Kelet-Magyarország, 1959. október (16. évfolyam, 233-259. szám)

1959-10-14 / 244. szám

A pártértekesletek elé Y Magyar Szocialista Mun- káspárt Politikai Bizott­sága március 12-i ülésén hatá­rozatot hozott, melyben felada­tul szabta meg a pártvezető­ségek. pártbizottságok és a re­víziós bizottságok beszámoltatá­sát, újjáválaszfását — a MSZMP VII. kongresszusa kül­dötteinek megválasztását. Pártunk életében a vezetősé­gek újjáválasztása mindig nagy eseményt jelentett. A pártve­zetőségek most megtartott új­jáválasztása és a pártbizottsá­gok folyamatban lévő újjává­lasztása azért is nagyobb jelen­tőségű, mert népi demokrá­ciánk fejlődésének abban a sza­kaszában történik, amikor dol­gozó népünk — a párt vezeté­sével — eredményesen harcol az 1959. évi népgazdasági terv, a kongresszusi munkaverseny- vállaiások sikeres teljesitéséért, a mezőgazdaság szocialista át­szervezésében elért eredmények megszilárdításáért. Amikor pártszervezeteink, pártbizottságaink számot ad­tak és adnak munkájukról, mérlegelni kell eredményeinket, hibáinkat és azt a jövőt, mely­nek megvalósítása előtt állunk. Ha mérlegre tesszük munkán­kat, a mérleg serpenyője mé­lyen elsüllyed eredményeinkkel És ez abból következik, hogy a párt az elmúlt közel három évben eredményes, a dolgozók által is elismert, helyes politi­kát folytatott. És ez abból adó­dott, hogy pártunk egy pillanat­ra sem szakadt el a tömegek­től, hanem a tömegekkel szo­ros kapcsolatban, azokkal meg­vitatva alakította ki politiká­ját így van ez napjainkban is. Már valaraenn; iünk előtt ismeretesek népgazdaságunk öt­éves tervének irányelvei. Igen, ezek még csak irányelvek. Mert a párt ehhez kéri ujbcl a dolgozók javaslatait, vélemé­nyeit, elgondolásait. Aztán ami­kor ezeket összegezzük, é« vég­legessé válik, benne lesz az egész dolgozó nép elgondolása. És a terv végleges elkészítése egész népünk nagyszerű jövő­jét, alkotó készségét fogja tük­rözni. A z alapszervezeti pártveze­^ tőségek újjáválasztása minden területen előre lendí­tette a párt politikai életét, nö­velte a párttagság felelősségét, önállóságát, kedvezően hatott a termelés, az élet minden terü­letére. A taggyűlésekre való felkészülés, a pártvezetőségek helyes kiválasztása nemcsak a párttagság, hanem a pártonkí- vüliek érdeklődését és aktivi­tását is kiváltotta. Valamennyi párttag és a pártszervezet kö­rül kialakult pártonkívüli akti- vagárda, a párttal együttérző munkás, paraszt, értelmiség) dolgozók tettekben. a munka frontján bizonyították be, hogy a párt ügye egybeesik a nép és saját érdekeikkel. A kong­resszusi versenyvállalások tel­jesítésével bizonyították be hű­ségüket, ragaszkodásukat a párthoz, a népi demokrácia ál­lamához. A Nyírbogdányi Kő­olajipari’ Vállalat kongresszusi felajánlása önköltségcsökkentés­ben 565.000 forint volt. Ebből október 3-ig 545 ezer forintot teljesített. A Kisvárdai Vul­kánban a selejtet a minimális­ra csökkentették lt. Állami gaz­daságaink, tsz-eink az őszi be­takarítási, vetési munkák gyors és minőségi elvégzésével ké­szülnek pártunk VII. kongresz- szusára. Tsz-eink őszi árpa-ve­tésüket október 10-ig 102 szá* zalékt’a teljesítették, az egyé­niek 92 százalékával szemben. De hasonló a helyzet a rozs­vetésnél is, amit tsz-eink 85 százalékban teljesítettek az egyéniek 67 százalékával szem­ben. Az újjáválasztó taggyűléseink sokaságában párttagságunk érettségéről tett tanúbizonysá­got. A régi pártvezetőség be­számolt közel háromévi mun­kájáról, elemezte az 1956. no­vember 4. óta megtett utat. A beszámolók, de a hozzászólások is felelevenítették azokat a ke­mény harcokat, amelyeket az ellenforradalom után mind a ter­melés frontján, mind politikai és ideológiai téren végrehajtot­tunk. Taggyűléseink túlnyomó többsége igazi munkaértekezlet volt, ahol őszintén számbavet- ték, értékelték az eredménye­ket, kommunista módon tettek javaslatot a hibák kijavítására. Elmondhatjuk;, ezeken a ta­nácskozásokon megértették, hogy a szocializmus építésében legfontosabb az anyagi javak termelése, hogy jobb legyen az emberek élete. Ez az út vezet arra, hogy dolgozó tömegeink nem jelszavak, felhívások, ha­nem a konkrét eredmények alapján, az anyagi és szellemi javak bőségén keresztül érté­keljék a szocialista társadalmat. Pártszervezeteifiknek e jól meg­kezdett úton tovább kell ha­ladniuk, hogy a termelés párt­ellenőrzését állandóan javítsák, hogy a többtermelést, a terme­lékenység növelését elősegítsék. IY| őst különösen nagy szük­1 * ség van a munkában á konkrétságra és a céltudatos­ságra. a helyzet, a feladat is­meretére. Ötéves tervünk nagy­szerű célkitűzései csak akkor valósíthatók meg, ha pártszer­vezeteink politikai munkája a termelésre irányul, ha beha­tóan foglalkoznak a termelés to­vábbi emelésének lehetőségei­vel. Taggyűléseink zömében ha­tározatok születtek, amelyekből a termelésre vonatkozó de/.le­seket a dolgozó tömegek tuda­tába kell beoltani. El kell ér­nünk, hogy megyénk minden üzemében, tsz-ekben, gépállo­másokon, állami gazdasagok­ban. a vállalatoknál, in.ézmé- nyeknél kialakulnék az alkotó munka és a termelés lendülete. Pártszervezetein]* egy pidanatr, se tévesszék szem elől, hogy ők vezetik a harcot a munka, termelékenységiért, az önkölt­ség csökkentéséért, az ipari ter­mékek minőségének javításáért, a gabonatermelés növeléséért, az állattenyésztés hozamának emeléséért, az egyénileg dolgo­zó parasztok meggyőzéséért. Taggyűléseinken a pártegység kérdését súlyának megfelelően a munkásosztály,, a párt iránti felelősség szemléletéből vitát.-' ták meg. Nem egy olyan tag­gyűlésünk volt, mint pl. a ra- kamazi, ahol élesen elítélték azokat, akik intrikával, szemé­lyeskedéssel ártottak a párt egységének. Többfelé személy szerint bíráltak egyeseket, amiért a tsz-en kívül lévő egyé­nileg dolgozó parasztokkal ■szemben közömbös', vagy bizal­matlan magatartást tanúsítot­tak. A pártvezetőségek újjáválász- tásának taggyűlésein elvtársia- san bíráltak egyeseket hibás magatartásukért. A megyei pártbizottságnak 1958. márciu­sában a kommunista erkölcs kérdéséről hozott párthatároza­ta tükrében mutatták meg azé téren elért ’ eredményeket, hibá­kat. Általában megállapítható, hogy örvendetesen javult a kommunista példamutatás, egy­re kevesebb azok száma, akiket iszákössagért, korrupcióért, vagy egyéb, a kommunista erkölcs- csel összeegyeztethetetlen ma­gatartásért . felelősségre kell venni. Sok szó esett a tömegek megnyeréséről a párt és a tömegek kapcsolatának ál­landó erős'téséről. Sokfelé, m'nt pl. Porcsalma,’ Tiszamogvorós, stb. községekben a községfej­lesztési tervek végrehajtásában elért sikereket, a dolgozók tár­sadalmi, munkába való bevoná­sát értékelték. Általános . volt az a megállapítás, hogy á párt, vagy a ■ tömegszervezstek, tö­megszervek által rendezett gyűléseken való megjelenésiga­zolja a tömegeknek a párt iránti hőségét, ragaszkodását. Dolgozó parasztságunk adó­morálja félreérthetetlen bizo­nyítéka a ; párt, a népi demok­rácia iránti hűségének. Taggyűléseink gyenge oldala volt, hogy az ideológiai egység kérdését sokfelé csak a vallás kérdésére szűk tették le. vagy felszínesen foglalkoztak a két- frontos harc, a nacionalizmus, a sovinizmus elleni harc kérdé­sével. E hiányosságokat vannak hivatva pótolni a községi egy­séges vezetőség választó taggyű­lések. valamint a községi és át ási pártértekezletek. ^ napokban befejeződött ve­zetőség-új jáválas. tó tag­gyűlések sorozata azt is iga­zolja, hegy párttagságunk pa. t- tal szembeni felelőssége sokat növekedett. Általában a párt­tagság 90—85 . százalékban, de sok pártszervezetünkben, főleg az üzemekben és a klslátszamá alapszervezetekben, száz száza­lékban is megjelent. Pá.t.ar­jaink éltek a pártdemckrácia- adta jogokkal. Legtöbbfelé 'ak­tívan kapcsolódtak be a sza­vazólapra’ váló felvétel vitájá­ba és titkosan, meggyőződésük szerint szavaztak a legjöbb elv­társakra. A megtartott válasz­tások eredményei megmutatták Ezt is, hogy ■ a régi vezetőség túlnyomó többsége élvezi a párttagság bizalmát, amit a párttagság szavazatával pecsé­telt meg. E napokban kerül újjáválasz- tásra a községi, járási, majd később a megyei pártbizottság is. Pártbizottságaink eddigi te­vékenységükkel rászolgáltak a bizalomra. A vezetőségek újjá- választásához igen nagy segít­séget adtak. A pártbizottságok mellett működő aktívagárdával vállvetve segítették az alap­szervezetek vezetőségeit a be­számoló. a határozati javasla­tok és egyéb szervezeti kérdé­sek megoldásában. Sok elvtárs a megye, a járás legtávolibb községeiben napokat tartózko­dott kint, hogy segítségadással növelje a taggyűlések színvo­nalát, Az alapszervezetek taggyűlé­sein megválasztott küldöttek felkészülnek, hogy területük legfelsőbb szervének megvá­lasztásán méltóképp vegyenek részt. E napokban számot vet­nek területük, községük, poli­tikai, gazdasági, kulturális helyzetével. A pártértekezletre való felkészülésüknél mérlegre teszik a közel három esztendő alatt elért politikai, gazdasági, kulturális eredményeket. A Vulkán, az Alkaloida, a Tisza- dobi Táncsics és valamennyi pártszervezet küldöttei, mielőtt útrakelnének, megbeszélik a kollektívával, hogy a pártérte­kezleten milyen tanácsokat, ja­vaslatokat adjanak a munka további megjavításához. Párt- küldötteili tájékozottak legye­nek a termelő munka helyze­tével, a termelékenység, az önköltség, a selejt állásával, tisztában legyenek területük alapvető kérdéseivel. Vegyék számba az őszi mezőgazdasá­gi munkák helyzetét a tsz-ek megszilárdításában elért ered­ményeket és túlzás nélkül tár­ják fel a területükön észlelt fogyatékosságot. A pártértekez­letek időtartama nem teszi le­hetővé, hogy minden küldött, elmondhassa véleményét; Ezért azok az elvtársak, akik szót kapnak — és az bárki lehet — éljenek a lehetőséggel, lelki- ismeretesen, felkészülten kap­csolódjanak a vitába és szük­ség szerint bírálják a maguk és a felsőbb szervek munkájút. p árbizottságaink hetek óta megfeszített munkával készülnek a pártértekezletre. Hetek óta munkabrigádokban dolgoznak a beszámoló elkészí­tésén a pártbizottságok tagjai és az aktívák. A kollektív mun­ka alapján elkészült beszámo­lókat a párt végrehajtó bizott­ságai végső soron a pártbizott­ság jóváhagyásával viszik a pártérlekezlct elé. Természete­sen ezekben a beszámolókban mindenről" részletesen nem' tud­nak elemzést adni. Minden já­rási pártbizottság beszámolója a járás helyzetének megfele­lően a legjellemzőbb kérdése­ket ragadja meg és azokat elemzi. Ezért nagyon fontos, hogy egyes részkérdéseket a hozzászólásokban fejtsék ki. Pártbizottságainknak okosan kell hasznosítaniuk a pártve­zetőségek újjáválasztó taggyű­léseinek tapasztalatait is. Ez­zel is biztosítani tudják, hogy a pártértekezletek az élettel szoros kapcsolatban folyjanak le, E pártértekezíetek mente­sek legyenek minden külsőség­től, igazi munkaértekezlet sze­repét kell, hogy betöltsék. A pártértekezleteken hozott ha­tározatok fogják megszabni a Központi Bizottság és más fel­sőbb szervek határozataiból adódóan hosszabb időre a fel­adatokat. E tanácskozások ma­gas színvonalú vitája • segítse elő, hogy pártbizottságaink te­rületük adottságának megfele­lően a párt politikáját min­denkor jól hajtsák végre. Nyújtsanak segítséget ágihoz, hagy a munkastílus tovább ja­vulják, hogy még szorosabb kapcsolatban legyenek az élet­tel. Segítsék elő, hogy a kollek­tív vezetés elve minden tgrü-, létén érvényesüljön. Értessek' meg, hogy a demokratikus centralizmus szigorú betartása biztosítja a legszigorúbb fegye­lem párosítását a kommunisták kezdeményezésével, aktivitásá­val. Hassa át a pártértekezle­tet a bírálat, önbírálat szelle­me, hogy küldötteink, hazatér­ve, kommunista módon har­coljanak a hibák ellen. p ártértekezleteink irány­4 mutatása segítse elő, hogy pártbizottságaink és pártszer­vezeteink a termelés, a kultú­ra irányítói legyenek. Állan­dóan figyelemmel kísérjék és segítsék a munka termelékeny­ségének növelését. Pártszerve­zeteink és valamennyi kommu­nista fő feladatának tekintse a korszerű munkamódszerek al­kalmazását. Minden területen érvényesítsék azt az elvet, hogy minél több kiváló minőségű és olcsó terméket állítsanak elő. Törekedjenek a mezőgazdaság­ban is a komplex gépesítés megvalósítására. Tsz-cink pél­damutató gazdálkodásukkal, valamint a politikai felvilágo­sító munka erejével az egyéni parasztokat győzzék meg a szocialista nagyüzem fölényé­ről. Tsz-einkben a belterjesség­re való törekvés, az állatte­nyésztés fellendítése, a tsz-de- mokrácia biztosításával alapoz­zák meg jövőjüket. Újjáválasz­tott pártbizottságaink az elkö­vetkezendő időkben biztosítsák, hogy valamennyi pártszervezet vezetősége tervszerűen dolgoz­zék, következetesen hajtsa végre a párt áltál megjelölt, feladatokat 2

Next

/
Thumbnails
Contents