Kelet-Magyarország, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-15 / 112. szám

195#. MÁJUS 15, PÉNTEK KELETMAGYARORSZAG 5 Híi*ek íi genfi értekexietről Nyugati kommentárok u sxerdai ülésről Genf, (MTI): David Bruce, az Egyesült Államok bonni nagykö­vete szerdán Genfbe repült, hogy csatlakozzék a külügyminiszteri értekezleten résztvevő amerikai küldöttséghez — jelenti a Reuter. ★ Nyugati hírügynökségek tudósí- tói a külügyminiszteri értekezlet szerdai ülésével foglalkozva álta­lában azt a tényt emelik ki, hogy az értekezlet harmadik ülése hoz­zálátott a tulajdonképpeni prob­lémák — a német kérdés, berlini és az európai biztonság — meg­vitatásához John Highttovver AP-tudósító szerint az a tény, hogy a szerdai ülésen mind a négy külügyminisz­ter általános politikai nyilatkoza­tot tett, arra mutat, hogy „sike­rült az értekezletet visszazökken­teni a tervbevett pályára”, ■* Herter amerikai külügyminisz­ter május 16-án Rómába utazik és ott tölti a pünkösdi ünnepe­ket. A CTK genfi tudósítója új­ságírói körökre hivatkozva jelen­tette, Herter olaszországi útjának minden valószínűség szerint az a célja, hogy „megvigasztalja” Pella olasz külügyminisztert, amiért az nem lehet jelen a genfi értekez­leten. * A DPA bonni jelentésben köz­li, hogy a Német Szociáldemok­rata Párt sajtószolgálata szerdán „A nyugat defenzívában” cím alatt foglalkozik a genfi külügy­miniszteri értekezlet eddigi ese­ményeivel. Az SPD véleménye szerint nem lehet titkolni, hogy az első két ülésen a tanácskozások tempóját és klímáját a szovjet diplomácia szabta meg. A két német állam részvétele kérdésének megoldása semmiesetre sem tekinthető Boimn győzelmének. A szociáldemokrata sajtószolgá­lat végül sajnálkozik, hogy a bonni kormány még semmiféle kezdeményező szellemről sem tett tanú bizonyságot. . p Újabb felhívás a világ népeihez Véget ért a Béke-Világtanács jubileumi ülésszaka Stockholm, (TASZSZ): Szerdán Stockholmján befejeződött a Belte Vüágtanács jubileumi ülés­szaka, amelyet a béke világmoz­galom megindulásának 10. évfor­dulója alkalmából hívtak össze. — Tekintettel a sok felszólalásra, május 13-ra virradó éjszaka is tartottak plenáris ülést. Ezen az ülésen Dél-Vietnam, Puerto Rico, Portugália és más országok béke­harcosainak küldöttei szólaltak fel. Elmondották, hogy orszá­gukban a békeharcosok az állan­dó üldöztetés ellenére kitartanak igazságos ügyük mellett. Felszólalt Nazim Hikmet, a nemzetközi békedíjak odaítélésére alakított bizottság elnöke és be­jelentette, hogy aranyéremmel tüntettek ki több neves békehar- eogt, valamint olyan társadalmi szervezeteket, amelyek a béke megszilárdításáért küzdenek. A kitüntetettek között van­nak az argentin orvosok atomi egy verkezés-ellenes moz­galma, Manolisz Glezosz (Görögország), az alom- és hid.rogénfegyverek eltiltásáért küzdő japán tanács, az iraki, a japán, a puertoricói, a Szí­riái, a svéd és a délvietnami békemozgalom, Borisz Pole- voj író, a „Nyírfácska” szov­jet táncegyüttes, továbbá más személyek és szervezetek. Ezután az ülésszak küldöttei egyhangúlag megválasztották a Béke Világtanács 19 tagból álló új elnökségét. Az elnökségben öt helyet fenntartottak az afrikai, a latin-amerikai, az Egyesült Alia- mok-beli, az indonéz és a japán békemozgalom képviselői szá­mára. Szerdán megválasztották azokat a küldöttségeket, amelyek a bé­kemozgalom álláspontját lesznek hivatottak tolmácsolni a genfi külügyminiszteri értekezletnek és a későbbi csúcstalálkozó résztve­Genf, (AP—Reuter—AFP): Hír- ügynökségi jelentések szerint a négy nagyhatalom külügyminisz­tereinek genfi értekezlete csütör­vőinek. Végezetül a jubileumi ülésszak résztvevői jóváhagyták a követ­kező okmányokat: a Béke Világ- tanács felhívása a népekhez, ál­talános nyilatkozat, határozatok a német kérdésről, a közép-keleti helyzetről, a nemzetközi függet­lenségről, az algériai kérdésről, a békeharcosok ellen foganatosí­tott megtorlásokról, továbbá a „világmozgalmat a legmagasabb szintű értekezletért és a hideghá­ború megszüntetéséért!” című fel­hívást. ­tökön délután 15 óra 35 perckor megkezdte negyedik ülését, ame­lyen Couve De Murville francia külügyminiszter elnökölt. Szólásra jelentkezetf Géniben a két német küldöttség Genf, (DPA): Mint a DPA nyu­gatnémet hírügynökség jelenti, a genfi értekezlet csütörtöki ülésén a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság küldöttségei Herternek, az Egye­sült Államok külügyminiszteré­nek beszéde után szólásra jelen keztek. Az értekezlethez közelálló kö­rökből származó értesülés szerint a két német küldöttségnek meg­adták a felszólalás jogát. A külügyminiszterek genii értekezletének negyedik ülése Békés építömunkánk felett őrködik Á szovjet sajtó a 'varsói szerződés aláírásának negyedik évfordulójáról Moszkva, (TASZSZ: A moszk­vai lapok megemlékeznek a varsói szerződés aláírásának ne­gyedik évfordulójáról. A Prav­da megállapítja: „Az idő meg­mutatta, hogy ez az intézkedés teljesen időszerű és elengedhe­tetlenül szükséges volt. A tá­madó északatlanti tömb támo­gatja a Német Szövetségi Köz­társaság kormányának veszé­lyes irányvonalát, sürgeti a nyu­gatnémet hadsereg atom- és ra- kétafelfegyverkezését. A Szov­jetunió és a népi demokratikus országok ellen katonai tömbök lé­tesültek a földkerekség legkü­lönbözőbb helyein. Ezekkel a támadó katonai tömbökkel és csoportosulások­kal szemben áll a varsói szerző­dés. őrzi a nyolc európai szo­cialista állam békés szocialista építőmunkáját és határainak sérthetetlenségét”. Az Izvesztyija szerkesztőségi cikkében kimutatja, hogy a var­sói szerződés természeténél fog­va alapvetően különbözik a tá­madó imperialista tömböktől, a NATO-tói, a SEATO-tól, a bag­dadi tömbtől és a többitől. Nagy­szerű bizonyítéka volt ennek a varsói szerződés tagállamai és a Kínai Népköztársaság külügy­minisztereinek április 27—28-áfl Varsóban tartott értekezlete, amelynek fontos szerepe volt a genfi külügyminisztert értekez­let előkészítésébem. Mint isme­retes a varsói értekezleten a résztvevők teljesen egyöntetűen ítélték meg a jelenlegi nemzet­közi helyzetet és a megérett nemzetközi kérdések megoldásá­nak módját. Ugyanezt nem lehet elmonda­ni a NATO tanácsának április elején Washingtonban tartott „jubileumi ülésszakáról”. Sem áz ülésszak záróközleményében, sem résztvevőinek nyilatkozatai­ban nem voltak olyan javasla­tok, amelyekkel a nyugati ha­talmak a német és berlini kér­dés rendezését kívánták volna előmozdítani. Selwyn Lloyd vacsorára hívta meg a szovjet, az amerikai és francia külügyminisztert Genf, (MTI): Az AP jelentése szerint Selwyn Lloyd angol kül­ügyminiszter csütörtökön vacso­rára hívta meg az amerikai, a szovjet és a francia külügymi­nisztert. Ha a betegeskedő Mur­ville francia külügyminiszter nem tud elmenni, a francia küldött­ség egyik vezetője vesz részt a vacsorán. Hangversenyt rendez a nyíregyházi Állóim Tanfióhépzö HlSZ-szervezete A negyvenöt éve fennálló ta­nítóképző intézet KISZ-szervezete május 15-én este hét órai kez­dettel a József Attila Művelődési Ház nagytermében a VIT-alap javára nagyszabású hangversenyt rendez, melyre meghívta az inté­zet volt növendékeit. A tartal­mas, sokat ígérő műsor keretében fellép az intézet vegyeskara, amely Behár, Kodály, Bárdos-da­lokat, énekeket ad elő. Az inté­zet növendékei közül Toma- sovszky Erzsébet, Háda Katalin, Lukács Mária, Mátyus Erzsébet, Varga Béla szerepelnek szavalat­tal, hegedű és zongora számokkal. A tanárok közül Krecsák László és Farkas István lép fel. — A hallgatóság Liszt, Bartók, Bach, Rachmaninov, Schubert, Chopin stb. műveiben gyönyörködhet majd ezen az estén, Az európai béke blzíos básíyája L” uropa nyolc szocialista orszé­^ ga négy évvel ezelőtt, 1955. május 14-én Varsóban barátsági, együttműködési és kölcsönös se­gélynyújtási szerződést írt alá. A szocialista államoknak ezt a lépését az Európában akkor ki­alakult helyzet kényszerítette ki. Emlékezzünk csak vissza, hogy Párizsban ratifikálták azokat az egyezményeket, amelyek Európá­ban Nyugat-Németorezág részvé­telével „nyugateurópai szövetség” néven új katonai csoportosulás létrehozását irányozták elő. Ennek folytán a békét és a szocialista országok biztonságát reális ve­szély fenyegette. A varsói szerző­dés aláírásával a szocialista tábor európai országaiban a békés építő­munka védelme, határaik és terü­letük sérthetetlensége nyolc or­szág közös ügyévé vált, s szilárd, biztos támaszt kapott. A varsói szerződés mélységesen békés, teljesen védelmi jellegű. A szerződés tagállamai senkit sem fenyegetnek és senkit sem akar­nak megtámadni. A varsói szer­ződés éppen ebben gyökeresen különbözik az imperialista kato­nai tömböktől, mint amilyen az Eszakatlanti Szövetség, vagy a SEATO, hiszen ezeket, egyetlen célból — az új háború előkészí­tése céljából — hozták létre. Míg a NATO zárt katonai cso­portosulás, addig a varsói szerző­déshez — társadalmi rendszerétől függetlenül — bármely állam csatlakozhat, ha kifejezésre jut­tatja, hogy kész elősegíteni a bé­keszerető országok erőfeszítései­nek egyesítését a népek békéje és biztonsága érdekében. |gy tehát már a varsói szer­* ződés megkötésének puszta ténye elősegíti ma is a béke meg­szilárdulását az európai kontinen­sen. Ám ez még távolról sem min­den, E szervezet fennállásának négy esztendeje alatt a varsói szerződés tagállamai . számtalan olyan lépést kezdeményeztek, amely a nemzetközi légkör javítá­sára irányult. Éppen a varsói szerződés tagállamai számtalan olyan lépést kezdeményeztek, amely a nemzetközi légkör javí­tására irányult. Éppen a varsói szerződés tagállamai tették azokat a fontos javaslatokat, mint az európai atommentes övezet létre­hozása, a NATO és a varsói szer­ződés fegyveres erőit szétválasztó övezet megteremtése, a két szö­vetség közötti meg nem támadási egyezmény aláírása stb. A varsói szerződés résztvevői különös fi­gyelmet fordítanak korunk leg­fontosabb nemzetközi problémái­nak megoldására: a német béke- szerződés megkötésére és a nyu­gatberlini megszállási rendszer megszüntetésére. E kérdéscsoport­tal foglalkozott az április 27— 28-án Varsóban megtartott érte­kezlet, amelyen a varsói szerző­dés tagállamainak, valamint a Kínai Népköztársaság külügymi­niszterei vettek részt. W zükséges-e bizonygatni, milyen ^ komoly veszélyt rejt magá­ban az európai béke szempontjá­ból az a tény, hogy Németország­gal mind ez ideig még nem kötöt­tek békeszerződést. Németország nyugati területein — a Német Szövetségi Köztársaságban — gyors ütemben egy új háborúra készülnek, az országot rakéta- és atomfegyverekkel szerelik fel. Az agresszív erők Nyugat-Németor- szágnak sajátos szerepet szánnak. Arra törekszenek, hogy ember­anyagát és ipari potenciálját a szocialista országok elleni esetle­ges háború céljaira használják fel. Mindez azt eredményezi, hogy a német kérdéstől jelenleg az egész világ sorsa függ. Ebből a helyzet­ből a kiutat csak a német béke­szerződés megkötése teremtheti meg. A Szovjetunió és a varsói szerződés többi tagállamának ál­láspontját nemrégiben N. Sz. Hruscsov ,a nyugatnémet szociál­demokrata lapok szerkesztőivel folytatott beszélgetésén részlete­sen kifejtette. A szocialista országoknak a né­met kérdésben elfoglalt ezen álláspontját teljes mértékben iga­zolta a varsói szerződés tagálla­mai külügyminisztereinek fent- említett áprilisi tanácskozása. Ü2 az értekezlet feltárta, mennyire tarthatatlanok és helytelenek azok a kísérletek, hogy a német és nyugat-berlini kérdést más olyan problémákkal kapcsolják össze, mint pl. Német­ország egyesítése, vagy az európai biztonság. Napjainkban, amikor Németország területén két önálló német állam van, Németország egyesítése a németek belső prob­lémája, amit csakis maguk a né­metek oldhatnak meg az NDK és az NSZK közeledésének és meg­egyezésének útján, mindenféle külső beavatkozás nélkül. Min­denegyes kérdés, legyen az akár Németország egyesítése, akár az európai biztonság, önmagában véve is bonyolult, s aki egy kö- tegbe fűzi őket, nyilván meg akarja nehezíteni az összehangolt határozatok elfogadását a német békeszerződés, Nyugat-Berlin és az európai biztonság kérdésében. Május 11-én Genf ben megkez­dődtek a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Fran­ciaország külügyminisztereinek tárgyalásai. A népek nagy figye­lemmel kísérik e tanácskozás munkáját. Mind erősebbé és kö- vetelőbbé válik a közvélemény hangja: vessenek véget a fegyver­kezési hajszának, határozottan lás­sanak hozzá a nemzetközi feszült­ség enyhítéséhez A NYÍREGYHÁZI rádió MAI MŰSORA Mi történt ma Nyíregyházán) — A tanítóképző akadémiám — Szót kér a rádió hallgató. — Lottósorsolás Debrecenben: — Sűrű csillag ritkán ragyog az égen: magyar nóták. — Leveles­láda. — Orvos a mikrofon előtt. — Hangos plakátok. riOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOt Megnyílt a szélesvásznú Kert-mozi! MŰSORA; Május 14—20: ÁLMATLAN ÉVEK Május 21—27: CSODAGYEREKEK Május 28—jún. 3: KARD ÉS KOCKA ★ Előadások kezd.cte minden nap este nyolc órakor. ★ Jegyelővétel a GORKIJ MOZI kispénztáránál 2—Va8 óráig, A KERT MOZI pénztára 1^8 érakor nyit- (422)

Next

/
Thumbnails
Contents