Kelet-Magyarország, 1959. október (16. évfolyam, 233-259. szám)
1959-10-29 / 257. szám
Tudományos jelentés a Hold ismeretien oldaláról, « szovjet űrállomás működéséről és szerkezetéről A Pravda, az Izvesztyija és a Szovjetszkaja Rosszija keddi számában részletes tudományos közleményt ismertet a harmadik szovjet űrrakétáról és a bolygóközi állomásról. A közlemény megállapítja: a rakéta felbocsátásakor a tudósok azt tűzték ki, hogy a kozmikus tér számos problémáját vizsgálják meg. A legfontosabb feladat a Hold felülijének, különösen pedig a Hold túlsó oldalának lefényképezése volt. A bolygóközi állomást több fokozatú rakétával indították útjára. Az állomás útja pontosan megegyezett a számításokkal, és a Hold vonzása következtében olyan alakot vett fel, amely alkalmas volt a Hold nem látható felének lefényképezésére és a tudományos adatok közlésére. Magas hőértékű üzemanyaggal dolgozó, többfokozatú rakéta szállította az űrállomást A feladat megvalósítása számos tudományos kérdés megoldását követelte meg. A szovjet tudósok' sikerrel oldották meg ezt a feladatot. Az állomást különleges, nagy teljesítményű, több fokozatú rakéta indította útjára. A (rakéta nagy teljesítményű motorjai magas hőértékű üzemanyaggal dolgoztak. A tudományos kutatások eredményeként igen nagy mennyiségű anyag érkezett a földi megfigyelő állomáshoz. Az adatokat folyamatosan dolgozzák fel. Különösen nagy jelentősége van a tudomány szempontjából a Hold nem látható oldaláról készült felvételeknek, mert elsőízben sikerült bepillantani a Hold felületének a Föld. felszínéről láthatatlan részébe. A bolygóközi állomás felbocsátása a szovjet tudomány és technika magas színvonaláról tanúskodik — állapítja meg a közlemény. A bolygóközi állomás felépítése Az állomást bonyolult rádió- rtechnikai, foto, televíziós és tudományos műszerekkel szerelték fel. IA felszereléshez tartozott a különleges orientációs rendszer, a 'fedélzeti műszerek programvezérlése, az állomáson belüli hőmérséklet önműködő szabályozója és Wz elektromos energiaforrás. A rádiótecnikai berendezés léptetővé tette az állomás pálya- feíkja módosulásának vizsgálatát, ►továbbította a Földre a televí- jzióe és telemetrikus információikat és észlelte a fedélzeti műszerek működésére vonatkozó földi (utasításokat. Az űrállomás orientációját a /kozmikus térben a Naphoz és a • • Holdhoz viszonytíva az orientációs rendszer segítségével biztosították. Ez a Hold nem látható oldalának fényképezéséhez volt szükséges. A fedélzeti műszerek működésének irányítását részint rádió útján a földi állomásokról végezték, részint pedig automatikusan működő prog- ramberendezésekksl oldották meg. A kombinált rendszer lehetővé tette, hogy a tudományos kísérleteket a lehető legjobban irányítsák és a rádióvétel határain belül az űrállomás a pályasík minden pontjáról közölhessen tudományos adatokat a földi megfigyelő állomással. Önműködő hőszabályozó berendezés, vegyi energiaforrások Az űrállomás belsejében keletkezett hőt az önműködő hőszabályozó berendezés különleges sugárzó felülettel a világűrbe vezette el. A sugárzó felületet (automatikusan működő redőnyök zárták el. Amennyiben a belső (hőmérséklet meghaladta a plusz 125 fakert, a redőnyök önműködően kinyíltak. A rövid ideig működő berendezésekhez vegyi energiaforrások szolgáltatták az energiát. Vegyi energiaforrás az űrállomás központi kiegyenlítő telepe is. Az elhasználódott energiát' napelemek segítségével pótolják. A fedélzeti műszerek működtetése áram- átalakító és stabilizáló berendezésekkel történik. Az állomás henger alakú, vékony falú szerkezet A bolygóközi állomás vékony falú, hermetikusan zárt szerkezet, amely nagyjából henger alakú, felső és alsó fedele gömbhéj formájú, legszélesebb átmérője 1200 milliméter, hossza az antennák nélkül 1300 milliméter. A fedélzeti műszereket és a vegyi energiaforrásokat az állomás belsejében keretre szerelték fel. Az űrállomás felületén helyezték el a műszerek egyrészét, az antennákat és a napelemeket. A felső gömbhéj-tetőn fedővel ellátott ablak van, a fedő a fényképezés előtt önműködően nyílik. A felső és az' alsó tetőn az orientációs rendszer napenergiával működő műszerei részére kisebb ablakok vannak. A Hold fényképezésére a legalkalmasabbnak az a módszer látszott, hogy a fényképező berendezéseket az egész űrállomás megfordításával állítsák be a kívánt irányba. Az állomást az orientációs rendszer fordította meg. Ez a rendszer akkor lépett működésbe, amikor az űrállomás megközelítette a Holdat és abban a helyzetben volt, hogy biztosította a fényképezéshez szükséges feltételeket. A bolygóközi állomás ekkor 60.000-—70.000 kilométerre veit a Holdtól. Az orientációs berendezés — amelybe optikai és giroszkópikus műszerek, elektronikus logikai berendezés és irányító motorok tartoznak -— mindenekelőtt megszüntette az űrállomás súlypontja körüli forgását, amely akkor lépett fel, amikor az állomás elvált a rakéta utolsó fokozatától. Az orientáció céljaira felhasználták, hogy az állomást három égitest,«a Nap, a Hold és a Föld világítja meg. A bolygóközi állomás pályasikját úgy választották meg, hogy a felvétel pillanatában az állomás nagyjából a Napot a Holddal összekötő egyenes mentén tartózkodott. Hogyan irányi Tollák a Holdra a fényképezőgépet? Az orientáció a következőképpen ment végbe: először a műszerek parancsára az űrállomás alsó fedője a Napra irányult. — így a fényképezőgépek optikai tengelye az ellenkező oldalra, a Holdra irányzódott. Ezután az optikai berendezés a műszereket pontosan a Holdra irányította, majd engedélyt adott az automatikus fényképezésre és eközben állandóan fenntartotta a szükséges irányt. A fényképezés befejeztéA bolygóközi állomás pályasíkjának kiválasztása úgy történt, hogy az állomás számos tudományos követelménynek tegyen eleget. A pályasíknak biztosítani kellett, hogy már az első fordulónál a maximális mennyiségű adatot nyerjék, ugyanakkor azt is biztosítania kellett, hogy az állomás megfelelően hosszú ideig maradjon fenn. vei a berendezés kikapcsolódott és az űrállomás ismét forogni kezdett. A bolygóközi állomás a legközelebbi ponton, 7900 kilométerre haladt el a Hold centrumától, A Hold vonzóereje következtében a pályasík a számításoknak megfelelően Északra hajlott el, olyan mértékben, hogy az űrállomás a Földhöz az északi félgömb irányában tért vissza. A pályasík megválasztása következtében lehetségessé vált, hogy megnöveljék azon időszakok számát, amikor egyenes rádiókapcsolatot teremthetnek a Föld és az űrállomás között. Az állomás pályáján mintegy 47.500 kilométer távolságban haladt el a Föld központjától és nagyjából elliptikus pályára tért rá. A legnagyobb távolsága a Földtől 480.000 kilométerre volt. A közlemény ezután részletesen ismerteti a bolygóközi állomás pályájával kapcsolatos adatokat, majd megállapítja: az állomás pályaváltozásaiból szerzett adatok előzetes feldolgozása azt bizonyította, hogy a bolygóközi állomás 1960 áprilisáig kering pályáján és ezalatt mintegy 11—12 fordulatot tesz a Föld körül. Az űrállomás pályája : Még 11-12 fordulat a í old körül Hogyan történt a Hold lefényképezése A szovjet tudósok sikerrel oldották meg olyan foto-televíziós rendszer elkészítését, amely jó minőségű tónusos képeket készített a Holdról és több százezer kilométeres távolságból továbbította azokat. Az orientációs rendszer olyan helyzetben tartotta az állomást, hogy az objektívek látószögébe belekerült a Hold teljes felülete. A berendezés biztosította, hogy a foto-televíziós műszerek a kozmikus repülés bonyolult feltételei között is működjenek. Védte a fényképező anyagokat a kozmikus sugárzás káros hatásai ellen, megoldották, hogy az előhívó részleg és a berendezés többi része a súlytalanság állapotában is működött. Mivel a képek továbbítása viszonylag kis rádióadók segítségével igen nagy távolságból történt, az adás sebességét a szokásos televíziós adókA fényképezés a Földről adott utasításra kezdődött. Ezután a többi folyamat önműködően ment végbe. A fényképek különleges 35 miliméteres filmre készültek, amely magas hőmérsékleten is jól kidolgozható. A Kozmikus sut gárzás ellen a filmet a korábbi szputnyikokon és rakétákon bevált berendezéssel védték meg. A fényképezés befejeztével a film az önműködő előhívó részbe került, ott előhívódott és fikszálódott. Ezután a film a szárító részbe továbbítódott, ott megszáradt, majd egy különleges kazettába jutott. Ebben előA tudományos közlemény beszámol arról, milyen tapasztalatokat szereztek az első fényképek alapján a tudósok a Holdnak a Földről láthatatlan felületéről. A fényképek rögzítették a Hold látható felületének néhány már ismert képződményét is. Ezek jelenléte a fényképeken lehetővé tette, hogy a korábban soha nem észlelt felületi képződmények . elhelyezkedését az ismertekhez viszonyítsák. A bolygóközi állomás fedélzetéről a már korábban ismert képződmények közül a többi között lefényképezték a Humboldt- tengert, a Válságok-tengerát, a Határ-tengert, a Schmidt-tengert, a Déli-tenger egy részét és más képződményeket. Ezek a tengerek. amelyek a Hold látható felületének határán helyezkednek el. a földi megfigyelők számára keskenyeknek, hcsszúáknak tűntek. Valódi alakjuk eddig meghatározatlan volt. A bolygóközi állomás által készített fényképeken e tengerek alakja jobban megállapítható, így először s'ke- rült feltárni egész sor holdbéli képződmény valódi alakját. hoz képest több tízezerszeresre lassították. A fényképek elkészítésénél legcélszerűbb az volt, hogy a Hold nem látható feléből minél nagyobb területet fényképezzenek le. Ezért vált szükségessé, hogy a Holdat teljes megvilágításban fényképezzék, bár ilyen körülmények között a keletkező kép kontrasztja sokkal alacsonyabb, mint oldal világítás esetén. A fényképező berendezésben olyan fényképezőgépet helyeztek el, amelyben egy darab 200 és egy 500 milliméteres gyújtótávolságú objektív volt. Egyidejűleg különböző nagyságú felvételeket készítettek: a 200 miliméteres gyújtótávolságú objektív a teljes Holdtányért fényképezte, az 500 milliméteres objektív pedig részletesebb képet készített a Holdról. Az expozíciós időt önműködő berendezés szabályozta. készült a továbbításra. A fényképezés. az előhívás és a képtovábbítás folyamatát a földi berendezések ellenőrizték. A negatívon lévő kép elektromos jelzéssé történő átlakításá- ra kisméretű, nagy felbontóképességű elektron fénycsövet és nagy stabilitású foto-elektronikus sokszorozót alkalmaztak. A képeket a televíziós adóállomásokéhoz hasonló eljárással továbbították a Földre. Az adó- és vevő- berendezések munkáját különleges műszerekkel szinkronizálták és biztosították a zavarok kiszűrését. Figyelemre méltó, hogy a fényképek tanúsága szerint a Elold nem látható oldalának nagy részét hegyes területek borítják, ugyanakkor a látható oldalán levő, tengerekhez hasonló képződmények száma igen csekély. Rendkívül szembetűnők az úgynevezett kráter-tengerek, amelyek a déli és az Egyenlítő menti részeken terülnek el. A Hold látható részének határán levő tengerek közül csaknem torzulás nélkül észlelhető a fényképen a Humboldt-tenger, a Határ-tenger, a Schmidt-tenger és a Déli-tenger. Bebizonyosodott, hogy a Déli-tenger jelentékeny része a Hold túlsó oldalán terül el, és ha+árai szabálytalanul kanyarognak. A Schmidt-tenger a Déli-tengerhez viszonyítva kerekebb, déli oldalára mélyen behatol egy hegyes terület. Az úgynevezett Határ-tenger északi irányban nyújtott alakú. A Humboldt-tenger nagyjából körte alakú. A Elold túlsó oldala nyugati területeinek fényvisszaverő képessége körülbelül középúton áll a hegyes területek és a tengerek visszaverő képessége között. Fényvisszaverő képességét tekintve, e terület hasonló a Hold azon részéhez, amely a Tycho- és a Petavius-kráter, valamint a Nektár-tenger között terül el. A Humboldt-tengertől déli, délkeleti irányban mintegy 2000 kilométeres hegylánc húzódik* amely keresztülszeli az Egyenlítőt és átterjed a déli félgömbre. A hegyláncon túl széles „szárazföld” létezik, nagyfokú fényvisszaverő képességgel. Az észa-| ki szélesség 20 és 30, valamint: a nyugati hosszúság 140 és 160 foka között 300 kilométer átmérőjű kráter-tenger terül el. Déli része öbölben ér véget. A déli félgömbön, a — 30 szélességi fok és a + 130 hosszúsági fok körzetében 100 kilométernél nagyobb átmérőjű kráter' van, melynek mélye sötét, központi csúcsai világosak. Az említett hegylánctól keletre, az északi szélesség -f- 30 fokának körzetében négy közepes kráterből álló csoportosulás található. A legnagyobb kráter átmérője körülbelül 70 kilométer. Et- tői a csoporttól délnyugatra, a + 10 szélességi és a + 110 hosz- szűsági fok körzetében kerek kráter van. A délj félgömb nyugati területein két olyan területet észleltek, melynek fényvisszaverő képessége rendkívül alacsony. 1 Ezenkívül a fényképeken vannak olyan területek, amelyeknek fényvisszaverő képessége kis-' mértékben növekszik. illetve csökken. Számos kisebb részlet természetét, alakját, méreteit a fényképek behatóbb tanulmányo-! zása után lehet majd megállapítani. Az a tény, hogy először sikerült televíziós úton továbbítani n Hold nem látható részének felületéről készített fényképeket, hatalmas távlatokat nyit meg nap,rendszerünk bolygóinak tanulmányozása előtt. A közlemény ezekkel a szavakkal ér véget: A harmadik szovjet űrrakéta útja új fejezetet nyitott meg a tudomány történetében. A szovjet kozmikus rakéták a világűrbe hatolva, ma már nemcsak a bolygóközi közeg és az égitestek fizikai sajátosságairól továbbítanak észleleteket a Földre, hanem fényképeket is készítenek azokról az égitestekről, amelyek mellett elhaladnak. Először sikerült megvalósítani a televíziós képtovábbítást több százezer kilométeres távolságból. Hatalmas távlatok nyílnak meg a csillagászat előtt, amely lehetőséget kapott arra, hogy műszereit közel vigye az égitestekhez. Az első szovjet önműködő bolygóközi állomás minden szovjet emberben a büszkeség érzését kelti nagy szocialista hazája, a» élenjáró szovjet tudomány é* technika iránt és kivívta ax egész haladó emberiség osí'-nz- lan elismerését. 4 fényképezés, a felvétel kidolgozásának és továbbításának folyamata A Hold ismeretlen oldalának részletes elemzése 2
