Kelet-Magyarország, 1959. december (16. évfolyam, 284-308. szám)
1959-12-10 / 292. szám
4z úgynevezett „magyar ügy'* az ENSZ közgyűlése előtt Péter János felszólalása <5. nitial) XVI. ÉVFOLYAM, 292. SZÁM Ára 50 fillér 1959. DEC. 1«, CSÜTÖRTÖK fJ5ö 000 forint értékű facsemetét ültetnek el « me^Ye KISZ fiataljai A KISZ megyei bizottsága több százezer darab, mintegy 350 ezer forint értékű facsemetét kapott a debreceni kertészeti technikumtól a megye fásítására. Nagy munka indult meg a KIS2- szervezetekben. Teherautókkal hordták ki a járási székhelyekre és innen a községekbe a facsemetéket. A KISZ-szervezetek brigádokat alakítottak, s már eddig elültették a facsemeték felét. Vannak közöttük díszfák, cserjék, melyeket parkosításra, utak szegélyezésére használnak fel. Több mint négyezer fiatal vesz részt a nagyarányú faültetési mozgalomban a megye területén társadalmi munkában. lelkes* cukrászsütemények az ünnepekre Hatszoros megtakarítás a gépállomása* versenyének eddigi eredménye továbbra is tehérgyarmaté az elsőség A Nyíregyházi V endeglatcnpan Vallalat az éwégi ünnepekre való tekintettel alkalmilag bevezeti a félkész cukrászsütemények árusítását. Így a háziasszonyok töltetlen tortát, és más süteményfeleségeket rendelhetnek bármelyik megyeszékhelyi cukrászdában. Mint megtudtuk: lényegesen olcsóbban árusítják majd a félkész árukat, melyeket gyorsan „tálalásra” készíthetnek majd a családoknál. A legutóbbi értékelés szerint megyénk gépállomásainak dolgozói száztizenkét százalékra teljesítették kongresszusi versenyvállalásukat. A versenyben még mindig » Fehérgyarmati Gépállomás az első, ahol a részletterveket is magasan túlteljesítették. Átlagos eredményük százharminc százalék. Második a csaholci, haromadik a tyúkodi üzem. A gépállomások dolgozóinak anyag- és üzemanyag-megtakarítási vállalása félmillió forint volt. Ez idő szerint takarékosságuk hárommillió forintot eredményezett. Nagyobb válaszlék, szebb, boltok, kulturáltabb kiszolgálás Tervlúlteljesítés, önköltségcsökkentés — a kongress®««»* verseny eredményei a kereskedelmi vállalatuknál A gépállomások traktorosainak egyéni versenyzői közül a legszebb eredményt Nyúzó András fehérgyarmati traktoros érte el úgy müszaknorma-teljesítésben, mint üzemanyag- és alkatrészmegtakarításban. Utána a nyírteleki Laczi János, a vencsellői Szentesi János, a tyukodi Gál György és a nagykállöi Fene**'. András következik. A brigádok kongresszusi versenyében a nagykállöi Zrínyi' brigád az első. Ezt követi Nyírtelekről Magyar András, Fehérgyarmatról Fábián Bertalan, Nyírbátorból pedig Nagy Lajos brigádja. A fiatalok versenyében P. Nagy Ferencé a pálma tak fel P. Nagy Ferenc möge. 6zabolcs>ázatiuár megyei Népbolt Az .éves áruforgalmi terv 8 millió 400 ezer forintos túlteljesítését vállalták, ezzel szemben már 15 millió forinton felül teljesítettek. A vállalat gazdálkodási eredménytervét a 280 ezer forintos vállalással szemben 682 tzer forinttal teljesítették túl, s az önköltség csökkenétésére tett 280 ezer forintos vállalással szemben 578 ezer forint eredményt értek ei, A nagykereskedelmi vállalatoktól be nem szerezhető áruk pótlása céljából Sátoraljaújhelyről közel 2 millió forint értékű kaníekcióárut hoztak forgalomba, melyeket a boltokban nagyon kerestek a vevők. Hajdú megyéből másfélmillió forint értékű hús- töltelék-árut hoztak árusítani a csemege- és fűszerboltokba. — Ugyancsak Hajdú megyéből a nálunk hiányzó tűzhelyekből, zománcozott edényekből és vasáru- cikkekből is hoztak. A konfekcióboltok félkész konfekció-termékeket gyártattak. Három játékos ajándékboltot létesített a vállalat az ünnepek előtti játékforgalom zökkenómentesebb lebonyolítására. Megszervezték az iskolák tejjel, péksüteménnyel és édességekkel való ellátását. , A vállalat ruhabemutatókat, ezüst-vásárt, kozmetikai bemutatót, műanyaghémapot, üveg- és porcelán-bemutatót ée bútorkiállítást rendezett. Nyíregyházi Állami íruház Nagy gondot fordítottak az árupropagandára, az udvarias kiszolgálásra és a választékosságra, aminek eredményeképpen 1959- besn 13 havi tervet teljesít az aruház. Eddig 30 ezer forinttal csökkentették az önköltséget, Yeadéglátóipari Vállalat A dolgozók szakmánként és boltegységenkent versenyeznek. Sokat javult ai udvariasság, a figyelmesség. A vállalat kisvendéglőt létesített és még ez évben átalakít egy italboltot. Bevezették az olcsó ebéd- és va- csoraakciót, a házhoz szállítást. A forgalmi tervet a vállalat már november végén 51 ezer forinttal túlteljesítette, s az év végéig előreláthatólag 3 millió 200 ezer forintos túlteljesítést érnek el. Tüzép Vállalat December 3-án jelentette a vállalat, hogy teljesilétték az 1959. évi árubsvételi tervet. A versenyben igyekezett a vállalat növelni a választékot: terven felül 18 ezer lapméter hajópadlót és 360 lapméter parkettát készített. A dolgozók 32 újítási javaslattal segítették az eredmények elérését. A vállalat az önköltséget 96 ezer forinttal vállalta csökkenteni, s már eddig 437 ■ezer forint eredményt ért el. Nyíregyházi fin ez. Pár nappal ezelőtt értékelték a verseny eredményeit a Nyíregyháza és Vidéke Körzeti Fmsz-nél. A felvásárlási' üzemág tervét 114 százalékra, a kiskereskedelmi üzemág 111 százalékra, a vendéglátóipari üzemegységek pedig 118 százalékra teljesítették. Terméuyforgalini Vállalat A felajánlás döntően a költségek csökkentésére irányult. 504 000 forint volt a takarékossági vállalásuk, s már eddig 538 ezer forintot értek el. Vállalták, hogy terven télül 250 vagon terményt vásárolnak fel. az eredményük már 716 vagon több lettel vásárlás. Az ifjú traktorosok egymással voltak versenyben „a legjobb gépállomási dolgozó” cím elnyeréséért. Az ifjú traktorosok nem akartak elmaradni a kongresszusi versenyben az idősebb, tapasztaltabb szaktársaik mögött. Ez sikerült is nekik. A fiatalok versenyében P. Nagy Ferenc kisvárdai zeto- ros ért el legjobb eredményt, úgy teljesítményben, mint takarékosságban. A fiatalok közül a nyírbátori Tóth Sándor, a csaholci Veszprémi József, a tyukodi Kocsi Pál és a nagykállöi Kiss László sorakozA műszaki és adminisztratív dolgozók közül is többen dicsekedhetnek szép eredményekkel. A nyírbátori Sípos Ferencné ée Érni Mária két termelőszövetkezetben honosították meg a kettős könyvvitelt. A nyírtelekiek közül Ocsenás Piroska és Balogh Zoltán a kótaji Üj Erő TSZ-ben vezették be a fejlettebb könyvelési formát. A termelőszövetkezetek gazdasági, politikai segítésében a Ósaholci Gépállomásról Fazekas Antal igazgató, Veszprémi Ferenc főmezőgazdász és Szabó Endre főkönyvelő tűnt ki. ft „fehér szén“ nagyobb hasznosításáréi tárgyatok a Tiszalöki Vízierőmű jubileumi ankétjáu A magyar energia-rendszer tízéves jubileuma alkalmából nagyszabású ankétet rendeztek kedden és szerdán a Tiszalöki Vízierőmű Vállalatnál^ Az Erőmű Tröszt, az Erőmű Beruházó Vállalat, az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság, a Tiszai Vízügyi Igazgatóság képviselői és a Tiszalöki Erőmű Vállalat vezetői és dolgozói, összesen mintegy hatvanan vettek részt az ankéten. Berki Zoltán. országgyűlési képviselő, a Tiszalöki Vízierőmű Vállalat igazgatója tartott előadást az ankét első napján az energia-rendszer fejlődéséről hazánkban, a „fehér szén” hasznosításának népgazdasági szerepéről. Az előadáson adatokkal bizonyította. hogy amióta hazánkban a szocializmust építjük, tizennyolcszoros az évenkénti át- legfejlődés; míg a múltban évente 59,2 kW fejlesztést értek el, addig a felszabadulás után évente átlag 1040 kW-ot. Javasolta, hogy kormányzatunk a tizenötéves távlati fejlesztési tervben jobban vegye figyelembe a vízi- erőművek fejlesztésére és létesítésére vonatkozó javaslatokat. Népgazdasági szinten 500 MW- energiát jelentő javaslatokról van szó. Ne mondjunk le a nehézségekre hivatkozva az évi kb. hárommilliárd kWo energia termelésiről, mert hazánknak nagy szükségé lesz erre. Az előadást követő, felszólalók egyetértettek a javaslattal. Megindokolták a „fehér szén”, a vízierőművek nagyobb hasznosításának és újabbak létesítésének szükségességét, kimutatták nép- gazdasági eredményeit. Javaslatukat a felsőbb szervekhez továbbítják. Az ankéton több előadás iS elhangzott energia-rendszerünk fejlődéséről, a jelenlegi helyzetről és a fejlesztés lehetőségeiről. Győzelmi jelentés a nagyhalászi kender- és matrac üzemből Valóban lelkes munka folyt a tervek és a kongresszusi vállalások teljesítéséért az üzem munkásai között. A matracüzemiek mintha csak összebeszéltek volna egymással. Ügy dolgoztak, hogy november 30-án, amikor a párt VII. kongresszusa megkezdte munkáját, teljesítették éves tervüket. 70 ezer matracot készítettek el. De nem álltak meg, s decemberben még 28 ezer matracot gyártanak, amelyeknek elkészítése azt eredményezi, hogy ez évben 3 millió 640 ezer forinttal termelnek többet a tervben meghatározottnál. Kender-export Angliának A kenderüzem első és másod- osztályú tilolt kendert szállít Nyugat-Németországnak és Angliának. Eddig 400 mázsa kócot és 200 mázsa tilolt kendert küldtek a két államnak, melyért értékes import-árukat kap a magyar népgazdaság. Terven felül 750 kétajtós szekrény Nemcsak a matrac- és a ken- derüzemiek tettei» ki magukért a kongresszusi versenyben, hanem a bútorlemez-készítők is. A rossz időjárás most befolyásolja munkájukat, ezért az üzem vezetői és a pártszervezet vezetősége megbeszélésre hívta össze a dolgozókat. Lelkesedésben, munkalendületben azonban nincs hiány. A megadott 2930 köbméter bútor lemez-tér vet már teljesítették, s ezen kívül vállalták 150 köbméter bútorlemez elkész.tzsét. amelynek' az értéke 690 ezer forint. Ebből a mennyiségből 750 kétajtós szekrényt lehet készíteni. A gyár dolgozói becsülettel dolgoznak, s ennek meg is van a látszatja, hiszen már eddig 15 naonak megfelelő nyereségrészesedésre számítanak. Remény vart azonban arra, hogy ezt is túl- szárrtyn’ha a kitűzött feladatokat és a vállalásokat teljesítik. (-kas,) Teljesítettük A Szabolcs-Szatmár Megyei Villanyszerelő Vállalat dolgozói ne- vében örömmel jelentem, hogy a pártkongresszus tiszteletére tett vállalásainkat teljesítettük; legfőbb eredményképpen december 5-én elértük éves tervünk teljesítését. Az év végéig még 600 ezer forint értékű munkát fogunk elvégezni. A versenyt folytatjuk hazánk felszabadulásának *5. évfordulója tiszteletére. Dózsa Ede igazgató.