Kelet-Magyarország, 1959. július (16. évfolyam, 152-183. szám)
1959-07-08 / 158. szám
1933. JULIUS 8, SZERDA BlELETMAGFARORSíAG r Óriási futószalag Mintha óriási futószalag lenne, úgy sorakoznak a Szovjetunióból folyamatosan érkező géprakományok. Záhony vasúti csomópont forgalma sokszorosára nőtt az évek folyamán. Alighogy beér a kombájnnal rakott kocsisor, máris újabb szerelvény tűnik fel a határ felől. Ezen traktorok sorakoznak. Közben koksz, vasérc, nyersolaj, faáru és rönkszállítmány'fut be, majd újabb áruval rakott vagonok kígyóznak. A záhonyi vasútasok jó munkáját dicséri a sokfajta áruk nagy gondot kívánó továbbítása. (Foto: Hammel) Tizenhatezer forinttal többet Sorra alakulnak a megye ipari és mezőgazdasági üzemeiben a szocialista inunkabrigádok, amelyek a pártkongresszus tiszteletére dicséretes vállalásokat tesz- j nek. Legutóbb a nyíregyházi 53-as Autóközlekedési Vállalattól jött a hír: az üzemben két ifjú sági munkabrigád alakult. Ezel a fiatalok óéiul tűzték ki, hogj a soron következő tervidőszakban a kiszabott munkánál 16.141 forinttal nagyobb értéket termelnek a népgazdaság számára. Megkezdték a nagyüzemi méhészetek kialakítását Zavartalan lesz a mézellátás másokat is hagynia kell, hogy jól dolgozhassanak. Ám az ilyen ember azt mondja, hogy —nem, én még tudok dolgozni. Pedig már nincs a régi erőben, és nem képes a megfelelő erőkifejtéssel dolgozni. Csak mondja, de a gyakorlatban már nem tudja megcsinálni amit akar. nincs hozzá ereje. Ezt mindenki látja, de az ilyen ember nem látja magát kívülről, s az öntudat tiltakozik ellene. Ám az élet — élet, és az élet törvényeit senkinek sem szabad átlépnie. Jól ismerem az ilyen emberek pszichológiáját. Természetesen nehéz elismerni, hogy már nyugdíjba kell mennie, hogy már íhazafelé megy a vásárról, es nem a vásárba tart (derültség a teremben, taps), mint ahogyan Kor- nyejcsuk elvtárs mondotta találóan egyik darabjában. De nem használ az ügynek, ha az olyan emberek, akik a valóságban már a vásárról jönnek, azt hiszik, hogy még a vásárba mennek. Éppen ezért a párbizottságok- hak segíteniök kell a tájékozódásban az olyan elvtársakat, akik maguk nem tudják eldönteni, merre tartanak, a vásárba mennek-e, vagy a vásárból jönnek. (Derültség a teremben.) Lehetőséget kell adnunk az ifjúságnak, hogy többet dolgozhassák. De mit jelent az ifjúság a mi fogalmaink szerint? A forradalom első éveiben a 40—45 éves embereket öregeknek tartották, most pedig az ilyen korú emberekről azt mondják, hogy — fiatalok. Azt hiszem, hogy a mai kor szellemét nem szabad figyelmen kívül hagyni. Önök nyilván emlékeznek, elvtársak, hogy a XXI. párt- kongresszuson is sok szó esett ezekről a kérdésekről. Bátran cs okosan kell eldönteni ezt a kérdést. Természetesen a munkájukat értő, tapasztalt emberekről nem szabad elfeledkezni, mivel ezek nagyon hasznos emberek, akiknek ismereteit és élettapasztalatait teljes mértékben hasznosítani lehet. Az ilyen embereket mint revizorokat, műszaki és gazdasági tanácsok felügyelőit be lehet vonni a munkába. Ha helyesen járunk el ezekkel az emberekkel — és így kell megoldani a kérdést —, akkor az ilyen elvtársaknak mindig találhatunk megtisztelő és hasznos munkát. Ezáltal ésszerűbben fogjuk elosztani erőinket, kádereinket, s ésszerűbben, a társadalom számára haszonnal fogjuk foglalkoztatni őket. Elvtársak! Piénumunk munkája nagyon magas színvonalon, a magasfokú aktivitás, a bolsevik hozzáértés légkörében folyik. Ez büszkeséget és lekesedést ébreszt az emberben. Szeretném megállapítani, hogy ezen a plénumon voltak tartalmas beszámolók és kevésbé tartalmas hozzászólások is. Természetesen néhány felszólaló döcögősen beszélt. Ám, mint mondják, a napnak is vannak foltjai. De minden felszólalás jelentőségteljes volt, mert mindegy cél felé irányult: mindent elkövetni, hogy eredményesen valóra váltsuk az SZKP XXI. kongresszusának határozatait és megmutassuk az egész világnak, mire képes a munkásosztály, a dolgozó nép, ha kezébe vette a hatalmat. Valóban nemcsak évről évre, de napról napra egyre vidámabb lesz az élet. Hatalmas gránittömböket rakunk le és ezekből építjük fel kommunista társadalmunk csodálatos épületét. Jellemző, hogy még a hozzánk érkező nagytőkések is másképpen beszélnek velünk mostanában. Nemrégiben elbeszélgettem Har- riman úrral. Megkérdeztem tőle, mi a véleménye hétéves tervünkről? — Szerintem önök teljesíteni fogják — válaszolt az amerikai milliomos. Amikor beszélgettünk, Harri- man a többi között megkérdezte: — Mi lesz tovább? Merre fognak fejlődni az események? —Éljünk egymás mellett, valósítsuk meg a békés együttélést — válaszoltam. — De mit jelent ez? Javítani fogjuk az országaink közötti békés kapcsolatokat, fejleszteni fogjuk az együttműködést a gazdasági élet, a kultúrális csere vonalán, egyszóval békésen fogunk együtt élni! Az Egyesült Államok és más tőkés országok üzletemberei, ál- lamférfiai és politikusai mind gyakrabban látogatnak el hozzánk: A kapitalisták most már kény télének számolni a Szovjetunióval, mint a világbéke erős tényezőjével. Mindez arról tanúskodik, hogy elismerték erőinket, sőt nemcsak elismerték, hanem félnek is a fejlődő erősödő szocialista világtól, amely egyik, ©’özeimét a másik után aratja.- A nyugati világ tényezői ma már nem tiltakoznak annak beismerése ellen, hogy túlszárnyaljuk őket, nem gúnyolódnak rajtunk, mint régebben, amikor terveink realitásáról beszéltek. Ma már csak azzal nyugtatják, azzal vigasztalják magukat, hogy nem fogjuk őket olyan gyorsan túlszárnyalni, mint ahogyan tervbevettük. Nem elméleti viták során dőlnek el az olyan kérdések hogy mikor érjük utói és szárnyaljuk túl az Egyesült Államokat az abszolút termelésben, mikor érjük utói és hagyjuk magunk mögött a gazdaságilag legfejlettebb tőkés országokat az egy főre eső termelésben. Elméletileg mindez már bebizonyosodott. E kérdések gyakorlati megoldása maga az élet, országunk fejlődése biztosítja, amely a szocialista társadalom objektív törvényeinek alapján megy végbe. Kommunista pártunk a marxizmus—leninizmus tanításától vezéreltetve nagy győzelemhez, olyan kimagasló sikerekhez vezette a szovjet népet, amelynek eredményeként a Szovjetunió, az Egyesült Államokat kivéve, minden tőkés országot utóiért és túlszárnyalt az ipari termelés volumenében. Mi, akik rendíthetetlenül hívek vagyunk ehhez a forradalmi tanításhoz, biztosak vagyunk abban, hogy holnap a világ első országa leszünk! És ezt szilárdan hisszük, mivel szilárdan lerakjuk a kommunizmus nagyszerű épületének megingathatatlan alapját. (Viharos taps.) Elvtársak! Ha megengedik, kifejezem szilárd meggyőződésemet, hogy pártszervezeteink mindent el fognak követni a tömegek további mozgósítása érdekében, a XXI. pártkangresszuson kitűzött hatalmas feladatok megvalósításáért harcba fogják vezetni a tömegeket, hogy sikeresen teljesíthessük és túlteljesíthessük a hétéves tervet. Ez nagyszerű munka lesz államunk és az egész szocialista tábor megszilárdulására, a világbéke erősödése, a kommunizmus országunkban való felépítése javára. (Viharos, hosszan tartó taps.) Az idén megkezdődött a hazai nagyüzemi termelőszövetkezeti méhészetek kialakítása. Az első évben, az országos központ közreműködésével 35 termelőszövetkezetben létesítettek több mint kétezer családdal új méhészetet. Ügy tervezik, hogy a jövő évben már négyezer méhcsaládot bocsátanak a termelőszövetkezetek rendelkezésére. Szakiskoláik fejlesztésével' meggyorsítják a szakemberképzést A korábbi és az új termelőszövetkezeti méhészetek fejlődését módszeres szaktanácsadással segítik. Bár az akác virágzás az esős időjárás következtében nem hozta meg a várt eredményt, sem a belföldi ellátásban, sem az exportkötelezettségek teljesítésében nem lesznek zavarok. A hozomány, amit belépésemkor adtak velem, úgyis csekély volt, alig fedezte eltartásom költségeit, most legalább meghálálhatom rendünknek, amit értem tett. — írd alá leányom ezt a meghatalmazást — mondta Zita nővér —, melyben szent egyházunk karmelita rendjére bízod e világi javak kezelését. A mi rendünk gondoskodik rólad élted végéig. Teljesül régi vágyad, a virágok közt, a kertész nővér mellett fogsz dolgozni. Hálás szívvel tettem eleget Zita nővér kérésének, és boldog voltam, hogy a kertbe mehetek, 1844. április. Tegnap megbetegedtem. Ég az arcom, láz emészt. Hideg volt a templom köve, melyen órákon át térdepeltünk. Ágota ápol. Olyan jó hozzám, mint egy igazi testvér. .. De hisz testvérem ő... Meglátogatott Gratianus atya. Jóságos hangon szólt hozzám. Vigasztalt, kezében tartva kezemet. Nézte, nem vagyok-e nagyon tőrré... ■ Ma újra itt volt Gratianus atya. Hosszasain beszélgetett velem. Meggyóntatott. Nem is merem leírni, miket kérdezett... Borzasztó egy fiatal leánytól ilyen dolgokat kérdeni... Arcom még jobban tüzelt. ., Nem mertem válaszolni kérdéseire. Gratianus atya faggatott, hogy megértem-e, amit kérdezett: Én nem mertem megmonTordai Györgyi (24) UBRYK BORBÁLA története (Regény) dani neki, hogy értem... Hazudtam, mert már idejöttöm előtt is tudtam ezeket... Ágotának elmondtam, mit kérdezett Gratianus atya. Ágota nevetett. Azt mondta, figyeljem csak meg, hogyan udvarol Gratianus atya Zita nővérnek... Uram segíts! Meg azt is mondta, hogy esténként bejár Zita szobájába... Nem hiszem, most először nem hiszem, amit Ágota mond. Alig merem leírni, ami ma történt. Jobban éreztem magam, már nem kellett egész nap feküdnöm. Üjra eljött Gratianus atya... Örült, hogy jobban vagyok, de intett, hogy még maradjak ágyban. „Az egészsége kívánja, gyermekem” — mondta. Ellenkeztem, de ő átkarolt és az ágyra tett... Aztán még mást is próbált... De ezt le se tudom írni. Ügy félek Gratianus atyától! Elmondtam Ágotának! Furcsa ez az Ágota. Azt mondta, hogyha Gratianus atya nem lenne ilyen pocakos, ő bizony nem bánná... Nem! Mentsen meg az Ür még a gondolattól is... Meggyógyultam! Tegnap már a kertben voltam, a virágok között. Nagyon jó volt! De mégis történi valami borzasztó dolog. Estefelé a fal szélén öntöztem a virágokat, amikor lejött Gratianus atya. Ludwina nővérrel sétált. Beszélgettek, és nem vettek észre... Aztán Gratianus atya átfogta Ludwina derekát és __nem is merem tovább írni... megcsókolta, majd bementek a kertészházba... Ezt csak másnap mertem elmondani Ágotának, aki erre elmesélte, hogy ő tegnap éjjel látta Gratianus atyát kisurranni Zita szobájából.., Borzasztó! 1844. július. Ebbe a füzetbe most szentségte- len dolgokat kell leírnom... de hát megtörténtek! Gratianus atya mindennap idejön hozzám a kertészetbe. Rá se néz már Ludwi- nára. .. Segít a munkában és beszélget velem. Tegnap este mellettem ült a szépteremben. Védőszentünk nevenapját ünnepeltük. Ettünk és ittunk. Körbe jártak a poharak .. . Nem szabadulhattam! Gratianus atya tartóztatott. Azt mondta, hogy ez az ünnep egyesíti az egyház fiait és lányait. Az asztal alatt megkereste a kezem és megszorította... Fülembe súgta, hogy bárcsak forró csók pecsételné meg az egyenlően érző lelkek szép szövetségét.. Éjfél táján a tisztelendő atyák celláikba vezették a nővéreket. Ágota azt mondta, hogy Zita nővér Soltysek atya karján távozott. Engem Gratianus atya kísért el, és meg akart ölelni, de én beosontam cellámba. Zita nővérnek rosz- szul esett, hogy Gratianus atya mellettem ült. Látszott, hogy haragszik. .. Mit tehetek én, a gyenge, ellene... Talán félti tőlem Gratianus atyát? Pedig nem kell féltenie, én bizony nem kívánom a barátságát, és megvetem bűnös szerelmét! Másnap Zita maga elé rendelt és megszidott, hogy elhanyagoltam a kertet. Azt kiáltotta, biztosan máson jár az eszem. Gratianus atyát említette... Tiltakoztam. .. de hiába... Utána cellámban sírtam. Ágota vigasztalt. Jó, hogy legalább mi kelten összetartunk és szeretjük egymást. Büntetésből meg kellett korbácsolnom magam. Zita nővér nézte, amint térdenállva zsolozsmát mondottam és közben saját hátamat korbácsoltam. Újabb büntetés. Ludwina nővér is megbüntet mindennap... Uram, irgalmazz! Nem szolgálok rá eny- nyi büntetésre! Rossz vagyok, tudom, de nem vagyok bűnös. Mégis engem büntetnek a legszigorúbban. Pedig ők jobban megérdemelnék... Én is láttam Zitát és1 Gratianus atyát a lugasban.. 1846. augusztus 24. Régen nem írtam a naplómba, de itt nem történik semmi, múlnak a napok, egyik a másik után. Tegnap szomorú napunk volt. Meghalt Zdziarska fejedelemasz- szony. Mindenki megsiratta...’ Szegény, nem volt még olyan öreg, hogy meg kelljen halnia! Isten akarta! Bele kell nyugodni!' Alig temették el, Zita nővér vette át a fejedelemasszony elhagyott birodalmát és nyáját, ö lett Zdziarska helyett a kolostor íeje- delemasszonya. Uram, irgalmazz bűnös lelkűnknek! 1846. december 10. Mióta Zita fejedelemasszony lett, minden pénteken sanyargatjuk testünket... olykor Gratianus atya is jelen van...” Az ügyész itt egy pillanatra abbahagyta az olvasást. Lázár atya felé fordult: — Lázár atya! Kérem, ha az ön érzékenységét bántja, ami a naplóban áll, ne hallgassa! Bizonyosan bántja.,. Lázár páter nagyon sápadt volt. — Szégyellem magam, uraim. De hallani akarom, hogy megtudjam, mi az igazság! Az orvos közbeszólt: — Nem tartja lehetetlennek azt» amit Borbála leír? (’Eolytatjbfcsj S
