Kelet-Magyarország, 1960. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-07 / 5. szám

Macmillan megkezdte afrikai „kötéltáncát" London, (MTI): Macmillan an­gol miniszterelnök felesége kísé­retében kedden este elutazott az angol fővárosból, hogy megkezdje hathetes afrikai körútját. Elutazása előtt Macmillan han­goztatta, fontosnak tartja a sze­mélyes érintkezést a brit nemzet, közösség új államainak minisz­tereivel. Hangsúlyozta, hogy Af­rika „forrongó korszakát” éli, ds hozzátette, hogy egyesek „túl sö­téten” látják a helyzetet. í\DK-kormúnj küldöttség indust I (iio.'-Keie.re Berlin. (ADN): Január 5-én Heinrich Ray miniszterelnökhe- tyéttes, kül- és belnémet keres­kedelmi miniszter vezetésével NDK-kormány küldött ség indult a távol-keleti népi demokratikus országokba. A küldöttség a Mcn­gol Népköztársaság, a Kínai Nép- köztársaság, 'a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztár­saság kormányával kölcsönös ér­deklődésre számottartó politikai és gazdasági kérdésekről tárgyal. Tíz országos vásárt rendeznek ez évben IMy íregyházán A nyíregyházi városi tanács kereskedelmi osztálya elkészítette az 1960-as év vásártervét, mely szerint ez évben tíz alkalommal rendeznek országos - vásárt Nyír­egyházán az alábbi napokon: Február elsején, március 7-én, április 11-én, május 2-án, június 6-án, július 4-én, augusztus 1-én, szeptember 5-én, október 3-án, november hetedikén és december ötödikén. Kutyára bízták a szalonnát A nyugatnémet rendőrség élén álló volt SS-tisztek nyomoznak a horogkereszt-mázoiók után Németország Szocialista Egy­ségpártja kedden nyilvánosságra hozott felhívásában megállapít­ja, a nyugat-berlini antiszemita megnyilvánulások is bizonyítják, milyen rendellenes a helyzet Berlin nyugati részében. „A fa­siszta provokátorokat felbátorítja, hogy a bonni állam politikailag összeszövődött volt magasrangú hitlerista vezetőkkel és fasiszták­kal, mint például Oberliinderrel, Schrőderrel és Globkeval” — hangoztatja a nyilatkozat, majd felhívja az NSZK szociáldemok­ratáit és szakszervezeti tagjait, követeljék az elsősorban fiatalo­kat megmételyező nyugatnémet fasiszta és militarista szervezetek tevékenységének azonnali betiltá­sát. „Nyugat-Berlinben csak ak­kor valósulhat meg a béke, de­mokrácia és a biztonság, ha megszűnik egyoldalú kapcsolata a bonni állammal..., ha a szená­tus végül is tárgyalásokat kezd a Német Demokratikus Köztár­saság kormányával.” DÜSSELDORF: A Német Kom­munista Párt „Német Szabadság­adó 904” rádióállomása keddi kommentárjában megállapítja: a horcgkereszt-mszolók felkutatását Északrajna Vestfália belügymi­nisztere Weber volt SS-vezetőre, a tartomány bűnügyi rendőrsé­gének mostani parancsnokára bízta. Nem számíthatunk arra. hogy volt SS-tlsztek erélyesen küzdje­nek az antiszemitizmus ellen — ezt bizonyítják a nyomozás ered­ményei is Északra j na-Vés tf ál iá­ban — állapítja meg a kommen­tár. WASHINGTON: Grewe was- 1 hingtoni nyugatnémet nagykövet és az amerikai zsidóság vezetői kedden közös sajtóértekezletet tartottak. A nagykövet azt bi­zonygatta, hogy az új antiszemi­ta kampányt nem Nyugat-Né- metországban levő szervezet irá­nyítja. Az amerikai zsidóság vezetői emlékiratot nyújtottak át a nagy­követnek, amely megállapítja, hogy Nyugat-Németországban a fasisztákat nem távolították el a közéletből — sok volt náci tölt be fontos politikai tisztséget, mű-* ködik bíróságnál és pedagógus­ként. Nyugat-Németország — ál­lapítja meg az emlékirat — me­nedékhelye lett a magyarorszá­gi, s más fasistzáknak, akik fon­tos kezdeményező szerepet játsza­nak a fajgyűlölő megnyilvánulá­sokban. Januar 2: A Szovjetunióban felbocsátják az első űrrakétát. Január: Belga Kongóban a gyarmat függetlenségét követelő ímperialistaellenes tüntetések kezdődnek. A függetlenség mel­letti tüntetések megismétlődnek az év folyamán. Február: Ny ugat-Aden brit védnökség 18 államából 6 sejk­ség és emirátus brit támogatás­sal „Délarab Emirátusok Szövet­sége” elnevezésű' föderációt hoz létre. A brit gyarmati közigaz­gatás megszilárdítását célzó új szövetség egyúttal „ütköző-ál­lam” is, mivel területének egy része az Aden és Jemen közötti vitás határvidékre is kiterjed. Február: Londonban. Nagy­Britannia, Görögország és Török­ország képviselői között megálla­podás jön létre Ciprus státusá­ról. A szerződés értelmében a sziget egy éven belül „független­séget” kap. Területén azonban továbbra is egy sor katonai tá­maszpont marad brit szuvereni­tás alatt. Március: Reakciós főpapok és földesurak vezetésével fegyveres ellenforradalmi lázadás kezdődik Tibetben. A lázadást a Kínai Néphadsereg egységei a helyi la­kosság támogatásával leverik. Március'■ A Francia Közösség négy afrikai tagja: Dahomey, Félsó Volta, Szenegál és Szudán köztársaságok — lényegileg fél­gyarmatok — által létrehozott Mali Szövetségből Dahomey és Felső Volta kilép. A nagyobb függetlenséget követelő szövetség szétrobbantását a francia impe­rialisták sugalmazták. Március: Az Indiai-óceánban fekvő Maldive-szigetek déli vé­szén brit kezdeményezésre sze­paratista lázadás tör ki, melynek eredményeként kikiáltják az „Egyesült Suvadive Szigetek” köztársaságát. A 6000 lakosú új „köztársaság” vezetői azonnal hozzájárulnak, hogy a köztársa­ság területéhez tartóz,- Gan szi­geten brit légitámaszpontot épít­senek. Március: Nyaszaföldön antiirn- perialista s egyúttal a faji meg­különböztetés politikája- elleni tüntetések és zavargások ■ tör­nek ki. Április: Kanada és az USA ha­tárán a Szent Lőrinc folyón épí­tett, közel 200 km hosszúságú tengeri hajózó csatorna megnyí­lik a forgalom számára Május: Genfben elkezdjék a berlini-kérdéssel foglalkozó kül­ügyminiszteri értekezlet. Ez az első magasszintű kelet—nyugad konferencia, melyen a Nárr-t Dgmokratikus Közlars Ság kép: i - selői is résztveszn;k. Május: Az Indonéz Köztársasá­got szétrobbantani szándékozó éi az imperialisták által támogatod szumátrai, celebeszi szeparatista lázadókra a dzsakartai kö pon i kormány politikai csapást mér I azzal, hogy észak Szumátrán At- jeh területnek autonómiát ad s itt a lázadók elvesztik politikai bázisukat. Június: Szingapúr brit korona- gyarmat Sz ngapur Állam (State of Singapore) néven a Brit Nem­zetközcsség korlátozott jogú tag­jává válik. Június: A Dclafrikai Unió kor­mánya fasiszta fajvédő alapon létrehozza a bantu néger lakos­ság első „önkormányzattal” ren­delkező rezervációsat a Transkei Autonóm Területet, amely lénye­gileg nagykiterjedésű koncentrá­ciós tábor. Június: A Csendes-óceánban fekvő Hawai-szigetek lakossága népszavazáson hozzájárult, hogy' Hawai az USA 50. tagállama le­gyen. Alaszka után Hawai a má­sodik állam, mely területileg nem kapcsolódik közvetlenül az Amerikai Egyesült Államokhoz. Július—Augusztus: Ausztria fő­városa, Eécs, az első ízben ka­pitalista országban megrendezett és nagysikerű Világ Ifjúsági Ta­lálkozó színhelye. Augusztus: A laoszi királyi '’.-apatok tómadá- t i jtíznek fszrk-L-xsz tartományaiban ál­lomásozó demokratikus egységek ellen. Szeptember 12: A Szovjetunió­ban felbocsátják a második űr­rakétát, amely sér etlenül juttat­ja cl a szovjet felségjeleket a Hold felszínére. Szeptember: A Szovjetunió áll­hatatos békepolitikájának ered­ményeként létrejön az Eisenho­wer—Hruscsov találkozó. A szov­jet kormány feje, N. Sz. Hrus­csov és kísérete 2 hétre az Ame­rikai Egyesült Államokba láto­gat. Szeptember: Jegyzékváltás in­dul meg a két ázsiai nagyhata­lom, a Kínai Népköztársaság és India közölt a tibeti vitás határ- területek kérdésében. Október 4: A Szovjetunióban felbocsátják a harmadik űrraké­tát, rrjely útja során lefényképe­zi a Hold túlsó, a Földről nem látható felét. OktóÉe:: Washingtonban meg­kezdőd k az antarktiszi konferen­cia. A résztvevő 12 allam képvi­selői megegyeznek hogy a hato­dik kontinens termetét katonai célokra nem használják fel. November: A közigazgatásilag Belga Kongó gyarmathoz tartozó Ruanda—Urundi ENSZ gyámsági területen véres összeütközésre kerül sor a gyarmatosítók táma­szát képező földbirtokos vatusszi és az elnyomott bahatu törzs tag­jai között. December: Az USA elnöke, Eisenhower, villámlátogatást tesz egyes földközi-tengeri és ázsiai országban. December: Paraguay dél-ame­rikai köztársaságban fegyveres harc kezdődik Stroessner tábor­nok diktatúrája ellen. Letartóztattak több iasisztút, a szabadlábon lévők tovább garázdálkodnak A nyugat-németországi rendőr­ség egy Bonn melletti községben letartóztatott két fiatalembert, aki horogkereszteket mázolt. Niebülben szintén letartóztat­tak két fiatalembert, akik azzal gyanúsíthatok, hogy horogkeresz­teket rajzoltak a református templomra. A gelsenkircheni rendőrség ugyanakkor három fia­talembert tartóztatott le. A Reuter Kölnből viszont azt jelenti, hogy a hatóságok szabad­lábra helyezték a német birodal­mi párt kölni szervezetének ve­zetőjét, akit a december 24-iköl-* ni horogkereszt-mázolással ösz- szefüggésben tartóztattak le. Angliában kedden a horogke- reszt-máz-Hók Axminstemben, De­vonban. Bristolban tevékenyked­tek. Az AFP jelentése szerint Géni­ben egy leányiskola bejáratánál találtak horogkereszteket. Az is­meretlen tettesek egy járda mel­lett álló gépkocsit is összefirkál­tak horogkeresztekkel. Az AP Toulouseból jelenti, hogy a város főútvonalának há­zaira ismeretlen tettesek fenyege­tő jelszavakat írtak. A római rendőrség kedden házkutatásokat tartott és egy pincében fasiszta elemek búvó­helyét fedezte fel. A rendőrség német nyelvű uszító röpíratokat, festékeket és ecseteket foglalt le. Ugyanakkor Messinából jelen­tik, hogy ismeretlen személyek a főposta és az egyetem épüle­tére firkáltak horogkereszteket. Ugyanezt jelentették Turinból is, ahol a fasiszta elemek a szo­cialista párt központjának falait mocskolták be és fenyegető jel­szavakat mázoltak arra a falra, amelynél a hitleristák a máso­dik világháború alatt 60 túszt kivégeztek. A szerdára virradó éjjel a tengeri mentőszolgálat egyik hol­landiai, illetőleg nyugat-németor­szági rádióálomása a SOS-hul- lámhosszon magát meg nem ne­vező hajóról leadott gyalázkodó antiszemita jelszavakat vett fel. Fasiszta elemek garázdálkodá- "áról érkezett még jelentés Bor- d"auxből. és a belgiumi Eupen- bóT, továbbá a Délafrikai Unió­ban lévé Muizenbergből. Az AP ugyanékor Mexikó City- hől jelenti, hngv kedden isme- e-tlen tettesek horrwkereszteket festettek a város zsinagógájára és a mexikói zsidók szövetségé­nek központi épületére. .»

Next

/
Thumbnails
Contents