Kelet-Magyarország, 1960. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-17 / 14. szám

cÁpfu tujőiud&kaiu Lakodalom volt a Koronában...

BÁLINT BÁCSI sok évig molnár volt a baktai malomban. Most már nyugdíjban van. A fia, Jóska 1947 óta vele járt dolgozni, megtanulta a molnárságot. Bálint bácsi régi harcos a szakszervezeti mozgalomban, a fia is a nyomdokában haladt. Tíz éve a járásban a szakszervezet szakmaközi tikára volt, s 1953- ban megválasztották a Malomipari Vállalat szakszervezeti titkárának. Azóta megmaradt funkciójában. Nem függetlenített. ♦Vállalati belső ellenőr. Elmondhatjuk, hogy jól irányítja a kilenc tagú szakszervezeti bizott- .ságot,. melynek tagjai vidéki üzemekből tevődnek össze. Közel 400 dolgozó közül ió 350 tagja a szakszervezetnek. A jó vezetéshez tudást, jó tapasztalatokat szerzett két esetben is a szak- szervezeti iskolán. Ahhoz, hogy a szakszervezeti mozgalomban jó eredményeket ért el, sok köze van annak, hogy rendszeresen tartja a kapcsolatot a szakszervezeti ' bizalmiakkal, akik elsőrendű segítőnek bizonyultak.

Bálint Józsefet az élelmiszer- ipar kiváló dolgozója jelvénnyel tüntették ki.

A kitüntetett sz. b. titkárral arról beszélgettünk, hogy milyen tapasztalatai vannak a munkaversenyről.

— A MUNKAVEHSENY 1959- ben vállalatunk tervének jelentős túlteljesítéséhez, az önköltség

csökkentéséhez több százezer forintos megtakarításhoz vezetett. Eredményeink különösen szépek az^energia és az anyagtakarékosságban. Hasznos volt kidolgozni a verseny kezdetén a takarékosságra vonatkozó intézkedési tervet. Ezt 1960 évre vonatkozóan is elkészítjük. A vállalat vezetőségének javaslatait a napokban üzemi tanács ülésen fogjuk tárgyalni s majd a dolgozóknak javasoljuk, hogy versenyezzenek a célkitűzések teljesítéséért. Az egész évre vonatkozóan készítjük el a vállalat felajánlását, mint ahogy ezt az MSZMP Központi Bizottságának január 12-iki ülése is javasolta az ipar dolgozóinak. Legfontosabb területként az önköltségcsökkentést és a minőség javítását fűzzük versenyfeladatul, A javaslatok kidolgozása terén sokat várunk a 18-iki üzemi tanácsülésünktől, arra számítunk, hogy a korábbi példákhoz hasonlóan, most is jó javaslatokkal segítenek az üzemi tanács tagjai. Azt terveztük, hogy a legjobban teljesítő üzemeinket a pénzjutalmon kivßl televízióval fogjuk jutalmazni, s a verseny- értékelést úgy szervezzük meg, hogy a dologozók minden hónapban a termelési értekezleten figyelemmel tudják kísérni a verseny állását, eredményeiket.

j\/lessze az elnökség asztalától

rí egy idős asszony kér szót: „Nem is tudom, mit mondjak drága gyerekeim, hogy köszönjem meg, hogy engemet felkarolt a szövetkezet és most én is itt lehetek, nem vagyok kivetett magányos öreg — közben eleredt a könnye, s a nagy. csendben .— pedig 350 ember ült ott — hallani lehetett, hogy mások, is pi- szegvs hullattak örömkönnyeket, majd újra megerősödött az elcsuklott hang. — Nem hittem volna, hogy itt ebben a fényes terem,ben, ahová csak nagyságosak, kegyelmesek, — meg ahogy mi, szegényemberek mondtuk — félkegyelmesek jártak, egyszer én is terített asztalhoz ülhetek

Három és félszáz ember dörgő tapsa közepette ült le meghatódva Havacsek Jánosáé idős parasztasszony. Pénteken este történt ez a Szabolcs Szálló Nagytermében, ahol a Ságvári Termelőszövetkezet tartotta évvégi zárszámadását. Üzemi munkások, a patronáló vállalat dolgozói és a köry^ező tanyák egyéni dolgozó parasztjai is ott ültek vendégként ezen a nevezetes estén.

'Több, mint száz tanú volt ott, a szövetkezeti tagokon kívül, akik hallották Horváth János tsz-elnök szavait, amint beszámolt a múltról és ismertette a jövő terveit. Ritkán esik meg, hogy ebben a tükrös teremben ilyen „száraz” szavak hallanak a csillárok között, mint a holdanként! 250 kiló műtrágyáGYIRKflPUBIN

! ról, 14—15 mázsás gabonatermés, egy millió forinttal több árut adtak el a tervezettnél és így tovább. Szépen tudja húzni Gubás Nagy Kálmán is, de az itt j ülőknek mégis jobban bizsergetI

ték ezek a mondatok a szívüket, mint a legszebb zene. Az életükről, az ő gazdagságukról szóltak e számok. A kertészetben hajlongó asszonyoknak, az állattenyésztésben és a növénytermelésben dolgozó férfiak egy évi munkája volt a mérlegen. Közel félmillióval gyarapodott 1959-ben a tiszta vagyonuk. Jutott a tagoknak is bőven, 48 forintot és 6 forint prémiumot, öszesen 54 forintot adtak munkaegységen- i ként.

j Az ellenőrző bizottság is meg- í tette jelentését. Többen méltat- ’( ták egy éves útjukat és beszél- ! tek a jövő terveikről, amikor egy hatvan év körüli ember állt fel.

— Egy éve léptem a Ságvári Termelőszövetkezetbe — kezdte kissé megilletődve szívből jövő mondanivalóját Lelkes Ferenc tsz-tag —, de megmondom, hogy est nem is reméltem. Köny- nyebben élek, mint a 15 holdamon éltem. Csak a földjáradék 3080 forint volt, amit kaptam. Én, mint középparaszt mondom a kívül lévő paraszt társaimnak: bátran lépjenek a szövetkezetbe.

Dísztáviratok, levelek érkeztek. Többek között az Állami Általános Zrínyi Ilona Gimnázium hallgatói üdvözölték a szövetkezeti tagokat és köszönetét mondtak, amiért a tsz-ben megismerkedhettek a jövő mezőgazdaságával.

A közgyűlés előtt hatan kér^ ték felvételüket, valameny- nyit fel is vették ezen az ünnepi esten, majd a kongresszusi versenyben kitűntek jutalmazása következett, A tagság 95 százaléka túlteljesítette vállalását és jutalmat kaptak. A szövetkezet nőtanácsa is jutalmat adott a legjobb dolgozóknak, a szövetkezet pedig megjutalmazta a patronáló MÉK Vállalat néhány dolgozóját. Ezt viszonozta a MÉK is s egy zenekari felszerelést adott a szövetkezet KISZ-szervezeté- nek.

A hosszú ajándékozás után még egy jutalmazás volt. Egy évvel ezelőtt a szövetkezet közgyűlése olyan határozatot hozott, hogy minden házasságra lépő fiatalnak 500 forintot adnak a szociális alapból. A szövetkezet elnöke három fiatal párt jutalmazott meg, közülük egy éppen ezen az estén tartotta lakodalmát, Mák János, a Ságvári Tsz. tagja a szomszédos császárszállási Új Alkotmány Termelőszövetkezetből Sípos Margitot kérte élete párjául. Még ők sem gondolták, hogy lakodalmukon a Szabolcs Szálló fényes termében 350 vendég lesz, pedig ők már a mi időnkben cseperedtek fel, hát még paraszt szüleik. Ök még álmukban sem mertek ilyenre gondolni, hiszen az ő fiatalságuk idejében Dessewffyék, Odeschal- chyék és Vay báróék jártak ide lóháton pincért taposni, meztelen' cigányt asztalra állítani.

A háromszázötven terítékes lakodalomban naptól barnított, munkától kérges kezek fogták a villát és a kést, de milyen otthonosan és milyen vidáman mulattak reggelig.

CSIKÓS BALÁZS.

AZ ABLAK MÖGÜL kérdőn néz egy vidám arc. Siltes sapkája hátratolva. A redős homlokra hull egy szürke haj tincs. Egy kis asztalka mellett ül. s ráhajol egy blokktömbre. Kezében írásra készen áll a ceruza.

— Az igazgatóhoz?

Adná a belépőt mint szokta, mielőtt az idegent a gyárba engedi. Ismer, de éberségből mégis kéri az igazolványt. Beenged aztán a portásfülkébe Szabó Gyula. Mikor kezet fogunk az jut eszembe a csontos, erős kézről, hogy mennyi sok öntvényt készített vele ez a régi jó szakember.

Meleg van. Hellyel kínál. S .mert egy kicsit ráér, szívesen beszélget, szinte kérdezni se kell. Közben tepertőt eszik kenyérrel. (Disznóvágás ideje van!)

— Régen volt hajnali öt óra! Akkor keltem, s jöttem dolgozni hatra. Nem volt megállás azóta, csak most van idő enni. Beengedtem a hatra járó új műhelyistákat. Elsejétől gyártjuk az 'öntöttvas armatúrákat. Sok kell belőle áz országnak! Mindenfelé közművesítenek, vízvezetéket szerelnek. At'hoz kellenek. „Féltek"’ az új gyártmány tói a melósok, mert ilyesmit azelőtt nem csináltak, s attól tartottak, hogy nem fognak jól keresni. Volt Budapesten egy csoport tőlünk megnézni, hogy őrt hogy csinálják a munkát. Aztán a központunk küldött ide hét munkamódszer átadót. Mondják a szakik, hogy nagyon tudnak ezek a pestiek, különösen a Sí mon bácsi foglalkozik lelkesen a fiatalok betanításával. Hornyák Béla is tőle tanulta meg a mell elf órást az armatúrába. Tíz napja megy az új üzem, a már azt hallottam; többen is kérték,* hogy normára dolgozhassanak ezután. Hamar elsajátították a bevált, jó munkamódszereket.

A KAPU ELŐTT autó dudál. Szabó bácsi leteszi a? ennivalót s kimegy kaput nyitni. Igazoltat, s beengedi. Aztán bent felírja a kocsi számát.

— Meg kell nézni, hogy mi van a kocsin. írás nélkül csak: azt vihetik ki, amt a kocsihoz tartozik — folytatja. — Ébernek kell lenni, mert akadnak még olyanok, akik „elfelejtik” kitenni a táskájukból vagy zsebükből ami benne könnyen elfér, s ami az üzemé. Leginkább szerszámokkal próbálkoznak. De észre veszem én hamar az ember arcáról, ha nincs valami rendbe a poggyászban, a zsebben. Persze megérdemli az ilyen, hogy ha a jó szó nem használ, hát le is ú>, meg fel is út neki.

MAGAS, MÜNKÁSÖR-ruhás ember nyit a portásfülkébe, hegy bejelentse távozását 3 tanácsra.

— Szakszervezeti titkárunk. Miklós Jóska. Hisz ismeri! Szeretjük. Jó, mint egy darab kenyér. S ha kell, szigorú. Ügy hívják a munkások a gyárban, hogy „verseny nacselnik”," mert hogy szívügye a munkaverseny. Jó ez. Nagy haszna van a terv-' teljesítésben, meg a nyereségrészesedésben is. Van már hat brigádunk. amelyek a szoéaliste. munkabrigád cím elnyeréséért versenyeznek. Van Ilyen brigád a szürkeöntödében, keltő a tem- perben, egy a tmk-ban, egy a magkészítőben és egyet a mű- szakiak alakítottak. A mikrofon kihirdette a gyárban, hogy megalakítottak egy bizottságot, mely értékelni fogja ezeknek a brigádoknak a munkáját. Egyelőre vándorzászlót kap a legjobb.

Ismét autó dudált. A portás

igazoltatás nélkül beengedte, jött vissza hamar, s folytatta:

— Szép kocsi ugye? Varga doktoré. az üzemorvosunké. Nemrég cserélte ki a motorját autóra. Több munkásnak van 125-ös, meg 250-es motorkerékpárja, azzal járnak dolgozni. Kerékpár meg annyi, hogy érd í- nek beillik a parkírozóban. Jól megy már a dolgozóknak! Jól ruházednak!... Mikor kimennek a gyárkapun, olyan elegánsok, hogy nem lehet rájuk mondani, hogy egyik vagy ir-ásik öntvény csiszol, vasat önt, vagy formamagot készít. Mint a hivatalnokok, olyan szép ruhákban járnak.

EVETT JÓÍZŰEN, s gondolkodott. Táskába tette aztán az elemózsiát és sóhajtott.

— Tizennyolc éve járok ide a Vulkánba dolgozni. Hej’, de nehéz volt az akkori időben a munkás sorsa. Rossz ruhában jártunk, a cipőből kilátszott e lábunk. Nem ruhára, de ennivalóra se telett a keresetből. Kormosán, piszkosan s kimerütlen mentünk haza. Nem volt fürdőnk. öltöző szekrényünk, ahová az utcai ruhát tegyük és munka után a munkaruhát betudjuk. Két gyerekem várta otthon a kenyeret. Nehéz volt, de ember lelt belőlük! Igaz, hogy nem híres emberek, de megállnak a lábukon! A lányomat férjhez adtam, itt dolgozik a vöm isi Van értelme, becsülete most a munkának. Megbecsülnek. Mikör betegségbe estem — két. éve — azt mondta az igazgató: „Gyula bácsi, mit szólna ahhoz, ha a portára helyeznénk s ett dolgozna?” örültem ennek és azóta ez a hivatásom: vigyázok a közös tulajdonra.

Lelkiismeretesen, jól vigyáz a gyárra.- Orosz András

A toll--bosszúja

Már az első napon nagy reményeket

fűztem hozzá. Tudtam, nem, hagy cserben. hűen engedel- rúeskedik minden vonásnak. Alaposan megnéztem, simogattam szememmel az új íróeszközt, a La- dyt. Mert ez a neve: Lady. És, hogy ösz- sze ne keveredjen más toliakkal, számot is adtak a név mellé. Az enyém az 56-os. Egyszóval, amikor első alkalommal írni kezdtem vele, szemem csillogott, ragyogott, mosolyogtam, boldog voltam. Végre egv jó toll! Hosszú hónapok

bosszúsága után sikerült egy valamire való tollat szereznem. Ezúttal a Papír és írószer bolt jóvoltából.

Korai volt azonban örömöm. Korábban, mint gondoltam, bekövetkezett az első csalódás. Nem történt más, csak annyi, hogy egyszerűen nem engedett ki magából egy vonásra való tintát sem. Mint ilyenkor szokás — gyakorlatom van már az ilyesmiben az előző toliam révén — lecsavartam a toll vegén lévő kupakot és csavartam egyet r szíva tón. Egv csep- pentésnyi kék fob adék buggyant a tollhegyre. Visszacsavartam a kupakot és írni kezdtem. Ment. mint a karikacsapás. Mindaddig, amíg ismét el nem fogyott a tollhegyben a nyomás által felgyülemlett tinta. Aztán Ismét nem fogott. Az előző eljárást megismételtem néhányszor. Mindez addig tartott könyökig tintás javítások közepette, amíg egyszer végleg felmondta a szolgálatot az alig egy hónapja használt íróalkalmatosság.

Eszembe jutott: három hónapja szavatosságot vállaltak a tollért. Meg vagyok mentve a további hossza tikod as-- tól! Nincs, vjgyis nem lesz többé hibásan író toliam! Máris indultam a papír és írószer boltba. Mutatom a szavatossági jegyet és a tollat. Elmondtam mi a panaszon!: nem ír a toll. Az egyik eladó kezébe vette a Ladyt. Megszívatta tintával. Írni kezdett azzal. Kíváncsin vártam én is az eredményt. Szótlanul álltam a pult előtt. A toll egyre fürgébben táncolt a papíron és nyomában egyenletes, kék tintavonalak maradtak. Görbék voltak, öe trtt Méghozzá olyan szépen és egyenletesen, hogy láttán szégyelltem magam.

— Jó ez a toll — fordult felém az eladó, s mint aki rffesz fát tett a tűzre elpirultam.

Mit tehettem? Álltam szótlanul és néztem az egymásután vonalakkal ideírt papírlapokat. Felcsillant azonban a szemem, mert azt véltem, elfogy a tollhegyen összegyűlt tinta és újra „bedöglik”.. Nem így történt. Egyre csak írt, újabb irkalapok teltek meg ákumbá- kummal. Amikor az eladó megunta a „próbatételt”, én láttam munkához. Irtani, már a harmadik füzetlapot töltöttem meg girbe-gur- ba vonalakkal. A körülöttem lévők csodálkoztak, miért leiem kedvem a firkálásban. Semmi sem számított, csaK azt vártam, száradjon már ki a toll, ne húzzon maga után vonalat, vagy történjen vele bármi, csak ne írjon. De írt! Mégpedig hogyan?! S én ott álltam „megfürödve”, toliam bosszújának alávetve magamat.

Most is jól ír a toll. . .

(N. T.)

Ő