Kelet-Magyarország, 1959. október (16. évfolyam, 233-259. szám)

1959-10-14 / 244. szám

JNvvigali (uuácskozásoa. *■ ” a ceúeeérfekezlet megtartásáról A szovjet tudós szerint nein előnyös olyan bolygóközi állo­más használata, amely köralakú pólyán, négy magassásban ha­lad a föld felett, ahogy azt ni- háry külföldi szakember elkép­zeli. A köralakú pálya nehazeo- bé tenné az állomás megköze­lítését. a Földről és minden ki­logramm hasznos teher átfuttatá­sához lényegesen nagyobb sebes­ségre kellene szert tenni, mint megnyújtott ellipszis pálya eseté­ben. Sternfeld szerint minden lehe­tőség megvan egy olyan „lakat­lan” automatikus bolygóközi ál­lomás létesítésére. amelyen a távoli utakra kiinduló rakéták emberi közreműködés nélkül üzemanyagot vehetnének fel. Washington. (DPA): Caccia. Anglia washingtoni nagykövete hétfőn délután megbeszélést foly­tatott Herter külügyminiszter­rel. Ezt a megbeszélést úgy te­kintik, mint a csúcsértekezlettel kapcsolatos nyugati tanácskozá­sok kezdetét. Ma a nyugati ha­talmak hozzájárulnak, akkor a kelet-nyugati csúcstalálkozót még ebben az évben, valószínűleg de­cember elején megtartják Géni­ben. Jól értesült helyről szárma zó közlés szerint az Egyesült Államok kérte Párizs, London és Bonn állásfoglalását és ezzel egyidejűleg javaslatokat is ter­jesztett eléjük a csúcsértekezlet­ről. Mint legfontosabb kérdést, azt kell tisztázni, hogy a nyugati hatalmak a csúcstalálkozó előtt tartanak-e meg megbeszélést egymás között kormányfői vagy külügyminiszteri síkon? Was­hingtoni hivatalos körökben úgy vélik, hogy a csúcsértekez­let diplomáciai előkészítése való­színűleg nem lesz elegendő. A nyugati hatalmak előzetes talál­kozójáról azonban eddig még homályosak az elképzelések. A tervezett csúcsértekezlet na­pirendjén előreláthatólag nem­csak Berlin kérdése szerepel majd. Washingtonban úgy lát­ják, elkerülhetetlen, hogy a né­met kérdés és a leszerelés is szóba kerüljön Az értekezlettől sem a berlini kérdést, sem a le­szerelést illetően nem várnak végleges döntéseket. Lehetséges, hogy a kormányfők biztató ösz­tönzést adnak majd a külügymi­nisztereknek, vagy az új tízta­gú leszerelési bizottságnak újabb részletes tárgyalásokra. Moszkva, (TASZSZ): A' TASZSZ munkatársa azt a kér­dést intézte a nemzetközi űrha­józási ösztöndíjas -vrij Sternfelu szovjet tudóshoz, hogyan képze­li el a bolygóközi állomások sze­repét az űrhajózásban? Sternfeld válaszában kifejtet­te, hogy a jelenlegihez hasonló, de annál sokszorta nagyobb Boly­góközi állomások rendszeres uta­kat tesznek majd a világmin­denség mélyébe. Ezek a mester­séges égitestek „átszállással’’ bo­nyolítják le a forgalmat boly­gónk és a Hold között. Az űrhajósok kisebb rakétán közelítik meg az állomást, majd átszállnak rá és ezen mennek tovább. Amikor a Hold közelébe jutnák, ismét átszállnak egy kisebb raké­tára, s úgy érik el a Hold felszínét. Megfelelő pályán közlekedő j bolygóközi állomásról az űrhaio- | sok évente 13—14-ezer repülhe-- j nek a Holdba, amely mindannyi- , szór más és más fázisban lesz. |, Az űrhajósok minden két hét- ben leereszkedhetnek a bolygó- i közi állomásról a Földre. Ugyan akkor a Földről különböző ci!i j keket, egyebek között élelmiszer lehet szállítani a bolygóközi ál­lomásra. Nyilván előnyös lesz olyar bolygóközi állomást rendszeresí­teni — mutatott rá Steinfeld — amelynek pályája mindössze né- hánvezer kilométer magasan ha­lad el a Hold felszíne fölött. Eb­ben az esetben sebessége vi­szonylag kicsiny lesz és az űr­hajósok könnyen elérhetik s Holdról. Igaz, hogy az állomás kéthavonta egyszer kerüli meg a Holdat, viszont a Földet öt íz­ben közelíti meg. Sternfeld utal arra a lehető­ségre, hogy a boiygoközi állomás pálya* füt stabilizálhatják, s az nem ütközik majd össze a Hold­dal, ha a Hold vonzása, vagy más tényező következtében elliptikus pályája torzulást szenvedne. A pályakorrekciót végezhetné egy kis rakéta-meghajtómű, amelynek eieje alig néhány szá­zadrésze a korszerű repülőgépek­nél alkalmazott rakéta-hajtómű­vek erejének. Mit üzen a szovjet űrállomás segítségével a Hold? zásaival pontos adatokat szol­gáltathat a bolygóközi tér anya­gi sűrűségéről. Eddig minden szovjet lakétá­ban volt mikrometeorszámláló berendezés, bizonyára e tekin­tetben a Lunyik III. is bővíteni fogja eddigi ismereteinket. A híradások szerint a Lu- nyik III-on taláhialó kép­távíró is. Segítségével felvéte­leket készíthetett a Hold túlsó feléről. Ezeket az adatokat nem volt célszerű holdközelből sugároz­tatok Megvárják azt az időt. amikor az automatikus bolygó­közi állomás földközelbe jut és egy radarjellel elindított magnó­szalagról hívják le a magnóra rögzített képet. A Föld—Hold szputnyik to­vábbi útjára, a Holddal történő újabb találkozás időpontjára cscfk azután lehet majd pontos számításokat végezni, ha az űrállomás egy-ket keringést vég­zett a Föld körül. Az első pá­lya ugyanis a Hold által erősen módosított pálya volt. A továb­bi keringése során a holdhatás kétféleképpen érvényesül, ami a pálya-ellipszis nagytengelyének nyúlásában vagy rövidülésében nyilvánul majd meg — hang­zott a nyilatkozat. Hamarosan lehetségessé válik a Föld—Hold szputnyik által szerzett észlelések, mérések ala­posabb megismerése. Ezzel kap­csolatban dr. Kulin György csil­lagász a következőket mondot­ta: ,,Az automatikus bolygóközi állomás október 18-án ér föld­közelbe, amikor a távolság a Földtől 40.000 kilométer lesz. Az űrállomás másfél perc alatt tesz meg a csillagok közt any- nyi utat, mint amennyi a Hold átmérője. Megfigyelésére a hazai csillagászat is felkészült. A Hold közelében egyre sű­rűsödő elektronfelhő talál­ható. A Lunyik III.-nak egyik feladata lehetett en­nek a zónának tcljcä felku­tatása, amiből elméletileg is következtetéseket vonhatunk le a Hold mágneses terére, vagy annak hiányára. Ez azért fontos, mert még nincs tisztázva, milyen okokra vezethető vissza az égitestek mágnesességének kialakulása. A Hold esetében mind pozitív, mind pedig negatív eredmények a tudomány számára egyaránt értékesek. — Másik nagyon fontos dolog az, hogy egy ilyen, a Holdat megkerülő rakéta mozgásválto­OOOCXXXXXXXXXXXXXXXX» Ne etessék fel a tökmagot! Etetés előtt szedjék meg a tök magját, mert a TERMÉNYFELVÁSÁRLÓK 450 és 550 Fl-os mázsánként! árat tizeinek érte 12252) vyvww ywvYYyv y' Japán az EüSZ gazdasági és szociális tanácsának hatodik tagja Az HÍNbZ-közg) ülés kedden folytatta munkáját .................................................... BEL- ES KÜLFÖLDI háló és konyha­bútor SZÜKSÉGLETÉT A csengőn to.tíuüvesszövetkezei BÚTORBOLTJÁBAN SZEREZZE BE. Ajánlatunk: Cseh, NDK és, belföldi konyhabiito, 2,475.— Et-tól 3,803.— Ft-ig NDK és belföldi hálók 5.300.— Ft-tói 8,200.— Ft-ig 2—3 ajtós fényezett szekrények 2.080.— Ft-tól 3.020.— Ft-ig A fentieken kívül beszerezhetők még SZÉKEK, ASZTALOK, RE- KAMIÉK és egyéb bútorfélescgck. X300DOOOGGCSOOCOC200CD NEW YORK, (MTI): Az ENSZ közgyűlés hé'.fő délutáni ülésén megválasztotta az ENSZ gazdasági cs szociális tanácsának öt új tagját. A tanács hatodik tagjának tisztségére jelölt Japán és India ismételten megtartott szavazásban nem tudta megsze­rezni az előírt kétharmados több­séget. A hatodik szavazás után Kris­na Menőn indiai ENSZ-küldött bejelentette, hogy India vssza- lép a jelöltségtől. A közgyűlés tagjai ezután hetven szavazattal, kilenc ellenében Japánt megvá­lasztották a tanács hatodik tag­jának. Mint a TASZSZ jelenti, az ENSZ közgyűlése ezután 43 sza­vazattal 11 ellen, 25 tartózko­dással jóváhagyta az általános ügy­rendi bizottság határozatát az úgynevezett „tibeti kérdés” napirendre tűzéséről. Ennek a provokációs határozatnak az a célja, hegy az ENSZ-t ismét a hidegháborús útra ta­szítsák. A szavazást megelőzően V. V. Kuznyecov, a szovjet küldöttség vezetője felszólalásában hangoz­tatta, hogy a szovjet küldöttség határozotton ellenzi az általános ügyrendi bizottság határozatát, amely nem más, mint durva és leplezetlen kísérlet a kínai bel- ügyekbe való beavatkozásra. Ez a határozat sérti az ENSZ alap­okmányát is. Tibet ősidők óta Kína szerves részz:, a kínai ál­lam egyik közigazgatási egyse­rrp ö'-'* Kuznyecov hangoztatta, hogy AAAAAAAAA4AAAAAAAA4AAAAAAAAAAAA* a tibeti „kérdés” felvetői az emberi jogokra és a vallás- szabadságra való képmutató hivatkozással arra töreksze­nek, hogy Tibetbcn fennma­radjon a jobbágyrendszer. A Tibetben megkezdett demok ratikus reformok megfelelnek a: emberi jogok deklarációjában foglalt eszméknek és elveknek — mondotta. A provokáció kezdeményezőit, és elsősorban az amerikai kül­ügyminisztériumot, egyáltalán nem az emberi jogok aggaszt­ják, hanem zabolátlan rágalom hadjáratot indítottak a nagy kí­nai nép és kormánya ellen, hogy ezzel meghiúsítsák, vagy leg­alábbis akadályozzák a legutóbbi idők nemzetközi enyhülését. Az agresszív körök semmilyen pro­vokációtól nem riadnak vissza hogy éket verjenek a népi Kína és szomszédai közé. Arra számí­tanak, hogy így vonhatják be az ázsiai országokat a SEATO- ba, a CENTO-ba és más agresz- szív tömbökbe. A mestersége­sen összekotyvasztott „tibeti kér dós” a bandungi eszmék, a béke: együttélés elvei ellen újabb me­rénylet. Ezzel a provokációval a 14. közgyűlés munkáját is gáto’ni akarják cl akarják vonni a közgyűlés figyelmét a való­ban fontos kérdésekről, első­sorban a teljes és általános leszerelésről. Ha az Egyesült Nemzetek Szer­vezete igazolni kívánja a népek reményeit, fejlődni és haladni akar. nem pedig a Népszövetség dicstelen útjára akar lépni, ak­kor mindent félre kell vetnie, ami a béke megszilárdítását aka­dályozza — fejezte be beszédét a szovjet küldöttség vezetője. Az ENSZ közgyűlés kedden délelőtt 10,30 órakor folytatta munkáját. Mint ismeretes, az ENSZ-köz- gyűlés a Biztonsági Tanács há­rom nem állandó tagja közül hétfőn csupán kettőt választott meg, a harmadik tagság betölté­sére tizenhárom szavazást tartot­tak, de eddig még nem dőlt el véglegesen, hogy a két jelölt — Lengyelország és Törökország —• közül melyik lesz a Biztonsági Tanács harmadik, nem állandó tagja. A szavazatok aránya azonban kétségtelenül bizonyítja, hogy több nyugati ENSZ-küldött Len­gyelország megválasztását támo­gatta Építőipari szervek, családiház építtetők FIGYELEM Épületek vakolására alkalmazzanak DUZZASZTOTT PERLITBÖL készült hőszigetelő VAKOLÓANYAGOT. Tüzelőanyag megtakarítás! <*.. Kapható: NYÍREGYHÁZI ÉPÍTŐIPARI K. T. SZ. repülőtéri üzemében, (2213 Gépjármű- és motor­kerékpárt ulajdouosok figyelmébe! BABOT MINDEN KÖZSÉGBEN MAGAS ÁRON VÁSÁROLJÁK A terményfelvásárlók: (2254) Mindazok a gépjármű-üzemben­tartók, akik ezideig a kötel zö gépjármü-szavatcssági biztosítási díj befizetéséhez szükséges pos­tai befizetési lapot nem kepták meg, - forduljanak közvetlenül az Állami Biztosító megyei igazgató­ságához, vagy járási fiókjához. (2255) vMáAAAAAAAAAAAAAAAAAáAAáAAAAAAAAá Dohánytermelők figyelem! A dohány termelési szerződés kötését megkezdtük! Felemelt művelési előleg! Magas dohánybeváltási egységár és egyéb kedvezmények! A SZERZŐDÉST MIELŐBB KÖSSE MEG! Aki idejében szerződik, annak több ideje lesz földjét elő­készíteni a dohánytermeléshez. Mezőgazdasági termelőszövetkezetek és társulások 20'Vo-os nagyüzemi felárat kapnak, ha száraz dohányuk eléri az 50 q-át, Hevesi a 300 q-át. A száraz dohány mázsája után 1.000 darab, zölddohánynál 160 darab Kossuth szivarká* adunk. (1805) NYÍREGYHÁZI dohánybeváltó ÉS FERMENTÁLÓ VÁLLALAT. Kétszeri átszállással a Holdba .»Földressállás66 kéthetenként A bolygóközi állomások szerepe az űrhajózásban 5

Next

/
Thumbnails
Contents