Kelet-Magyarország, 1960. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-07 / 32. szám
A jegyirodában mintha sűrűbbé, forróbbá vált volna a levegő. Pedig a kondicionáló berende- %és kifogástalanul működött, a légzsilipek jól zártak. —■ Tudok magáról Bell — ismételte a tisztviselő — de nem érkezett jegy az ön számára. — Ez nem is érdekel — mondta Bell hideg, férne« hangon —. van pénzem, megveszem a jegyet. Vlsza akarok utazni a Földre! — Sajnos, nincs jegyünk. Hiszen maga is tudja, hogy a jegyet hónapokkal előre kell biztosítani. — Hazudsz! —• kiáltotta Bell. — Nagyon jól tudom, hogy a bánya számára négy jegyet fenn kell tartani. És azt is tudom, hogy a következő járatra még egyetlen egyet sem vettek igénybe! Bell, míg a baleset nem érte, bányász volt. A Plútó bányái nem voltak éppen paradicsomi helyek. A munkakörülmények rendkívül nehezek voltak. Túlnyomásos, sűrített levegőben, igen magas hőmérsékleten kellett dolgozni. És ehhez az állandó rázkódás, amit a távolabb dolgozó fejtőgépek okoztak! Nem szabad lebecsülni a sugárveszélyt sem, ami a rádioaktív anyag fejtése közben állandóan fenyegette a bányászokat Aki bányásznak jelentkezett a Plútóba, azt valóban jól megfizették, és különféle kedvezményekben is részesült Például évente két hónapot tölthe- tett a bánya költségén a Földön. Bell úgy vélte, Itt az ideje, hogy kivegye szabadságát. De valami okból nem küldtek jegyet számára. — Mit törődöm vele, hogy van-e pénze, vagy nincs? Ha a fél Pluté a magáé volna, akkor sem adhatok jegyet. , — Nos, próbáljunk értelmesen beszélni — válaszolt lecsillapodva Bell —, mi az akadálya annak, hogy a saját pénzemen vegyek jegyet — ha már nem küldtek számomra. A saját pénzemen jógom van Jegyet váltani? Igaz? — Igaz, de... — Tehát ad?! — Nem, nem adhatok, Well elvesztette a türelmét. Villámgyors mozdulat- tál kapta el a pult másik oldalán ülő tisztviselő nyakravalóját. Acélos karjának egyetlen rántásával talpra állította, és maga felé rántotta. A tehetetlenül kapál ódzó ember arca lassan szilvakékre változott. Bell engedett a szorításon. — És miért nem adhat? — kérdezte félelmetesen nyugodt hangon. — Nem tudom... felsőbb parancs., Bell ellökte magától az embert, s az karosszékébe rogyott. Tétován keresgélt az íróasztalán heverő papírok között — Tessék,, nézze... itt az utasítás... nem adhatunk önnek jegyet... sem most, sem később! Forduljon a pszicho-laborhoz... azok talán megmondják., Bell szó nélkül fordult ki az ajtón, és elgondolkodva útnak indult. A pszichoAaborban Hastings, a pszicho-labor vezető kutatója egy kicsit fázott ettől a beszélgetéstől, pedig nyilvánvalóan nem kerülheti el. Az incidens után a jegyirodából azonnal értesítették, és most a képernyőn figyelte, mint közeledik az 'intézet felé Bell. Amikor Bell a kapu elé ért, a fotocella jelzést adott. A jelzésre Hastings megnyomott egy gombot: az ajtó kinyílt. Kisvártatva Bell belépett a szobába. Udvariasan üdvözölték egymást. Az orvos furcsa érzésektől eltelve nézett az előtte állóra. Némiképp az ő műve volt ez az ember. Ember?., — Bizonyára tudja, miért jöttem — szólalt me-g az orvos asztalához lépve Bell. — Nem adtak jegyet? — Nem adtak. Pedig vissza akarok térni a Földre. Feleségem ott él. Elegem van a Plútóból. Még amikor dolgoztam, csak volt valahogy. De a baleset után nem állítottak munkába. Azt mondták, csak akkor állhatok újra szolgálatba, ha aláírok egy szerződést. A szerződésben pedig volt egy szó, ami miatt nem írhattam alá: „örökre”. Nem akarok örökre itt maradni! így aztán se szerződés, se munka. Mi értelme van tehát az itt-tartózkodásomnak? És mivel nincs értelme, miért nem engednek vissza a Földre? Egyenes választ kérek. Ügy érzem, éppen öntől várhatok egyenes választ! — De miért akar máris visszatérni? Hiszen a munkaviszonya, ha jelenleg nem dolgozik is, még nem járt le! Három évre szólt a szerződés, amikor a balesetigen, a baleset! — vágott közbe Bell. — Ne ke* rülgessük a forró kását! — De valóban, miért is akar visszatérni? — próbálta megkerülni a kényes kérdést Hastings. — Erre két okom van. Az egyik: a feleségem. A másik: emberek közé akarok kerülni, normális, földi viszonyok között szeretnék élni. — Dolgozni óhajtok, tudni vágypm, mire vagyok még képes. Hiszen élek! És normális körülmények között akarok élni! Ez a hely pedig erre nem alkalmas. Egyenes választ követelek: miért nem térhetek vissza? Hastings nagyot sóhajtott. Belátta, hogy elkerülhetetlenül őszintének kel! lennie Belihez. — Amikor a baleset történt magával, Bell, az éJetbenmaradásához semmi remény nem volt Testének egy része teljesen összeágett. Súlyos agysérülést szenvedett, nem is beszélve a súgársérülésről- De hiszen ezt maga is tudja— Akkor én és munkatársaim vállalkoztunk a kísérletre. Kísérletünk nem volt az első, sőt mások is végeztek hasonlókat. Ám eddig mindig becsúszott valami hiba. Magával azonban sikerült. Csaknem valamennyi belső szervét mesterséges szervekkel pótoltuk. Az elpusztult izmokat szintetikus izomzattal helyettesítettük. Nézze csak . meg jobban a kezét, Bell. Erősebb és ügyesebb az emberi kéznél. A járása is sokkal egyenletesebb, simább — mintha csak gumikeréken gördülne. Hiszen jól tudja, hogy testének 64 százaléka mesterséges, szintetikus anyagokból épült fel, a mi elgondolásaink alapján született újjá. Ami az agyvelejét illeti: nos, azt is jól tudja, hogy nem ezzel született. — Tulajdonképpen nehéz volna megmondani, hogy valóban még embernek vagy már robot-gépnek kell-e magát számítani? —- Évtizedek óta eredményesen készítünk robotembereket. Ezeket azonban mi Irányítjuk. Egy kapcsolót kell csak elfordítani, és tehetetlenné válnak.,, pontosan működnek a megadott program szerint— |1| aga egészen más eset. Bár testének 64 százalékát mi állítottuk elő, mégsem tekinthető robot-embernek, mert nem áll a mi befolyásunk alatt, önállóan cselekszik és gondolkodik, nem az előre megadott program szerint, hanem a saját agyával — ami persze, nem is a saját agya. —r Tetteit nem tudjuk befolyásolni. Akcióit nem tudjuk megállítani. Nem tudjuk előre kiszámítani a reflexsorait. Egyszóval: nem tudunk felelni magáért! — Tehát, attól félnek, hogy valami bajt okozok a Földön? — Nézze csak, Bell. Talán igen, talán nem. Nem tudjuk. Nem vállalhatjuk..., úgy gondoltuk, hogy várhatunk még egy pár évig— persze a legjobb volna, ha sohasem térne vissza. Lehet, hogy a feleségével tervezett találkozás sem sikerülne úgy, mint a baleset előtt. Igazán, barátjaként .tanácsolom: maradjon itt. Ebben a jól szabályozott környezetben kevesebb a konfliktus lehetősége. Kcvesbb probléma vár itt magára... maradjon itt.. — Miért félnek attól, hogy a bonyolultabb földi viszonyok között bajokat okozok? Miért félnek, hogy nem állom majd meg a helyem? — Őszinte beszélgetést folytattunk, legyünk hát teljesen nyíltak. Említettem, hogy nem maga volt az első kísérlet. Már a Földön is több hasonló kísérletet végeztek. Sajnos, nem váltak be. A robot-emberekkel semmi baj nincs. Annál több bajt okoznak az ember-robotok, ezek a sajátságos félvérek. Egy ideig rendesen működnek — nyugodtan mondhatjuk: élnek. Két-három hét után azonban bizonyos elfajulásos reakciók lépnek fel náluk, amelyek a külvilági ingerekre való rendkívül erős reagálásban mutatkoznak meg. Nagy károkat okoztak, míg ártalmatlanná sikerült őket tenni. — De hiszen már vágy hat hónapja kijöttem a laboratóriumból! Ennyi idő talán elegendő ahhoz, hogy... —Talán elég, talán nem. Nem tudjuk. & «ért nem engedhetjük vissza. Itt állandó ellenőrzés alatt van, hiszen itt lényegében kevesen élünk együtt, a zárt térben. A földi élet talán veszélyeket rejteget a maga számára. Ki tudja: nehéz helyzetben miképpen viselkedik? Ki tudja: a földi élet változatossága hogyan befolyásolja majd? Nem Bell, nem mehet visz- sza. Legjobban tenné, ha elválna a feleségétől. A Földön mindenki csak félne magától. Az embereit megszokták eívmást. és megszokták a robot-embereket. Az ilyen féivér. az ilyen ember-robot még szokatlan jelenség. Rettenetnek magától, és ez összeütközésekre vezethetne. Még magunk sem tudjuk magát hova tenni. Nem ismeri ük kétségeinek a határát. Az aava talán szuoer-aey. Nem tudjuk: elég mennyugtató-e már ez a különbség? C1 ngem csak az érdekel, hogy a feleségem érzi-e ezt a kü’önbsévet! Az önök probléma'a az. hogy nem látnak eléggé belém, nem tudták mi van bennem. A* én problémám az. hógv tudni akarom, mint vélekedik rólam a feleségem. Ezt csak akkor tudhatom meg, ha haza+^ek. Haza akarók utazni! — Ne utaznék! Gondolja meg! Legalább egy ideig várion még! — Még meggondolom— Bell sima mozdulatokkal hagyta el a szobát. Fél óra múlva felharsant a riadó. A fehete vírus Hasting felkantittantotta a televizort, és a parancsnokságot kapcsolta. Kövér, jóindulatú arc jelent meg a képernyőn. — Valóban, doktor, a 4. sz. űrhajókikötő jelzett riadót Hogyan? Hogy valaki be akart volna hatolni? Nem. szó sincs róla! Az egyik üzemanyagtartály tisztítás közben kigyulladt. Igen... Már oltják. Hogy idegen személy? Nem, senki. Igen— azóta, hogy értesített, két emberem figyeli Bellt. Kizárt dolog, hogy behatolhatott... Igen... a 11-934-es útrakészen áll. Nem.. Nem surranhatott be, még a tűz-okozta zűrzavarban is vigyáztunk. — A legjobb volna Bellt őrizetbe venni az űrhajé indulásáig — javasolta Hastings, — Miért vegyük őrizetbe? Hiszen nem valami vadállat? — Tudja mit? Odamegyek én is a kikötőbe. Nyugtalanít Bell szándéka. Amikor a kikötőhöz ért, már csak igazoltatással juthatott át a kordonon. Mi történt? — Bell eltűnt — jelentették. Érthetetlen, hogy tudott meglépni, de tény, hogy lerázta megfigyelőit. Azért is vontunk kordont a kikötő körül, hogy ne férkőzhessen az űrhajóhoz. Nem mintha el tudna benne rejtőzni— V alóban, a Plútóról elképzelhetetlen, teljesen lehc’ tetlen a szökés. Ha be is surrant valaki az Utastérbe, nem tud ott elrejtőzni. Az űrhajók belső tere igen Szűkös, nagyon is takarékoskodni kell a hely- lyel. Nem hogy egy ember, egy egér sem tudna ott elrejtőzni, És ami a raktárhelyiségeket illeti: nincs bennük levegő, nincs bennük gyorsulásvédő berendezés, ás nincsenek szigetelve a világűr hidegétől. Oda elbújni — biztos pusztulás. Múlt az idő, közeledett az indulás. Bell nem került elő. —■ Én is elutazom — mondta Hastings a parancsnoknak. — Elutazik? Miért? — Az a gyanúm, hogy — bár alaposan átkutattuk a hajót — Bell mégiscsak elrejtőzött valahová. Én ismerem őt a legjobban. Ott kell lennem az érkezésnél— Az Indulás megszokott volt, csak a Plútó viszonylag jelentős gravitációs terének a leküzdése jelentett bizonyos technikai problémát. Emiatt a kezelőszemélyzetnek és az utasoknak jóval hosszabb idegi kell a gyorsulásvédő berendezésben lenniük, mint a Föld elhagyásakor. Az induláskor többlépcsős rakéta segítette az űrhajót kiszabadulni a Plútó gravitációs teréből. Amikor ezen túljutott, megkezdte a mintegy 30 napig tartó utat. Az első hetek eseménytelenül teltek. Az űrhajón utazók az idő nagy részét alvással töltötték. Időnként egy-egy tablettát vettek be, amitől napokra álomba merültek. Testük hőmérséklete 7—8 fokkal lejjebb szállt, az anyagcseréjük lassubbodott. Ily módon feleslegessé vált az űrhajót megterhelő jelentős élelmiszerkészletek szállítása. Az utasok az utazás folyamán alig táplálkoztak. A hajót automata berendezés tartotta pályáján. Csak a megérkezés napján kell a kezelőszemélyzetnek teljesen éber állapotban lennie, mert a kikötés pontos együttműködést kíván. Hastings szeme előtt szürke köd lebegett, amikor felébredt. Még érezte az injekcióstű szúrását, amikor az arca fölé hajló alakban felismerte Bellt. Nem is lepődött meg túlságosan, bár lehetséges, hogy ez még az álom kábító hatása miatt volt. — Baj van, doktor! Keljen fel, szükség van magára. — Mi történt? — Baj van. Nem az utasokkal, a kezelőszemélyzettel. A fekete vírus... , (Folytatás a heidi számban).
