Kelet-Magyarország, 1960. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-31 / 26. szám

Utazás a pénztárcák körül L4PSZELEN Nem világkörülí útra hívjuk (most olvasóinkat, hanem pénz­tárcák körüli útra. A meglepe­tések itt sem hiányoznak, leg­feljebb az égbenyúló Himalája helyett óriás pénzeszsákokkal, pénztárcának használt cukros­zsákokkal lesz dolgunk. De néz­zük az elsőt... 300 in él eres út — forintból Kirakva Körülbelül 300 méter hosszú lenne a 10 forintosokkal kirak­ható út. amit Méhész István berkeszi szövetkezeti paraszt ka­pott a zárszámadáskor. Igaz, nem tolón jött a 26 ezer forint, keményen megdolgozott érte az 1959-es esztendőben, 1200 munka­egység után számolták a pénz­tárcájába az évi munka díját. Ott volt mellette a két ifjú pénz­kereső is, a két fia, együtt iz­zadtak a nyáron a dohányföl­deken, és a napokban a 260 „pi- rjs’’ megszámlálásánál. Jenei Já­nos pénztárcája se ásítozik töb­bé, fiával dolgozott IS ezer fo­rint készpénzt kapott az évvégi „kasszánál”, — ezren felüli munkaegységre. Kanalas József I egymaga szorgalma után 8 ez-j rét vitt haza, ifjú Nagy Ferenc, F. Fekete István fogatosok 14— 15 darab ezrest tettek zsebre. A tizenkét nyugdíjasnak havonta számolják le a 315 forintot. A zárszámadáson 900 ezer fo­rintot osztottak a berkeszi Baj- csy-Zsilinszky Termelőszövetke­zetben. „kikozmetizálja” a két éve ép - I tett házacskát. Molnár István raktáros tehenet vásárol. .. és így tovább. Nyírlövőn a zár- számadási összejövetelen mint­egy negyven egyénileg dolgozó paraszt is résztvett. — közöttük Dúrbák István. Vedres Sándor és mások, ök úgymond valósá­gos utazást tettek a pénztárcák körül. Ennyit a pénztárcákról. Igaz nem tudtunk meg mindent, mert a pénztárca csak a Készpénzt hajlandó kimulatni, s ezenkívül még természetbeni juttatás is van minden szövetkezetben. De erről majd legközelebb... P. G. Mire jó a nyilvános telefon­állomás? Elsősorban az lenne a célja, hogy sürgős esetekben le­hessen telefonálni mentőért, orvcsért s egyéb fontos ügyek­ben. Persze óvhatatlan az olyan, hogy szerelmesek a nyilvános telefonfülkéből hívják fel egy­mást randevú-megbeszélésre, udvarlásra. A telefon ezért is van. Nagy bosszúságot okoz az em­bereknek, ha sürgősen kell tele­fonálni, és rossz a telefon. Vá­rosunkban több helyen is van nyilvános telefon, de csak na­gyon ritkán jó. Erről nem a posta tehet. Főleg — valószínű — a suhancok, akik rongálják a nyilvános telefonokat. Gom­bot, hajcsatot, lim-lomokat do­bálnak be az automata szerke­zetbe. Újabban valaki levágja a telefonkagylót és azt elviszi. Mikor telefonálni akarnak az emberek, látják, hogy hiányzók a telefonkagyló. A telefonrongálókat nem csak a rend őreinek kell figyelni, hanem minden embernek, aki felelősséget érez a társadalmi tulajdonért. Ha a lakosság kö­zül bárki tettenér tclefonron- galót, ne mulassza el felhívni rá a közelben lévő rendőr figyel­mét. Cukroszsák, mint pénztárra SORSDONTO OT PERC A nem mindennapi eset Náb- Vádon történt a Békeharcos Ter­melőszövetkezet ' zárszámadásán. Irt használtak egyesek pénztár­cának cukorzsákot. Nem a hecc kedvéért, hanem a szükség viüe rá a szövetkezet tagjait. Zsákok­ban hozták a nép elé az egy- millióegyszázezer forintot, a nagypénzűek, Simon János, Var­ga Sándor, Siket András és má­sok zsákban, kötőben, kosárban vitték haza a ropogós pénzköte- geket. az évi részesedést. Simon Filmvetítő, bútc Egy-két helyre megkésve ér­keztünk. A hEftárszéli Komlód- tótfalusi Két Vadas Testvér Ter­melőszövetkezetben már majd­nem lába kelt a pénznek, — legalábbis a nagyját már elköl­tötték. Persze van még, akt őrizgeti és érleli a terveket. Gazdag év után zárták be az ajtót a Két Vadas Testver Tsz szövetkezeti parasztjai. Juhos Imre pénztárcájában például 33 ezer .forint lapul, azaz tomyoso- dik. Apjok Józsefébe 25 ezer, azaz kevesebb; mert Apjokék János 46 ezer, Varga András 44 ezer, Siket András 43 ezer fo­rintot helyezett otthon az asz­talra. A nők közül Kosa Adám- né 250 munkaegységre 22 ezer forintot vett át a szövetkezet ve­zetőségétől. Nem meglepő mind­ez, ha tudjuk, a nabrádi Béke- harcosban kerek 60 forint kész­pénzt fizetett minden munkaegy­ség, — hozzáadva még a termé­szetben kiosztott értéket, 73 fo­rinttal szoroznak a tagok minden munkaegységet. r és sok minden szoba-konyha bútort vásároltak a zárszámadás óta, sőt Pestre is felruccantak néhány apró hol­miért. Hasonlóan Antal Ferenc és felesége, 12 ezer forintot hagytak Pesten, melegruhával, cipővel rádióval, dia-filmvetítő­vel tértek haza. Nyírlövőn a Kossuth Termelő- szövetkezetben Gáli Károly fo- gatos kerékpárral lepte meg ma­gát, cserépkályhát is vásárol és rendbehozatja házát a 23 ezer forintos jövedelemből. Andrécsik Béla a nemrég kapott pénzből kerítést húzott a háza elé . és Kerülgetjük a latya­kot Jármi község főutcáján, csak a falubeli gumicsizmások­nak nem tesz semmit a sár. Sietnek, ötösével, tizesével, a gyenge napfény miatt csak kis- ujjasekban, zssbredugott kézzel, az ínyükhöz nyálazott bolti cigarettával. — így van ez már, ha olva­dásnak indul... Elhaladóban kacagta felénk ezt az egyik surcos ember, hogy közben köszönésre .hozzáemelte a fakult kalapját. Fél tízre hir­dették a gyűlést, most kilenc múlt, de már alig tudunk be­jutni a szűk kultúrházba, any- nyi az ember. Már szék sincs üresen, hát sokan álldogálnak hátul, meg kétoldalt, vagy le­kuporodnak az alacsony szín­pad szélére. Mondják, hogy bo­londság volt begyújtani a kály­hába, lesz itt meleg még anél­kül is... Első közgyűlésre gyűlt egybe a termelőszövetkezeti falu, Jár­mi népe. Délre megnyugodott. Tudat alatt ott lappangott bknne va­lami kellemetlen érzés, de bér­fizetés napja lévén, arra a nylon ingre gondolt, amit már egy hete kinézett magának. Rövid pár hónap alatt felruházta ma­gát, s még anyjának is jutta­tott, „kosztra”. Ugyan alig evett otthon, bőségesen étkezett az üzemi konyhán, reggel, este meg a városban, amit éppen megkívánt. Most a nylon ing hiányzott, meg a hozzávaló nyakkendő. Pipec lesz, ha majd vasárnap felveszi. S egy idő óta veszegette a könyvet is. Otthon polcot eszkábált össze, barnára lakkozta, s már valami tizenhét könyv súlyosodott raj­ta. A dél nem hozott örömet. Alig az alapbérét számolták elé, abból is esett levonás, el­tűnt fogóért, anyaghiányért. Prémium semmi! Vadul zsebre gyűrte a pirosokat és kékeket. Batári szépen simította a pénzt, felesége várja a gyűretlen szá­zasokat. — Idefigyelj — bökte meg Batárit. — Ez így nem megy tovább. Az öreggel nem lehet együtt dolgozni! Hiába igyek­szünk, leveri a százalékot. Batári vállat vont. — Én megmondom Lajosnak, — ez a művezető volt, — hogy tegye tőlünk a fenébe, ahová akarja. Tudod te. hogy Ba- loghék másfélszer annyit kap­tak, mint "mi? Batári közönyösen indult mo­torjához. Ügy vetette vissza: — Mi se nagyon igyekszünk, ez az igazság. Mindegy, azért a nyakkendőt is megveszi, legfeljebb ebben a hónapban már nem vesz több könyvet. A motoron az istennek sem találta meg a hibát. De leg­alább elodázhatta a keresést, mert a tekercset kellett rendbe­hozni. Ezzel korábban lett ké­szen, mint várta. S akkor ismét előtte állt a rejtelem. Kétségbeesett. Hogy is van? Nem lehet, hogy ne tudja. Csak semmi ide­gesség, tessék nyugodtan végig­gondolni elölről. Honnan kapja az energiát? Innen. Ez rend­ben van? Igen. Most tovább. Itt az erőátvitel... — erőltette az agyát. — Ifjú titán... — morogta közvetlen közelről az öreg. Nem tudott felnézni. Keze megállt, úgy érezte, most fel kell kapnia a franciakulcsot, s belevágni az öreg arcába. De akkor egy szőrös, inas kar nyúlt el mellette, a motor­hoz. A száraz kéz végigtapo­gatott a motor hideg testén, tudóan, biztosan. Csak a kezet látta, az ujjakat, amelyek mint­ha maguk is fogóvá váltak vol­na az idők folyamán. Aztán megálltak az ujjak, kopogtak. — Na... hát ezt nem vetted észre? — kérdezte nyugodtan az ö/eg, s azzal eltűnt a kar, s hallatszott a hatalmas csukák kopogása, ahogy a sarokba visz- szatér. Jóslta nem tudott mire gon­dolni. Üresen bámult a kopog­tatott helyre, s már látta ő is a hibát. Gondolat nélkül nyúlt szerszám után, s neki kezdet!. Az öreg. Most ezzel fogja majd szúrn', ezzel öli, amíg csak itt mt.i hagyja az egész verkeájgot. De szereti pedig! De örül az anyja is, hogy ide járhat, ahol me­leg fürdő várja munka után! így dolgozott vagy két óra hosszat. Akkor — de jó! — a motor szíve dobogni kezdett. Dobogott! Fáradtan dőlt hátra. Vasta­gon piszkos tenyerével végigsi­mította harmatos homlokát. S az öregre nézett. Mit csinál? Keze reszket, lá­ba topog. Nézte az öreg hátát. Milyen görbe. Iszonyú sokat dplgozha- tott. De miért remeg a ruha a karján? S akkor meghallotta az öreg fojtott lihegését Birkózik. Figyelte még egy percig, lát­ta, mint hagyja abba, mint ügyeskedik, s nekifeszül ismét. Nem bírja. Még nem is gondolt rá, mit tesz, Jóska felugrott. Két lépés­sel az öreg mellett termett. Két fiatal, sima, dudoros iz- mú kar nyúlt az öreg keze alá. S egy vad roppantás...!! Az acélt legyőzte az ember. Jóska eleresztette a szerszá­mot. Szótlanul megfordult, s cigarettát halászott ki zsebé­ből. Nagy melegséget érzett, még a keze is remegett, de nem az erőlködéstől. Iszonyú jó volt! Az öreg közeledett. Nem né­zett rá, de tudta, hogy elébe ál7. Szeme sarkára rajzolódott a siltes sapka széle, a drótke- rctü szemüveg csillogása. Hallgattak. Aztán az öreg n '-.igodt hangon megszólalt. — Kínálj meg egy cigarettá­val, Józsi. Az enyém kifogyott. Cs k akkor néztek egymásra, amikor a gyufa tüze villant. •k Hát így történt, hogy ez a brigád nyerte a múlt hónap­ban, nehéz harcok után a „szo­cialista brigád” nagyszerű ci­/:: :.L SIPKAY BARNA. Forrósodik a levegő, amikor végre csendre pisszegik egymást az emberek, és Szabó elvtáns, a szálkái járás tanács­elnöke neki kezdhet a nyitás­nak. Mondja, hogy nagy dolog ez, szép dolog, szakítani a teg­napi ócskával, egy akaraton bíz­ni az újban; mostmár csak az kell, hogy érett emberekhez méltóan, megfontoltan döntse­nek az indulás legfontosabb kérdéseiben. Nyombap be is je­lentik a kérdéseket: a nyilvá­nos tagfelvételt, a mintaalap­szabály elfogadását, és a veze­tőség megválasztását. Erre megint zsongás szorul a helyiségbe, és nehezen jut ki az emberekkel töltött ajtön, csak az újabb pisszegések űzik ki végre. Csend lesz, vigyázó csend, és megkezdik a nyilvá­nos névsorolvasást. Utcáinént sorjázzák a belépetteket, azután megállnak, szavazni. Major Jó­zsef, a pártbizottság aktivistája — aki már hosszabb idő óta Jármiban járt házról-házra, hir­detni a nagyüzem fölényét — újra megmagyarázza: aki ellen kifogás van együttesen döntse­nek, felveszik-e. vagy sem? Igent mondanak a Kossuth utca minden lakosára: felvesz-, szűk! Utána gyakran emelednek fel a tenyerek, tart a szavazás, míg egyszercsak éles női hang tör elő. a középről: — Tudtam, hogy engem ki­hagynak! írjanak csak oda gyorsan, az Ady utcásokhoz, majd utólag kitöltőm a belépé­sit is... Séra Józsefnét azután meg­nyugtatja az emberek hangos „úgy van”-ja. Rá se gondolnak a szü­nettartásra, nagy figyelemmel kísérik a mintaalapszabály fel­olvasását. És közben újra sza­vaznak, előbb vitával, utána nyugodtabban. A közös alap százaléka körül különböznek a vélemények, de sokan már úgy szólnak, mintha mindig téesz- tagok lettek volna, előrelátóan. A jogok ismertetésekor mélyeb- bül á csend, csak az öregek, meg a betegek segítésekor tá­mad vita: mi az a két száza­lék? Semmi! Adjunk az öre­geknek öt százalékos alapot...! Ügy van, úgy van. Már min­den irányból ezt hallani, s az idősebb parasztemberek zavar­tan kulcsolják össze az ujjaikat. így megy ez hosszú percekig, már majdnem dél, amikor el­érkezik a legmelegebb félóra. Kik lesznek a veze> tők? Üjra Major elvtárs szól, hogy estig se végeznének, ha nem volna előzetes véleményku­tatás alapján javaslat, azt most felolvassák, és döntsön a köz­gyűlés. Nehezen csitul a szó a telefüstölt helyiségben, de az­után a sorokból parancsolnak hallgatás7. A helyi tanácselnök olvassa fel a 15 vezetőségi tag nevét, akik majd maguk Közül vá­lasztanak elnököt Erre valaki közbekiált ja: „A legszegényeb­bek közül senki...?” Váratla­nul. hirtelen kavarognak a -vé-: lemények. — Mind az te, sze-i gény! — Vagy ügyes gazda...!,! — Nincs azok közt egy kulákj se...! így. így. Majd Major elvtárs int csendre, és egyszerű szavak­kal magyarázza, hogy ha volt is eddig megkülönböztetés a fa­luban, a mai nappal megszűnt, mert a közösben nem szegény­ség és gazdagság, ott csak mun­kaalkalom lesz, és ki hogy igyekszik, úgy létesül. Valóság­gal felharsan a helyeslés, elő­tör a vasfaps, minden tenyér üti a ritmust, különösen ahogy bejelentik': a vezetőségi tagság nem nagyságosúr-csinálást je­lent, mert azok is épp úgy meg­fogják a kaszát, a kapát, mint a többiek... tlir leien iurdulat jön ezután. Sorsdöntő öt perc... Mondják hogy most pedig elvonul a vezetőség, és dönt az elnök személye felől. És még azt: ez így demokratikus... — Demokratikusság ide, vagy oda, a falu már döntött...! Borbás Ferenc erős bariton­hangjára,. mintha elvágok a zúgást. — Tisztelt elvtársak! — mu­togat mostmár kezével is Bor­bás. — Már napok óta beszéli a falu, hogy nekünk Major Jó­zsef kell elnöknek. Az agitálás- kor rendes embernek ismertük meg, olyan magunkfajtának, és tudjuk, hogy kisujjában a gaz­dálkodás minden fortélya. Kis szünet után: — Jöjjön, és segítsen bennün­ket, tiszta szívből kérjük... Major elvtárs, a sertéste­nyésztő vállalat főagronómusa, a szálkái pártbizottság aktivis­tája, ott a színpadon, az asztal mögött egészen belepirul a meg­lepetésbe. A szünet nélküli „úgy van, igaz” kiáltások pe­dig csak fokozzák zavarát. — Maguk napokig gondolkod­tak, míg határoztak, nekem leg­alább öt peicet adjanak. .. — mosolyog mcstmár, felállva. — Nem kell itt kivonulni se­hova, Major elvtárs az elnök! — kiáltja megint a bariton hang. Bár zúgolódnak kicsit, ahogy mégis elvonul a kikiáltott ve­zetőség, de visszatértük után még kalapok is repülnek a ma­gasba: Major József főagronó- mus. Jármi község megszeretett agitátora elfogadta az elnöksé­get. Még be sem rekesztették jóformán a gyűlést, ugrottak fel' az emberek a színpadra, ke­zet szorítani a továbbra is az Alkotmány nevet viselő téesz párperces vezetőjével Angyal S. ft

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents