Kelet-Magyarország, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-27 / 73. szám
1959. MÁRCIUS 27, PÉNTEK KELETMAGYARORSZÄG 5 Időszerű oktatásügyi kérdésekről nyilatkozott Benke Valéria művelődésügyi miniszter A Magyar Távirati Iroda munkatársa tájékoztatást kért Benke Valéria művelődésügyi minisztertől egyes időszerű oktatásügyi kérdésekről. — Az 1958—-1959-es tanévben 551 általános iskolában és 68 gimnáziumban vezettük be a gyakorlati foglalkozásokat — mondotta a miniszter többek között. A foglalkozások rendkívül sokrétűek. Egyes helyeken ipari jellegű az oktatás, másutt mezőgazdasági, de a két fő irányon belül is vannak változatok, — A következő tanévben a gyakorlati foglalkozásokat tovább fejlesztjük azzal, hogy újabb ötszáz általános és körülbelül ötven középiskolában vezetjük be. A nyáron háromhetes tanfolyamokat szervezünk nevelők részére, akik a Pedagógiai Főiskola levelező tagozatán tanári képesítést is szerezhetnek e tárgyból. Emeljük a mezőgazdasági munkával foglalkozó iskolák számát is. Arra a kérdésre, hogy milyen eredményeket értek már el az iskolák a nevelők politikai-világnézeti egységének megteremtésében, a miniszter így válaszolt: — E téren is van már előrehaladás. Egyöntetűbb a nevelők véleménye a politikai-eszmei kérdésekben. Az iskolai értekezleteken, szakmai megbeszéléseken egyre inkább kialakulóban van az egészséges, elvi alapokon álló vitaszellem, amely száműzi a megalkuvást, a meghunyászkodást, a ,,ne szólj szám, nem fáj fejem”- féle magatartást. A nevelök az iskolán kívül Is mindjobban segítik a társadalom előtt álló feladatokat. Egész népünk elismeréssel nyugtázza a nevelők ez irányú tevékenységét. Gyakran találkozunk olyan véleménnyel is, hogy a tanítók és a tanárok csak az iskolán kívüli munkájukkal segítik a szocializmus építését. Szerintem ez az álláspont helytelen, mert a pedagógus elsősorban a gyerekek nevelője, azoké a gyerekeké, akik már a szocialista haza polgárai lesznek. — Nagy a bizalmam a nevelők és iskolai munkánk jövő fejlődését illetően, Kialakul a magyar pedagógusok eszmei-politikai egysége. S ez az egység derűsebbé, könnyebbé, a társadalom számára pedig sokkal hatékonyabbá teszi munkájukat. Ami a társadalom és az iskola kapcsolatát illeti, többé-kevés'oé mindenki előtt ismeretes, hogy az oktatást, az iskolai munkát szívesen segítik a társadalmi szervek, az üzemek, vállalatok. — Itt mindenekelőtt a szülői munkaközösséggel kell foglalkoznom, hiszen ez a testület a legszorosabb kapcsolatban áll, szinte összenőtt az iskolával. Adjuk meg az őket megillető megbecsülést azoknak a szülőknek és pedagógusoknak, akik a szülői munka- közösségeket valóban a nevelés, a család és az iskola közötti harmonikus együttműködés szolgálatába állítják. A szülői munkaközösség ne pénzgyűjtögető és bálokat rendező szerv legyen, hanem a nevelési feladatokat segítő testület. Amennyiben az iskolákban mégis igénybeveszik a szülők áldozat- készségét — anyagi vonatkozásban is — úgy azt semmiképpen ne a gyerekek közvetítésével tegyék, hanem közvetlenül a felnőttek útján. — A szülők testületé a pedagógusokkal vállvetve dolgozzék a számtalan nevelési probléma megoldásán. A szülői munkaközösségek legyenek a jó pedagógiai propaganda szervei. — Gyakran esik szó mostanában az erkölcsi nevelésről. Foglalkozunk erkölcstan-órák bevezetésével az iskolákban, de szeretném hangsúlyozni, hogy a szocialista erkölcs tantárgyszerú oktatása nem elegendő az ifjúság Miért szünetel a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről tárgyaié genfi értekezlet? MOSZKVA (TASZSZ): Mint ismeretes, az amerikai és az angol küldöttség kérésére szünetel a nukleáris fegyverkísérletek megszűntetéséről tárgyaló genfi értekezlet munkája. A Szovjetszka- ja Rosszija emlékeztet rá, hogy ez a nyugati javaslat egyidőben történt az Egyesült Államokban az úgynevezett „árgus terv” kőül megindult zajos propagandakampánnyal. Ez a rejtélyes elnevezés az Egyesült Államoknak azt az atomrobbantási sorozatát takarja, amelyet tavaly ősszel hajtottak végre az Atlanti-óceán déli részében, nagy magasságban: a légkör felső rétegeiben, vagy még ezen is túl. A Szovjetszkaja Rosszija cikke hangsúlyozza, hogy az „árgus terv” egyes részleteinek nyilvánosságra hozatala határozott célt szolgált: meggyőzni a világot, hogy „lehetetlen” ellenőrizni a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetését. Ezzel zsákutcába akarják juttatni a genfi értekezletet. — Ámde az argus-terv nyilvánosságra hozatala éppen ellenkező eredménnyel járt — állapítja meg a Szovjetszkaja Rosszija. A világ közvéleménye helyteleníti a „legfelső szinten” végrehajtott provokációs atomrobbantásokat és a körülötte csapott hűhót olyan időpontban, amikor a nemzetközi feszültség enyhülésének jelei mutatkoznak. Egyenetlenség a Német Szociáldemokrata Párt vezetőségében BERLIN (MTI): A Német Szociáldemokrata Párt vezetőségének látszat-egysége mögött komoly ellentétek húzódnak meg. Magában a vezetőségben egy csoport alakult, amely követeli, hogy végre adják fel a Német Demokratikus Köztársasággal való tárgyalásokat ellenző politikát és tanácskozzanak a német kérdés megoldásáról az NDK képviselőivel. Maga Carlo Sshnud, aki pedig a jobbszárny prominens képviselője, a bonni parlament külügyi bizottságában kijelentette: „A német kérdés megoldásának nemzetközi útja eltorlaszolódott és csak egy járható út van: a Német Demokratikus Köztársasággal való tárgyalások útja”. E meggondolás legmerevebb ellenzője Brandt nyugat-berlini polgármester és Erler, az elnökség tagja. szocialista erkölcsének kialakítására. Csak a család, az iskola, az ifjúsági szervezetek és a nevelők együttes munkája hozhat igazi eredményt. A szülői munkaközösség egyik legfontosabb feladata, hogy szüntelenül növelje az egész társadalom felelősségét és érdeklődését az ifjúság nevelése iránt. MOSZKVA. A Reuter-iroda gyorshírben jelenti, hogy az Egyesült Államok csütörtökön átnyújtotta Moszkvában a külügyminiszteri megbeszélésre és a csúcs- értekezletre vonatkozó javaslatait tartalmazó jegyzéket. MOSZKVA, (AFP): Maurice Dejean, Franciaország ír. vaí nagykövete csütörtökön délelőtt átadta Gromikonak, a Szovjetunió külügyminiszterének a francia válaszjegyzéket a Szovjetunió március 2-j jegyzékére, amelyben a külügyminiszteri, illetőleg a csúcsértekezlet összehívásáról volt szó. Irak döntése halálos csapást mért a bagdadi paktumra Bagdad, (AFP): Az iraki minisztertanács szerdán elhatározta, hogy március 24-ét, azt a napot, amelyen Irak kilépett a bagdadi paktumból, nemzeti ünneppé nyilvánítja. „Ez az ünnep — állapítja meg az iraki kormány rendeleté — a szabadság ünnepe, amelyen az iraki nép megemlékezik az imperializmus utolsó maradványai felett kivívott győzelméről." Az Ittihad As Saab szerdai száma megállapítja, hogy Iraknak a bagdadi paktumból történt kilépése „megfelel a nép akaratának, a nép érdekeinek1’. Az ország lerázta magáról az imperializmus utolsó bilincseit, újabb határozott lépést tett a demokratikus fejlődés útján. Irak döntése halálos csapást mért a bagdadi paktumra, alapjaiban rendítette meg e szervezetet. Irak éppen akkor lépett ki e támadó tömbből, amikor „az amerikai és az angol imperialista körök és a bagdadi paktum tagállamainak vezetői lázasan igyekeztek megsemmisíteni a július I4-i forradalmat, meg akarták dönteni a nép hatalmát". A lap rámutat arra, hogy a szorosan összeforrott iraki nép diadalmaskodott az imperializmuson. Az iraki népet „az egész világ szabadságra vágyó és békeszerető erői támogatták, támogatta a Szovjetunió-vezette hatalmas szocialista tábor”. Ankara: Talib Mucstak, Irak törökországi nagykövete szerdán este Ankarában sajtóértekezletet tartott. A nagykövet kijelentette: „Iraknak a bagdadi paktumból történt kilépése egyáltalában nem változtat Törökország és Irak baráti viszonyán”. Beirut: Mint már jelentettük, Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke találkozott Sehab libanoni elnökkel. A két elnök tanácskozásáról szerdán közös közleményt adtak ki. A közös közlemény kifejezi Libanon és az Egyesült Arab Köztársaság elhatározását a kölcsönös együttműködésre. Mindkét fél kijelentette, hogy az Arab Ligában és az ENSZ- ben hajlandók együttműködni minden olyan kérdésben, amelyek a két ország független, ségét, szuverenitását és területi sérthetetlenségét érintik. Peking: A Rennoin Ribao csütörtöki száma Iraknak a bagdadi paktumból történt kilépéséről megállapítja, hogy Irak „súlyos csapást mért az imperialistákra és ügynökeikre”. A bagdadi tömb as angol és az amerikai imperialisták bűnös eszköze volt, amelyet az arab országok ellen indított támadásokra használtak fel. Az iraki forradalom győzelme után azonban e tömb tevékenysége valójában megbénult London: Iraknak a bagdadi paktumból történt kilépése után.1 ismét időszerűvé vált a habanijai angol támaszpont kérdése. Az angol külügyminisztérium szóvivője' szerdán közölte, hogy tárgyalni kell a támaszpont sorsáról. A szóvivő kijelentette, hogy az iraki kormány eddig még nem követelte a támaszpont kiürítését. A katonai támaszpontról kötött megállapodások részét alkották a bagdadi paktummal kapcsolatos szerződéseknek. LONI> ES FELELŐSSEL A március hatodiki határosat és a Nyíregyhási Te fii sent Nagyobbat előre lépni '— ez most történelmi haladásunk parancsszava. Lehetőségeink vannak erre, a március 6-i határozat ezt a XXI. kongresszus fényénél napnál világosabban megmutatta. Lehetőség van arra, hogy néhány legfontosabb tervmutató 1960-ra tervezett színvonalát már 1959 végére elérjük. Mi kell hozzá? Lendületesebb munka, a termelés fokozása, a termékek önköltségének csökkentése, a minőség javítása, a munka termelékenységének növelése stb. így kimondva persze ez egyszerűnek tűnik. Ám végrehajtani mindezt egy adott munkahelyen, korántsem könnyű dolog. Így mondták ezt a napokban a Nyíregyházi Tejüzem pártvezetőségi tagjai: Jenes Imre párttitkár, körzeti ellenőr és Kerekes Gyula vezetőségi tag, üzemvezető elvtársak. A határozatot úgyszólván valamennyi vezető és dolgozó elolvasta nyomban a megjelenés után, s azóta gyakran beszélnek róla az üzemben. Március 16-án kibővített pártvezetőségi ülésen néhány intézkedés megtételét már el is határozták. (Rövidesen taggyűlésen is megvitatják az eddig megszületett elgondolásokat.) A határosat végrehajtásának útja Milyen uton-módon akarják végrehajtani a határozatot ebben az üzemben? Munkaáfcszervezés- sel, anyagmegtakarítással (takarékosság a tejzsirral, melléktermékek jobb hasznosítása, kazeingyártás fokozása, vajhulladék csökkentése, segédanyagokkal való takarékoskodás stb.), minőségjavítással (a tej átvételnél és szállításnál a tisztasági követelmények fokozottabb ellenőrzése és betartása, a nyerstejnek a fogyasztókhoz való gyorsabb elszállítása, extra-minőségű tejtermékek arányának növelése), jobb energiafelhasználással (áramtaka- rékosság és jobb széntárolás). Ami a módszereket illeti, csak dicsérni lehet például azt a KISZ tagokból álló brigádot, amelyik a vajgyártásnál eddig szokásos 25 kg vajhulladékot gondosabb munkával a megengedett 5 kg-ra kívánja leszorítani. Ez a munkaverseny — tekintve, hogy a párt- szervezet és a szakszervezet, sőt ■>z üzem többi társadalmi szervezete (nőtanacs, üzemi tanács stb) is törődik vele, a fiatalok lelkesedésével remélhetőleg sikerre vezet. Helyes a versenyjutalmakra szánt összeg felemelése is. Általában a szocialista munkaverseny ügye foglalkoztatja az üzem dolgozóit, amelytől bízvást lehet komoly eredményeket várni. Az az 5.000 literes víztartály, amelynek építése már folyamatban van szintén előmozdítja a célkitűzések elérését, mert a csúcsidő- szakban a vajgyártás és a kazeingyártás egyszerre folyhat vízellátási zavarok és az áramköltség növekedése nélkül. Ez által az I. osztályú termékek aránya is javulni fog. A nyerstejnek Budapestre való gyors szállítása is helyes törekvés, hiszen nemcsak '"ügyi vonatkozása van ennek a kérdésnek, hanem önköltségcsökkentést is eredményez, mivel itt, helyben mentesít a külön hűtési és pasztőrözési költségektől. TSagyobb gondot a munka átsservesésénél! Van azonban egy pont: a munka átszervezése, amelynél különösen nagy felelősség áll fenn. Az a körülmény, hogy 2—3 munkással csökkenteni kell a létszámot az üzemben, hagyján. Ez munkanélküliségre nem vezethet, hiszen népgazdaságunk más ágaiban munkaerőhiány is mutatkozik. Az átszervezésnek van egy másik területe is: a szállítás. Ezzel kapcsolatban van olyan elgondolás, hogy a tankos kocsiktól (9 darab van Ilyen, az összes tejszállítő kocsik száma 48) a tejátvevő munkást elveszik és a gépkocsivezető plusz bérért látná el a tejátvétel munkáját Is. Ezt a problémát érdemes jól áttanulmányozni, mielőtt végrehajtanák. Talán az sem ártana, ha előbb kicsiben kipróbálnák. A dolgozók ugyanis úgy vélekednek: vajon; lehetséges-e a mostani kezdetleges tejszívó berendezéssel a higiéniát biztosítani, ha azt a gépkocsivezető végzi, akinek útközben olajozással, sárral szennyeződött, gépével is bajlódnia kell? Nem' szenved-e kárt a szállítás bizton- . sága, ha a tejátvevőt leveszik; a kocsiról, aki nem egyszer segí-' tett a gépkocsivezetőnek hiba esetén, vagy őrizte a kocsit a segít-j ségért menő gépkocsivezető te- i vollétében? Látható tehát: nem egysaerú dolog a végrehajtás. Gondot, fe-! lelősséget jelent és éppen itt v»n a kommunisták fontos szerepe. Olyan módszereket kell találni, amelyek nem eredményeznek újabb hátrányt és a műszakitechnikai fejlődés útján szabadítják fel a munkaerőt, amelyek párosulnak az emberiességgel, nem veszik még fokozottabban igénybe az ember fizikai erejét, mint esetleg itt a gépkocsivezetők esetében, és mégis az önköltség- csökkentését, a munka termelékenységét eredményezik. 2L Aj * Az Egyesült Államok átnyújtotta jegyzékét Moszkvában