Kelet-Magyarország, 1959. november (16. évfolyam, 259-283. szám)

1959-11-15 / 271. szám

A világ közvéleménye követeli a nukleáris kísérletek betiltását A TASZSZ szemleírója a szaharai atom robbantásokról Moszkva. (TASZSZ): Pjotr Je- gorov, a TASZSZ kommentátora írja: Hivatalos francia körök azt ál­lítják, hogy Franciaország szaha­rai atom robbantása semmi ve­szélyt nem jelent az emberiség­re. Couve de Murville az ENSZ- közgyűlésen kijelentette, hogy a kísérletek végrehajtásakor olyan óvintézkedéseket tesznek, ame­lyek „mindenféle kockázatot ki­zárnak”. De miféle intézkedé­sekről lehet itt szó? Akárhogy ellenőrizzék a robbantást, a rá- dióaktívitás veszélye mindig fennáll. A Reynolds News című an­gol lap szerint a kísérleti hely közelében 175 falu van, háromszázezer lakossal. Mi vár ezekre az emberekre, ha fejük felett atombomba rob­ban, még ha „kicsiny” is ez a bomba, ahogy azt a fran­cia hivatalos személyiségek állítják. A rádióaktív veszély nem csu­pán Afrika és Közel-Kelet, ha­nem Dél-Eürópa egyes országai­nak lakosságát is fenyegeti. Az Afrika és Európa közötti lég­áramlatok sajátosságai folytán a jádióaktív hamu a szaharai robbantás színhelyétől tovaterjed Olaszország, Jugoszlávia, sőt Franciaország déli részei fölé is. A világ közvéleménye már régóta követeli a nukleáris kísér­letek teljes betiltását. A genfi háromhatalmi értekezlet, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik, re­ményt ad arra, hogy sikerül megegyezni ebben a kérdésben. Az emberiség érdeke azt kíván­ja, hogy ne tegyenek olyan lé­péseket, amelyek gátolhatnák a nukleáris kísérletek betiltásáról szóló egyezmény megkötését A világ közvéleménye nagy megelégedéssel fogadja az ENSZ-közgyűlés Politikai Bi­zottságának határozatát, amely kifejezésre juttatja azt az óhajt, hogy Francia­ország tekintsen el a szaha­rai atomrobbantásoktól. Ez jelentősen hozzájárulna s nemzetközi helyzet javulásához. Szovjet jegyzek a bonni kormányhoz Moszkva, (TASZSZ): Szemjo­von szovjet külügyminiszterhe­lyettes pénteken jegyzéket nyúj­tott át Kroll-nak, a Német Szö­vetségi Köztársaság moszkvai nagykövetének. A jegyzék meg­állapítja, hogy a bonni kormány terve, amely szerint Nyugat-Ber­Kubai jegysek as Egyesült Államokhoz Havana, (Reuter): A kubai kor­mány jegyzéket juttatott el Borisainak, az Egyesült Államok havanai nagykövetének, kor­mányához való továbbítás végett. A jegyzék válasz az Egyesült Államok legutóbbi két tiltakozó jegyzékére. A kubai kormány kifejti, hogy súlyosan aggasztják a kát ország kapcsolatai. Elutasítja az Egye­sült Államoknak azt az állítását, hogy Kuba ellenséges érzéssel és bizalmatlansággal akarja helyet­tesíteni a kubai és az észak­amerikai nép barátságát. A jegyzék végül hangoztatja, Kuba őszintén reméli, hogy a mostani sajnálatos helyzet meg fog szűnni, mivel ez mind a két ország javát szolgálná. iinben létre akarja hozni a Deutschlandfunk rádióállomást, összeegyeztethetetlen a Nyugat- Berlinre vonatkozólag jelenleg fennálló szabályokkal. — A nyugat-berlini rádióál­lomás létesítésére irányuló bonni terv — hangoztatja a jegyzék — tulajdonképpen tö­rekvés a Nyugat-Berlinből ki­induló aknamunka és ellen­séges propaganda fokozására, A Német Szövetségi Köztársa­ság kormánya jelek szerint a, nyugat-berlini helyzet további bonyolítására törekszik olyan pil­lanatban, amikor kedvező feltéte­lek mutatkoznak a megoldatlan kérdések rendezésére. A szovjet kormány elvárja, hogy a Német Szövetségi Köz­társaság kormánya teljes felelős­séggel mérlegelje a fentebb ki­fejtett szempontokat — mondja befejezésül a jegyzék. Gyarapodik a Föld súlya, hosszabbodnak a napok A Nemzetközi Geofizikai ív kutatásainak érdexes megállapításai Csehszlovák tiltakizás nyusainémet katonai repiilük újabb provokációja miatt Prága. (MTI): A csehszlovák külügyminisztérium szombaton nyilatkozatot adott ki, amelyben tiltakozik a nyugatnémet katonai repülőgépek Csehszlovákia ellen intézett provokációs berepülései miatt. A nyilatkozat megállapítja, hogy a nyugatnémet hadsereg repülői a csehszlovák kormány ismételt tiltakozása ellenére nap mint nap gyakorló és felderítő repüléseket végeinek a csehszlo­vák határ közvetlen közelében. A gyakorlatok jellege arra vall, hogy a nyugatnémet repülő-egy­ségeket a Csehszlovák Köztársa­ság megtámadására készítik elő. Október 22-én a nyugatnémet haderő két lökhajtásos bombázó vadászgépe 25 kilométer mély­ségben berepült a csehszlovák területre. Ezt követően egészen csekély magasságból újból beha­toltak Csehszlovákia légi terébe. Eközben mindkét gép csehszlo­vák területen lezuhant. A repü­lők kihallgatásukkor elmondot­ták, az volt az utasításuk, hogy „nehéz körülmények között, vé­gezzenek gyakorló repülést.” Jelentkezett az egyik Lottó-öröklakás szerencsés tulajdonosa Pénteki számunkban adtuk hírül, hogy két szerencsés ember eddig nem jelentkezett, holott mindketten lottó-öröklakást nyer­tek' az október másodikén, illet­ve november hatodikén megtar­tott tárgynyereménysorsoláson. Szombaton reggel Nyírbátorból érkezett a bír, hogy az egy.k öröklakás boldog tulajdonosa Baráth Mihály, aki jelenleg Nyírbátorban él. A „T>” előjelű 4199 527-es számú szelvény sze­rencsés tulajdonosa Nógfád me­gyébe való, nős, és előrelátha­tólag Varsány Táb-pusztán kéri felépíteni a lottó-öröklakást. Az egyik szerencsés nyertes jelent­kezett Még a kisvárdal járás­ból várjuk a hírt, ugyanis a kisvárdai fióknál vásárolt „D” előjelű 7 678 316-os szevénnyei szintén nyert valaki Budapesten az Üllői úton, egyszoba-összkom- fortos öröklakást... Még edd g nem jelentkezett a ^zelvény és egyben a lakás tulajdoncsa. A Nemzetközi Geofizikai Év adatait világszerte most dolgoz­zák fel a tudósok. A kutatások­ról és az eddigi megállapítások­ról Bartha Lajos geofizikus csil­lagász többek között elmondotta, hogy a múlt század közepe óta a meteorológiai megfigyelések egybehangzóan azt mutatták, a Föld éghajlata felmelegedőben van. Erre vallott az, hogy pél­dául a jéghegyek fokozatosan visszahúzódnak. Ahol még száz évvel ezelőtt hatalmas jégtakaró fedte a tengert, napjainkban víz hullámzik. A mostani geofizikai megfigyelésekből kitűnik, hogy ez a folyamat megszűnt. A sark-vidékek környékén a jéghe­gyek és a hótakaró ismét elő­nyomult és most a sarkvidéki OOOOG0300CCOOOOGOCOOOC expedíciók kutatják ennek hatá­sát. A Nemzetközi Geofizikai Év másik érdekes megállapítása, hogy a Föld súlya évenként kö­rülbelül 14 millió tonnával nö­vekszik. Ez a súlygyarapodás on­nan adódik, hogy a meteoritos- kal ellentétben, az aránylag las­san mozgó kozmikus por nem $g el, amikor a Föld légkörébe ke­rül, hanem állandóan lerakódik a Föld felszínén. A kutatások megállapították azt is, hogy lassabban forog a Föld. Kiszámították, hogy a na­pok hossza. évente százezred má­sodperccel növeltszik. Ennek a jelenségnek az az oka, hogy a Föld forgása fokozatosan lassul. A forgás lassulását az ár-apály következtében előálló energia­veszteséggel magyarázzák. Megyei első és országos második a Kakamnzi Vegyes KTS/ Vásároljon ismétlő, csengő* ébresztő órát FT 150.—. Kapható: öra—Ékszer- és Ajándékboltok­ban, Állami Áruházakban. (2614) KELETMAG YARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaboics-Szatmar megyei Bizottsága cs a Megyei Tanács lapia Felelős szerkesztő: Bálim Lajos. Kiadja: © Keletmagyar ország Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: farkas Pál. Szerkesztoseg: Nyíregyháza. Sztálin tér ül. Tel: 16-70. i6-7i, I6~7z. Kiadóhivatal; Nyíregyháza. Zsdanov u. 1. Tel: 30-00. Kéziratot nem örzünk meg, és aem adunk vissza.) Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet- netó a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díi egv hónapra ll.— Ft ozaooies-szatmai megyei Nyomda ipari Vállalat Nyíregyháza, György u. 5. Telefon; 15—23 ban ünnepi közgyűlést tartottak, ahol a jó múnka jutalmát át­vették. Az elhangzott ünnepi be­szédek után olyan lakomát és táncmulatságot csaptak, hogy la­kodalomnak is beillett volna. Melegedik az idő Várható időjárás vasárnap es­tig: Keleten kevesebb, nyugaton élénkebb, helyenként erős déli szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap keleten 13—16, nyugaton 10—13 fok kö­zött. Távolabbi kilátások: a nappali ton délután a községi kultúrház- I felmelegedés gyengül. vyvyyyyYyyvmvvvyvyvvyYY v>vvvvvv> Ez év tavaszán megháromszo­rozódott, 94-re szaporodott a Ra- kamazi Vegyes KTSZ dolgozói­nak száma. Ötvenöt kislakás fel­építését vállalták ebben az év­ben és már eddig 68-at építettek. A kislakásépítési és javító-szol­gáltató tevékenységben elért ki­váló eredményükkel elnyerték a KISZÖV vándorzászlaját mint a megyében legjobban dolgozó ktsz. Országos viszonylatban má­sodik helyezést ért el a Rakama- zi Vegyes KTSZ. A versenyzászlóval é* oklevél­lel együtt mintegy tízezer forint pénzjutalmat is kaptak. Szomba­7

Next

/
Thumbnails
Contents