Kelet-Magyarország, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-07 / 80. szám
KLLF.TM A O V A RO KSZA G 1959. Április 7, kedd Pénzeső a rakamasi fmsx. ünnepi termelési tanácskozásán Csálil Menyhért, a MÉSZÖV elnökhelyettese átnyújtotta a SZüVOSZ cs a KPVDSZ elismerő oklevelét Csütörtökön bste hét órakor zsúfolásig megtelt a rakamazi kultúrház. A földművesszövetke- zet tagjai, dolgozói és vezetői termelési tanácskozásra gyűltek ösz- teze. Szabó Lajos ü. b. elnök megnyitó szavai után Kassai József ügyvezető értékelte az fmsz. múlt évben végzett munkáját. Megállapította, hogy a kitűzött tervet minden területen teljesítették, ezért oklevelet kaptak. Tavaly üjabb 174 tagot szerveztek be és 25 ezer forint részjegyet fizettek, amely nem mondható a legjobbnak. A szövetkezet felvásárlási f tervet a meghatározott 57 ezer mázsa helyett több, mint 64 ezer- mázsára teljesítette. 920 ezer forint nyereséget terveztek, s ezzel szemben több, mint 1 millió forintot értek el. Ezután Csáki Menyhért elvtárs, a MÉSZÖV elnökhelyettese szólt a dolgozókhoz, s rámutatott azokra a fontos tennivalókra, amelyek teljesítésével még kiválóbb eredményeket érhetnek el a rakamazíak. Utalt Rakamaz sajátos helyzetére és arra, hogy ezt a lehetőséget még hatványozottabban ki tudják majd használni a dolgozók a nagyüzemi gazdálkodásban. Majd nagy taps közepette nyújtotta át Kassai Józsefnek a SZÖVOSZ és a KPVDSZ központjának elismerő oklevelét. Ez Nagyszabású kulturális és sportrendezvények színhelye lesz az idei nyáron Szeged után Bálint Elekné elvtársnő üdvözölte a szövetkezet dolgozóit, s a felvásárlásban elért eredményekért átnyújtotta a MÉSZÖV os a KPVDSZ megyei bizottságának vörös vándorzászlaját. Az ünnepi termelési tanácskozáson ketten kapták meg a „Kiváló dolgozó” jelvényt, s egy fmsz dolgozó az oklevelet. Utána kezdetet vette a penzkiosztas. Az iin.-z. dolgozói, tagjai és vezetői között 100 ezer forintot osztottak ki ez alkalommal, mely megmutatta, hogy jól dolgoztak a rakamazian:, s ha a jövőben még nagyobb sikereket érnek el, a jutalom is nagyobb lesz. Megyei Jogadó nyerte a Jutó egyetlen 12 túl Hatos nyereményét A Totón egyetlen 12 találatod izeivény volt. A szelvény szerencsés tulajdonosa Liszkai Gábor Dcmecser, Ságvári Endre u. 1. sz. alatti lakos, aki 12 találatával 43(5.370 forintot nyert. Jól fizetett a 11-es is: 85 db il-es találatért egyenként 5133 forintot fizetnek, míg a tízesért 714 forintot. Csalsntm 70 ezer (érint jutalmat osztotta» ki a KÉK termelési tanácskozás in A MÉK nyíregyházi központjában csütörtökön délután ünnepi termelési tanácskozásra jöttek össze a dolgozók. Balázsi Gyula sz. b. elnök megnyitó szavai után Győri Sándor párttitkár méltatta I hazánk felszabadulásának 14. évfordulóját. Ezek után Csál« Menyhért elvtárs, a MÉK igazgatója értékelte a vállalat munkáját, s meghatározta a további feladatokat. Szikszai Miklós és Fodor Eszter ez alkalommal részesült abban a kitüntetésben, hogy elnyerte a „kiváló dolgozó” jelvényt és az azzal járó két heti fizetést. Rajtuk kívül még tizenhat dolgozó kapott „kiváló dolgozó” oklevelet és egy-egy heti fizetést. Ezen kívül a legjobb munkát végzett dolgozók között 68 ezer 690 forintot osztottak lei Szeged város idegenforgalmi hivatala műsornaptárt bocsátott ki az idei nyári kulturális és sportesemények megtartásának BUDAPESTTEL EGY IDŐBEN MUTATJA BE A BÉKE MOZI AZ című dokumentum filmet, • Népszabadság riport sorozatának filmváltozatát. MAR MOST BIZTOSÍTSA jegyeit: 185) rögzítésére. A nagy programból kiemelkedik a szabadtéri játéKOk sora. A Dóm téren kerül előadásra a „Hunyadi László’’, a „János Vitéz” is, többek között. A múzeumban, képtárban és a v .rban kiállítások lesznek. A sportesemények közül említjük meg a III. marathoni futóversenyt, a nemzetközi salakpálya motorkerékpárversenyt, az országos vidéki kajak-kenu versenyt. Szellemi hódítás ügy községi könyvtár gyors fejlődése (Tudósítónktól.) Pontosan két hónappal ezelőtt kezdődött meg Nagyecseden a szellemi termékek, a könyveknek szervezett közkézre adása. Az állandó jellegű könyvtár 280 darab, főleg szépirodalmi műre nyitotta meg kapuját. S habár kezdetben nem is valami nagy volt a választék, a rendszeres olvasásra jelentkezők száma Motorosok, gépkocsivezetők, autótulajdonosok ügyeimébe Felhívás közlekedési versenyre Nagyszabású közlekedési versenyt rendez április 12-én és április 26-án a Honvédelmi Sportszövetség. A szövetség motoros klubja és a B. M. megyei rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya ezúttal is felkéri a gépkocsi és autóbusz vezetőket, tulajdonosokat és motorkerékpárosokat: vegyenek részt az áprilisi közlekedési versenyen. A verseny célja, hogy a résztvevők tovább fejlesszék baráti kapcsolataikat egymással és növeljék közlekedésrendészeti és műszaki tudásukat. A gépkocsik versenyét április 12-én 10 órakor, a motorkerékpárokét április 26-án APRÓ HIRDETÉSEK AüAS-VÉTEL Világos hálószobabútor, néprádió, 130 kg-os hízott sertés eladó. Cím a Kiadóban. (36) Nem lesz eoncüa a hajára, ha hideg-meleg dauer.iét. hal festését MARIKA hölgyfodrász garanciával megcsinálja Kiss Ernő u. 19. szám. Telefon : 33-08. __(5) EGYÉB A Nyíregyházi v. j. Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti alosztályán 1 pár talált kesztyű 1 db honvéd tiszti tányérsapka és 1 db kesztyű van, melyet a jogos tulajdonosok kellő igazolás ellenében kapitányságon átvehetnek. Német, angol, francia nyelvek kezdő oktatását vállalom. Merényi L4szló, láallnovazki u. 18. (60) >♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Olvassa és terjessze a Kele’magya; országot! 10 órakor bonyolítják le. A verseny nyílt, az útvonalat és a feladatokat a versenyzők indulás slőtt borítékban kapják meg. A versenyen részt vehetnek a versenykiírás alapján meghívott magán, illetve vállalati gépjárművezetők, akik beneveztek és érvényes gépjárművezetői igazolványnyal rendelkeznek. A verseny pontjai: 1. A gépjáimű műszaki állapota (kormány, fék, gépjármű tisztasága, okmányok rendbenlé- te.) 2. Különböző közlekedést korlátozó útvonalakon hogyan tartják be a KRESZ szabályait. 3. Három KRESZ-kérdésre való válaszolás. 4. Műszaki kérdésre való válasz adás. 5. Megadott műszaki feladat jó végrehajtása. 6. Ügyességi vezetés. 7. Általános műveltségi kérdésre való felelet. A feladatokat legjobban végrehajtó versenyzők tiszteletdíjban részesülnek. Ezenkívül minden versenyző emléklapot kap, amelyet a gépjárművezetői igazolványban hordhat. A versenyre való nevezéseket az MHS megyei motoros klubjának kell beküldeni a Szabadság tér 7. szám alá. nápról-napra növekedett. Ugy- annyira, hogy aránylag rövid idő alatt 118-ra emelkedett a beiratkozott olvasók tábora! A rohamosan növekvő igénynek megfelelően természetesen gondoskodni kellett az állomány bővítéséről. Ezt részben a járási könyvtár jegyzékében átadott, részben a községi tanács áltál vásárolt legkülönbözőbb témájú könyvekkel sikerült megoldani. Így mostanra már 529 darab mű sorakozik a rendezett polcokon, amikre Gere Lenke könyvtáros ügyel szeretettel és nagy odaadással. Kik az olvasók? Mit olvasnak? A kölcsönzők nagy többsége (s ez igen örvendetes) dolgozó paraszt, vagy azok gyermekei. Így például a sok tag közül Sar- kadi Gyula 38, Kovács Anna 18, Némedi Gyula 14 közkönyvet olvastak az elmúlt két hónap alatt! S az olvasott művek között a szépirodalmiak vezetnek, de igen olvasottak a politikai, a verses, a történelmi stb. tárgyú alkotások is. A még egyre szaporodó olvasó tábor örömét csak növelheti az a körülmény, hogy ebben az évben 6,500 Ft áll rendelkezésre a község könyvtárának állomány- bővítésre. Szocializmust építő társadalmunk megbecsülését, demokratikus rendszerünk mindenre kiterjedő nagyszerűségét jelenti uz a legújabb nagyecsedi színfolt is. Asztalos Bálint Üdvözöljük a „Lobogóit A mai nappal új képeslap látott napvilágot a Magyar Honvédelmi Sportszövetség kiadásában. A „Lobogó” gazdag képanyagban mutatja be hazánk építő munkájának eredményeit, izgalmas írásokban, képekben számol be a háborús gyújtogatok tevékenységéről, és a vi'ágszerte folyó szabadságküzdelmekről. Az új képes hetilap külön érdekessége, hogy ismerteti a haditechnika fejlődését, szerte az egész világon. A lapban sok szó esik majd az autó- és motorsportról, a repülésről, a rádiózásról, a lövészetről, a modellezésről és valamennyi technikai sportról. A lap ismerteti e sportágak nemzetközi eseményeit. Az említetteken kívül tartalmas hír-rovat, motoros és autós szaktanácsadó, előzetes heti sportnaptár, kultúrrovat, humor, keresztrejtvény teszi tartalmát gazdaggá, változatossá. A „Lobogó“ megindulásával a Magyar Honvédelmi Sportszövetség tagságának régi kívánsága teljesül. Lapunk is m.leg szeretettel üdvözli a „Lobogót ’ és ti- gyelemmel kísérj fejlődését. így [ettem régész MOZIK M V S O R 4 BÉKE MOZI: őfelsége kapitánya. Színes amerikai film. Címszerepben Gregory Peck. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 , fél 9 órakor. DÖZSA MOZI: Apák iskolája. Egy tanító nehéz útja. Magyarul beszélő csehszlovák film. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. GORKIJ MOZI: Bum, a katona. Svéd filmvígjáték egy mókáskedvű katonáról. Előadások kezdete: 4, 6, és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Bűn. (18 éven felülieknek!) Jugoszláv film. Előadások kezdete: fél 6 és 8 órakor. san ráncigálják elő az évekkel ezelőtt elásott ős-zokni darabokat, lyukas edényeket, meg a többi ritka leletet. Ezeken az eredményeken, továbbá az újságban olvasott leleteken magam is felbuzdultam, s sa porán hozzáfogtam a kutatómunkához. Eredményeimet az utókor okulására ezennel közéteszem. Örömmel jelentem, hogy hosszas kutatással • sikerült megtalálnom az ős-sertést. A derék állat maradványait harsány újongással kotortam elő az éléskamra sötét zugából, s gondos tanulmányozás után megállaHát kérem, az ember lépten-nyomon a történelembe botlik: Attila hun király sírját, rki hun volt, hun nem volt — hun itt, hun ott megtalálják. Se szeri, se száma a régi leleteknek, az ember az újságban állandóan különféle feltárt ősi szörnyetegekről, meg miegymás régiségekről olvas. Éppen most írták, hogy megtalálták a megye eddigi ie°nagyo6b avar temetőjét is. Köztudomású, hogy nem 75rög az avar ha nem fúj a szál — éppen ezért az embereken valóságos őskulalá- , si láz vett erőt. Mindenki ősök és más régiségek után kutat, a kertek végében ásóval, csákánnyal felfegyverkezett amatőr-régészeket lehet találni, amint diadalma- , mos jegyet és a rumosüveget. (Ez utóbbit a feleségem éppen előlem dugta el). Legutolsó leletem annyira itlvi an/c- zott. hogy kiástam Dzsdngisz-kán dédunokanő vérének használt esernyőjét, majd miután Attila egészségére megittam az előbbi leletet,1 magamnak is kerestem egy rejtett zugot, ahol védve leszek feleségem kutató-szenvedélyétől és biztonságban elraktározhatom magam a holnapi napig. Csak nehogy valamelyik archeológustársam rámbukkan jón és felkiáltson: — Hurrá gyerekek, itt nyugszik ö, tizenöt, ezredik Rám-szesz ükunokája, gyertek gyorsan, fedezzük fel! Győri Illés Gyöngít t ' 4 ______ „UTOLSÓ FELVONÁS“ pílottam, hogy a karácsonyi időszakból maradt fenn a drága kincs érthetetlen körülmények között. A leletet a helyszínen bekebeleztem. A sikeren fellelkesedve további kutatásokhoz fogtam. Rögvest ásót ragadtam magam is — és megtaláltam Attila anyósának kivert bölcsességfogát. Félve azonban a vihartól, amit a ritka lelet a történészek között kavarna, visszaástam a fogat. Köztudomású ugyanis, hogy az anyósok a hunok között nem örvendezhettek nagy népszerűségnek. Tt v ábbi kutatásaim során megtaláltam két hete keresett kabátgombomat, egy ókori villa-