Kelet-Magyarország, 1959. december (16. évfolyam, 284-308. szám)
1959-12-08 / 290. szám
sportja Nagyszerű győzelmet arattak a tiszalöki labdarugók Szoros eredmények, több meglepetés az I\B lll-ban folytatódott a mérkőzés, s a diósgyőriek egy váratlan, s messziről küldött lövéssel szépítettek. A hazai csapatnak két hatalmas gólhelyzete volt ebben a játékrészben, de egyik alkalommal a kapufa, majd a kapus menteti nagy szerencsével. A Spartacus játéka nem volt meggyőző. Nehezen győzött a jól kombináló és szépen játszó diósgyőriek ellen, Jók: Havacs, Nagy, Siska, illetve a vendégek közvetlen védelme. DEBRECENI HONVÉD—• NYÍRMADA 1:1 (1:01 Az első percekben gólt ért el a vendég debreceni csapat Va- sadi révén. Ezt követően a hazaiak fölénybe kerültek. A 17. nercben Tóthot (Honvéd) kiállították. Nyírmadu büntetőhöz jutott. de Tóth I. lövését a kapus védte. Szünet után a Honvéd védekezett, s a madaiak szinte egykapura játszottak, s Kézi révén egyenlítettek is. Nyírmada okvetlen győzelmet érdemelt volna. Jók: Nyári, Molnár, Kaposi, illetve Kaposi, Simon és Kovács. DEBRECENI GÖCS— NYÍREGYHÁZI SZSE 1:0 (0:0) Az SZSE majdnem meglepetést okozott, mert lelkes játékával többet támadott, mint ellenfele. A GÖCS-nek a második félidőben sikerült a győztes gólt megszereznie. Az SZSE döntetlent érdemelt volna. További NB Ill-as eredmények: Debreceni Kinizsi—Miskolci Munkás 1:1, Egercsehi—Put-nok 3:2, Somsály —Ormosbánya 1:1, Eger—Miskolci Bányász 1:1. Az NB lll-ban az utolsó előtti fordulóra került sor. A csapatoknak szükségük van a pontokra: ez beigazolódott, mert szinte kivétel nélkül mindén mérkőzésen nagy küzdelem után estek a gólok. Ezúttal is több meglepetés akadt. A legnagyobb kétségkívül a Debreceni Kinizsi Miskolcon végrehajtott fegyverténye. A vendég debreceniek a Munkás ellen a mérkőzés utolsó percéig 1:0 arányban vezettek, s végül egy pontot elvittek 3 bajnokságra törő miskolciaktól. Számunkra legkellemesebb meglepetést a tiszai ökiek szerezték, akik otthonukban imponáló tőién nyel fektették kétvállra a debreceni egyetemistákat. A Nyíregyházi Spartacus a Stadionban nehezen győzött a DVTK II. ellen, Nyírmada döntetlent ért el a Debreceni Honvéd eilen, s egyedül az SZSE szenvcact-t vereséget, tehát csapataink szereplése jónak mondható. TISZA' ÖK—DEAC 5:0 (1:0) A hazai csapat lépett fel támadólag s i,z első percekben Berki fejesgóljával a vezetést is megszerezte. A vendég egyetemiek főleg Czimbalmos révén veszélyeztettek. Változatos játék alakult ki a gól után. s a félidő végéig mindkét kapu előtt többször akadtok gólveszélyes helysetek. Szünet után Schneider kapott jó labdát, s elfutását góllal fejezte be. A 63. percben Schneider erős lövését a kapus Anta- lóczi III. elé ütötte, aki nem hibázott. Néhány perc múlva Borbély a kifutó kapus mellett már a negyedik gólt lőtte. Az egész, második félidőben meggyőző fölényben játszott Tiszáink. s győzelme teljes mértékben megérdemelt. A mérkőzés végig sportszerű keretek között folyt le. Jók: Schneider, Salamon, Nagy. illetve Czimbalmos, Varsányi és Szegedi. NYÍREGYHÁZI SPARTACUS— DIÓSGYŐRI VTK II. 2:1 (2:0) A hazai csapat lépett fel támadólag, s kihagyott gólhelyzetek jellemezték fölényét. A nyíregyháziak el6ő gólját Nagy szerezte, aki szabadrúgásból védhe- tetlenül bombázott a diósgyőriek hálójába. Változatos játék alakult ki ezután. Egy nyíregyházi támadás végén az üresen hagyott kapura szállt a labda, s az egyik diósgyőri játékos, kapust megszégyenítő mozdulattal húzta le a felső sarokból. Tizenegyes! A megítélt büntetőt Nagy biztosan értékesítette. A 35. percben Balogh megrúgta az egyik védőjátékost, s a játékvezető leküldte a pályáról. Szünet után mezőnyjátékkal AZ NB III-AS BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. MMTE 15 10 5 — 34: 6 25 2. Ny. Spart. 15 10 4 1 34; 8 24 3. Egercsehi 16 7 5 4 20:19 19 4. Eger 15 7 4 4 17:12 18 5. Misk. B. 15 8 1 6 28:22 17 6. Nyírmada 15 7 3 5 22:33 17 7. D. GÖCS 15 6 4 5 19:15 16 8. D. Kinizsi 15 6 3 6 23:28 15 9. DEAC 15 5 4 6 21:19 14 10. DVTK II. 15 6 2 7 34:36 14 11. D. Honv. 15 5 4 6 25:27 14 12. P. MÁV 15 6 2 7 20:23 14 13. Tiszaiük 15 5 3 7 22:22 13 14. Somsály 15 4 3 8 19:28 II 15. Putnok 15 4 2 9 14:28 10 16. Ormosb. 15 2 4 9 20:40 8 I7..NYSZSE 15 3 1 11 21:27 7 Sporthírek Vereséget szenvedtek a megyei első osztály éllovasai A megyei első osztályban befejezték az őszi szezont. Az utolsó forduló meglepetése az volt, hogy mindhárom éllovas ve- íeséget szenvedett. így a tabella élén a helyzet változatlan maradt, s Kisvárda őszi első lett, egyenlő pontszámmal, jobb gólaránnyal, mint a Mátészalkai TK és Nagykálló. A vezető csapatok veresége azt eredményezte ezenkívül, hogy az ellenük győztesek erősen felzárkóztak, s hallatlan nagy tömörülés olvasható he a bajnoki táblázatról. Ezt bizonyítja, hogy az,első és hetedik helyen lévő csapatok között mindössze egy pont a különbség. NAGYECSED—NAGYKÁLLÓ 1:0 (1:0) Végig változatos mérkőzést vívott egymással a két csapat. Az első félidő 25. percében Milotay kézzel ütötte le a labdát, s ezt a nagyecsedi Kósa értékesítette. Szünet után a kállóiak erőteljesen támadtak, de az ecsedi védelem jól működött, s így az eredmény nem változott. TISZA VASVÁRI—BALKÁNY 2:2 (1:1) Előbb a vendég vasváriak kezdeményeztek többet, s a 25. percben Lakatos révén a vezetést is megszerezték. Nem örülhettek azonban előnyüknek sokáig, mert Novák szabadrúgásból egyenlített. Szünet után ismét a vasváriak szereztek újabb gólt Papp lövéséből, e ezt a 63. percben Hoffman tizenegyesből egyenlítette. A TOTO 49. HETI EREDMÉNYE 1. Alessandria—Róma x 0:0 2. Bari—Lanerossi x 0:0 3. Fiorentina—Milan x 1:1 4. Genoa—At-alanta x 1:1 5. Ihter—Bologna 1 2:1 6. Lazio—Sampdoria 1 3:1 7. Napoli—Juventus 1 2:1 8. Palermo—Udinese x 0:0 9. Spal—Padova x 1.1 10. Valencien—Limoges x 0:0 11. Rentnes—Reims 2 1:2 12. Bordeaux—-Monaco 1 4:2, A végig jóiramú, változatos mérkőzésen igazságos eredmény született. További eredmények: Nyíregyházi VSC—Nyírtass 3:0, Nagyhalász—Kisvárda 3:0, Nyírbátori Spartacus—Mátészalkai TK 1:0. Fehérgyarmat—Demecser 2:0. Honvéd ASE—Mátészalkai VSC L0. hely—Diósgyőr 3:2. Az Újpesti Dózsa lett az őszi első az MTK és Bp. Honvéd előtt. ★ Az NB II-ben ezen a vasárnapon már csak elmaradt mérkőzéseket játszottak. A Keleti csoportban az őszi elsőséget a Debreceni VSC szerezte meg Kecskemét és Szeged előtt, míg a Nyugati csoportban a Győri Vasas végzett az első helyen a Szállítók és Székesfehérvár csapatai előtt. ★ Borasban a Skandináv Kupa csapatküzdelmei folyamán a ma- gyár asztalitenisz férfi válogatott csapat 3:1 arányban győzött az NDK válogatottja ellen. Az elődöntőben sajnos 3:2 arányú vereséget szenvedett a kínai válogatottól. így a döntőt Kína és Csehszlovákia együttese vívja. A falu «flopijáért Hogyan lehel legeredményesebben ét* a legegyszerűbb eszközökkel megszervezni egy községen belül a testnevelési és sportmunkát úgy. hogy az magába foglalja a szakosztályokban folyó rendszeres foglalkoztatást és az egészségiéjlesztő, szórakoztató és a község egészére kiható sport és testnevelési munkál is? Erre a kérdésre kívánok válaszolni, s előre bocsátom, hogy a pályázatban közzétett témakörök közül ez a legnehezebb feladat. A község egészére kiható sportos testnevelést csak akkor képzelhetünk el, ha széleskörűen értelmezzük a sport és testnevelés fogalmát. Nekünk a sportot, tehát a falun működő sportköröket a dolgozó nép sportba való bekapcsolásának eszközévé kell tennünk. Testnevelési rendszerünkön belül olyan formákat kell alkalmaznunk, melyek vonzó .jellegüknél fogva a legszélesebb dolgozó rétegek körében is iu,v tetszésre találnak. Igv tudjuk megteremteni az érdeklődést, mely rugója a megoldásnak. A vonzó jellegnek azonb»« minden körülmények között párosulnia kell a községekben mind jobban és jobban terebélyesedő szocialista szektorok hathatós segítségével. Ugyanis az átalakulás szakaszában az anyagi feltételeket, de a sportolásra való készséget is a szocal>sta szektoroknál kell biztosítani. Az anyagi feltételek, a szocialista szektoroknál az igazgatói alap kulturális és sportcélokra való tagolódásával biztosíthatja e két feladat anyagi bázisát. — Mindenesetre arra kell nagyon vigyázni, hogy a sportcélokra biztositett összeget valóban sportra fordítsák, valamint azt, hogy a szcialista szektorok vezetői a sportmunkál valóban tekintsék a szocialista embertípus kialakítása egyik fontos eszközének. PUSKÁS NÁNDOR JTST elnök, Mátészalka. yvyyvyyyvyyw'yvy rw> wwvwvwv * Mozik műsora BÉKE MOZI: A törvény az törvény. Francia-olasz filmvígjáték Fernandel és Totó főszereplésével. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. DÓZSA MOZI: Fényes esküvő. Magyarul beszélő amerikai írtrm Előadások kezdete: 4, 6. 8 órákon GORKIJ MOZI: Apák iskolája. Egy tanító nehéz útja. Magyarul beszélő csehszlovák film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órákon MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: B<H<md ápriHs. Magyar film. Előadások kezdete; fél 6 és fél 8 ólakor. RÁDIÓ MŰSOR ALLANUO VI l] SORSZÁMOK» kossuth-r.adiO 4.56: Rákóczi-tnduló. 5.00: Hírek. Idoiarasjelentes. 5.05—7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. Közben: 5.30: Hírek. idójarásjeleiues. 6.00: Falurádió. Utána: az állami Faluszínkáz és a vidéki színházak műsora. 6.35: Néhány perc tudomány. 6.50: Pontos időjelzés. 7.0«: Hírek. tdőjárásjelentcs. 7.10: ÜJ könyvek. 7.25: A budapesti színházak. mozik és hangversenyek műsora. 7.45: Naptár. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Műsorismertetés. 9.59: időjelzés. 10.00: Hírek. Lapszemle. Idójárásjéiemés. 11.59: Időjelzés, 14.00; oéli harangszo. Hírek. Időjárás jelentés. 14.59: Időjelzés. U.00: Hírek. 16.00: időjárás,identes. Hf,$9: Időjelzés. 17.00: Hírek. 19,50: JÖéjszatiát, gyerekek! 49.59: Időjelzés. 20.00: Esti krónika. Idöjárásjelcntés. 21.59: Időjelzés. 24.00: Hírek. Néhány perc külpolitika, idójarásje- lentés. 44.00: Hírek. Idöjárásjclentés. 0.30: Himnusz. Utána: vizjelröszol«álat. KEDD, DECEMBER 8. KOSSUTH-RADIO 8.10: Operarészletek. 9,00: A Gyen mekrádió műsora. 9,20: Szegedi is- kólák kórusai énekelnek. 9.10: Pergő ritmusok ' 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10,23: Nótacsokor li.oo: Uj szelek szárnyán. Kisregény. 11.za: Kamarazene. 12,10: Zenés ajandekr.v.i- sor ipari üzemek dolgozóinak. i;J.»0:: Ezüstkalászos gazda tanfolyam. 13 40: Zenekari hangverseny H,20: A Gyér- mekrádió műsora 14.40: Osztrák népdalok... 15,10; Operetlr Őszietek. I3.ru: Kutató Sámuel. Rádiójáték. 16,15: i;;.v íalu — egy nóta 16,35: A barátság hullámhosszán.. 16 43: Derűvel — dallal. 17,15: Szív küldi... 18,OU: A Szabó- család Folytatásos rádiójáték. 18.3(1: Operarészletek. 19,05: Gyári sziréna. 19,4j: Új népzenei felvételeinkből 20,30: Könnyű zene. 21.10: Téli estek. 22,13: Mai szemmel,. 22,23: Kamarazene, 23,12: Tánczene. 0,10; Éji zene PETOFl-RADlO, 14 15: Zenés műsor. 14.35: Az özvegy. 14,45: Fúvószene 15,20: virág- énekek. 15,45: Kamarazene. 16.20: Milyen idős a magyar szén? 16.35: Operarészletek 17.10: Szovjet-Észtor- szág muzsikájáról. 17.50: Mi újság :t nagyvilágban? i8,oo: Népek zenéje» »18.30: Rádió szabadegyetem. is 03; ' Szórakoztató zene 19,40: Ezüstkalászos gazdataniolyam. 20,00: Nagypál Béla szerzeményeiből. 20.15: A MÁV Szimfonikusok hangversenye. 21.35; Tánczene. 22,25; Operettrészletek. SZERDA, DECEMBER 9. KOSSUTH-RADIO 8.10: Könnyű zene. 9,00: Rádió szabadegyetem 9.30: Népi muzsika. 10,10: Úttörő-híradó. 10,30: Fúvószene. ll'.ou: Pillantás a nagyvilágba. 11,15: Tánc- zené. 11,25; A Szabo-esalad. Folytatásos rádiójáték. 12.10; Operarészletek. 12.50: Könyvismertetés. 13.10: Tánczene.. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14,00: Népi muzsika. 14,30: Napirenden... 14,35: Bartók kórusok. 15.Í0:. Fiatalok Zenei Újságja 15,35: A Gyermekrádió műsora. 16.00: Előszóval — muzsikával. 18,00: A bcrchtes- gadeni sasfészektől a berlini búnké-: rig. 18.15: Szív küldi... 18.45: Ismerkedés a gyárral.. 19,00: Opcrettrcsz- letek. 19 20: Fórum. 19,35: Ncpdalcso- kor. 20.30: Nelson Eddy énekel. 20.307 Gyermeknevelés. 21.05: Szimfonikus zene. 22 25: Tánczene. 23,10: Irodalmi műsor. 23,30: Operarészletek. 0.10i Népi táncok. petöfi-radio 14 15: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 14,35: Operettrészletek, 15 00: Zenekari hangverseny. 16.15: Szemelvények a mai üzbeg költészetből. 16,30: Operaariák. 17,10: Népi muzsika. 17.45: Hangverseny. 18.15: nádióegyetem. 18.43: Mozart müveiből. 10 05 Zenei műsor. 10,13: Bach: Cdúr szvit. 19 40: Falurádió. 20,00: Cso- kot kérek... Vidám játék három felvonásban. 22.00: Opcrettkcttösok. 22,25: Zenekari muzsika. KELETMAG Y ARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottság» cs a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja: a Kcletmágyarország Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel: 16-70. 16-71, 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u. 1. Tel: 30-00. (Kéziratot nem őrzünk meg, és nem adubk vissza.) Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesí,tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11.— Ft: Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza. Dózsa György u. 5, é 1 A megyei I. osztályú bajnokság I , állása: 1. K. Vasas 15 8 3 4 37:16 19 j! 2. Msz. TK 15 8 3 4 34:17 19 3. Nk. Mad. 15 7 5 3 31:18 19 4. Fgy. M. 15 9 — 6 29:16 18 1 5. Vnam. SL 15 7 4 4 28:19 18 ; 6. Balk. Med. 15 7 4 4 26:20 18 • 7. Nh. Text. 15 8 2 5.29:23 18/ * 1 11 8. Nyb. Spart. 15 8 1 6 33:24 17 9. Necsedi M. 15 7 2 6 18:25 16 1 10. Tv. Lomb. 15 5 5 5 30:30 15 1 11. Nyh. VSC 14 6 2 6 20:19 14 12. Nyb. D. 3.4 5 3 6 27:32 13 13. Honv. SE 15 4 4 7 18:29 12 14. Msz. VSE 15 4 1 10 23:38 9 15. Nyírt. M. l.f 2 3 10 26:54 7 16. D. Kinizsi 15 1 4 10 12:41 6 Befejeződött az NB I-es labdarúgó bajnokság őszi fordulója. .4 vasárnap lejátszott mérkőzések ered menyei: MTK—Ferencváros 1:0, Újpesti Dózsa—Pécsi Dózsa 4:1, Szeged—Budapesti Honvéd 1:0, Csepel—Dorog 1:0, Szombat-