Kelet-Magyarország, 1960. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-13 / 10. szám
Nagy-Britannia Kommunista Pártjának határozata London. (TASZSZ): Mint a Daily Worker közli, Nagy-Britan- nia Kommunista Pártjának Végrehajtó Bizottsága január 10-i ülésén határozatot hozott arról, hogy támogatja az afrikai népek szabadságharcát és a Délafrikai Unió bojkottját. A végrehajt«} bizottság nyilatkozatában felhivja az angol népet. emelje fel tiltakozó szavát azok ellen a visszataszító intézkedések' ellen, amelyeket nevében tesznek az afrikai kontinensen, ás támogassa az afrikai népek függetlenségi törekvéseit. Kairó. (AFP): Kuba kormánya lervbevette, hogy Havanában gazdasági értekezletre hívja össze Ázsia, Afrika és Dél-Amerika országainak képviselőit. A kubai kormány véleménye szerint a gazdasági értekezletet még az ENSZ közgyűlésének szeptemberben kezdődő új ülésszaka előtt kell megtartani. 000000000000000030003* Kössünk dohánytermelési szerződést! A dohánytermelők magas beváltási árat, kamatmentes ELŐLEGET és INGYENES CIGARETTÁT kapnak. Mezőgazdasági TERMELŐSZÖVETKEZETEK ezen felül 30 százalékos NAGYÜZEMI FELÁRBAN is részesülnek. (3) Az Epveeült Államok Kommunista Pártja új főtitkárának nyilatkozata Véres összetűzések Caracasban Varsó. (MTI): Dos Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának új főtitkára a párt legutóbbi kongresszusáról nyilatkozott a Lengyel Távirati Iroda New York-i tudósítójának. A főtitkár bevezetőben elmondotta, hogy a kongresszus a kétfrontos harc lenini meghatározásának szellemében ülésezett, s nemcsak a jobboldali likvidátorokra mért döntő csapást, hanem sikeresen ellenállt a dogmatizmus, a vas kalaposság és a szektáriánizmus minden próbálkozásának. A vita középpontjában a békéért és a leszerelésért folytatott harc állt, ezenkívül kidolgozták a széleskörű egységfront programját, amely az ország külső- és belső problémáinak megoldásával kapcsolatos tennivalókat szabja meg. A kongresszus megváltoztatta a párt 30-as években kialakult irányvonalát a néger-kérdésben. Mostanáig ugyanis a párt azt hirdette, hogy a négerek népet alkotnak és joguk van az önrendelkezéshez. Az élet azonban azt bizonyította, hogy maguk a négerek inkább az integráció felé hajlanak és egyenrangú amerilcai polgárok akarnak lenni, most tehát a párt ezt a törekvést támogatja. A főtitkár kijelentette, a pártvezetés teljesen egységes. A párt jogi helyzetét úgy jellemezte, hogy a legális párttevékenységet számtalan törvény korlátozza, a kommunistákra pedig liaj- tóvadászat folyik. A legfelső bíróság hamarosan fontos határozatokat hoz ebben a kérdésben. Caracas. (MTI): Romulo Betancourt elnök az UPI jelentése szerint hétfőn este félbeszakította vidéki hivatalos látogatókörét j át és a fővárosban kirobbant véres összetűzések hírére visszautazott Caracasba. Mintegy 12 ember megsebesülését jelentették abban az első összetűzésben, amely a tűntető munkanélküliek és a rendőrség között hétfőn délután lezajlott. A rendőrök könnyfakasztó gázbombákkal támadtak a tömegm: és több tüntetőt letartóztattak. Ugyanakkor a hatóságok hangszórókon próbálták lecsillapítani a kedélyeket. A tüntetésben mintegy ezer munkanélküli vett részt. A tüntetők kövekkel dobálták meg az elnöki palota felé vezető utat elzáró rendőrautókat, majd a rendőrparancsnokság épülete elé próbáltak vonulni. Ekkor már számuk mintegy négyezerre nőtt. A mintegy féltucat összetűzésnek több mint harminc sebesült áldozata van. A zavargások a kora délutáni óráktól késő éjszakáig tartottak. A hatóságok katonai csapatokat is kivezényeltek a zavargások elfojtására. fiz Egyesült Államok nem tiltakozik a Szovjetunió Csendes-óceáni űrrakéta-kísérletei ellen A TASZSZ-közlemény újabb amerikai visszhangja Washington. (MTI): Az űrkutatás előbb revi telére irányuló szovjet rakétakísérleteket bejelentő TASZSZ-közlemény további amerikai visszhangjában egyrészt józan hangok hallatszanak, másrészt pánikkeltéssel vegyes félelem és nevetségesen fennhéjázó dicsekvés keveredik. A józanabb gondolkodású amerikai körök felismerik, hogy a bejelentett szovjet űrrakéta-kísérletek semmi alapot nem nyújtanak a pánikkeltésre. Mint az UPI amerikai hírügynökség jeMOZIK M ÍJSOR A ; BÉKE MOZI: Vörös tinta. Üj magyar film. Előadások kezdete: fél 5, tél 7, fél 9 órakor. DÖZSA MOZI: A nap bolygója voltam. Színes szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. GORKIJ MOZI: Tenger törvénye. A szerelem és barátság válsága. Bolgár film. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Mindhalálig. Maroknyi fiatal drámai küzdelme a megszállók ellen, színes szovjet film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. lenti, tájékozott washingtoni körök hétfőn bejelentették, hogy az Egyesült Államok nem tiltakozik az új szovjet óriásrakétával végrehajtandó Csendes-óceáni kísérletek ellen. Ez hivatalos válasznak is tekinthető, arra a táviratra, amelyben Mansfield demokratapárti szenátor tiltakozásra szólította fel Herter külügyminisztert. Az említett , körök hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államok elismeri a tengerek szabadságának elvét, amelynek értelmében bármelyik nemzet végrehajthat ilyen "kísérleteket a tengereken, ha megfelelő óvintézkedések céljából előre bejelentik őket. Ez szovjet részről megtörtént, tehát semmi jogi alapja nincs a tiltakozásnak. Francis Case Dél-Dakota-állambeli köztársaságpárti szenátor úgy nyilatkozott, hogy a tervezett szovjet kísérletek ellenezésével az Egyesült Államok „nem javítana saját helyzetén.” Az említeti TASZSZ-közlemény után egyes körök pánikot igyekeztek kelteni Amerikában. Ennek a törekvésnek a jegyében szólalt fel Frank Jameson, a tartalékos tengerésztisztek szervezetének alelnöke is. Ez a szolgálaton kívüli hadfi egyenesen olyan követeléssel lépett fel, hogy az 'amerikaiak lőjjék le a íelbocsá- kében, hogy a dolognak valami- tandó óriásrakétát. Annak érde- féle „jogos látszatot” kölcsönözzön, az AFP jelentése szerint javasolta, hogy az amerikai kormány erről már előzőleg értesítse a szovjet kormányt. A pánik hangulatba jól beilleszkedik a New York Times washingtoni tudósítójának „megnyugtató” közlése, mely szerint az amerikai hadügyminisztérium jelentést készít elő annak bizonyítására, hogy Oroszország interkontinentális ballisztikus rakétákkal váratlanul végrehajtott támadással nem pusztíthatja el az Egyesült Államokat. Az edzők figyelmébe! Az Edzők Tanácsa megyei elnöke felhívja az edzők figyelmét, hogy E. T. országos elnöksége által kiadott kérdőíveket, minden minősített edző, január tizenötödikéig saját érdekében juttassa el a megyei E. T. illetékeseihez. Azoktól az edzőktől; akik ennek a felhívásnak nem tesznek eleget, 1960. évi működési engedélyüket bevonják. Afrika a függetlenség útján A második világháború után Ázsiához hasonlóan Afrikában is az imperialista gyarmati rendszer szétesésének lehetünk tanúi. A függetlenségi mozgalmak nyomására különösen az 1950-es évek közepétől az imperialista hatalmai«: gyarmati birtokaik feladására kényszerülnek. A 230 millió lakosú és kereken SO millió km2, nagyságú „fekete kontinens” területén jelenleg 11 független állam van. Ezek a következők: Etiópia, Egyesült Arab Köztársaság (Egyiptom), Ghana, Guinea, Kamerun, Marokkó, Líbia, Szudán, Tunézia, Libéria. Délafrik^i Unió. Két ENSZ .gyámság: Togo és Szomália, valamint a brit kormányzás alatt élő Ni- 11 * 13 11 független a! Um 1960-ban függetlenseget elnyerő 3 ország 13 felgyarmat 18 gyarmati terület es - ErsSz. gyámság A fenti táblázatból kitűnik, hogy előreláthatólag ez év végére az összterület 36%-án, 10,8 millió ktn'-en, tehát Európával azonos nagyságú területen a kontinens összlakosságának 57°'o-a, kereken 130 millió fő fog — habár névleg is — az önálló államokban élni. géria népei is ez évben nyerik el függetlenségüket. Rhoáesia és Ny aszalóid a Brit Nemzetközösség korlátozott jogú tagja, valamint a Francia Közöss- ség 12 „autonóm köztársasága”, valójában félgyarmatai mellett, ma még 18 — különböző közigazgatási címmel felruházott — de lényegileg gyarmati területet birtokolnak európai kapitalista államok. Tanganyika és Ruanda- Urundi ma még brit, illetőleg belga közigazgatás alatt álló ENSZ gyámsági terület. Afrika területe és lakossága 1960 januárjában az alábbi kategóriákba oszthatók: Afrika Afrika területének kórságának °'0-ában '„-áoar 31 41 5 16 30 17 34 26 Jelmagyarázat: 1. Független afrikai országon. (L vizám: tü^got- lenség kivívást ni k eve.) 2. t,£l- afrikai Unió, ahol a néger lakosságot a fenéi bőrű , kisebbség elnyomja. 3. 1960 folyamán függetlenségüket elnyerő afrikai országok. 4. Korlátozott autonómiával rendelkező félgyarmati ürülitek. 5. ENSZ gyámságok. 6. Imperialista hatalmak gyarmatai. 5