Kelet-Magyarország, 1960. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-08 / 6. szám

2,701 gyermek született 1859-ben a nyíregyházi anyakönyvi kerületben A Nyíregyházi Városi Tanács Anyakönyvi Hivatala jelenti: Az elmúlt esztendőben a nyíregyházi anyakönyvi kerületben összesen 2701 gyermek látott napvilágot. A lakosság elhalálozásának szá­ma: nyolcszázhatvanegy. összlét- számban tehát 1840 fővel gyara­podott a nyíregyházi anyakönyvi kerület lakossága. Házasságot kö­töttek az 1959-es évben: hatszáz- tizenkilencen. Vasárna|> délelőtt a József Attila Művelődési Ház „Mesekert” bábszínháza „A tü­csök” című bábjátékot adja elő. Az új év jó szórakozást hoz a gyermekeknek. Ax alkoholizmus az amerikai egészségügy legnagyobb problémája-s Az amerikai statisztika listáira évenként ötszázezer újabb alko­holista kerül. Jelenleg nyolcmil­lió alkoholista van az országban. Az Egyesülc Államokban éveme 350 000 ember hal meg az alko­hol mértéktelen fogyasztása miatt. Ivy Illinois-i egyetemi tanár nemrég kijelentette, hogy az al­koholizmus ma a szívbaj és a rák után az amerikai egészség­ügy legnagyobb problémája. Áramszünet Értesítjük fogyasztóinkat, hagy I960, január hó 10-én, vasárnap reggel 7 óra 30 perctől délután 14 óráig a város déli részén há­lózat átépítési munkálatok elvég­zése miatt áramszünetet tartunk. STTÁSZ üzemvezetősége. (52) Amíg a diákok „aranyszabadságon“ Toltak. Sofőr és rádiómüsxerésx-képxés a Kossuth gimnáziumban — Cj politechnikai oktató termeket építettek a „xrínyiseknek“ — Mindenütt megvolt u nagytakarítás, kexdődhet a tanítás Bármennyire „kényelmetlen” is a hír sok-sok diáknak, ideírjuk: elhangzott a szünidő végét jelző utolsó gongütés. Még három nap és január 11-én reggel 8 órakor éles csengetés zavarja meg az Al­ma-Mater téli csendjét, s folyta­tódik minden ott, ahol karácsony előtt abbamaradt: a tanu­lásnál, a drukkolásnál, és az újabb „aranyszabadság” óhajtá­sánál... Tudomásunk van róla, hogy valamennyi diáknak szép volt, eseményes volt — még hó nélkül is — a téli pihenés. Most az iránt érdeklődünk: mi történt a szünidő alatt a nyíregyházi gimnáziumokban, iskolákban? Re­méljük, az itt következő néhány újdonság „enyhíti” majd a diá­kok szünidő végével jött „bána­tát”. f’j autó, garázs, virághoz A nyíregyházi Kossuth Lajos gimnázium szünidőbeli újdonsá­gairól az iskola gondnoka mond­ta el, hogy közvetlenül karácsony előtt érkezett meg az a teherautó, amely jelentősen fellendíti az 1960-as politechnikai oktatást. Az autóhoz új garázst is építettek a gimnázium udvarán, melynek megvolt a műszaki átadása is. Már biztosították a szakembert, aki a felsőtagozat tanulóit fogja megismertetni a gépkocsivezetés titkaival. Emellett nagyjelentőségű az a tény is, hogy a rádiószakkör nagymennyiségű alkatrészt ka­pott. Mintegy hárommillió forint értékű anyagot hoztak le a szün­idő alatt a fővárosból, melyből több megyei gimnázium is része­sült. A garázs mellett, a gimná­zium udvarán egy új virágházat és építettek, külön sziklakertet rendeznek be. Mezőgazdasági politechnikai képzés is folyik a gimnáziumban, s az új létesít­mény ezt kívánja előbbre lendí­teni. Kihágás — és viszont 1957-ben Sebestyén Endre tisza- sealkai lakost, mert „az általa vezetett vontatóhoz nem volt me­netlevél”, 370 forintra büntette a Közlekedés és Postaügyi Minisz­térium egyik dolgozója. Előbb azt hitte, tréfálni való kedve van valakinek s majd kap másik írást, hogy nem ot büntették meg közlekedési kihágásáért, mi­vel ö soha nem volt sem gépko­csivezető, sem traktoros, sem vontatás, amit még soha nem is vezetett. Két évig azonban nem kapott semmilyen írást. Sem azt, hogy fi­zessen, sem azt, hogy ne fizessen, illetve elírás, tévedés történt. Csak ez cv tavaszán vették elö újra ezt az ügyet. Sebestyén Endre februárban belépett a ter­melőszövetkezetbe, de előzőleg mar a® esedékes adójától jóval többet kifizetett. S mivel téesz tagnak csak a háztáji gazdasá­gáért kell adót fizetni, várta, hogy a túlfizetést visszakönyve­lik nevére. Nem így történt. A 270 forint büntetést lefogták a túlfizetésből, mégpedig a Közle­kedés és Postaügyi Minisztérium dolgozójának jóvoltából. Erről ugyancsak akkor szerzett tudo­mást a gazda, mikor kérte avisz- szajáró pénzt, de ez már mit sem segített. Kénytelen volt kérelmez­ni a büntetés eltörlését s a ki­hágásba befizetett összeg vissza­fizetését. Meg is jött az írás, mégpedig ezúttal Sebestyén Im­re nevére, kinek 81 forint ugyan­csak közlekedési kihágásért ko­rábban kivetett büntetését töröl­ték az említett minisztériumban. Sebestyén Imre viszont valóban vontatós volt s több mint való­színű, ő követte el a menetlevél nélküli kihágást is. Sebestyén Endrét jogtalanul büntették meg 270 forintra. Jog­talanul tartották vissza a pénzét. Felmerül azonban a kérdés: csak azok követhetnek el kihágást, akik menetlevél nélkül közle­kednek, azaz kisebb hiányosság­gal végzik kötelességüket? Azok vajon nem-e kihágást követ­nek »1, akik felcdckenységből, nemtörődömségből, névelirásból jogtalanul zaklatnak becsületes dolgozókat? (N. T.) APRÓHIRDETÉSEK — Egyébként kijavítottuk az! a tanévben nyolc darab dupla összes törött ablakokat, több tan-1 cserépkályhát építünk. Már elő­teremben két kályhát állítottunk álltak a fűtők és. várják a raj­be, és tervünk, hogy még ebben | tpt... Folyosóból három tanterem Nem állt meg a munka a szün­idő alatt a Zrínyi Ilona leány- gimnáziumban sem. Sőt: építke­zés is folyt. Folyosó leválasztásá­val három tantermet képeztek kj a politechnikai képzés érdekében. Két tantermet a fa- és fémipari képzés, egy tantermet pedig a rá­dió szakkör részére. Egyébként több tízezer forint értékben kap­tak munkaeszközöket és most vár­ják a fa- és fémipari képzéshez szükséges szerszámok egyrészét, amely még e hónapban megér­kezik. — A tüzelőt már szeptember­ben biztosítottuk, s jelenleg 350 mázsa szén és a hozzá szüksé­ges famennyiség van a gimná­zium pincéjében. így április 15-ig, — jöhet bármilyen hideg — za­vartalanul taníthatunk. Agárdi József, a nyíregyházi IV. sz. általános iskola igazgató­ja újságolta: —Húsz tanteremben és mel­lékhelyiségekben időben elvégez­tük a téli nagytakarítást. Ezen kívül otthonosabbá tettük az út­törőszobát: rádiót és zongorát he­lyeztünk el benne. Egyébként tü­zelőnk van elég, időben elvégez­tük a próbafűtést. Most azért ag­gódunk, hogy nevelőink a tanítás kezdetére elvégezzék a népszám­lálást, hogy a félév előtti „haj­rá” zökkenőmentes lehessen. Te­hát míg a tanulók gondtalanul pihentek, addig a nevelők be­csülettel igyekeztek és igyekez­nek a rájuk bízott fontos munká­nak eleget tenni. Egyébként gon­dolom így van ez minden sza- bolcs-szatmári iskolánál... A Roxgonyi diákotthonban állás Idősebb nő mellé ház­tartási alkalmazottait felveszek. Jelentkezés vasárnap 9—15 óráig. Hunyadi u. 12. (46) Nyíregyháza Városi Ta­nács VB. Építési és Köz­lekedési Osztálya- felvé­telre keres legalább 5 éves gyakorlatai rendel­kező építési technikust. Jelentkezés: Városi Ta­nács, I. emelet 8. sz. szobában. (55) ADAS-VÉTEL Nylonharisnya kötő és bontógép olcsó áron betanítással eladó. To­kár János, Mái’iapócs. (56) 3 db. hízott sertés eladó. Zsdánov u. 48. (54) Príma mangalica ser­tés eladó. Árok u. 32. (57) A Kemecse és Vi­déke Körzeti Földmü- vcsszövelkezet gya­korlattal rendelkező képesített főkönyvelőt keres. Fizetés kollek­tív szerint. Erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges. Jelentkezni lehet a nyíregyházi rjlí-nál és a Kemecsei Föld­művesszövetkezetnél. Telefon: 3. (58) — Már több, mint egy hete hat aszony végzi az általános nagy- takarítást. Ügy szeretnénk, hogy ragyogjon minden, mire a kislá­nyok visszaérkeznek. Űjdonság? Az is van. És Vasas Józsefné, a diákott­hon igazgatója sorjázta, hogy a nemrég átadott klubszobába két­ezer forint értékben vásároltak új könyveket és ezen kívül egy könyvszekrényt is vettek a szün­idő alatt próbáltak enyhíteni a székhiányon is. E téren még ma­rad tennivaló. A diákotthon mo­sónője egyébként a szünidőt vé­gigdolgozta, — mire a lányok visszaérkeznek, mindent tisztán kapnak kézhez. Tüzelő van bő­ven és a diákotthon vezetősége reméli, hogy az otthonból otthon­ba térnek a tanulók. (angyal) 12 rtäkäs ember Nagy sikerrel játsszák Buda­pesten, a színházban, a vidéki színházak is műsorukra tűzték Reginald Rose amerikai író szín­darabját. Eredetileg televíziós da­rabnak szánta, de már filmet is írt belőle. A cselekmény egy bí­rósági szobában, zárt ajtók mö­gött játszódik, s mégsem fárasztó, nem unalmas. A rendező, Sidney Lumet értett hozzá, hogy léleg­zetéi! it oen feszült jeleneteket hu­moros. gúnyos párbeszédekkel tarkítson. A színészek közül hagy említsük Henry Fondát, aki sok kiváló filmnek volt szereplője, (pl. Érik a gyümölcs.) Nálunk is bemutatásra kerül. Poloskával pusztítják a koíorádó-bogarat Az európai növényvédelmi szakemberek már régebben fog­lalkoznak azzal a gondolattal, hogy az Amerikából átvándorolt veszedelmes burgonyabogár elleni védekzés érdekében utánatclepí- tenék saját parazitáit is. Á kí­sérletek során ezek közül a ra­gadozó poloska vált be a legjob­ban, amely Amerikában termé­,/. íl. // /í H. /J 'I. //, /t. //. /A Ú. A //. /!. A szetes úton tömegesen pusztítja a kolorádó-bogarat. A ragadozó poloskát most kezdik meghono­sítani Európában. A növényvédelmi kutató inté­zet keszthelyi laboratóriumában már olyan tömegesen tenyésztik a ragadozó poloskát, hogy rövi­desen a szomszédos országoknak is tudnak törzstenyészeteket ad­ni. RÁDIÓ MŰSOR ALLANUO MUSORSZAMOKS KOSSUTH-RADIO 4.58: Rákóczi-lnduló. 5.0»: Hírek. Idöjarásieiemés. 5.05—7.59-ig: Vidá­man — frissen! Zenes műsor. Bős­ben: 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 6,00: Falurádió. Utána: az , Állami Faluszinbaz és a vidéki színházak műsora. 6.J5: Néhány perc tudó­mány. Í.59: Pontoä időjelzés. J.00: Hírek. tdöjárasjclentés. 7.10: Üj könyvek. 7.25: A budapesti színhá­zak. mozik és hangversenyek mű­sora. 7.45: Naptár. 7.59: Pontos Idő­jelzés. 8.00: Műsorismertetés. 9.59: Időjelzés. 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 11.59: Időjelzés, 12.00: Déli harangszó. Hírek, ldőjá- rásjelentés. 14.59: Időjelzés. 15.00: Hírek. 16.06: Időjárásjelentés. 16.59: Időjelzés. 17.00: Hírek. 19.50: Jóéj­szakát, gyerekek! 19.59: Időjelzés, 20.00: Esti krónika. Időjárásjelentés. 21.59: Időjelzés. 22.00: Hírek. Né­hány perc , külpolitika. Idéjarásir- lentés. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.30: Himnusz. Utána: Vízjelzősrol­eálat, PÉNTEK, JANUAR 8. KOSSUTH-RADIO; 8,10: Operettreszleick. 8,55: Aktuá­lis osztály 9,10: Indulók es táncok. 9.25: Operarcszletek. 9,50: Az Ifjúsá­gi Rádió műsora. 10,10: Népi muzsi­ka. 10,59: Lottóeredmények 11,00: Ra- dióegyetem. 12,10: Tánczene. 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 13,15: Szórakoztató muzsi­ka. 14,15: A Gyermekrádió műsora. 14,35: Napirenden. 14,40: Bella Kla­ra hangversenye a stúdióban. 15.10: Könnyű dalok. 15,30: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 15.55: A Gyermekradió műsora. 16,15: Magyar nóták. 17.15: Szív küldi. 17,50: Rádióiskola. 18,35: Tánczene. 19,15: Gyári sziréna. 19,30: Beethoven müveiből. 20,30: Ami az ünnepi műsorból kimaradt. 21,25: Van új a Nap alatt. 21,40: Filmdal'ok- 22,20: Mahler: I. szimfónia. 23,15: Köz­vetítés a Kisrabló étteremből. 0,10: Könnyűzene. PETOFI-RADIO; 14,15: Leo Fali operettjeiből. 15 00: Szimfonikus zene. 15,45: A szolnoki stúdió műsora. 16,00: Tánczene. 16 30: Operarészletek. 17,15: A főváros köz- biztonságáról. 17,25: Goldmark: He­gedűverseny. 18,00: Nótaszerzö prí­mások. 18,20: Filmzene. 18,35: Schu­bert: g-moll vonósnégyes. 19,05: Fa­lurádió. 19,25: Közvetítés a Madách Színházból: Az ördög cimborája. 21,45: A Lipcsei Rádió esztrádzcnc- kara Játszik. .22,00: Ajándékfelvéte­leinkből. 22,50: A bicska. Elbeszé­lés. SZOMBAT, JANUAR 9. KOSSUTH-RADIO-8,10: Lányok, asszonyok... 8,25: Smetana: g-moll trió. 9,00: Rádióis­kola. 9,45: Hárfamuzsika. 10,10: Óvo­dások műsora. 10,30: Operett-kettő­sök. 1100: Iván. Kisregény folytatá­sokban. 11.20: Zenekari muzsika. 12,10: Nótacsokor. 12,45: Mit olvassunk? 13,00: Operarészlelck. 13.40: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 13,50- Vidám hét­vége. 14 25: Időszerű nemzetközi kér­dések. 14,40: Ákos Stefi énekel, Bá- Sya András zongorázik. 15,10: Az If­júsági Rádió műsora. 15,30: Előszóval — muzsikával. 18.00: Gondolat A Rá­d‘o irodaim! hetilapja. 18,45: Szív küldi... 19,15: Gát a Behring-szoroson es — Magyarország. 19,25: Nagy mes- terek muzsikájából. 20,50: Részletek a Kis Színpad műsorából: Aki iol 22 ™zlkL.22,1v Heltai Jenő: Náthadal 22 20: Táncoljunk. PETÖFI-RADIO 14,15: Operakalauz. 15,15: Horgászok ötperce. 15.20: Népszerű fúvósa tira- tok. 15,40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.25: Szovjet népi együttesek műso­rából. 16,45: Orlande di Lasso. Elő­adás. 17,30: Hanglemezgyüjiók húsz- perce. 17,50: Gondolatok filmekről. 18.00: Könnyűzene. 18,15: Wehner Ti­bor hangversenye a stúdióban. 18,45: Fagyhalái a természetben. 19,05: Tánc­zene. 19,40: Falurádió. 20,00: Bartók- est. 21,40: Goethe verseiből. 21,50: Horváth Mihály: Egy kis szivárvány — népdalkantáta. 22,10: Kristen Flag­stad és Set Swanholm Wagner-hang- versenye. KELETMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja: a Keletmagyarország Lap­kiadó Vállalat Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel: 16-70, 16-71, 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza; Zsdánov u. I. Tel: 30-00. (Kéziratot nem őrzilnk meg, és nem adunk vissza.) Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dt’ egv hónapra 11.— Ft SzaDoiss-Szatmai megyei Nyomda­ipari Vállalat Nyíregyháza- Dózv György u. í. 6 MOZIK Mű SOR A BÉKE MOZI: Vörös tinta. Űj magyar film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7. fél 9 órakor. GZSA MOZI: Dal a tengerről. Színes szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. "OltKM MOZI: Tenger törvénye. A szerelem és barátság válsága. Bclgár film. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor 'ÜRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÄZ: Elbeszélés az első szerelemről. Egy kedves, megkapó diákszerelem története. Szovjet film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. Otthonosabb lett ax úttörő sxoba

Next

/
Thumbnails
Contents