakja az erdő fái közt. O. A. Egyórás ülést tartott a ^szerelési értekezlet GENF, (Reuter): A tízhatalmi le.z.reéii értekezlet pénteken ítél előtt egy órát ülésezett, majd elhatározta, hogy hétvégi szünetet tart. Ormsby-Gore, az angol küldött- jég vezetője közölte az újságírókkal, hogy véleménye szerint az értekezletet előkészítő bevezető politikai nyilatkozatok szakasza végétért és hétfőn megkezdődhet a tényleges vita. A két fél a hétvégi szünetet a technikai vita előkészítésére használja majd fel. Csalódni fognak, akik azt hiszik, hogy „kényes*4 kérdéseit nem kerülnek napirendre Pierre Courtade a de Gaulle-Hrusesov találkozóról Párizs, (MTI): Pierre Courtade az Humanité hasábjain a De Gaulle—Hruscsov találkozóval foglalkozva rámutat, hogy a tárgyalásokra megállapított időtartam lehetőséget nyújt széleskörű eszmecserére. Éppen ettől félnek egyes félhivatalos kommentátorok, akik azt kívánnák, hogy e megbeszéléseken a legkényesebb problémákat, mint például Nyu- gat-Berlin kérdését, rie tűzzék napirendre. Remélnünk kell, hogy csalódni fognak, amint csalódtak azok az amerikai kommentátorok is, akik azt kívánták annakidején, hogy Eisenhower és Hruscsov Camp David-i megbeszélései csak az általánosság síkján mozogjanak. A szükségszerűen napirendre kerülő kérdések között a francia —szovjet kapcsolatok ügyének megvitatása lesz a legkönnyebb. Amint a szovjet vezetők, élükön Hruscsovval, gyakran kijelentették, nincs semmilyen érdekellentét Franciaország és a Szovjetunió között. Lényegében arról van szó, hogy ösztönzést adjanak a két ország kereskedelmi és kulturális kapcsolatainak, amelyek még távolról sem felelnek meg a lehetőségeknek, jóllehet érezhetően bővültek az elmúlt években. A francia—szovjet kapcsolatok kérdését azonban nem lehet elszigetelten venni — írja Courtade, majd rámutat Adenauer washingtoni mesterkedéseire, amelyek — mint írja — ízelítőt adtak arról, milyen lesz a német revan- sisták nyomása a nyugatiakra a csúcsértekezlet idején. Sajnos, túlságosan bizonyos, hogy Adenauer ösztönzése mindezideig kedvező talajra-^Jalált De Gaulle tábornoknál, sokkal inkább, mint Eisenhowernél, aki Camp Dávidban legalább is azt fogadta el, hogy a berlini helyzet „abnormális ’. Ha a francia kormány továbbra is azoknak a szóvivője lesz, akik úgy vélik, hogy Berlinben mit sem szabad változtatni, akkor óriási felelősséget vállal magára a nemzetközi közvéleményt előtt. A cikkíró a továbbiakban bírálja Moch francia küldött magatartását a genfi értekezleten. A francia küldött, Jules Moch nem talált jobb javaslatot, mint azt, hogy a leszerelés az atombombákat szállító „járművek” betiltásával kezdődjék, mivel Franciaországnak nincsenek ilyen „járművei”. Hová vezetne egy leszerelési értekezlet, ahol minden résztvevő a többiek leszerelését javasolná? De még rosszabb is van: Tartani lehet attól, a francia kormány arról álmodozik, hogy második atombombáját akkor robbantja fgl a Szaharában, amikor Hruscsov Franciaországba látogat! A legkevesebb, amit erről pillanatnyilag mondani lehet az, hogy a robbantás füstje különös módon elsötétítené a rambouilleti horizontot. Szó esPlt a népfront-munkáról is. Az elnö’i a tsz-ben végez most népfront munka- Lelkesít, eloszlatja a kételye A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MAI MŰSORA Keletmagyarországi krónika. — Konzervhetek Nyíregyházán. — Paprikaszüret Hajdúszoboszlón. — Beszélgetés Olcsván az Üj Élet termelőszövetkezetben. — Hírek. — A vasárnap sportja. — Szív küldi szívnek szívesen. — Sándor, József. Benedek — zsákban hozzák a meleget; vidám zenés névnapi köszöntő. Városszerte — megyeszerte... A kissisíák jelcnliii Mi újság a KISZ-kiobban ? Szép számmal látogatják a fiatalok a nyíregyházi KISZ-klub vasárnap délutáni rendezvényeit. A klub még igen rövid múltra tekinthet vissza, s máris városszerte nagy elismeréssel beszélnek róla. Vasárnap közel kétszáz fiatal táncolt, szórakozott itt. Elhatározták, hogy a közeljövőben egy egyfelvonásost és néhány verset adnak elő a klubteremben (Irodaház III. em.) „Hiúság a szocializmusén” próba — olimpiai jelvényszerző verseny a próba sportfoglalkozásaira, társadalmi munkában pedig rendbehozzák az üzem területét. A másik nagy feladat az olimpiai jelvényszerző verseny: Labdajáték, atlétika, kerékpár, úszás. Mintegy negyven résztvevőre számítanak. A jelvényszerző versenyt az autóközlekedési vállalat a szakszervezettel közösen bonyolítja le az év folyamán. Az 53-as AKÖV kiszesei jelentik: Harminc fiatal vesz részt az „Ifjúság a szocializmusért” próbán. Vállalták, hogy mind a politikai képzés, mind a sport és társadalmi munka területén teljesítik a próba követelményeit. Ma tartják a második politikai foglalkozásukat: a hetedik pártkongresszus anyagát tanulmányozzák. Minden KISZ-fiatal benevezett Yásárosnamányból érkezett: A napokban tartott ülést a Kommunista Ifjúsági Szövetség vásárosnaményi járási bizottsága. Megtárgyalták a Felszabadulási Kulturális Seregszemle, a József Attila olvasómozgalom lebonyolításának egyes kérdéseit. A HETEDIK _ PÁRTKONGRESSZUS anyagából tartottak ban hírt adtunk. Most érkezett jelentések szerint a megye területén eddig már csaknem ötven termelőszövetkezeti KISZ- szervezet csatlakozott a komlótót- faluiak felhívásához. Többek között a fehérgyarmati járásban a túrricsei, panyolai, tunyogma- tolcsi, szamosújlaki, milotal, son- kádi fiatalok, a tiszaeszlári Petőfi I. tsz, a tiszadobi Táncsics, a ti- szavasvári Rákóczi kiszesei. A résztvevők egyben az országos termelési versenyhez is csatlakoztak. Április 4-re készülnek a Petőfi diákotthonban A nyíregyházi Petőfi diákotthon fiataljai április negyediké tiszteletére tanulmányi versenyt folytatnak a Zalka Máté diákotthon lányaival. Április negyedikén döntik el, ki végzett eredményesebb munkát a tanulás terén. A fiúk, vagy a lányok?! De a Petőfi-s fiúk ezenfelül rendbehozzák a diákotthon udvarát, s emellett röplabda és teniszpályát is létesítenek. MÉG EGY HÍR A VÁROSBÓL: A második kerületi KISZ-fia- talok is szép tervek megvalósításán fáradoznak. Amellett, hogy politikai oktatáson vesznek részt, a közeljövőben irodalmi estet rendeznek, valamint fényképfelvételekkel készülnek a Felszabadulási Ifjúsági Seregszemlére. Csaknem őtvenen hővetik már a bomlódtéífilusiak példáját | lui termelőszövetkezeti község I ..Bánk Tibor” KlSZ-szervezete. A I versenyfeltételekről már korábs A közelmúltban versenyfelhívást intézett a megyei tsz KISZ -szervezeteinkhez a komlódtótfaelőadást az elmúlt héten a vá- : sárosnaményi járás községeiben. Vásárosnaményban, Tákoson, Ti- szakerecsenyen, Kisvarsányban az előadásokon ismertették a párt- 1 kongresszus jelentőségét és az if- j júságnak a pártkongresszus határozataiból adódó feladatait. Az | előadásokat széleskörű vita kö- • vette.