Kelet-Magyarország, 1960. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-28 / 50. szám
A nyíregyházi múzeumi képtárról Éjszakai szántás Az éj barna, terebélyes fáját körülszőtte hálója a csöndnek, s ágain, mint sárguló gyümölcsök — a csillagok fénykocsányon csüngnek. Ügy fekszik a nyugalom a tájon, mint házakon, a gyapjas, téli köd. Pihen minden, csak a Szomjűháton szánt egy traktor s tompán dübörög. Vakítón fénylő réflektorszeme magra-éhes rögöket cirógat... Megfeszíti hát acélizmait és igyekszik, mert — vetnénk már holnap — mondta az este az agronómus — csak őmiatta késsen a dolog? A jószagú, nedves, friss szántásra a Hold olvasztott bronzfénye csorog. s dohog a gép. Olajszagú füstje kezetfog a földnek illatával, s az öt eke csillogó ezüstje összesimul testvér-barázdákkal... KRÉCSMÁRÍ LÁSZLÓ Szökőnap 4 Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből több mint 40 darab festmény került Nyíregyháza múzeumába. A képek bemutatják a magyar festészet fejlődését a Milleneum idejétől egészen a második világháborúig. Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Iványi-Grünwald Béla, Réti István, Glatz Oszkár, Csók István képei a nagybányai festőiskolát képviselik. A hazai táj szépségeit kedvelő magyar naturalista festészet vezető mesterei a múlt század végén kezdték meg együttes munkásságukat Nagybányán, s több évtizedig közösen dolgoztak. Nemcsak kiváló festők voltak, hanem nagyszerű tanáron is. Alig van művészünk, aki a két világháború között ne tanult volna hosszabb vagy rö- videbb ideig valamelyiküknél. A nagybányai naturalista tör® rekvések után indult fejlődésnek egy másik művészi törekvés, mely sok tekintetben a francia művészet eredményeitől tanult, s azokban találta meg az igazodás szálait. Gondolunk elsősorban Rippl-Rónal Józsefre, Vaszary Jánosra, Kemstok Károlyra és az ő utánuk induló művésznemzedékre. Legkiválóbb tagjai: Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos stb. „Nyol- cák” néven külön társaságot alakítottak és egy ideig közölni rendezték kiállításaikat. Ugyancsak igen egészséges és az előbbiekkel egyenlő értékű eredményeket ért el XX. századi pikturánkban az alföldi festők csoportja. Vezető művészei több művei jelen vannak: Koszta József, Nagy István, Tornyai János, Rudnai Gyula munkáin ismerhetjük meg törekvéseiket. A z első világháború és az azt követő forradalmak festőművészeink munkásságán is élénk nyomot hagytak. Jelentkeznek azok a mesteren, akik meglátják a proletariátus küzdelmét, vagy mint egyenesen közülük valók, éppen az ő problémáikat viszik vászonra. A 40 évvel ezelőtt elhalt Nagy Balogh János és a 25 évvel ezelőtt elhalt Derkovits Gyuia képei a proletárok művészi tehetségének és erejének nagyszerű megszólaltatói és minden idők legjobb magyar festőivel egyenrangú értékek. Az iskolákba, illetve a művészi csoportosulásokba nehezebben sorolható mesterek közül Med- nyánsaky László, Fényes Adolf, Uitz Béla, Egry József és a múlt évben Bruxelles-ben aranyérmet nyert Csontvári Kosztka Tivadar szintén szerepel kiállításunkon. Képeik a XX. századi magyar festészet gyöngyszemeiből valók. A kiállítás huzamosabb ideig, kb. másfél-két évig lesz nyitva. ’"Természetesen más képeken keresztül is be lehetett volna mutatni XX. századi festészetünk alakulását. Mondjuk olyan művek felsorakoztatásával, amelyek közelebb állnak a közönségünk által megszokott, vagy már jobban megismert festői törekvésekhez. Azt is tudjuk, hogy a két világháború j között nem igen fordult elő, I hogy vidéki város múzeuma ilyen nagy számma' kapott vol- í na vezető magyar festőktől ké-1 pékét. Inkább kapták a szeré- j nyebb mesterek igénytelenebb j alkotásait, amiket az akkori i hivatalos művészet-politika is) pártfogolt. Vagy kaptak az üz- j leti célzatú műkereskedelem • gyenge minőségű, hatástkereső dilettáns műveit. Ilyen körülmények között a közönség művészi érdeklődése nem fejlődhetett helyes irányban. A mi időnkben viszont, ahogy halad a szocialista kultúra térhódítása, úgy jelentkeznek egyre határozottabban azok a törekvések, hogy a vidéki tömegekhez is elvigyük vezető múzeumaink legjobb mestereit. Még akkor is ezeket a műveket kell elvinni, ha első látásra nem nyerik meg közönségünk tetszését. A nyíregyházi JÓ6a András múzeumba került képek mindegyike válogatott mű, s a Nemzeti Galéria féltett darap- jai közül való. Mindegyik megérdemli az iránta való érdeklődést és őszinte ragaszkodást. 'Fermészetesen nagy jóindu- . lattal kell közeledni a művek felé. Amit az első találkozáskor esetleg még nem értünk, s emiatt nem szeretünk, azt megérthetjük es megszerethetjük a második találkozaa- kor. (Egy későbbi időpontban megjelenő katalógus magyarázó szövege is segíteni fog ebben.) A múzeumok megkedvelése megismerési folyamat A megismerés fáradsággal járhat, ae bővíti tudásunkat, fejleszti ízlésünket, jobbá és szebbé teheti életünket. A múzeum hívja és várja a város és a környék minden lakóját. Szíj Béla művészettörténész Ilyen még "nem volt az idén. Azt mondják, már négy éve nem fordult elő. Hallottunk már szökő vőlegényről, sőt szökött fegyenc- ről is, de hogy egy nap megszökjön, az már egyenesen abszurdum. Egész évben vigyáztunk a napokra. S most ill a berek, nádak, erek, jön égy ilyen nap, fogja magát és egyszerűen megszökik. (Pokoli a gyanúm, hogy a múlt csütörtök is így szökött meg az újságból.) Hát nem rémes? Az ember péntek délben megbeszéli az imádott kislánnyal a szerdai randevút, izgatottan számolja még az órákat is, s ha nincs résen, a szerda azt sem mondja, hogy félkalap és máris faképnél hagyta. Fránya egy ember lehetett ez a Gergő pápa, hogy még a napokat is megszöktette a naptárból. El tudom képzelni, mit csinált a korabeli szépasszonyokkal. De azért mégsem végzett alapos munkát. Ha a napot meg tudta szöktetni, miért nem szöktette meg, mindjárt a heteket sőt hónapokat is? A téli hónapokat egyszerűen megszöktethette volna, s most itt állnánk dermesztő január, zimankós február nélkül télviz idején, nyakig a májusban. Az esernyőkészítők kérelmére megszöktette volna a száraz, a hőguta elleni tabletta árusítóinak kérésére pedig a nedves hónapokat. így illant volna el az egész év a talpunk alól, s egyes hízásra hajlamos hölgyek megúszták volna szemlesütés nélkül, mikor a hivatalban a korukat diktálják. De mert az a Gergő nem volt elég alapos ember, csak egy napot szöktetett s azt is csak minden négy esztendőben. Azt azonban meg kell mondani, jól megszöktette. Mert pont ezen a napon szökött meg a Kruzslák Donéi is. aki két hete 300 forintot kért tőlem kölcsön. Szökőnap ide, szökőnap odú, azért nem muszáj mindenkinek megszökni. Dönci is várhatott volna, míg kitekerem a nyakát. S azok is várhatnak megint négy esztendeig, akik a szökőnap egészségére négykézláb tartottak felköszöntőt. S ha már a szerdának a bottal üthetjük a nyomát legalább a keddre ügyeljünk jobban, mert az lesz az apák, azaz a fizetés napja... 31/. i. 0V. Megjelent Rosa Luxemburg válogatott beszédeinek és írásainak második kötete A Kossuth Könyvkiadónál napvilágot látott Rosa Luxemburg válogatott beszédeinek és írásainak második kötete. A csaknem negyvenegy íves gyűjtemény az 1893-tól meggyilkolásáig, 1919-ig terjedő időszakot öleli fel, megismertetve a magyar olvasókkal is a német munkásmozgalom nagy alakjának gazdag munkásságát. A kötetet bő jegyzetekkel és életrajzi adatokkal egészítették ki. ANGYAL SÁNDOR: Lárma a fényezőben Ebédnél, meg estefelé a sarki kiskocsmában egyöntetű volt a vélemény: Jenőt holnap úgy kirágják, mint a pinty. Méghogy majd ráborítja az asztalt a szakszervezetisre... Hát micsoda ő? Áz az übés csak segíteni akart a szerencsétlenen, mivelhogy tűrhetetlen dolgokat csinál az utóbbi időben. Ha olyan nagy pofája volt, most ráharapott. Csak jöjjön az übé, majd ők elmondanak még különb dolgo- gat is... Az a kacsafarok haja, meg a rágó gumi a szájában, az még csak hagyj án. De a» állandó szemtelenkedés az öreg Mercsák bácsival, a szerelde takarítójával, az mégis csak abszurdum. Ráadásul lehetetlenné teszi a brigádját is; szerencsétlen srácok, az istennek se bírnak túlteljesíteni, több pénzt keresni, mert ez az akasztófavirág kiröhögi a munkaversenyt. Hát most elkapta a gépszíj, kisült, hogy már hónapok óta egy fillért sem ad haza az anyjának, most pedig, hogy megverte valamelyik este, szerencsétlen asszony beírt Nyírinek, a szakszervezetbe... Ez igen, a nyavajása. Bejár a mulatókba, nőket bámulni, flan- colni és másnap olyan kalandokat sorjáz, hogy már maga sem hiszi... Az anyját meg pofozni kezdi, ha nagy pénztelenségben nem tud vacsorát főzni a gyomrába... Olyan mesteri repülés még nem volt az üzemből, mint amilyen ez lesz. Öröm lesz nézni ... Majd a kapun kivül gondolkozhat, turkálhat a kacsafa* rokban. Méghogy üres duma neki a munkaverseny, és neki ne beszéljenek lyukat a hasába mert rájön a rókázhatnék... ? Egy szerencséje, hogy eddig nem verték agyba-főbe a brigádbeliek, hiszen őmiatta estek el mindig a jutalomdohánytól... Ez meg? Neki elég volt ezerkettő a dáridózásra, ha nem; hát ellopta az anyja nyugdiját is... Most vajon olyan nagy szájjal mondja majd, hogy fütyül az öntudatra, meg hogy törődik is ő a hangosbemondói maszlaggal, él és akinek nern ’ tetszik, írja fel korommal a kéménybe...? Aha, kézi tcsókolom, nem mindig ityeg a fityeg, most meg aztán nyakig benne tetszik lenni a slamasztikában..; Másnap majdcsak délig síri csend volt a fényezőben. Azazhogy csak a motorok egyenletes búgása adott egy kjs zajt, de szó, az nem sokszor tört elő valamelyik szegletből. Mercsák bácsi csak járt, egyik helyről a másikra, rábámult a festekea ruhás emberekre, néha-néha odasúgta, hogy mi a nyenésség ütött belétek, meghogy nem tetszik neki ez a hirtelen elnémulás, csak nem valami bolondságon törik a fejüket...? Jenő valósággal ette a cigarettát. Ha nagynéha felegyenesedett, ijedten kapta vissza a fejét. Reggel a kapusszoba előtt ijedt meg először, ahogy némán utat engedtek neki, hogy besétáljon. Valósággal futott a fényezőbe, mert ott érezte a hátán a sok szem nézését, mintha át akarták volna döfni... Bent meg mintha atom robbant volna, amikor belépett, egyszerre elhalkult a beszéd, a kacagás, akárha meghalt volna minden. De nincs kínosabb dolog, mint így érezni a megsemmisülést... Nagy lárma lett tizenegy óra felé. A hangosbemondó recsegésével kezdődött. Még jóformán el sem mondta a kis kacagós hangú irodista lány, hogy mikrofonpróba, egy...kettő...három, hatalmas csattanás hasított át a „vé” tetejű műhelyekben. Az ajtónál smirgliző Borcsákné ijedten kiáltott fel: — Jajj, a fiú...Aláhal mindjárt... Pillanatok alatt csomóba verődött az egész műhely, a mar- kosabbak nekiíeszítették ezüstös tenyerüket a nagy acéllemeznek. Megfeszültek a terdek csak úgy dagadt a sok ér a borotválatlan nyakakon, míg nagynehezen kihúzták alóla a kacsahajút... Borcsákné ugrott a kórsóért, letörölni az ütődés- től kiszivárgott vért Jenő homlokáról, meg tölteni a kupába, csordulásig... — örült spanyol... mi az isten csudáját kerestél te a lemeznél! Berényi meg sem várta a választ, csak idegesen húzta lejjebb homlokán a micisapkát. Sarkonfordult. Jenő csak dadogott, hogy az anyját, meghogy ,,igazán vagány tagok vagytok ti srácok, kósz’...hogy kihúztatok...” Már mosolygott is. amikor Berényi visszakiáltotta: — Mert az ember még azt hinné, hogy készakarva.,. Lett erre nsgy bábéi. Mintha most akarna kitörni a visszatartott láva, forrón, égetően... Biztosan készasarva... Menti a menthetőt... Azt hiszi, megesik rajta a szivünk... Bár agyoncsapta volna... Ugyan, ugyan Zsiga, ember vagy te..? Az, vagy nem az, elegünk volt belőle... Ügy van, elegünk... De mire vár az übé..? Kiabálják már ki. hogy szedje a sátorfáját... Mert ha nem, mi majd megadjuk a kezdő sebességet... Mintha elvágták volna a levegőt, csend lett. Az ajtóban ívj-ui, a szakszervezetis állt meg... — Hallom, valami baj van emberek... Semmi. Csak a motorok mély búgása. — Vagy talán... — 2n...én Nyíri szaktárs. At akarok menni a másik műhelybe... Jenő szavára megbolydúít » fényező. Körülfogták az übést,; nogy alig kapott levegőt.. A szemtelenje... Látja, Nyíri elv- társ, még most is... De mit to- tolyáznair... Hiszen hallottuk,' hogy tegnap mit csinált az irodán... Mondják már ki a döntést... Nekünk ilyen emberre1 nincs szükségünk... — Emberek..! Nyíri kiáltására gyers csend lett. Érdekes csend. A motorok bugásába csak a súlyos lélegzések vegyültek. Forrón. A fiú ragasztott homlokkal meredt Nyírire. A feszült várakozásban kiömlött arcán a víz is. Az übés nem nézett vissza, elveszett az embercsomóban. Duz- zadtan lüktetett nyakán az ér, nehezen nyugodott Amikor újra mondta: emberek — a hangja- oan már kevesebb volt az erő. Nem mondott többet, csak látta, hogy bomlik a gyűrű, észrevétlenül. — Maga pádig ittmarad. Megértette..? — Jenő bólintott, nagy hirtelen, pedig egy mukkot sem értett, az egészből. Nézte, hogy Nyíri nagy gonddal húzza be maga után a vasajtót. Nézte, hosszan, komolyan s csak a hangra eszmélt: — Na, ne bámulj már annyit; te nyavalyás, abból aligha élsz meg...! És Mercsák bácsi mosolygósán adta meg a kezdő sebességet...
