Kelet-Magyarország, 1959. december (16. évfolyam, 284-308. szám)
1959-12-25 / 305. szám
Szemhéját vörösre marta a gond, s barázdákat szántott homlokára az özvegyi fátyollal járó bánat. Olyan kilátástalannak ítélte meg a család helyzetet Len- gyelné, miután férjét eltemette, hogyha nem istá- polják, vigasztalják férje, az egykori esztergályos barátai, talán elsorvad bújában __ De a munkások bíztatták. S Lengyelné az üzemben vizsgázott az átképzős tanfolyamon. Véletlen volt-e, vagy a munkások javaslata — nem tudni. Az asszony férje esztergagépét kapta. „Maxit”, melyről annyit mesélt Péter esténként, amíg élt. A mindennapos találkozás mindig tartogatott számára egy-egy kedves emléket. Lengyelné tudta, hogy férje, Péter itt lett él- munkás, ezen a gépen kereste Editnek az első báli ruhára valót. S a „Maxival” kötött tizenöt esztendős barátság mindig segített a megboldogult esztergályosnak. Együtt keresték meg az ajándékpénzt karácsonyra, a könyveket, ruhákat Editnek, a kis Péternek és még sok-sok egyebet... Mert Lengyel Péter a családjának, a munkának élt. A kettő egyet jelentett számára. Szinte minden erejét, tudását beleölte a munkába, és az esztergályos mindig azt vallotta: ha nekem nem jutott, legalább a gyermekeim ne nélkülözzenek semmit ... Nem is volt hiány semmiben. Edit úgy járt a gimnáziumba, mint egykor az úrilányok. És most, hogy az apja örökre elköltözött a családból, Lengyelr.ét mindig az aggasztotta: meg tudja-e adni a lányának, amit az apa nyújtott?! Ezért ette, emésztette magát állandóan. Túlórázott, éjszakázott, csakhogy Editnek legyen meg mindene. Editnek, aki érettségi előtt állt, ballagásra készült... Edit szép, jó- alakú, szőke lány volt. S Len- gyelné is legalább úgy készült lánya vizsgájára és az azt követő bálra, mint Edit, — ha nem jobban. Már hetekkel előtte megkérdezte, milyen ruhát szeretne a lánya? Megnézték a körömcipőt is, ami a legjobban illene a ruhához. Az anya megígérte, megveszi a nylonanyagot, meg a cipőt is. Pedig még akkor nem tudta, honnan kerít elő annyi pénzt. Hiszen étkezni is kell, Péternek is szükséges egy cipő. Aztán gondolt egyet, pénzt kért kölcsön, amivei pótolta keresetét. Erről, de sok másról sem tudott Edit. Nem tudta, hog.. anyja esztergá!yo6 az üzemben, nem sejtette, honnan van zsebpénze vasárnaponként cukrászdára. Csak annyit tudott, hogy van ... Az édesanya viszont magának csak a legszükségesebbet vette meg, s bizony, mióta a férje meghalt, egy új darab sem akadt meg rajta. A kopott sötétkék kosztümöt vette fel lánya bálján is ... Edit jól vizsgázott, s a bálban megismerkedett egy mérnökkel. Az ismeretségből komoly udvarlás lett és lassan elérkezett az eljegyzés, majd az esküvő napja is. Igaz, a bál a'kalmával nagyon fájt Lengyelnének, hogy lánya még be sem mutatta a fiút, de akkor ezt még figyelmetlenségnek, bohóságnak tartotta... Csakhogy egy esztendei udvarlás után sem volt még a lakásukén Havasi Győző, a mérnök ... Edit mindig talált valami kifogást, hogy Győző ne lássa a régi, kopottas bútort. A lány közben azt is megtudta, hogy az anyja gyári munkás és ezt szégyellte, Lengyelná pedig erről soha nem tett említést leányának. örült, hogy Edit megtalálta a boldogságát, s reménykedett, hogy egyszer, ha nem is rajta, de a kis öccsén segíteni fog ... A szomszédok csodálták Len- gyelné munkabírását. Mert attól a pillanattól, hogy Edit, meglepte őt," bejelentette egyik napról a másikra, hogy karácsonykor esküszik, szinte éjt napallá téve dolgozott... Éjszakázott a stafirungért, mindenért, ami az esküvőhöz szükséges. És a nagy napon éppen ezek miatt, újból csak a régi, kopottas sötétkék kosztüm került elő a szekrényből ..; Egy év telt el azóta .: Lengyelné és a kis Péter magukra maradtak. Az anya most is az üzemben dolgozik, s még mindig nyögi az adósságot.. ( Csak az fáj neki, mikor visszagondol, hogy milyen rideg is volt az a karácsonyesti búcsú egy esztendei-» ... Még talán a sok csalódást is felejtené, s megbocsájta- ná Lengyelné, ha Edit... Igen, ha Havasi Győzőné, a mérnök felesége, az egykori esztergályos lánya arra méltatná anyját, hogy az utcán köszönjön neki, Mert Edit bizony kerüli édesanyját :.: A kisvárosban azt is beszélik az emberek, hogy amikor Lengyelné felkereste lányát, az a konyhában fogadta. S bizony nem a szíves marasztalás mosolya, hanem a kéztördelés türelmetlenségének árnyai ültek a fiatalasszony arcán. Épp akkor az egyik iói kereső, orvos családja volt a szobában, s nem akarta, hogy anyja „zavarja” a társaságot. Edit, mikor újból megjelent a társaságban, letagadta, hogy az anyja volt ott. Pedig most először fordult Lengyelné Edithez, segítségért. De Havasiné nem törődött ezzel. Azzal sem, hogyan él, égészsé- ges-e a kis öccse, Péter? Elszakadt anyjától, öccsétől... Aztán meg máskor, ha nem is nyíltan, de értésére adta anyjának: ne keresse fel őket többe ... A munkásasszony nem sírt, csak érezte, hogy forróság önti el, nem tud nyelni és fuldoklik... S mindig sírás ’ fojtogatja, ha valamit hall lányáról. Mert elmondják az emberek, hogy bizony „nagylábon” él Havasiné. ötszáz forint zsebpénzt ad neki a férje havonta, s azt csak csecsebecsékre köti... Összeszorul á munkásasszony szíve, ha meglátja lányát, az elegáns mérnöknét a krémszínű személykocsi volánja mellett... Mert megismeri. A kocsit is, a lányát is, hiszen az övé, ha most olyan távol is van tőle ... Ilyenkor mindig elfordítja a fejét, fa mögé bújik, s ott sír, ahol senki nem látja ... Edit pedig éli világát, nem törődik semmivel... Havasi Győző mérnökék karácsonykor kettős ünnepet ülnek. Tavaly házasodtak, s most újra itt a karácsony. Emlékezetes marad ez az este nekik is, de a munkásasszonynak is, amíg él. Lengyelné azonban még mindig megbocsájtana. Ezért címez- tetett meg Péterrel tegnap egy lapot, boldog, békés karácsonyt kívánva, Havasi Győzőné címére és sírt... Hiába, ilyen az anyai szív ... Farkas Kálmán. Füge a csomagban Megjött hát a csomag. Nagy sárga doboz, kék masnival átkötve. Meg kell hagyni, kellette magát. Kovács Béni, a címzett, ölében dajkálta, cirógatta, beszélt hozzá, mint egy gyerek. — Csak rendes fickó ez az Elek — hajolt a csomagra és beleszagolt, mint a lányok a tavaszi ibolyába. Ibolyáidat helyett azonban nafta- linszag csapta meg az orrát. — Na, most felbontjuk — mormolta a varázsszót, mint a vándor a kincsesláda előtt. Kovács Béni nagyon várta a csomagot. Tavaly tavasz óta lesi a postást, mikor hozza már, és ima, karácsony előestéjén be is futott. No, hiszen annyira éppen nem volt rászorulva, de istenem, ami ingyen jön, az jó, még ha nem más is, mint egy lajbi- gomb. Ezek jártak újra a fejében és csak később vette észre Gazsit, a postásgyereket, aki —• istentudja miért — /tán kíváncsiságból, tán másmiért, ott állott az ajtóban. — Na, ugorj már Gazsi fiam, elő a bi- csakot, — verejtékezte Béni és külön a sors ujjának tulajdonította fe esége távollétét. Jóféléi amerikai dohányt szimatolt a csomagban, meg egy kis vérmelegítőt s. A két férfi „ájnevájra” kibújtatta bőréből a csomagot és kezdték szortírozni a tartalmát. Egy pár cipő, egy fejkendő, egy kordbársony szoknya, egy női alsó .. — szóval mindent sorjába. Béni szemlátomást meg volt lepődve a látottakon. Nahát, nem éppen ilyet várt, hol maradt a becses es értékes ajándék? Itt van ez a női kabát, ennél jobbat lök el az asszony, vagy itt ez az ujjasféle: ha csak permetezni nem, másra nem nagyon járja meg. Dehát ajándék lónak ne nézd a fogát — vigasztalta magát Béni gazda. A csomag fenekére érve, még egy férfi félcipő került elő, azonmód sárosán, ahogy valaki levetette. — Na, ezt se öltöztetném — vágta ki Béni, mintegy vé- getvetve a csomagbontás műveletének. A cipőből azonban valami sárga kandikált elő. Mi az? Néhány kisebb fajta narancs és egy füzér fonnyadt füge. — Még mi is megterem ebbe’ a nevi- jorkba . . — mondta Béni a postásfiúnak és a szívét elöntötte valami furcsa ajándékozási vágy. Markába fogta a füzér fügét, egy ideig forgatta. forgatta, majd kis gondolkodás után odanyújtotta a fiúnak. — Éji ezt most neked adem! A fáradtságért ... Az amerikás csomag tartalma bekerült a hálsóházba, a lim-lom közé! Három nap múlva jött a levél Elektől, az állt benne: a fügében van az ajándék Julis néninek, — egy pár aranyfülbevaló..; (P) Tupoljev új repülőgépet tervez Moszkva. (MTI): Tupoljev akadémikus, a világhírű szovjet repülőgéptervező új nagyteljesítményű utasszállító repülőgépet tervez. A TU—124-es elnevezésű gép közép-hajtósugarú, gyorsjáratú, turbó-légcsavaros repülőgép lesz, amelynek fedélzetén több, mint száz utas is kaphat helyet. A repülőgéphez különleges, nagyteljesítményű hajtóműveket készítenek. A fából épült kis tornyocská- ban megkondult a karácsonyesti harang. Ködöt szaggató érces nyelvével hirdette: „Békességet a földön az embernek”. A karácsony a béke és szeretet ünnepe. Az emberek niagukrakapott gúnyákban kibújtak a cseléd- házaktól és szállingóztak a templom felé. Azoban — mint minden évben előfordult — né- hányan már nem mentek a szeretet napját ünnepelni. Ezekre nem vonatkozott vitéz, nemes, mező-mező Madarassy. a Je- neiek és Székelyek — ők uralták a falut — parancsa: „Karácsony estéjén m.ndenki jelenjen meg az isten házában'. Az otthonmaradók megkezdték összepakolni szegénys-güket, hogy kiröppenjenek a rideg, fagyos bizonytalanságba... Ezt kapták a szeretet ünnepén. .. Kitelt az esztendőjük, mert esetleg szólni mertek... mert nem tettek eleget az urdolgá- nak... Szamostatárfalvát — negyven hold kivételével — négy család uralta a felszabadulásig. Saját háza alig volt valaKinek. Még a részes aratók is az uraság áltál épített viskókban laktak. S jellemző volt az itteni állapotokra, hogy a jobbágyrendszer hirdhedt maradványa, az úrdclga még a negyvenes évek elején is dívott. Huszonöt napot kellett egy esztendőben teljesen ledolgozniok a parasztosnak. azért a „nagylelkűségéri”, hogy alkalmazta őket a földesúri dölyf. Ezt a világot minden nyomorával, úri pereputtyával elsodorta tizenöt évvel ezelőtt a történelem szele. Vég'gmenve a kivilágított utcákon, ahol az új lakásokból barátságos villanyfény integet, valóban hihetetlennek tűnik az a másik világ. Fehér Gyulánknál — mint a szövetkezeti község valamennyi családjánál — a bike és szeretet ünnepére készülődtek. De merőben más ez, mint az a régi, ahol a hangzatos íelszin alatt ett forrt az emberek nyomora. Fehárék tágas udvarán kétvégű új lakás van. A konyhában nagy a sürgés forgás. Levágták az ünnepre szánt hízót. azzal foglalatoskodnak. — Nagy a család, sok szájnak sok kell — mondja a gazda. Az .din már másodszor vágunk, keltő pedig még az ólban van. — A régi karácsony? Hajh, ritkán látott az nálunk kalácsot. Annál több könnyet, meg ruhátlanul kucorgó gyerekeket. Ha egy malackát megfojthattunk, nagyon meg lehettünk elégedve. Negyvenötben Fehérék is a maguk urai lettek. Négy holdon kezdtek gazdálkodni. De mi volt az egy kilenctagú családnak? A kenyeret se termetté meg. Aztán ők is beléptek a tizenegy évve) ezelőtt megalakult Ady Termelőszövetkezetbe. — Azóta építettünk házat, mert a régit nem ithcte't annak mondani. Felnőttek a fiuk, lassan szárnyukra kelnek, újabb házat is építünk. Nemcsak mi építettünk itt, hanem a falu fele szintén új házakban lakik. Eltűntek a cselédlakások. — Ha kíváncsi a mi mostani karácsonyunkra, hogy az m lyen lesz, megmutathatom — mondta Gyula bácsi. Betessékelt a hátsó szobába Megható volt látni a hajdani cstorosgyerek, kisbéres lakásában a bútorokat, a leteregetett szőnyeget, a rökamiét, a sarokban az új mosógépet. — Nem, ezeket nem karácsonyra vettük, már régebben megvannak. Az ajándékok itt vannak — s kinyitotta az egyik szekrény ajtaját. A szekrényben csupa új holmi. Hét öltöny ruha, kord és kamgárn anyagból. Alul még a bolti csomagolásban négy új télikabát. És egy sor egyéb apró dolog. Jut mindenkinek, még a hét kis unokára is gondoltak. Van miből: a család az idén ötvenkétezer forintot kapott előlegként a szövetkezetből. Huszonháromezret karácsonyra. Az ötven esztendős, munkától megviselt Fehér Gyula hangja fátyolossá válik beszéd közben, míg munkában durvult kezével simogatja a ruhák kelméjét. — Akkor, régen nagy ceremóniát csináltak a karácsonynak — emlékezik vissza. — Még a méltóságos úr is kegyeskedett leereszkedni ilyenkor néhány kenetteljes szóval közénk, a kódusnép köze. De a karácsonyfát, azt a kis galy- lyacskát úgy kellett megszerezni. .. Lopni, igen. lopni... Nem törődtek ők mivelún*. Nem fájt az nekik hogy ugyan van-e ezeknek a szerencsétleneknek legalább kenyerük: Szép szavakkal igen, azzal lakattak jól bennünket. Most van kalács a volt zsellér asztalán. Hús is a kalácshoz, és ünnepi bor. Van békesség és van elégedettség. Szamostatárfalván az idén maguk teremtették meg az emberek az egész falura szóló békés karácsonyt. S az egyre terebélyesedő örökzöld fa. a közösség szimbolikus nagy fája alá sereglett karácsony estéjén gondolatban Tatárfalva dolgos népe. Ünnepelni. Mint egyetlen nagy család. Mert Tatárfalván megszületett az áhítozott békesség. Samu András *
